soroló

„back in jurassic times, i fronted a punk band called mucous membrane. yeah, that’s right. i wasn’t always an upstanding warlock.”

nem gondoltam volna, hogy szó szerint kell érteni az epizód címét... szegény mai tiniket ki is zártuk a történet megértéséből, nekik fogalmuk sincs, hogy mi ez a fekete pörgő izé... nem egyedi ötlet, de működött ez az ördögi relikvia, plusz az üldözésekor idekeveredtek az angyalok és egy vudu-pap is. hősünk szépen gyűjti magának az ellenségeket, remélem az lesz a következő szint, hogy mindenki összefog ellene, és akkor majd nagyon fel kell kötnie a gyűrött ballonkabátját, hogy le tudja győzni őket. egyébként ez a rész tetszett eddig a legjobban, nem volt nagy truváj, mégis volt benne spiritusz. (az meg nem volt kérdés, hogy egy vérbeli angol csakis sex pistols-szal védekezhet a gonosz ellen...) (++11.12.)

„the town’s symbol being a dragon and this sorry soul being burned alive.”

régóta tudjuk már, hogy ha lehánytjuk az összes réteget a sorozatokról, akkor mindről kiderül, hogy tulajdonképpen a ’nyomozós’ főkategória valamelyik alfajával van dolgunk. és én még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy ilyen (bánya)lovat akartam volna. tudni kell, hogy annak idején a supnat-ot is hasonló indokból dobtam el, viszont ott van ellenpéldának a fringe, ami bőven visszaadta az elején befektetett energiákat. úgyhogy a fene se’ tudja, hogy mit tegyek ezzel a lagymatag szörnyeteggel. ami azzal sem könnyíti meg a dolgom, hogy kvázi előröl kezdte egy új szép lány felépítésével (azért őő... elég, khmm... erőltetett volt a behozása, nem? gyerekek...), nem tudhatjuk még, hogy milyen lesz a dinamika. vagy hogy a sötétség növekedése mikor ér el arra a pontra, hogy igazán érdekes legyen. hogy a csatorna egyáltalán türelmes lesz-e addig a pontig? (++11.03.)

„exorcist, demonologist and master of the dark arts”

bár itt van a polcomon az a négy hellblazer-sztori, ami magyarul megjelent a vertigo válogatásokba, de még odáig nem jutottam el, hogy el is olvassam őket. úgyhogy én is leginkább, mint gondolom sokan mások is, a keanu reeves film kapcsán tudok viszonyulni a sorozathoz. tudom, hogy az ortodox hívők bántották azt a filmet, hogy túl sokban tértek el az alapanyagtól, én valamiért nagyon szerettem a hangulatát, így simán többször nézős alkotássá vált, ha újra és újra nyomasztani akartam magam. persze egy országos tévén nem mehetnek ennyire mélyre. sokat el akartak venni az éléből, így, hogy a karakter cinizmusát jobban kidomborították, valószínűleg szerethetőbb lesz ez a bollocks-okat dobáló angol kurafi, mint a film-béli alteregója. talán túl sok volt, amit a pilot-ba akartak belegyömöszölni, így az embernek kapkodós és lista-pipálós érzése volt egy kicsit, amik ki tudtak zökkenteni a hangulatból sajnos. ráadásul egy része ment is a kukába, mert nem tudom milyen megfontolásból gondolták meg magukat az írók, hogy az itt megismert cukilányt egyből a kidobták, és jövő héttől megint fel akarnak építeni egy női karaktert. kíváncsi leszek, hogy a drámai múlt mennyiszer fog előtérbe tolakodni átívelésként, vagy csak inkább maradunk a moster-of-the-week típus középszerénél. ez a kíváncsiság azt jelenti, hogy maradok, de nem vagyok meggyőzve. egyébként is, én azért vártam ezt a sorozatot, hogy új mccreary-dallamokat hallhassak, mert a főtémát már hetek óta fújom... (++10.25.)

„we’re like the goonies”

igazi gesamtkunst commu volt, ahol a ’70-es években tett utazás különleges hangulatot adott, volt érzelmi csúcspont, és persze abed osztotta a metát -sorozatokat, pilot-tot, kaszát emlegetve. valahogy így kell búcsúzni úgy, hogy jó legyen szájíz. (++07.13.)

ha egyszer egy évad egyenletes színvonalat fog hozni, akkor azért fogok panaszkodni, tuti... mert most is megvolt a szokásos hullámzás, az őrült ötletekkel megtűzdelt agyeldobások és a kissé középszerű jó-jó-de típusú részek. de más szempontból is vasutaztunk fel/le, méghozzá érzelmileg. nem sikerült kiheverni troy távozását -mert az oké, hogy egy karakter búcsúja nyomott hagy, de abed-del nehezen tudtak mit kezdeni egyedül. meg egyébként is, no more troy and abed in the morning...? so, kaptuk a szokásosat, így ők is kapják tőlem a szokásosat: tetszett. ...és annyira jó, hogy most nem kell egy nagy levegőt vennem, és írnom tovább szomorkodva, mert agyon sem lehet csapni ezt a dilis bagázst. six-season-and-a-movie!

„#savegreendale”

először nem értettem a kissé katyvasszá váló történet-nélküliséggel mit akarnak kezdeni, de aztán szépen keveredett ki belőle a rész, ahogy a sok szép és jó dolog, amit a greendale-ért tettek, a vesztét is okozza a greendale-nek. mintha a lezárásra készülnének... (++07.13.)

„cobra!”

az a generáció vagyok, akinek sokat mond a gi joe név. igaz, sosem voltam nagy rajongó, nem tudtam a sok karakter nevét, csak két vagy három figurám volt a nagy játékos-dobozban, de a nyolcvanas évek rajzfilm-stílusára még jól emlékszem. a furcsa (vagy más néven nagyon commu-s) az volt, hogy ez a nosztalgia-faktor igen hamar csapott át drámába, egy öregedés-elleni kiáltásba. így azért nehéz lett volna felhőtlenül szórakozni, túl nagyot robbant a negyedik fal a képembe. (++06.22.)

„only a moron would ever live anywhere other than pawnee, indiana.” (leslie knope, multiple occasions.)

oh, wow, pawnee-ban megadják a módját, ha fináléról van szó. ismét belefért egy utazás a büdzsébe, nem beszélve az ismert arcokról (decemberist, john hamm, michelle firstlady obama (hogy szerezték meg...?), virtuális lil'sebastian). mint mindig, idén is arra készültek az írók, hogy nincs tovább, és ismét ki kell magukat írniuk ebből a csapdából szerencsére, de tényleg szépen lezárták, eljutottak a karakterek egy újabb állomásra, a koncert fináléja frenetikusra sikerült (bazdmeg, duke silver belépőjénél majdnem leestem a kanapéról), és aztán jött a csavar a mindig működő időugrással. egy percig sem aggódok, hogy jövőre ne sikerülne megugorni a szokásos lécet, így bekerülni a legfontosabb városiak panteonjába. (++06.09.)

van egy egyszerű mércém a sorozatokhoz: mi az, amit azonnal látnom kell, ha minden feltétel adott (van szabadidőm és van felirat), és mi az, amit probléma nélkül tologatok el akár több napon át. a pyrex volt idén az egyetlen sitcom, amit a mostazonnalakarok kategóriába esett, így nem hiszem, hogy túl sokat kéne magyaráznom az értékítéletemet (nagyontetszett). még mindig tudják hozni a fergeteges poénokat úgy, hogy erőteljesen megjelentek az érzelmek is a palettán, de nem erőszakosan, csak olyan édes szeretetteljesen. egy újabb ’kiváló dolgozó’ plecsni kerül fel a falra, immár a hatodik, talán már nem is számolják, talán már jerry larry terry össze is tört néhányat belőlük…

„i have to be like her stress shamwow. i wrap myself around her, i soak up all of her stress, and then after the kids are born, someone can squeeze me out into a bucket.”

komolyan mondom, nem örültem még ennyire terhességnek, végtelenül cukik, ahogy feldolgozzák ezt a probléma-halmazt. de egyébként is, a kedvesség eluralta a sorozatot, még rom fucking swanson is mosolyog a láttán, és damn, jól áll nekik a szirupos szósz. (++06.09.)

„i am a dungeon master. i create a boundless world, and i bind it by rules.”

fagyos szél fújt az apa-hegy felől. az ifjú diehard lovag beleborzongott, de tudta, hogy szembe kell néznie félelmével, és útnak eredt a hegy felé... tetszett, ahogy egyre jobban beleélték magukat a srácok a kalandba, úgy fokozódott egyre fel a rész is. csak az elmázolt romantikus betétnél álltunk meg egy pillanatra. (hümmm, most gondoltam bele abba, hogy milyen fura, hogy nem villantak be a saját szerepjátékos élményeim a rész közben. halványuló emlékek...?) (++06.08.)

„pile of bullets. an interactive old west-themed vcr game from the '90s.”

hát van bonyolultabb játék a ’bumm-szívtál’-nál…? örültem, hogy az annie/abed kakaskodást érzelmi síkra tereltük (sosem feledünk troy!). a másik szál meg a szokásos commu-s túlzás volt, zseniális drog-kereskedős paródia következetes végigjátszása. nevettem és sóhajtottam. (nem mellesleg meg kellett néznem, hogy jó ep-t indítottam-e, annyira megzavart az elején abed barátnője...) (++05.26.)

„the clearest moment of our friendship.”

amikor a lélek küzdelme vesztésre áll. amikor meghiúsulnak a tervek. amikor minden összeomlik. nem számítottam ennyire véres fináléra. kezdetben még mosolyogni is tudtam, ahogy összevágták a jó és a rossz küzdelmét will-ért. aztán belemerültünk az elmúlt részek sakkjátszmájának utolsó lépéseibe, majd bryan fuller-ék kinyitották az eső- és vér-csapokat, és már csak döbbenten tudtam a monitorra meredni. oké, laurence fishburne máshol is állandó szerepet vállalt, na de hogy a készítő megölné az emblematikus színésznőjét? vagy az egyik főszereplőt? ennyire gonoszul vérbefagyva nem lehet otthagyni minket a végén... igazi game-changer epizód volt, ami után már nem lesz semmi ugyanolyan, mint eddig. és én mindig is tiszteltem azokat az írókat, akik mernek kilépni a kényelemből. kalapemelés. (++05.25.)

lenyűgöz a vizualitása. magával ragad a színészi játék. el tudok veszni a szimbolizmusában. lebilincsel az összetett történet-vezetése. behúz a hangulata. ezeket a mondatokat mind el tudom ismerni, ha a sorozatot akarja valaki éltetni -na de azt mondani, hogy ’szeretem’, az nagyon idegenül hangzik. mert szerintem a hidegség és a szeretet nem összeegyeztethető. bár lehet, hogy jobb lenne, ha ezt inkább kibeszélném magamból... sokféle úton jártunk az elmúlt tizenhárom részben, az eleje nekem kevésbé működött will-el a börtönben, vagy csak nem tudtam teljesen ráhangolni az agy-hullámaimat a különleges ízére, a második felétől (főleg a vergen-testvérek feltűnésétől, és a vad és vadász közti játszma teljes gőzre kapcsolásától) már szívesen faltam az epizódokat. és pontosan azok a dolgok fogtak meg legjobban, amiket itt az elején is kiemeltem. a brutálisan gyönyörű látvány, a bivalyerős színészi teljesítmény és az egyedi ámde nyomasztó hangulat. a tisztelet és a kötődés megvan a részemről, de szeretet valószínűleg sosem fog kialakulni. tetszett.

„kholodets. a ukrainian dish whose outcome can never be predicted.”

hát mr.verger, megtette a kötelességét... nem mozgok túl otthonosan a hannibal-univerzumban (a bárányokat láttam csak jó régen), de azért tudtam, hogy mi vár erre az őrült karakterre. csak arra nem számítottam, ami ránk vár... az írók és michael rymer rendező mindent megtettek, hogy igazán viszolyogtató legyen a nagyjelenet. de úgy, hogy közben ne direktbe menjenek horrorba, valószínűleg sokkal rosszabb, hogy a félhomályra és a képzelőerőnkre bízták a javát. igen, ez a szolid visszafojtottság nagyon tud működni, gillian anderson is milyen jó, ahogy nagyon halkan, nagyon minimálban előadja a történetét. mert persze ma is a párbeszédek vitték előre a részt, nem az a rengeteg művér és malac-visítás. és a nagy játszma, ami még mindig nem dőlt el, hiszen egy olyan kifinomult észjárással rendelkező egyént, mint a doktor, ne legyen már egyszerű elkapni. (++05.25.)

„meowmeowbeenz”

én tényleg szeretek mindenkit (+5 pont), és érdekel minden technikai újdonság (+5 pont), meg tök jó dolog, hogy az emberek figyelnek egymásra (+5 pont), de ha vannak olyanok, akik megérdemlik az osztást, akkor azok az app-függők (-5 pont), meg azok, akik mások figyelmétől függenek (-5 pont). ó, kapjátok már be (-10 pont). (nagyon bírom a sorozatban, hogy egy ilyen apróságból mindig apokaliptikus véget tudnak kerekíteni, megfelelő viszonyokkal, frakciókkal, életterekkel, viselkedési formákkal.) (++05.18.)

„occasionally, i drop a teacup to shatter on the floor. on purpose. i’m not satisfied when it doesn’t gather itself up again. someday perhaps, a cup will come together.”

elropogtatott sült énekes madár, égő hulla száguld, és még csak át sem jutottunk az első bekezdésen... eddig sem volt gyenge a szimbolizmus a sorozatban, de tovább erősítettek rajta, vallási motívumokkal. meg a családi kötelékek hangsúlyozásával, apaság, báty/húg viszony. michael pitt-et továbbra is élvezet nézni, ahogy kínoz és őrültködik, kis színes karakter lesz ebben a monokróm világban. az utolsó néhány percben már elkezdték éreztetni, hogy közeleg az idei finálé, az eddigi bizonytalan kétkedőknek adtak néhány kártyát a kezükbe, hogy mindenki értse, egy hatalmas átverés áldozatai lettünk mindnyájan, igazi klasszikus long con-nal van dolgunk, kedves nyomozó-társaim. (++05.13.)

„your friend, british jason biggs.”

na azért az is művészet, ha prezentálsz egy olyan sitcom-epizódot, ami alatt a nézők eret akarnak vágni... ennyire szépen még nem tanulhattunk a magányról egy vígjátékban sem. kicsit talán tömény volt a dózis, a barátoktól való elidegenedéssel, a csajozási képesség deficitjével, a meg nem értettség elefántcsont-tornyával, és a múlt szellemeivel. legyen nyugodt és vidám estétek, önmagatokkal. (++05.07.)

„this is my design.”

tudom, hogy ez a mondat elhangzik majd’ minden részben, de ide most nagyon is passzol, mert will ezúttal nem úgy gondolta magát vissza a gyilkoláshoz, mint általában, hanem nagyon is tudatában volt a dolgoknak. és nem véletlenek az összenézések és egymás mondatainak befejezései, nagyon el akarják hitetni velünk, hogy will-ből hű tanítvány lett, méltó követő. és nem csak ez a morális lecsúszás volt nagyszerű a részben, hanem az eddig nagyon rejtegetett mason verger-t játszó michael pitt is, aki most az előéletétől meglehetősen különböző őrültet hoz, kiválóan. és az is meglepő volt, hogy nem csak hidegség áradt a részből, hanem a közepét feltöltötték érzékiséggel is, vincenzo natali úgy tűnik ehhez is ért, nem csak a gusztustalansághoz (az a kiállított szobor, brrr). és sikerült bebizonyítani, hogy a theremin az egyik legszexisebb hangszer a világon... (++05.06.)

„animals are far more like humans than we ever realized. and humans are far more like animals.”

tudjuk, hogy vannak olyanok, akik érzik, hogy rossz testbe születtek, nőnek vagy férfinak, így miért ne lehetnének olyanok, akik állatnak érzik magukat, és mindent megtesznek, hogy ezt az érzést kielégítsék. csak fura, hogy ők is ugyanazon a környéken élnek, mint annyi más sorozatgyilkos... egyre durvul a játszma will és hannibal között (most épp döntetlenre áll a meccs), és egyre hangsúlyosabbak a gyilkos vágyak. will-ben is. de úgy tűnik, ez egy alap módszer dr.lecter eszköztárában, hogy minden pácienséből kihozza a gyilkos ösztönt. továbbra is nagyszerűen használják ki a természet adta zord körülményeket, de hát mi más lenne szebb kontrasztban, mint a hó meg a vér... (++05.03.)

„i think we can agree that all wine tastes the same, and if you spend more than $5 on wine, you are very stupid.”

hát azért jó messzire eltartottuk magunkat a baciktól, átverés volt a cím. de bánja kánya, jól működött a parodizáció képessége, ahogy kaptak egy nagy adag lőrét a nyakukba a bórkóstolók meg a country-énekesek. oké, a betegséggel járó tüneteket használták fel, hogy leslie-ék újabb szintre léphessenek spirituálisan, ezt elismerem. (egy jó tanács: sose igyál olyat, ami kék színű. csak ha van benne elég alkohol!) (++04.29.)

„blueprints for the future are a fool’s errand. they’re like blueprints for a house. nice to have, but any foreman with half a brain doesn’t need to look at them.”

pont egy ilyen sorozatban vártam volna a legkevésbé, hogy prom-epizódot csinálnak -szerintem nem titok, hogy april-hez hasonlóan én is meglehetősen utálom az ilyen ifjúsági eseményeket. de persze meggyőzhető vagyok. ahogy hőseink megosztották velünk régi élményeiket, ahogy szépen illeszkedtek a mai trendekhez, ahogy ment a harc az ifjúság lelkéért, amikor megszólalt az r.e.m., már nem is éreztem magam annyira vén fingnak. (++04.29.)

„i find the trout to be a very nietzscheian fish. trials of his wild existence find their way into the flavor of the flesh.”

vincenzo natali? akkor már értem, miért voltak a szokásosnál is elvontabbak a képek. ismét egy érdekes hetiügy, amit nem egyszerű gyomorral bírni. (szeretem, amikor az egyértelmű dolgok zsigerből hatnak. amikor az állatorvos megtapogatta a tetemet, akkor már mondtam egy ajjaj-t, majd elkezdte felvágni... ez a tudod, de mégis hat archetipikus esete.) oké, tehát volt egy érdekes esett jeremy davies-szel megtámogatva (aki mindig nagyszerűen hozza ezeket a zakkant figurákat), a hóeséssel hoztak egy kis plusz hangulatot (morpheus újra a nagy fehérségben az elején, ezen jót mosolyogtam), de mi a helyzet hőseink viszonyával? most sem lett egyszerűbb, jól körüljártuk a gyilkosság eshetőségét, ráadásul párhuzamot is lehetett vonni egy új szállal, amivel még a jövőre is alapoztak. (++04.25.)

„he took my arm. he told me what he was going to do. i went to sleep, woke up, it was gone. he said he wanted to give it to you.”

jó kicsit kiszabadulni a börtön levegőjéből. folytatódik a nagy sakk-játszma, dr.lecter épp úgy úszik ki a szákból, hogy egy másik doktort helyez a horogra. kíméletlenül. a megkerült lány is középpontban van, nem csak a sokk-faktor miatt, hanem jó párhuzam lesz will-lel, hogy hasonló módszerekkel zavarták össze a memóriájukat. (a szokásos szép képek mellett ne felejtkezzünk el arról, hogy itt van két színész (ráadásul az egyik nő!), akik ennyire nyíltan bevállalták az arcbőrük hibáit...) (++04.17.)

„i need to get my appetite back.”

hogy is van ez? ha elültetnek benned egy gondolatot, akkor csak várni kell, hogy kifejlődjön, és a sajátodnak fogod érezni. most már sokakban ott van a gondolat, mi van, ha hannibal kannibál? és akkor erre jön a virág-analógia is (ami nem mellékesen egy politikai kiállás is volt, alternatív természetvédelem), és a képek ehhez kapcsolódó megszerkesztése. és nem csak ezeknél éreztem, hogy továbbra is piszok stílusos a sorozat -hanem már a nyitó csembaló-szólónál. egyre inkább kezd átmenni a történet egy nagy sakk-játszmába, próbálják kicselezni egymást a felek. hogy egyeseknek szórakozás (étel- és/vagy valódi pornó) is jár, ez szerencse kérdése. hogy beteg-e, ha mosolyogva nézed végig, ahogy valakinek meg kell kóstolnia a saját húsát, az bízzuk önön ízlésünkre... (++04.10.)

„i love being a father, but there are a few things i miss. silence, the absence of noise, one single moment undisturbed by the sounds of a children’s tv program called doc mcstuffins.”

van, amikor egy poén akkor is ül, ha előtte már kilométereken át vezették fel. tudtuk, hogy arra megy ki andy gyerekeskedése, hogy ron f. swanson-t emlékeztesse az apaságra, mégis működött a dolog. de az ann-pótlék keresés is hasonló volt. vagy a larry iránti érzések kimutatása. fúúúj, érzések larry iránt...??? (plusz hahota-pont, hogy egy vicces, mégis hihető magyarázattal elintézték rob lowe hiányát.) (++04.08.)

„she’s one of yours.”

már nem kéne meglepődnöm, de baszki, van vér bryan fuller-ék un. pucájában... állandó szereplővel ilyen kegyetlenül elbánni az évad első harmadában nem szokás. és ezt még fokozták azzal, hogy jó sokáig mutogatták a bűnügyi helyszínt, plusz új szintre emelték a zaj-zene fogalmát, ahogy a visszhangzó víz-cseppekből lettek a hangok. talán ez is michael rymer érdeme, aki talán a bsg óta nem tette le a névjegyét sehol igazán, de most volt néhány körkamerás és nagyon hatásosan összevágott jelenete, amire igazán elismerően bólintottam. egyre durvul a pszichológiai játszma, will sem annyira zavarodott, mint eddig, úgyhogy komoly lépést tesz a morális szakadék felé. olvastam, hogy ezt lehet vallásos analógiának is értelmezni, hogy júdás lett belőle, de talán egy ilyen analógiához túl direkt kép egy keresztre feszítés, nem...? (++04.04.)

„if my secret got out, this office would be waist-deep in women’s undergarments.”

imádom, amikor néha-néha előszedik duke silver-t (aki majdnem ziggy stardust sorsára jutott ma), mert zseniális al-karakter és ron fucking swanson hozzáállása is mindig fekveröhögős. a többiek az aranyos kategóriát hozták ma, leslie újra lelkesedett valamiért, a csajok meg összefogtak tom-ért, édesek. na, megyek, hallgatok egy kis dzsesszt, hátha lecsúszik a bugyim a nedvességtől... (ha már 616, akkor miért nem marvel-es epizód…?) (++03.29.)