soroló

„s.h.i.e.l.d. isn’t a life. it’s just a job... a means to an end. remember that.”

szervesen (vagy szervetlenül, attól függ, hova nyúlunk...) folytattuk az előző részt, sztoriban és hangulatban egyaránt. mert oké, hogy pörgés van, és sok gondfelhő tornyosul hőseink fölé, de az előző évad játékosságának csak a nyomait találni (oké, coulson még mindig tud laza lenni; oké, skye még mindig be tud szólni, ha olyanja van). viszont azért nem panaszkodhatom, hogy hanyagolnánk az átívelést a nagy melák anyag-elnyelő kergetésének, és az érző szívű zsoldos felépítésének árnyékában, mert a rejtélyes idegen tárgy, coulson falra-rajzolása és skye múltja szép lassan összezárulnak egy nagy egésszé. (mondtam múltkor, hogy hollywood most a marvel szavát lesi, hello cooper ügynök, örülök, hogy újra látom. mint ahogy jó lesz a virágmintás lány is kicsit módosított szerepben.) (++10.04.)

„your boy... he’s unchained right now. he’s looking for any excuse to rage. (...) the problem is it gets to a point, gem, where it ain’t about revenge anymore. you’re doing it because it just feels good.”

összefújja a szemetet a szél -egy marilyn manson-os jelenetet egy courtney love-os követ, sutter-nek azért van humorérzéke... és ezt most meg is mutatja, rég vigyorogtam ennyire egy samcro epizódon, mentek a dumák, alakulnak a fura kapcsolatok (walton goggins nevét ügyesen csak a végén írták ki, hogy meglepetés legyen a hatalmas műcici). de az én szám akkor is mosolygásra húzódik, ha összekötnek pontokat váratlanul, amikor egy látszólagos melléktörténet jelentőssé válik (pedig meg voltam győződve, hogy a perverz pap csak sutter perverziója volt, és lám...). aztán persze időről-időre lehervad a mosoly, és kénköves anyázásba csap át a hangulat, amikor úthenger üzemmódba kapcsoljuk a gépezetet, és erre ma háromszor is sor került, még úgy is, hogy az egyik lövöldözés csak képen kívül történt (most komolyan ezért kellett visszacsábítani kim dickens-t? szomorú vagyok...). de akkor komorul el igazán az ember, ha ránéz az epizód-számlálóra, és tudatosítja magában, hogy ez még csak egy kis szellő volt, ami elérte charming-ot... (++10.03.)

„with any luck, dr. martinez, it’s gonna get a hell of a lot messier than this.”

örültem, hogy kicsit kimentünk a levegőre, már fullasztó volt lenn a pincében. de nem sokáig nézhettük a fosztogató csürhét, mert újra a föld alatt találtuk magunkat. vagyis... volt egy mellékszál a cigit kajtató kissráccal, amivel egy percig nem tudták felpörgetni a pulzusom, sőt, kifejezetten bosszantottak, hogy ilyen hülyeségekkel veszik el az időt. pedig megint ott voltak a jó jelenetek, például a klausztrofób mászás a szűk járatban már sokkal kényelmetlenebb érzés volt. de a saját családját átváltozni látó latino srác története is jó, kellően drámai, erre csak egy véletlen szálösszefonódásra futja. az is fura mondjuk, hogy (talán) túl hamar megejtettük a mesterrel való találkozást. ejj-ejj, lehetne sokkal több (uv)fény ebben a sötét történetben... (++10.03.)

„have you ever seen sex from above, cece? it’s horrible. that’s why god thinks it’s a sin.”

igazán ideje lenne, hogy a gyerekek elengedjék a szülők kezét... az volt a jó jess-ék szálában, hogy nem a tipikus irányba kanyarodott, ahol a középiskolás emlékek elrontották volna apu kapcsolatát, mert nem voltak titkok. schmidt-éknél meg az volt a jó, hogy azoktól az alapoktól indultunk ki, amikről eddig is tudtunk (az egyik pedáns a másik tróger), és azokat fokozták fel a viccességig. (++10.03.)

„the chase men all have great legs.”

na így kell szakítós epizódot írni, nincs igazán hiszti, viszont vannak cicik meg szupermodellel való partizás. és jaime pressly. de ha nem a ’barátnőm van / nem megcsalás’ vonalat nézzük, akkor is volt humor-forrás, drama meg az ő vádli-mániája. és persze ez mondogatom, mióta láttam a címet: „ó, jézus, a názáreti, mikor veszek végre én is maseratit?” (ja, ha már akkezdet idézet, azért milyen aktuálisak voltak zeneileg a srácok, az interpol-ra meg a gorillaz-ra is elismerően bólintottam.) (++10.03.)

„gotham’s kids snatched.”

az ember örült, hogy ’selina kyle’ az epizód címe, aztán az ember szomorúan konstatálta, hogy alig foglalkoztunk vele, most sem szólalt meg egész a harmincadik percig. oké, a heti-ügy kapcsolódott hozzá, de annyira mindent bele akarnak préselni már itt az elején, hogy kicsit minden súlytalanná válik, ahogy egy-két perc (és egy helikopteres városkép-totál) után már tovább is ugrunk. a bruce úrfis vonal még nem sokat ad, de ott kifejtősebb a lelkivilág, pingvint viszont jó nézni, ahogy minden totyogó lépte kényszerű erőszakot szül. a nyomozós vetület viszont meglepően működőképes, főleg ha belegondolunk, hogy igazából csak a szokásos alap-motívumokból építkeznek, kikérdezések, házkutatási parancsok, apró megvilágosodások az íróasztalnál. persze ehhez kell az, hogy működjön a kemény zsaru / lelkizős zsaru páros, és hogy szeressünk velük együtt alámerülni a város mocskába. és szeretünk. (lili taylor és frank whaley igazi képregény-gonoszok voltak, karikatúra-szerűen túlzóak mégis félelmetesek. (++10.02.)

„some kind of... snow monster.”

az animációk/rajzfilmek valahogy mindig a sor végére kerülnek nálam, így több éves disney-lemaradásban vagyok, szóval nálam nem működhetett a marketing, hogy máris beépítették a sorozatba a legutóbbi világsikerüket. az biztos, hogy a két csaj passzolni fog a sorozat világába (a szöszit már a fringe-ben is bírtam), megvan a kellő drámai múltjuk. talán csak az lesz a baj, hogy nem hoztak magukkal igazi gonoszságot. de akkor nézzük a régi gonoszokat. rumple egyenlőre még csak valami homályos dolgokat tesz (a temető-béli jelenetért pluszpont, de a híres betétdalra táncolást kicsit túltolták...), meglátjuk, hova lyukadunk ki. regina sokkal érdekesebb jelenleg. a szerelmi trauma miatt nem változott vissza klasszikus értelemben gonosszá, de igen határozott tervekkel rendelkezik, hogyan is lehetne egy jó nagyot kavarni az univerzumon (és a piszkok hogy lecsaptak giancarlo esposito-ra, amint elérhető volt újra, helyes-helyes). jó lesz ez, fagyos (fél)évadot kívánok. (btw, eddig nem értettem, hogy miért a nyáron forgatandó első felet építik a frozen-re, de végülis a cgi hó-szörny nem volt rossz a napsütésben.) (++10.02.)

„-’rico’ stands for ’racketeering investigative cop... awesome’.

-i have to ask, do you think ’awesome’ begins with an ’o’?”

halványan derengett az évad vége, bár azért azt tudtam, hogy jake nem lett a szakmája árulója. aztán hiphop visszatért a körzetbe, és minden maradt a régiben, idétlenkedések, villám-flashback-ek, vigyorgások. de azért látszik, hogy az érzelmi skálán is akarnak majd játszani. molto bene, guys. (++10.02.)

„you know, guy feels lousy about himself, guy feels guilty about his wife or his mother or he’s got a thing for farm animals or whatever, but you’re still stuck with the same problem... how to get it up so he can finish off, pay up, and get out.”

minden fejben dől el. változások vannak a tanulmány körül, természetesen virginia kitartásának köszönhetően, már nem csak távolságtartó megfigyelés lesz a feladat, hanem a segítség-nyújtás is, ha már felveszik nap-mint-nap a fehér köpenyt. és nagyon jól érez rá a mi ginny-nk, hogy nem fiziológiailag kell vizsgálni azokat, akiknek szexuális problémáik vannak, hanem mentálisan (erre főleg egy letaglózó drámai jelenetben jön rá, és milyen érdekes, hogy amíg egy trónok harcában természetesnek veszi az ember a testvérek közötti szexuális kapcsolatot, egy ilyen életrajzi történetben viszolygást vált ki belőle). és nem véletlen, hogy az impotenciával kezdtük, láttuk már, hogy bill is küzd vele egy ideje, és nála is fejben nincsenek rendben a dolgok. ez nem volt elég az íróknak, még egy eddig nem emlegetett testvért is behoztak, aki ráadásul plasztikai sebész, tehát szintén csak a külsővel foglalkozik, nem kell mélyre vágnia a szikével... (plusz libby-nek is jót tettek az elmúlt évek, még a végén harcias egyenlőség-párti aktivista lesz belőle a végén.) (++10.01.)

„nothing changes, does it? men to guard you. plans within plans. things you say and things you don’t.”

annyira feldúsultak a visszaemlékezések, hogy szinte minden jelenben játszódó jelenetre jutott egy. de nem baj, mert érdekes látni, ahogy a kis nucky rácsodálkozik mindenre, hogy milyen a gazdagok élete, hogy létezik szerető család is a világon, hogy van, aki törődik vele. és hogy vannak olyanok, akik a törvény felett állnak. ha nem a régi deszkákat koptatjuk a korzón, akkor is csak ritkán kukkantunk be atlantic city-be. ugyanolyan hangsúlyos chicago is, ahol capone hozza a szokásos formáját, gyilkos, amikor viccel (kis híradó-részlettel jól hidalták át a hiányzó éveket). közeleg a digó-háború? kubában is egyre sötétebb az ég, ezeknél a latin-amerikai országoknál mindig kulcs, hogy kinek a kezében van a hadsereg. érezhető volt, hogy baj lesz a szöszivel, van, aki már annyira hozzászokik a lefizetéshez, hogy nem is tud másképp gondolkozni. kár. no, vissza a tengerpartra, most nagyon szerettem margaret-et, sokat érett az elmúlt években, és még mindig megvan a kémiájuk nucky-val. de happyend-et nem jósolnék nekik. (++10.01.)

„-tom cruise is gonna play pablo escobar? the guy is not even hispanic.

-hillary swank has a vagina and she won an oscar pretending she has a dick.”

oh, úgy tűnik, a fiúkkal együtt én is jókor tértem vissza, mert ez most jól esett (az irodai szendvics-ebéd mellé). pedig nem sok minden változott az előző évadvég óta, vince-nek új filmet kell keríteni, vince hisztizik, többiek próbálják elérni, hogy mindenkinek jó legyen, közben drama nagyon kapar, turtle meg turtle... és közben mindenkit kiosztanak, legyen az haver, pr-os vagy sztár, lendületesen csapódnak a verbális pofonok. így kell a legízletesebben felmelegíteni a mirelit pizzát, gratula. (++10.01.)

„last i was here, i was claire randall, then claire beauchamp, then claire fraser. the question was... who did i want to be?”

eddig nem láthattuk mr.randall-t az eltűnés után, csak flashback-ben, próbáltunk nem gondolni arra, hogy mit érezhet, de most szembesítettek minket ezzel a szomorú tudattal. és nem véletlen, hogy frank most került elő a szépia-szín háttérből, mert jó félévadzáró módjára visszatértünk a kör elejére, illetve a körbe, oda, ahol minden esemény origója található. és a majdnem-találkozás nagyon erősre sikeredett, nem meglepő módon bear mccreary-nek köszönhetően nagy százalékban, csak sodort magával és örvénylett körülöttünk az a csodás muzsika, maximálissá fokozva az érzelmi töltetett. nem gondoltam volna az írókról, hogy ennyire gonoszak, minden finom romantikus jelenetre valami váratlan, valami kegyetlen reflektált, minden alkalommal kirángatva minket a lányregények kényelmes világából. talán túl direkt volt, hogy késelés tudományának elsajátítása után egyből használni is kellett azt, hogy az egyik randall-lal való találkozás ígérete után egyből a másikkal jött a konfliktus, de belefér. az is, hogy két majdnem-erőszakon is túl lehet esni néhány óra leforgása alatt... (++09.30.)

soha nem gondoltam volna, hogy minden idők egyik legtöbb keserűséget árasztó sorozatának készítője egy női regény feldolgozására adja a fejét. a bsg miatt bíztam ron moore-ban, ugyanakkor riadtan tekintettem a lejátszás-gombra, mert semmi kedvem nem volt egy habosbabos álomvilághoz. és milyen szerencse, hogy a bizodalmam nagyobb volt, mint a bizalmatlanságom. az első pillanattól megfogott az a különleges hangulat, amit sikerült létrehozni, aminek elengedhetetlen kellékei a lenyűgöző táj, a magával ragadó hősnő, a történelmi hitelesség, és a zene. eljutottam oda, hogy ezt a sorozatot vártam a legjobban az elmúlt hetekben, mindig felvillanyozódtam a megnézése közben, és most már talán kezdem elhinni azt, hogy egy romantikus történet is lehet jó, ha kellően ízléses kezek ápolják. ezek után kell mondanom, hogy végtelenül letört vagyok, amiért hónapokat kell várni a folytatásra...?

„the day i let a nigger tell me what to do is the day i dig my grave.”

nyugaton a helyzet változatlan, még mindig az undorító, igaztalan rasszizmus az egyetlen, ami miatt kibaszottul fel tudom húzni magam, még annak a tudatában is, hogy most egy mozgóképet nézek. önkéntelenül ömlik belőlem a kurvaanyázás. és ha most azt mondanám, hogy ’rohadnátok meg mocskos alkoholista írek’, akkor többen biztos képmutatóznának, de mért van az, hogy mindig a fehér ember kezdi, miért mindig belőlük válik az agyatlan lincselő csőcselék. csak azért nem robbantam fel közben, mert olyan jó volt látni, ahogy hőseink gondolkozás nélkül segítenek. és a mozgalmas rész végére nagyon okosan odaragasztották azt a kis romantikát, továbbra is nagyon szolidan -a kábeles létük ellenére. (soderbergh azért remélem kap valami díjat a fényelésért, ahogy mondjuk clive owen kilépett a sötétből, miközben a nővér a világítással bíbelődött, wow...) (++09.29.)

„my granddaddy tore hisself a cotton empire out of swamp bottom and a sun, and i aim to do similar with this here railroad.”

van-e westernesebb, mikor két csoport érdekellentétből fegyvert villogtat (a rendező is rájátszott erre, több csípő-közelit is kaptunk). az a baj, hogy az ember már annyi történetet látott és olvasott, hogy nem hisz az íróknak, mindenről úgy gondolja, hogy az a lépés is a terv része. és többnyire igaza is lesz. a pofonok sajgása könnyen enyhül, ha elérjük a célunkat. bevallom, én még a szöszi szexuális közeledésénél is reménykedem ilyen tervszerű csavarban, mert az nem lehet, hogy ilyen naiv legyen egy nőszemély -vagy kiéhezett (még ha meg is rendült a bizodalmam a fura lábfejet látva...). a nagy tervezések és csúnya nézések szépen kulminálódtak a kemény lövöldözésbe, de persze még maradtak elvarratlan szálak jövő hétre is. jó casting volt az újdonsült sherrif, tenyérbemászik a vigyorával, de ha elkomorul, abban sincs köszönet. bár csak elvérezve feküdne már az út porában... (++09.29.)

„the world is full of pe teachers.”

olyan ritkán van, amikor nem utazunk sehova, hanem a probléma jön kelet-london-ba, üdítően tud hatni az ilyesmi. ráadásul, érzésem szerint, nem az volt a lényeg, hogy spóroljanak egy kicsit (főleg elnézve a nyitó-jelenetet, ahol egy poén miatt izzították be a cgi-csapatot), hanem hogy jobban tudják piszkálni a karakter-viszonyokat. mert egy csomó érdekesség is megbújik a gonosz idegen robot zöld lézere alatt. mert belegondoltunk-e már abba, hogy egy útitárs hogyan egyezteti össze a mindennapjait a doktor időbeosztásával? arra már láttunk példát, amikor a magánélete szenvedett csorbát a különleges élete miatt (hiányoztok pond-ok...), de elég mély téma ez, hogy foglalkozzunk még vele. mert itt jöhet elő a doktor ragaszkodása, akinek nem mindegy, hogy az általa megszeretett személy kivel van együtt, az kiérdemelte-e az adott hölgyet. plusz mindig jópofa, amikor ezek az unalmas buta földlakók rácsodálkoznak a doktor elképesztő világára. lelkizősebb epizód, sok poénnal, szépen belesimult az idei sorba ez is. (++09.29.)

„trust can’t live in the same space as secrets and lies.”

kis simogatás, aztán pofon, sutter valami ilyen pornófilmet forgatna, ha arra adná a fejét... mert hagyja, hogy mosolyogjunk az elején (majdnem ezt választottam idézetnek: „you’re a little early. 12 inch-es of slave don’t shoot till this afternoon.” idiots...), csak aztán merülünk el a nagy észak-kaliforniai bandaháborúba. mert jax már nem elégszik meg azzal, hogy a kínaiakat kinevezi ellenségnek, a négereken is komolyan eret vág. a ’széthúzásba éket verni, majd leszakítani a feleslegessé vált részeket, ezzel gyengíteni a nagy egészet’ klasszikus samcro-s húzás, mind a karakterek, mind az írószobát tekintve, de nálam még mindig működik a dolog -azt leszámítva, hogy én már nem dőlök be nekik. ezért sem lelkendezem előre, hogy (visszatérve a kezdeti felálláshoz) ismét egy olyan sheriff lépett a város élére, aki morálisan megkérdőjelezhető, mert minden kis részletet vészjóslatú jelnek veszünk már. juice felbukkanásainál is mindig félig takarjuk a szemünk, aggódva. (egyetlen dolog piszkálja a csőröm, a klub-tagok kicsit masszává váltak, amőbaként mozognak jax mögött, talán kevesebb egyéniséggel, mint eddig. vagy ez csak egy hülye érzet...?) (++09.27.)

„we don’t need jobs, harold. we need a purpose.”

a veszélyhelyzetre többféleképpen reagálnak az emberek. valakik meghúzzák magukat és próbálnak láthatatlanná válni. mások viszont megpróbálnak visszatérni a régi, megszokott, jól ismert életükhöz, ahol a kiszámíthatóság igazi erény. miről is próbálok itt beszélni, kedves hallgatóim...? az írók egyrészt viccesen álltak hozzá, hogy főhőseink bujkálni kényszerülnek az új csúnya gép elől, kit parfümbe borítva, kit katedrára emelve, a szerencsésebbek meg crockett és tubbs nyomdokaiba léphettek. és főleg ezzel a nyomozós vonallal, és az újra felbukkanó victim/or/perpetrator játékkal visszavezettek minket a kezdetekhez, az alapokhoz, a képen kívüli bunyók, a szétlőtt térd-kalácsok, a zenés montázsú befejezések világába. és ez most jól esett, bármennyire is szeretek elveszni a sorozat brutálisan összetett rendszerében. néha jó az egyszerű út. de most, hogy már mindenki visszatalált az eke szarvától jöhetnek a csavarok. (++09.26.)

„that’s how we have to live now in the shadows, to save people, even when they don’t know it, don’t want it.”

szerintem nincs ember hollywood-ban, aki ne akarna most szerepet kapni a marvel-univerzumban, és a disney-nél ezt köszönik szépen, és ki is használják. bár talán egy kis pazarlással is jár ez, szomorú vagyok, hogy lucy lawless ilyen keveset lehetett velünk, és hogy cap’ első csapatát is csak a hangulatos kezdés kedvéért verbuválták újra össze (vagy keret-promónak a hamarosan érkező agent carter-hez...). no, beleugrottam a közepibe, de whedonjr-ék is ezt tették, nem ez volt a legjobb visszakapcsolódási pont, azt hiszem. mert zúgtak mellettünk az események, új gonoszok szálltak be a játszmába, új szörnyű tárgyat lehet majd hajszolni. de nem is ez a roham-tempó volt a baj. hanem az, hogy a szituációból adódóan meg kellett bontaniuk a tavaly jól működő csapategységet. coulson kicsit eltávolodott a többiektől, ward kitaszíttatott, és a legnagyobb bánat, hogy a fitzsimmons is erőteljesen biceg. még jó, hogy tudjuk, hogy ez egy sötét korszak, amiből ki fogunk tápászkodni. (++09.26.)

„you are the last piece of pie, and all of these guys are the fat kids in the cafeteria, and i can say that because i used to be fat as a truck.”

olyan rossz látni, amikor ott vannak a megfelelő összetevők, mégsem áll össze a főzet egységes egésszé. bár lehet, hogy az a baj, hogy hajnali négy óta fenn vagyok, de ez nem akart most működni, annak ellenére, hogy schmidt-hez nagyon passzolt ez a nevelő szándék, hogy a netes randizós cuccok is kaptak a nyakukba, meg a sztóner poénok is jól szoktak elsülni (a maguk primitívségében), most csak merengtem magamban, és csak kevés késztetést éreztem a mosolygásra. sorry. (++09.26.)

„enoch walked with god and he was no more.”

hazugságok, csalárdságok és kétségbeesés. maradt az idei formula, néhány szálat választanak csak ki, és azt szövik tovább. chalky-ék egy kamara-drámába csöppentek, zavarodott túszejtéssel, lelki megterheléssel és áldozatokkal. margaret munkahelyi manőverei most csattannak, de leginkább egy erős nőtől kell tartania (valószínűnek tartom, hogy a rothstein-házasságot az ész tartotta össze). az olaszok nem bírják ki, hogy new york minden piszkos üzlete ne az övék legyen, most épp a feketékkel akasztanak bajszot. eközben nucky mindent megtesz, hogy egy makacs katolikus ír, nevezetesen id. mr.kennedy olyan puha legyen, mint egy jól elkészített borjú húsa. de persze sosem egyszerű olyannal tárgyalni, akinek elvei vannak, ráadásul még nem is fogyaszt alkoholt. (és úgy megörültem mickey-nek, hogy kibukott belőlem egy mickey-féle csilingelős kacaj.) (++09.25.)