soroló

„you can’t really be a punk in washington.”

várható volt, hogy magasabb lesz az emocionális töltet a mai utazásban, hisz’ dave hazatért. ez az a környék, ahol felnőtt, ahol először vett a kezébe hangszert, ahol csatlakozhatott a példaképeihez. és az a jó, hogy ezek nem csak szavak, hanem át is jött az érzés -bár az igazi punkok erre azt mondanák, hogy ’bazdmeg, ne legyél már ennyire szentimentális’... de hangozzék bármennyire is giccsesen, azt éreztem, hogy izgalmas lehetett felnőni akkoriban, bekapcsolódni egy épp alakuló mozgalomba (bár a hátrányai is szépen megjelentek, egyből az elején a faji problémák közepén találtuk magunkat). bár volt némi fogalmam a dc-béli punk-szintérről, mivel olvastam henry rollins könyvét, azért jó volt látni ezeket a féktelen srácokat (bár mr.bikanyak nekem borzasztóan hiányzott a részből, oké, képen láthattuk, de ő aztán tudna mesélni a kemény időkről). ahogy a punkban való lubickolás várható volt, úgy lepett meg, hogy a másik kiemelt műfaj a go-go funk lett, ezt inkább a redhotchili hatásai között keresném, mint dave grohl-nál, de tök jó, újabb nevek lettek az én listámon is ezáltal. (++10.26.)

„no freak performs on halloween.”

oh, ezek az október-végi duplarészek, mindig tartogatnak meglepetést. először is, végre félrehajtottuk a szakállakat és extra melleket, és megkerestük alattuk a karaktereket. ma kathy bates tündökölhetett, mind az orvosi vizsgálóban, mind a drámai múltjának felelevenítésekor, sőt, akkor is, amikor elővezette nekünk a cirkuszosok babonáját. bírom, hogy utána-ásnak ilyen történeteknek az írók, amik szorosan kapcsolódnak az adott témához, és kellően paráztatósak is. a duplázáshoz meg azért különösen passzolt ez a rémmese, mert most van egy hetünk azon rugózni, hogy kit fog elvinni a rosszarcú szellem. és wes bently-vel jó lóra tettek murphy-ék, igaz, most még nem nagyon látszott ki a pofaszakáll alól. de megérkezett a még bejelentett színészek utolsó hulláma is, denis o'hare szokás szerint őrült jónak ígérkezik, emma roberts meg szép.... (most sem maradhatott ki a dalbetét, azért tényleg kíváncsi lennék, hogy miért érezték szükségességét murphy-ék ennek az anakronisztikus játéknak, bár most harmadjára már egész megszoktam, csak jim morrison neve zavarta a hallójáratomat...) (++10.25.)

„exorcist, demonologist and master of the dark arts”

bár itt van a polcomon az a négy hellblazer-sztori, ami magyarul megjelent a vertigo válogatásokba, de még odáig nem jutottam el, hogy el is olvassam őket. úgyhogy én is leginkább, mint gondolom sokan mások is, a keanu reeves film kapcsán tudok viszonyulni a sorozathoz. tudom, hogy az ortodox hívők bántották azt a filmet, hogy túl sokban tértek el az alapanyagtól, én valamiért nagyon szerettem a hangulatát, így simán többször nézős alkotássá vált, ha újra és újra nyomasztani akartam magam. persze egy országos tévén nem mehetnek ennyire mélyre. sokat el akartak venni az éléből, így, hogy a karakter cinizmusát jobban kidomborították, valószínűleg szerethetőbb lesz ez a bollocks-okat dobáló angol kurafi, mint a film-béli alteregója. talán túl sok volt, amit a pilot-ba akartak belegyömöszölni, így az embernek kapkodós és lista-pipálós érzése volt egy kicsit, amik ki tudtak zökkenteni a hangulatból sajnos. ráadásul egy része ment is a kukába, mert nem tudom milyen megfontolásból gondolták meg magukat az írók, hogy az itt megismert cukilányt egyből a kidobták, és jövő héttől megint fel akarnak építeni egy női karaktert. kíváncsi leszek, hogy a drámai múlt mennyiszer fog előtérbe tolakodni átívelésként, vagy csak inkább maradunk a moster-of-the-week típus középszerénél. ez a kíváncsiság azt jelenti, hogy maradok, de nem vagyok meggyőzve. egyébként is, én azért vártam ezt a sorozatot, hogy új mccreary-dallamokat hallhassak, mert a főtémát már hetek óta fújom... (++10.25.)

„the only way to forge steel is to temper it with fire.”

igazam lett, tényleg jót tett, hogy kimozdultunk starling city-ből, igaz a srácokat láthatóan megizzasztotta az új helyszín... úgy tűnik, nem tűnt elég vastagnak thea visszahozásának szála, ezért gyorsan mellécsaptak még egyet, hogy lehessen akciózni, meg do-it-yourself íjkészítési-technikákat mutogatni. de jó volt a srácokat napfényben, maszk nélkül bunyózni látni. thea-ból is lehet több majd, ha már nem a hisztis-tini vonalat kell majd erősíteni vele, hanem kamatoztathatja a harcias fájdalomtűrő buddhista tanait. van még egy hölgy, aki elindult a továbbfejlesztés útján, végül a feminizmus az, ami kihozza laurel-ből a tüzet, sok rajongó megkönnyebbülésére. reménykedtem benne, amikor hallottam hírét, hogy felicity át fog ruccanni a szomszéd városba, hogy ezt felvezetik nekünk itt, és meg is tették, köszönöm szépen. plusz az itteni cliff-fel együtt várós a jövő heti dc joint... (++10.25.)

„the hardest thing you’re gonna have to face is not some monster out there with powers. it’s gonna be that feeling of uselessness when you can’t do anything.”

tetszik, hogy nem csak a kis barry múltjára használják a flash(back)-t, hanem benézhettünk a részecske-gyorsítóhoz is a baleset idejére. és így megismerhettük a sokat emlegetett vőlegényt is (miért gyanús nekem, hogy egy amell-t kasztingoltak a szerepre...?), átérezhettük a tudósok drámáját. ez egyébként is átélhetőbb, mint a ’titokban kell tartani, hogy járunk’... nagyon képregényes, hogy minden gonosz metahumán valami olyan képességet kap, ami jellemző volt rá a hagyományos életében (vagy, mint jelen esetben, a halálában), de hé, képregény-adaptációt nézünk, nem illendő ilyenen pampogni. az is a rajzolt panelek lapjairól érkezhet, hogy mostantól nem pazarolják a rosszfiúkat azzal, hogy egyből ki is írják a sztoriból őket, jó helyen lesznek a speckó börtönben (ha már nincs egy arkham a városban...). (++10.25.)

„-could you find a hobby or take up a sport?

-i have a hobby, shooting people.”

hmm, eddig fel sem tűnt, hogy idén hanyagolódtak a flashback-ek, csak amikor most előjöttek. biztos volt már róla szó, hogy harold mennyit küzdött azzal, hogy emberibbé tegye a gépet, de jó volt látni is ezt a küzdelmet. és persze itt a párhuzam a kontrollálatlan ellen-géppel, akinek nem okoz az sem problémát, hogy egy teljes választást az érdekei szerint hajlítson el (nem mondom, hogy az idei három magyarországi szavazás után nem gondolkozik el az ember, nade a politika nem ezekre a lapokra való...). és persze amíg a jó gépnek emberi végrehajtói vannak, addig a rossznak egy szöszi gyilkológépe, korlátozott lelkiismerettel. perverz férfiálom formájában küzdöttek meg ms.root-tal, két nő, fegyverek, cool beállításban lövöldözés, padlón/plafonon át (és ha még hozzáveszük az egy ideje lebegő leszbikus felhangokat is... szeretjük ms.root-ot!). …és valahogy nem bírják ki, hogy ne rakják össze mr.reese-t egy új női karakterrel folyton. no, idén először éreztem a nagyobb szabászt, örülünk. (++10.25.)

„not to sound anti-semantic, but the whole jew thing, i think it’s kind of bullshit. he’s got a foreskin that almost reaches his knees.”

olyan jó meghallani az emberi hangot a motor-zúgásban. nagyon szerettem jax őszinte háláját a klubházban és gemma ráborulását wayne vállára. de anyu egész megkészülése és túlgondolása szépen fel volt építve, már vártuk, hogy mikor csinál valami hülyeséget. bár, ha a babának való gyónást annak vesszük... arra is jó volt a rész, hogy elhelyezzék az aknákat, amiket majd nagy élvezettel robbantanak a nyakunkba (lásd az epizód végét, bár én már meg voltam győződve, hogy bobby elvis utolsó dalát hallhattuk, de sutterworld-ben az túl nagy kegy lett volna...). itt ketyeg majd a fura kiskrapek, juice a börtönben (itt sem az egyenes utat választották szerencsére), nero eladási szándéka, és maga gemma a megtört lelkivilágával. akartam még bohóckodni egy sort (sutter-ék érezhetően rászálltak a zsidókra ma, a bagel-es pornóra egy strici válaszolt), de az utolsó percekkel megint emlékeztettek, hogy mit is nézek... (++10.24.)

„everyone says to you when you’re young, ’who do you love? love is all you need’, and it sends you into a panic.”

miután múlthéten megismertük a zseniális szerkesztési koncepciót, most már egész másképp állhatunk a rész megnézésének -sokkal jobban koncentrálunk, hogy próbáljunk minden részletre odafigyelni, már az első huszonöt percben azon gondolkozunk mosolyogva, hogy vajon egyes jelenetek hogyan fognak megváltozni a második félre. jó játék, de ez csak egy része a nagy egésznek. mert ma ráadásul kevesebb volt a közös pont, ahol az apróságok kijöhettek (mennyi a lekvár?), másfajta finomságokból építették fel az eltérő hangnemet. nagyon tetszett, hogy a jövőből visszaemlékezést egyfajta filozofálgatós hangulat-fokozó narrációnak is használják, jeffrey reiner képeivel jól kiegészítették egymást. az aprócseprő mindennapi bosszankodások mellett talán egyre jobban megismerjük a kisvárost és lakóit, a felszín alatti furcsaságokat. mert azok épp annyira érdekesek, mint hogy ki csókolt először... (++10.23.)

„-everything’s yours. let him go.

–what’s everything?

-what i have. all i’ve ever had. atlantic city.”

ha eddig nem érzékeltük volna, hogy mekkora háború folyik az alvilágban, hát figyelmeztetésül most odacsaptak a kisujjunkra -egy kőműves kalapáccsal... és a csatamezőn mindig maradnak halottak. a vesztesek megnyomorodnak. bár a dicsőség lehet, hogy csak talmi... nucky legyőzetett, elvesztette azt a dolgot, ami még tartotta benne a lelket a hosszú évtizedes sorscsapások után -a várost, amit irányíthatott. a várost, ami ugyanakkor tönkretette az ártatlanságát. mert most jött el a pillanat a múltbéli történetben, amikor az egykori sheriffnek is elég lesz a mocsokból, amikor nucky először merül alá a pokol bugyraiba. amikor nem marad a korzó söprő kisfiúból semmi (szép párhuzam a jelenben a végletekig lojális ifjú sráccal). és ekkor még nem tudja, hogy mi fog gillian-nel történni (ismét egy hibátlan kaszting, hozzátenném). a tabló összképe is nagyszerű, nem csak a tengerparti nagyjelenet közelről. igaz, aközben elfelejtettem levegőt venni... (++10.23.)

„-we’re here to address the school policies on interfaculty relations. some forms of touching, say, a friendly handshake, or a spirited pat, are completely appropriate.

-what if you spill coffee on your pants, and you’re very burnt, and upon getting your pants cut off by paramedics, you become aroused?”

(jó hosszú idézetet választottam, hogy el tudjak alibizni egy csomó karaktert...) nick-nek rossz otthon napközben, így trollkodik egy kicsit a srácokkal. coach-nak jó megmerítkezni a puncikban, így trollkodik egy kicsit jess-szel, hogy neki se’ egyedül kelljen végeznie az elsősegély-gyakorlást. kihagytam valamit...? ja, vicces volt. (++10.23.)

„...until we win one of those new nobel prizes.”

hát ez sem lett egy vidám menet... pedig volt itt esküvő meg egy nagy felfedezés előszele, de az esküvőről tudjuk, hogy sosem töltődik majd meg valódi érzelmekkel, a kísérletezésbe meg megint bele kellett halnia egy ártatlan embernek. és egyébként sem ellensúlyozhatták volna a többi szörnyűséget, az abortuszt, a tévképzeteken alapuló brutális pszichiátriai kezelést, a drog-függőség legyőzhetetlenségét (most nem elvonás volt, hanem a túl sok szertől kvázi mániás depressziós tüneteket prezentált a doki), a nagy lélek-gyötrést. és az a zseniális, hogy még mindig itt vagyunk, ebben a barbár világban, nézzük az agyműtéteket, együtt szenvedünk hőseinkkel, és nemhogy tűrjük, de még élvezzük is... (egyébként igazi vízválasztós finálé volt ez, ahol szándékosan mindent borítottak az írók, akik szeretnek minden évad elején a romokban lubickolni...) (++10.22.)

steven soderbergh-nek igaza lett -több szempontból is. érdemes volt a tévére szavaznia az igazi nagy hollywood-i csillogás helyett, mert itt nem kellett kompromisszumokat kötnie. kábelen nem csak a producerek megengedőbbek, hanem a nézők is, akik kíváncsiak a kísérletezésre, akik nem várják el, hogy a könnyebbik utat válasszák. nekem is meg kellett küzdenem az első résszel. mert szokatlan volt, hogy egy múltban játszódó történethez ilyen modern audiovizuális eszközök kapcsolódnak. és itt is igaza volt soderbergh-nek, most már el sem tudnám másképp képzelni a sorozatot, annyira egységet alkotnak az összetevői. persze már az elején érezni lehetett a különleges hangulatot, azt meg már régóta tudtuk, hogy cliwe owen nagyszerű színész, de meg kellett várnom, hogy leteljen az ismerkedési időszak, és a szívembe tudjam zárni, minden szokatlansága ellenére. a kompromisszum-készség teljes hiánya ellenére. és most itt belemehetünk szakmai részletekbe, hogy mennyire kimunkált volt minden szokatlan beállítás, vagy kitérhetünk arra, hogy sikerült megszerettetni egy arrogáns, beképzelt és drog-függő főszereplőt (akiből még doctor house cinizmusa is hiányzik), vagy hogy a többi karaktert is milyen jól kezelték, és akkor még ott lenne a korszakábrázolás hitelessége is, a századforduló minden szörnyűségének brutalitásával, társadalmi problémáival, de... de inkább kiosztom a legmagasabb kitüntetésemet (nagyontetszett), és megyek, hogy terjesszem a világban a knickerbocker kórház jó hírét...

„imagine an army made up of soldiers so strong that they can tear a man apart with their bare hands.”

miért van az, hogy ha egy vállalat alkalmazni kezd egy kísérletező kedvű tudóst, annak rövid időn belül valami katonai dolgot kell fejlesztenie? ha biokémikus, akkor persze szuperkatonát... csak épp hogy emeltük el a street-level szintről a sorozatot ezzel az erősítő szérummal, de lehet, hogy ez az előjele volt annak, hogy nagyobb képességű ellenfelek is érkeznek? és azon kívül, hogy gordon lengeti a pisztolyát, mit fognak tudni csinálni ellenük...? inkább maradjunk a noir-os maffia-históriánál, ahol egyre több szinten folytatódik a háború -egyszerre csapnak falcone pénztárcájára és a szívére, nem is tudom, hogy melyik fog neki jobban fájni (a kiscsajnak tényleg van szexuális kisugárzása, megvettük...). a pingvin is itt lavírozik, kicsit esetlenül a családok között, de még nem szegték a szárnyát. bruce úrfi is érdekesebb lett ma, így komolyan, ahogy a jövőt előrevetítve mániákusan próbálja összerakni az információit, beleásva magát a családja nevét viselő vállalat piszkos ügyeibe. (++10.22.)

„it dates back to spain, the early 1500s. it was the only item in our entire church that was spared.”

hölgyeim és uraim, az ötven éves ming-na! mosolyogva! ráadásul dupla kivitelben! kőkemény bunyót vívva önmagával... ha nem látom valaki hozzászólását, nem is ugrik be, hogy romanov ügynök ugyanezt az arc-eltűntető technikát alkalmazta a ’winter soldier’-ben is. egyébként csak az a baj egy ilyen cucc behozásával, hogy most már senkiben sem fogunk bízni, hogy az a személy tényleg az, aki, mert bárki használhat ilyen kamuflázst. bár ha megfelelő módon teszteljük, akkor ki fog derülni, hogy ki a csaló. igaz, ha azt nézem, hogy may ügynök a rész elején kacagott, csacsogott, flörtölt és táncolt, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz kiszúrni minden gyanús elemet... (jó pont az íróknak, kifejezetten vicces volt a rész első fele, és may meg coulson jó párost alkottak. bár nem hiszem, hogy valaha is megisznak közösen egy kávét). a buszban csapatépítés (is) zajlott, szépen vezetik fitz-et az emberek közé. és kellenek az ilyen emberi pillanatok, mert a hydra nem sok időt ad szusszanni, muszáj nekik mindig gonoszkodniuk... (++10.22.)

„love is a weapon, dearie. always has been. it’s just so few people know how to wield it.”

merlin szakállára, mennyi rumple-kacaj! mindkét idősíkon komoly szerepe volt a nagy taktikusnak, és mind a két helyen addig csavarta a trükkjeit, míg azt nem tették, amit ő akart. jó, a múltban nem érhetett el teljes győzelmet, mert a mindig gyanúsan pozitív anna kijátszotta az éberségét, de hook elbukott a megmérettetésén. nem lesz rossz csapat, ha később is összerakják a krokodilt és a kézben handikeppes fickót. gonosz dolog volt a kéz-visszaadás, bár rumple nem hagyományos gonosz, csak a tudatalattidat piszkálja meg, beülteti azt a bizonyos bogarat, a többit már elvégzed te magad (anna-val is ezt játszotta). mellék-szálak is tekeredtek, úgy tűnik, lesz valami szomorú magyarázat, hogy miért van storybrook-ban knaves, plusz az operation mongoose-t sem felejtettük el (érdekes körbeérés volt ez a címbéli tanítványra utalva, hogy henry is most azzá válik). (++10.22.)

„like every time we’re doing police work, you’re always super-smart and you stay calm and take your time, but every time we do dumb games like this, you get all frantic and act like a crazy idiot. my advice... next time don’t act like a crazy idiot.”

lehettek profi rendőrök, nem tudtok átverni... a főnökasszonnyal való viaskodásban várható volt a csavar, azt meg a vak rendőrkutya is kiszúrta volna, hogy az egész játék peralta érzelmeire megy rá... csak jó szimat kell hozzá. (++10.22.)

„sandy’s death actually makes sense for the first time.”

jó választás a cím, tényleg megpiszkáltuk a tüzet, felkavartuk a történetet. carrie-ék elindultak a múltkor felfedezett nyomon, egy feszült jelenetben (quinn idegei miből vannak...?) próbálnak továbbhaladni a rosszarcútól. de ott tartják a tűzben a kis pakisztánit is (basszus, most realizáltam, hogy tényleg pi-t nézem, nem csak egy rá emlékeztető srácot...), és így kvázi véletlenül botlanak bele a nagy csavarba. nagy erősség, hogy számtalan ilyen volt már az eddigi évadokban is, mégis meg tudnak lepni. érintőlegesen volt még két szál, saul szakállát semmi sem rendítheti meg, még ha a konkurens titkosszolgálat vegzálja is, ugyanez nem mondható el a nagykövet-asszony most megismert gyenge jellemű férjéről, akit egy gyomorszájon vágással és egy szolid fenyegetéssel simán befolyás alá lehet vonni. beszélnünk kell még a végéről, ahol ismét megkaptuk azt a gátlástalan carrie-t, akinek semmi sem szent, hogy elérje a céljait. a szüzesség sem... (++10.21.)

„we have a possible terror attack, and you’re holding out your plates for more pork? you should be ashamed of yourselves. in my caucus, people are rewarded for good behavior, not trading their votes for ransom.”

...és az idézetet nem frank mondta, hanem egy törékenynek tűnő hölgy. sose húzz újat a nőkkel... wow és wow... nem volt elég, hogy a szavazáson való győzelem szűkössége miatt aggódtuk véresre az ujj-végeinket, de a lépfene-veszéllyel és a karanténnal plusz feszültségbe dobtak. és még ott volt az interjú is, ahol zseniálisan úsztatták át a könnyed csevegést egy olyan drámába, amit ha tényleg leadtak volna a valóságban, biztos, hogy mérhető lett volna, hogy az országban kevesebb oxigén fogy azon percek alatt... és közben láthattuk a különböző meggyőzési praktikákat, ahogy pillanatok alatt kell tudni irányt váltani, megérezni, hogy mikor kell simogatni és mikor kell pofont kiosztani. szép szakma... és az a vicces, hogy nem tudtuk meg, hogy mi lett a szavazás vége, mert nem olyan fontos az (ellenben a hacker-szál még vehet érdekes fordulatot). a vége arra volt a legjobb, hogy megint rájöjjek, hogy kevin spacey-nek elég rágyújtania, hogy egyből ’zseni!’-t kiáltsak. (++10.21.)

„you look like michelle kwan in drag. do a triple fucking axel over to the phone and try cameron again.”

figyelem, figyelem! james cameron-t várjuk a kettes kapunál! még mindig... továbbra is megy a huzavona meg a bősz telefonálgatás, de nem sokat haladtunk előre a projektben. de legalább a srácok már felfogták, hogy spórolniuk kell. még jó, hogy a kurvákat a cég állja... a vicces-vonalat ma turtle punci-taszítása hozta, át tudom érezni szegény srác panaszait... (kétlem, hogy bob saget a valóságban ekkora tuskó lenne... az meg fun, hogy jayma mays hangját egyetlen mondatból fel lehet ismerni.) (++10.21.)

„when i went to chicago, you know, i put it like this: i was looking for a dime and i found a quarter.”

bár eddig az volt a módi, hogy különválasztottam a fikciót a valóságtól, így nem kerültek fel a blogra a szösszeneteim mondjuk (az) an idiot abroad-ról vagy a hard knocks-ról, de annyira vártam ezt a show-t, és annyira lelkesedtem egy órán keresztül, hogy most kivételt teszek. vagy új precedenst teremtek... so, miről is van szó: a foo fighters úgy döntött, hogy az új album dalait nyolc különböző városban veszik fel, beépítve az adott város behatásait, és a hangszerek mellett kamerát is vittek magukkal, az hbo meg mosolyogva biztosította nekik a helyet a műsorrendben. nem csodálom... mert nem csak annyit látunk, hogy a srácok molyolnak a hangszereken (bár vannak érdekes insider jelenetek is), hanem tényleg egy utazáson veszünk részt -térben és időben egyaránt (hű, nagyon zsurnalisztikus lettem, dave jól picsánrúgna, ha tudna magyarul...). mert elmerülünk az amerikai zenei kultúrában is, az adott városra specializálva, persze. chicago-ban kezdtünk ma, és néhány gyors vágás után kikötöttünk a blues-nál és a punkrock-nál, két olyan műfajnál, ahol a szabadság mindenekfelett áll. érdekesek az interjúk, lenyűgöző, hogy milyen korabeli felvételeket ástak elő, és van egy jó adag személyes szűrő is, amin dave átereszti ezt az egész főzetet. nem csak piszokmód élvezetes (hiába van mindjárt éjfél, ha lenne új rész, már indítanám is), de elhatároztam, hogy jövő héten jegyzetfüzettel ülök le, mert egy csomó istentelenül jó zenét fedezhet fel magának az ember... ja, és fű alatt elkészült az első dal is, ami amellett, hogy kurvajól szól, még rengeteg utalást is tartalmaz a szövege az interjúkra, így tök jó lesz majd, hogy a későbbi hallgatáskor is beugranak majd ezek az emberek, ez az életérzés. (++10.20.)

„you know what kind of place this is? this is where hope comes to get fucked in the ass.”

jobb megfigyelőnek tartottam magam, de ma el kellett gondolkoznom egy fél percig, hogy milyen karaktert is nézek, mikor a kis-nucky ébredését mutatták. valószínűleg elkényelmesedtem, mert mindig elszűrőzik nekünk a flashback-eket, és most nem igazán kapjuk meg ezt a mankót... egyébként érdekes a múlt, a kamera-kezelésen túl sem rágják a szánkba a jeleket, inkább csak finoman utalgatnak a commodor nemi preferenciáira meg gillian-re. aki biztos, hogy nem véletlenül jár ez nucky fejében... nem tudom, milyen komplexusom lehet, hogy bírom az ilyen nagyszájú nőket, akivel a megborult hősünk oly’ szerencsétlenül összetalálkozott a város segglyukában. ejj, még egy kis örömszerzés sem jár neki... igaz, a többiek sokkal rosszabbul jártak ma. capone főkönyveinek megszerzése sokkal nagyobb áldozattal járt, mint amire számítani lehetett, de ezt mondjuk a rend rendíthetetlen őrei nem nagyon veszik a szívükre, csak mi sajnálkozunk egy nagyon megszeretett karakteren (ilyenkor realizálja az ember, hogy milyen közel a vég). és a másik elhunyt sem kaphatta meg a maga bosszúját, simán csak jó ember lehetett a végén, talán ez többet számított neki. a sokkoló hirtelen halál után ez az elemelt vég szép kontrasztot alkotott. (++10.20.)

„the word of god is the only protection i need.”

...and they walking again... bár a nagy találkozás megvolt az előző rész végén, azért a csapat most rázódott össze igazán, apró párbeszédekkel tették rendbe a viszonyokat, örömteli, hogy meglehetősen kevés titok maradt, nem ezt szoktuk meg a sorozatok világában. a csapat-dinamika is helyreállt, amit rick mond, az szentírás... felbukkant egy új karakter is, aki jól passzol a kirkman-univerzumba, mert segít végiggondolni az egyik legfontosabb tételt: maradhatunk-e ártatlanok ebben a világban, vagy mindenki kénytelen elkövetni olyan dolgokat, amitől bűnössé válik a morálisan ingoványos talajon...? még nem tudtuk meg a választ, mert itt azért maradtak titkok. a rész közepére jutott akció is, csodálom, hogy nem használták ki eddig, hogy a vízben álló hullák még gusztustalanabbak, mint a szárazföldi patkány társaik, a trükk-csapat igazán cseppfolyossá tehette a dögöket, csak hogy jövő héten se’ jusson eszünkbe a rész alatt vacsorázni... nem tudom, meddig fog kitartani a washington-os lendület, de jó, hogy nem csak céltalan kóborlás lesz, legalábbis jót tehet egy határozott iránytű. (++10.20.)

„are we really hiding from killer graffiti?”

azt el kell ismerni, hogy az esetek többségében sikerül ötletes heti-gonoszt kitalálni, lehet erősebb vagy kevéssé működő évad. a lapos dögök jól passzoltak a who-bestiáriumba, elsőre nem láthatóak és alattomosan támadnak, moffat-ék vonzódnak az ilyenekhez, de amíg működnek, addig egy rossz szót se. meg volt elég csavar mellettük, érdekes volt látni, hogy szétválasztották a két hőst, és a doktort passzivitásra kényszerítették, így clara-ra esett a neheze. és ő nem is úgy állt hozzá az ügy megoldásához, ahogy a doktorok úgy általában tenni szokták, sokkal empatikusabban, csajosabban. nem véletlen, hogy a megmentett emberek ekkora szimpátiával viseltettek iránta a végén, ilyen szeretet-hullámot a doktor sosem fog kapni a különcsége és/vagy pokrócsága okán. mindenesetre érdekes kísérlet volt, egy nőiesebb kvázi-doktorral, szokásos meneküléssel, ötletes gonosszal és megoldással. (++10.20.)

„you wanna play kindergarten cop, suit yourself.”

...ez megint úgy készülhetett, hogy valami olyan szituációba akarták vágni mr.reese-t, ami szokatlan a tőle megszokott szereptől. és hát a gyerekek pesztrálása kétségtelenül ilyen. na nem mintha ez azt jelentené, hogy ne lett volna suttogva fenyegetés és térdlövés, de azért megmosolyogtató volt, ahogy az iskola-udvaron esetlenkedett. és ismét kapott maga mellé egy nőt, igaz, nem volt lehetőségük összemelegedni, mert máris jött a fordulat, aki túl bizalmaskodó, abban tuti nem szabad megbízni. az egész gyerek-biznisz csak arra kellett, hogy elkezdjünk felépíteni egy újabb szervezetet, amivel össze lehet akasztani azt a közmondásos bajszot (olaszok és írek? legyenek most feketék...). a rész a megszokott mederben folyt így, ms.shaw odacsapott, mr.finch baljóslatú beszélgetéseket folytatott egy régi barátjával, csak a kutya nem került képernyőre... (++10.19.)