soroló

„there’s a space between things. it gives me room to think. like a musical thing... like the space between notes is as important as the notes themselves.”

egy átlag popkultúra-fogyasztó is rengeteget tud la-ről, én talán még egy kicsit többet is, így remegve vártam, hogy melyik aspektust szedik elő dave-ék itt, mert rengeteg irányba el lehetett volna indulni (egy csomó mindenen sajnos át kellett rohanni, egy egész sorozatot meg lehetne tölteni csak a whiskey-a-gogo-tól a roxy-ig). és bár tettünk egy pár lépést azokon a helyeken, amit a kívülállók ismerhetnek a városból (köszönhetően annak, hogy pat smear itt nőtt fel, így hasznos túravezetőnek bizonyult), de sokkal inkább a ’los angeles mellett’ címet kellet volna adni a résznek. mert az egyik legérdekesebb aspektust vették elő -a sivatagot. számítottam rá, hogy dave a legjobb barátja nyomába ered, de így is repkedtem az örömtől, hogy a számomra oly’ kedves szcénában merültünk el a leginkább, és hogy mennyire jól sikerült átadni ezt az életérzést. az ember legszívesebben kölcsönkérne egy generátort, és már menne is kaktusz-nézőbe... (++11.16.)

„we won’t be taking strolls down main street hand in hand, picking out furniture and whatever other shite that normal couples do. i like you. the sex is great. and when you’re not tearing apart every single moment that we’re together, you’re actually a lot of fun.”

rengeteget elárul egy emberről, hogy hogyan szexel. a megszokott körkép még erősebb volt így az elején, hogy tematikusan végigmentünk a párokon (igen, wendy-t és a vibrátort is ideszámolom...), és mindez keretként gyönyörűen visszaköszönt a végén is, ahol, talán épp emiatt még nagyobbat ütött a dráma. oké, volt, ahol itt is csak keféléssel tudták feloldani a problémát, de tig-éknél minden morbiditása ellenére felemelő volt a románc, aztán jax lakásán végleg összetört bennem a morcos medve, tudva azt, hogy tényleg mit jelentenek wendy-nek ezek az őszinte szavak. az már mellékes, hogy már megint középső ujjakat mutogattam a monitor felé, pedig valahol várható volt, hogy itt lesz elvágva... no, megnéztük a héjat, de mi volt középen? ismét egy terv, ami kisebb válság-pontokkal, de úgy alakult, ahogy jax előre eltervezte (vajon honnan örökölte a fia az eszét...?), és szó szerint vették a szemet/szemért elvet, de nem hiszem, hogy a könyörületesség járható út lett volna a nézők szemében sem. (++11.15.)

„you’re not a human being, man. you were just another weapon in his arsenal.”

végre sikerült elérni, hogy a három szál között legyen valami kohézió, ne csak azt érezzük, hogy egymás mellé pakolták őket, hogy kitegyenek 42 percet. mert most először volt olyan, hogy a hongkong-i flash-t úgy használták, ahogy illik (azaz ráfoghatjuk, hogy oliver visszaemlékezett erre a jelenetre a jelen miatt), a heti-gonoszt meg roy előképének tették meg. apropó, vörös íjász, szerencsére egy rész alatt lerendezték a múltkori cliff-et, talán jobb így, hogy lehúztuk a listáról, bár abban több drámaiság lett volna, ha tényleg ő az elkövető. az oktatóval még barátkozom, nem szoktam ilyet mondani, de valahogy nincs szimpatikus feje a színésznek... de nem rossz ötlet, amit felvetettek vele, hogy bizony már oliver előtt is akadt olyan, aki megelégelte, hogy a rendőrök nem tesznek semmit, hogy élhetőbb legyen ez a város. (mire eljutunk odáig, hogy laurel felveszi a dögös ruciját, addigra meg is kedveljük, és akkor talán megbocsátjuk a sok tévutat, amerre vitték őt két éven át...) (++11.15.)

„human bomb. must be tuesday in central city.”

akárhol meglátom clancy brown-t, mindig mosolyognom kell -nagyon bírom őt, pedig most sem pozitív karaktert játszott. mert a tábornokok alapvetően ilyenek szoktak lenni a sorozatokban, mindig valami olyanra vágynak, ami katonai előnyhöz juttatja őket, ugyanakkor morálisan megkérdőjelezhető. most először kaptunk olyan meta-humánt, aki barry szavaival élve nem akarja tönkretenni a várost, nem is maradhatott sokáig szegény (ezzel együtt szépen építhetik le a profot a szemünkben). pedig érdekes kérdés ez, hogy mit tesz valaki a képességével, ha nem rosszra akarja használni, jó lenne ezt megvizsgálni nem csak a hősünk szemén keresztül (btw, aki olvasott már képregényt, az az első felesnél levágta, hogy mire fog kimenni a játék, ugye...?). a futós jelenetek mutatása még mindig nagyon cool (fura, hogy pont a napokban volt egy ablaktisztítós eset a valóságban, ami szerencsére szintén pozitív befejezést kapott), a magánélet is működget, egész jó köröket fut a sorozat még mindig... (++11.15.)

„stealing bodies, talking about aliens, and bringing the dead back to life. what kind of creature feature did i sign up for?”

oké, tegyünk félre minden felesleget, ami a kezünk ügyében volt eddig, és pörögjünk, ameddig bírjuk szuflával -valami ilyesmi lehetett a felkészítő feladat az írószobában a rész kitalálása előtt. mert itt bizony csak két dolognak volt ma hely -hajkurászni a véset-rejtélyt és/vagy ward-ot. mindkettőben rengeteg feszültség volt, csodálom, hogy nem feszítette szét a monitort a sok energia... coulson-t eljuttatták egy nyugvópontra, de az, hogy összeraktuk a kirakós, még nem azt jelenti, hogy most ne láttuk volna meg egy még nagyobbnak a dobozát. gondolom most majd a földhöz-ragadtabb dolgok felé fordulunk, össze kell feszülni újra a hydra-val, remélhetőleg hasonló hatásfokon. (az meg jól mutatja, hogy az ember túlművelt sorozatokból, hogy azonnal felismer egy arcot (hello joel gretsch!), még ha csak egy villanásnyit látszik is elsőre.) (++11.15.)

„we’re all here to serve your deceitful and demonic soul!”

meg kell hagyni, azt nem mondhatjuk, hogy nem hagynak teret a színészeknek idén. jessica lange megkapja a megérdemelt nagyjeleneteit, miközben néhány szemöldök-felhúzással hoz egy összetett karaktert, akinek igazán gonosszá vált a belsője a sok féltékenykedés és szeretet-hiány miatt. finn wittrock is végigszánkázik a teljes érzelmi skálán -a hősszerelmestől a hideg gyilkosig. a tetovált srác is sok szöveget kapott ma, kiemelték kicsit a karakterét a többi freak közül (az mondjuk fura, hogy hirtelen ő lett a környék donhuan-ja; mert már megszoktuk, hogy evan peters a lányok kedvence, de ez most egy sokkal bátrabb vállalás). örültem, hogy előkerültek bizonyos elemek a pilotból, gondolok itt a lányra, akivel orgiát folytattak vagy a sziámik naplóira, amiből újra kaptunk szomorú részleteteket. talán úgy gondolják az írók, hogy ha mélyebbről, lélekből indulnak, akkor sokkal keményebb lesz, ha rátérnek a durvulásra -és valószínűleg igazuk is lesz. (++11.14.)

„family isn’t about blood. it is a bond far stronger than mere genetics.”

oh, a ’látszólag elfogatom magam’-trükk, ami jolly joker lett az elmúlt években hollywoodban (ja, szerinted véletlenül használtam a ’joker’ szót...?). először azt gondoltam, hogy emma-t megedzették az évek, egész sokáig kételkedő cinikus tudott maradni, de aztán legyőzte a naivitása. még mindig nagyszerű gonosznak tartom a hókirálynőt, aki csendesen, egy nyugodt félmosollyal intézi az ügyeit, minden hiszti nélkül kanyarítja a terve megvalósulását. pedig kellően drámai múltja van, hogy arra építkezve egy túlzó gonoszt hozzon -mert ott a sötét folt, a halál a történetében. és egész jól meg van alapozva ez a ’meg nem értettség’ is, amellyel oly’ könnyedén becsavarja emma-t is (akiben kezd jó adag féltékenység is munkálkodni). no, elég a havas tájból, jutott idő a régi gonoszainkra is, igaz evil még a romantikus fázisban toporog, de úgy tűnik, rumple lassan újra régi fényében tündökölhet majd. alig várjuk! (++11.14.)

„-you literally slept with the enemy.

-i know. it’s like if john mcclane slept with hans gruber. or even worse, jeremy irons from the third one.”

mindig erős volt a sorozat a versenygésekben, de most talán kicsit túltolták, hogy három páros is egymásnak feszül. megbocsátható lenne az ember, hogy megszerezték eva longoria-t, de nem adott sokat hozzá a játékával... (++11.14.)

„i’m an energy reader. and i’m very familiar with lust energy. it’s obvious. you just had sex.”

egy érzéki jelenet egy férfi szemszögéből: két összetapadt test vonaglik; egy nő ezt így ábrázolja: a férfi nyalja a nőt, majd egymásnak simulva beszélgetnek hosszasan. és a női lelkemnek hála én az utóbbira szavaznék bármikor... megint tudtak csavarni a kereteken, most először cserélődött meg a két mesélő, homályban hagytak minket az időkezelést illetően (vagy más jobban érezte, hogy párhuzamos volt a két vonal, vagy külön napon történtek az események...?), plusz a nyomozós jelen is egy lezárási ponthoz érkezett. volt viszont, ami erősen összekötötte a szálakat, az, hogy a családokkal foglalkoztunk elsősorban. és nem is tudom, hogy melyik hősünk járt rosszabbul, melyiknek van nagyobb indoka menekülni -a másik karjaiba. alison habókos anyukája még csak/csak (bár ott meg a gyerekkori sérelmek gyógyulnak nehezen), de a férje családjával összeeresztve már komoly repesz-gránát. noah-nál viszont kifejezetten felhúztam magam, ahogy a nagyszülők (és a kedves feleség) kezelték a helyzetet, még jó, hogy a kocsiban lezajlott apja/lánya beszélgetés balzsam volt az idegeimre. (++11.13.)

„cbs doesn’t like dildos.”

már múltkor felvillanyozott, hogy behozták a tévé-felvétel ötletét, és most nagyon jó volt végigkövetni az egész folyamatot, ahogy bill át tudott lendülni az összes negatív tulajdonságán virginia segítségével, ahogy meg kellett tanulnia a kompromisszum-készséget, ahogy a stáb-tagokon leképezhető volt, hogy hogyan reagálnak az egyszerű amerikaiak a kutatásra, ahogy libby igazán szembesülhetett a szellemi összhanggal. és aztán úgy volt felépítve a rész, hogy ez a főszál és a mellék-vonalak is a végére érték el a csúcspontot, és négy ilyen nagyszerű csúcspontot nagyon jó volt átélni -egyszerre ért minket dráma és érzékiség. és ahogy most visszagondolok, mindegyikben kulcs-szerepet kapott az önértékelés: ginny nem tud magára jó anyaként gondolni; bill visszataszítónak tartja a külsejét; a ducinéni kezdi elfogadni önmagát, miután levezeti a szexuális vágyait; libby-nek nagyon rendbe kéne raknia magában, hogy ki is ő valójában. leírva egyszerűnek tűnnek, de ennél sokkal jobban voltak megírva a párbeszédek és a monológok... (a történelmi kontextusok is tetszettek, ha már tévé, nem maradhatott ki a kennedy/nixon, ha már feketejogi mozgalom, akkor king doktornak is helye kell, hogy legyen.) (++11.13.)

„i think that the meth entered my bloodstream through my boob skin.”

wow, erre nem számítottam, mikor unottan elindítottam a részt, a szokásos ’ebéd mellé belefér egy húszperces’ mentalitással. mert valószínűleg az írók elszívták a sokat emlegetett meth-et az írás során, annyira őrültre sikerült ez az epizód... nick a régi fényében (és az izzadságában) tündökölt, miközben harcolt az igazság és a hazugság mezején. jess kellően túlzásokba esett, schmidt meg levette az ingét, coach egy erős pedofil-poénnal emelte a rész fényét. kicsit talán wilson-ra kellett volna még rádobni egy lapáttal, kicsit kiesett a középpontból a sok idióta között. (ja, és kérem vissza a régi főcímet...) (++11.13.)

„back in jurassic times, i fronted a punk band called mucous membrane. yeah, that’s right. i wasn’t always an upstanding warlock.”

nem gondoltam volna, hogy szó szerint kell érteni az epizód címét... szegény mai tiniket ki is zártuk a történet megértéséből, nekik fogalmuk sincs, hogy mi ez a fekete pörgő izé... nem egyedi ötlet, de működött ez az ördögi relikvia, plusz az üldözésekor idekeveredtek az angyalok és egy vudu-pap is. hősünk szépen gyűjti magának az ellenségeket, remélem az lesz a következő szint, hogy mindenki összefog ellene, és akkor majd nagyon fel kell kötnie a gyűrött ballonkabátját, hogy le tudja győzni őket. egyébként ez a rész tetszett eddig a legjobban, nem volt nagy truváj, mégis volt benne spiritusz. (az meg nem volt kérdés, hogy egy vérbeli angol csakis sex pistols-szal védekezhet a gonosz ellen...) (++11.12.)

„i’d give you a good cop routine, but it’s not in my tool kit.”

...és vissza a heti-ügyekhez, ez az irodai fightclub nem volt valami nagy vaszisztdasz... az az egy szerencséjük, hogy azért nem felejtettek el utalgatni a múlt heti zúzós eseményekre, mert különben csúnyán ráncolnám a homlokom. bár talán ezek között is válogatnék, mert a rendőrségi státusz-probléma jó, barbara reakciói viszont nem tetszettek. a pingvin persze tartja az emberben a lelket, és örül minden felbukkanásának. a macskalánynál már kevésbé, mert most is csak feleslegnek érezte az ember -persze gondolom csak felvezetés volt az a két jelenete, de lehetne stílusosabban is. ugyanez a helyzet bruce úrfival is, lóg a levegőben a jelenléte, ráadásul meglehetősen furán hozták be a történetbe tommy elliot-ot is (az meg egy másik dolog, hogy milyen klisékkel övezve). so. kicsit bicegünk, meg toporgunk, de szép az élet gotham-ben... (++11.12.)

„-sounds like a rather dirty april fools’ prank.

-sounds like the joker.”

pedig titkon reménykedtem, hogy megtévesztő a cím, és kivételesen nem joker lesz a nagy viccelő, de így sem volt rossz, mark hamill továbbra is zseniálisan hozza a figurát. azon mondjuk elgondolkoztam, hogy bár batman mindig megkíméli az ellenfelei életét, őt folyton olyan szituációkba keverik, amik életveszélyesek... (++11.12.)

„praise god for sending me a human shield.”

na, megint kikapartak claire danes-nek egy emmy jelölést... de mivel ilyen jól csinálja minden évben a betegségével való küzdelem ábrázolását, ezért nincs is jogunk nekik felhánytorgatni ezt (a rendezés is segítette, először a hangok kiemelésével, aztán az egész kép szétrázásával. és külön respekt annak a meglepetés-vendégnek, aki hajlandó egy pár perces jelenetért ellátogatni a forgatásra). carrie-n kívül ami nagyon tetszett, hogy próbálják szürkíteni kicsit a terrorista-vezért, először az emberi vonásait hangsúlyozzák a családja szeretetével, aztán komoly hitvitát folytatnak saul-lal, ahol szóbakerül a haza, mint fogalom, és a vallások, amik sosem ártatlanok. remélem az amerikai nézők majd jól felháborodnak, hogy az írók megint nem ott fogják meg a dolgok végét, hogy minden iszlamista abroszfejű bomba-robbantó. de ez nem azt jelenti, hogy felmentenék őt a bűnei alól. nagyon érdekes perspektíva. de az is bejött, hogy a cia-főnök elhozta magával a bőröndben a tökeit is (eddig valami széfben őrizhette, mert nem láttuk, hogy használta volna őket...), és jó odadörrentett az arcoskodó pakisztániaknak. kifejezetten érdekes pontján állunk most a történetnek. (++11.11.)

„presidents who obsess over history obsess about their place in it, instead of forging it.”

furcsa aktualitása lett az epizódnak, hogy a napokban voltak az időközi választások amerikában, és pontosan az történt, amiről itt beszélnek: a demokraták elveszítették a többségüket a kongresszusban, baljós előjelként vetülve a 2016-os választásra. kicsit átvezető-íze volt a résznek, de ez nem baj, mert ennek ellenére nem mondanám eseménytelennek. az elnöki pár puhítása tovább tart, épp az egyik legkényesebb ponton támadják meg őket, a magánélet zűrjeinél. mert ha az ember bizalma a kezedben van, akkor már politikai befolyásolás sokkal könnyebb lesz. persze van, amikor ez nem elég. mert esetleg nincs lelke. vagy a pénztárcájában hordja. sokkal érthetőbb síkra terelődött a milliárdos bácsi elleni csata, igaz, az őslakosok is a harctérre keveredtek a küzdelem hevében. remegve várjuk a fejleményeket (főleg, hogy a zenével továbbra is megállás nélkül keltik bennünk a feszültséget. kéne valami levezetés, kis kényeztetés -mint ami a kopasz végrehajtó-embernek jutott ma...) (++11.11.)

„sloan is never wrong. you know, she saw johnny depp in ’platoon’ when she was eight years old and she said, „dad, that’s the guy to watch”.”

de jó volt látni cameron-t munka közben! de az sem volt semmi, hogy mr.gold emberi érzéseket mutatott -mintegy öt percig, aztán persze megint a szakmáé és a seggfejségé lett a főszerep. közben megy a romantikus mellékszál is, remélem a srácok nem fognak egy nő miatt kenyeret törni... (melinda clarke önmagát játssza, mint pénzéhes ügynök-feleség...?) (++11.11.)

„welcome to the human race, asshole.”

no, ma a kirándulóknak osztottak lapot, és tényleg kedves kis roadtrip-hangulat volt egész az első kanyarig, poénkodással, már csak a szalámis szendvics hiányzott... kellett kicsit építeni abraham és eugene karakterét, hogy ne csak annyit lássunk belőlük, hogy az egyik céltudatos, a másik meg gyáva. a hetfield-bajszos erőembernél nem sokat segítettek a flash-ek (amik rendre nagyon furán is voltak elvágva), csak az biztos, hogy most lesz majd igazán érdekes a sorsa, amikor kirántották alóla a célt. a buta frizurás most először beszélt hosszabban, és bebizonyosodott a vele szembeni előítélet, tényleg egy seggfej, az állatvilágban meg valahol a piócák környékén keresnék neki rokonságot. nem volt nagy relevancia a kitárulkozása, mert lehetett érezni messziről, hogy bűzlik a sztorija. hangulatos rész volt (tömegoszlatás rulz!), csak kicsit a semmibe mentünk el vele, és most fordulhatunk vissza... (++11.10.)

„i know it happens to men like us, bohannon. we end up far from home. covered in blood... and shit. we die alone.”

érezni lehetett valami furcsaságot az első jelenetnél, amitől egyből azt kérdezte az ember: mikor járunk? aztán felbukkant a rég nem látott ismerősünk, és jött az aha élmény -ma elmerülünk kicsit a churchlady múltjában. hogy megértsük, mekkora súlya volt annak a lövésnek. mert persze a jelenben épp onnan folytattuk, kicsit másképp, mint amire számítottam. illetve a végeredmény az lett, csak addig jártunk egy kört, vagy ha pontosabb akarok lenni, úsztunk egy kört a vérben... szerintem elmentek az operációval addig a vonalig, ami a basic cabel csatornák gusztustalanság-határát jelöli... és az a durva az emberi természetben, hogy itt fekszik egy ember, aki embertelen szörnyűségeket követett el, és kívülállóként mégis kicsit megesik rajta a szíved. de hát ki ne sajnálna meg valakit, akinek épp érzéstelenítő nélkül vágják le egy végtatját. so. továbbra is várjuk, hogy mi lesz így a szomorú szöszi (majdnem vöröske) sorsa. és közben nem bírták ki, hogy ne hozzanak be egy újabb rosszfiút, akiről már az első képkockáján ordított, hogy ír... (++11.10.)

„how can you win a war against an enemy that can weaponise the dead?”

talán az őrült ötleteket lehet a legjobban szeretni a who-ban. spórákkal szaporodó új cyberman-generáció? miért ne? a doktor, mint a föld első embere? ezt még eddig hogyhogy nem lépték meg...? a másik, aminek úgy tudok örülni, mint egy kisgyerek, amikor megkapja pont azt az ajándékot, amire titkon számított, az az, amikor sikerül epikussá fokozni a hangulatot, amikor már rég elfelejtetted, hogy levegőt kéne venned -és ezt most megkaptam ott a temetőben, mert minden hatásvadászatával együtt nagyon tudott működni, amikor a nagybeszéd után felszálltak az égbe a fémtestek. kiderült, hogy volt némi átívelés is (ami azért nem a semmiből jött, éreztük már, hogy fontos lesz a téma), méghozzá nem is a missy-szál, ami csak inkubátora volt a leg-fontosabb kérdésnek, hogy jó vagy rossz ’ember’-e a doktor. és nagyon helyesen nincs jó válasz. és meg tudta ragadni az embert a drámaisága is, az meg főleg, ami az oswald/pink-párossal történt. mert lehet, hogy a szerelem át tud ívelni dimenziókon, de azért egy örökké tartó érzés piszkosul tud fájni is. hjaj, de jó volt újra azt a zsezsgést érezni egy egész rész alatt, mint nem is oly’ rég! most már csak ki kell várni, hogy a télapó milyen ajándékot hoz nekünk decemberben... (++11.09.)

ennyi évad és ennyi változás után már nem is az a kérdés, hogy hogyan viszonyulunk magához változások tényéhez (mert megszoktuk őket), hanem, hogy az aktuális új útirány mennyire fekszik nekünk. mert most bizony nem csak arról van szó, hogy az összes tini-rajongó haragját kivívva egy idősebb arcot kapott a doktor. hanem a személyisége is markánsabban változott -el kell fogadnunk őt házsártosabban, erőszakosabban, kíméletlenebbül. persze peter capaldi végig fogja a kezünk, nagyszerű színész, akivel szívesen megyünk erre az új ösvényre. nem meglepő módon az évad hullámvasút volt, mindig az, voltak részek, amik elvarázsoltak háromnegyed órára, és voltak ötletek, amik csak nagyon döcögve akartak működni. bár szerettem, hogy az érzelmek kiemelt helyre kerültek, hogy a doktor lelkét is megdolgoztuk alaposan, azért én még mindig feltenném az aprócska kacsómat, és azt kérdezném a tanári kartól: még egy picivel több átívelés nem lehetne...? tetszett.