soroló

„the first lady put a bug in his ear.”

drámai veszélyhelyzetekben mutatkozik meg igazán, hogy ki milyen ember... és az a furcsa, hogy meg kéne vetnem claire-t, amiért az aggódás helyett mindent bevet, hogy megszilárdítsa a pozícióját (legyen bármi is frank sorsa), de egész egyszerűen lenyűgöz, ahogy keveri a kártyákat. persze, ha kell, látszatra elő tudja adni a megrendültet, de ugyanakkor simán megzsarol embereket, hogy azt tegyék ami az ő érdekében áll. és ez az érdek egyetlen dolog: bábként irányítani az alelnököt. számít-e az, hogy ezzel megalázza remy-t, vagy hogy frank ellenségét visszaengedi a fehér házba? cseppet sem... doug sem kispályás, belőle kétféle reakciót váltott ki szeretett főnőke állapota: 1. mindent megtenne érte, még a saját szervét is felajánlaná, és 2. felszínre tört a könyörtelen agressziója -ez utóbbi persze előnyös is lehet, ha épp kicsúszni készül a kezéből a kabinet irányítása... kevin spacey-nek az epizód nagyrészében csak feküdnie kellett, de azért kitaláltak pár hagymázas álmot frank-nek, hogy azért ne kelljen kihagyni a teljes epizódból, és ezekben az tetszett, hogy tényleg frank-re jellemző dolgokat mostak bele, a polgárháborús katonát és az evező-padot. ($$04.24.)

„-you got enough firepower in here to start a war.

-not start one. just finish it.”

szóval amish-ok, indiánok, neonácik, sátánisták -kihagytam valakit a környékről...? itt az évad felénél illett már felfedni a gyilkos(ok) kilétét, és egy sorozatgyilkos akkor érdekes, ha van stílusa, és hát ezek a szarvas/patás imádók megadják a módját a szív-eltávolításnak... de szerintem nem az uruktól kell félniük, hanem a rend őreitől, akik majd most jól a nyomukban lesznek... úgy tűnik, hogy ebben az évadban a nők kezében van az erő, mert a férfiak némi kiabálós feszültség után leeresztenek, addig carrie továbbra is kőkemény, főleg ahogy cool módon forróvá teszi a droglabort (ilyenkor villognak igazán a show b-filmes gyökerei). és hát eliza dushku is betopogott azokon a szép magas sarkokon, és előadta a kőkemény rendőrnénit, de persze mivel banshee-ba érkezett, ezért várható volt, hogy meglesznek a maga démonjai... örülök, hogy a neonácik nem csak vannak és gonoszkodnak, hanem próbálják árnyalni is őket -mondjuk a családi kötelékeikkel. ($$04.24.)

„welcome to the rabbit hole.”

annyira szeretem, hogy elég, hogy csak egy pillanatig mutassanak egy klónt, és te azonnal tudod, hogy melyikük van a képen -mi munkájuk lehet ebben tatiana-nak meg a körülötte lévő csapatnak... a múlt heti szokatlan kezdés után megjött mindenki, ráadásul a flashback-ek sem maradtak abba, tényleg az a cél, hogy ennyi idő után jobban megismerjük beth-et (btw, eddig nem realizáltam, hogy négy évad alatt fél év telt el a sorozat jelen-idejében, szerencséjük az alkotóknak, hogy kira-t játszó kislány semmit sem akart nőni azóta -vagy klónozzák minden évben...?). szeretem, hogy míg sarah-val dübörög a nyomozós főszál (ami egyszerre érdekes, izgi és sokkoló), addig van idő a többieknél egy-egy momentumra -gondolok itt cosima és ms.s szomorkás jelenetére, vagy helena és donnie kórházi cukiskodására, vagy szegény allison féltékenykedésére. viszont annak nem tudok örülni, hogy felix-et elvitték ebbe a hisztizős irányba, mert teljesen felesleges vele ilyen típusú drámát generálni -maradjon ő csak a csupasz seggel festészetnél... (annyira jellemző volt beth ruhája és táskája a pilot-ban, hogy most amikor feltűntek ezek a színen, egyből mondtam egy szomorú ’ohh!’-t...) ($$04.24.)

„the law... needs you.”

hmm, vince gilligan-ék mesterien értenek ahhoz, hogy játszanak az elvárásainkkal... kórházban nyitunk, látható a szomorúság, de nem chuck fekszik az ágyban... mike hosszadalmasan előkészül a lövésre, amiről meg vagyunk győződve, hogy ez lesz az, ami tolókocsiba kényszeríti a megátalkodott gengszterünket, aztán mégsem húzza meg a ravaszt... ’egész véletlenül’ kiszivárog, hogy az epizód címeinek kezdőbetűibe játékosan elrejtettek egy utalást, de aztán mégsem kapjuk meg az így megjósolt szereplőt... valami nagy és drámai befejezésre számítasz, de csak leültetik a két testvért beszélgetni... jimmy továbbra sem tud szabadulni a testvére bűvköréből, nem bírja megállni, hogy ne rohanjon be a boltba, amikor megsérül, és nem bírja elviselni, hogy (látszólag) rágja magát a hiba miatt -és ez lesz a veszte, nyilvánvalóan... nem igazán érezte az ember finálénak a részt, de mivel az egész sorozat igen magas szintet üt meg hétről/hétre, így nem gondolom problémának, hogy az utolsó nem emelkedik ki felfelé az átlagból... (gilligan nem csak az íráshoz ért mesterien, de a rendezés is nagyon a kezében van -ma is telepakolta az epizódot fura nézőpontú kamera-választásokkal, főleg az tetszett, amikor az orvosi vizsgálatot egyetlen felső állásból vette fel, végig chuck arcára koncentrálva.) ($$04.23.)

bátran ki merem jelenteni, hogy nincs jelenleg átgondoltabb sorozat azon a palettán, amit személy szerint én nézek, igaz ez a szövegkönyvek minőségére, a karakterekkel való bánásmódra, és a vizuális körítésre egyaránt, nincs egyetlen kocka vagy hosszas vágatlan jelenet, amin ne érződne az, hogy borzasztó tudatos az egész. és közben szórakoztató is ez a fifikás elbukás-történet, még akkor is, hogyha egy járókeretes öregember is leelőzné, ha tempóban versenyeznének. de meg fogjuk még köszönni ezt később, hogy ennyi időt szántunk mindenre. egyedül csak az furcsa, hogy ennyire külön kezelik a sorozat két hősét, hogy eszükbe sincs összébb húzni a két szálat, és néha meg is billentik az arányokat egy-egy résznél -de ezt is könnyen rá tudom fogni arra, hogy szándékos teszik. mert gilligan-ék okosak. vagy csak ügyesen vezetnek minket az orrunknál fogva...

„only victory or death!”

hát eljött az, amire tíz rész óta várunk -összecsapott a két testvér. és ez szinte pont olyan intenzitással és drámával járt együtt, mint amire számítottunk. szinte, mert nem adatott meg nekünk nézőknek (sem) a kielégülés, hiába hangoztatta mind a két fél, hogy ezt a csatateret csak egyikük hagyhatja el élve. sőt, én meg voltam győződve arról, hogy ezt a csatateret nem sokan hagyják el élve... mert az egész jelenet felépítése ezt sugallta, ahogy a közeli véres összecsapásokat kilassítások törték meg egy-egy főszereplőről, ahogy láttuk a jós fájdalmas üvöltéseit, ahogy a frank túlerő egyre több kritikus sebet ejtett... bár idén többször elégedetlen voltam michael hirst-tel, azért simán kinéztem volna belőle, hogy elküldi a valhalla-ba a karakterek többségét, majd az új generációval folytatja a show-t -és lehet, hogy jósnak kéne mennem, mert részben megvalósultak a vízióim... érdekes volt így az epizód szerkezete, hogy az első felében kaptuk meg a félévadot lezáró nagy csatát, majd a második húsz percben már a következő szakaszt készítettük elő. és igazság szerint felvillanyozott az, hogy ilyen mértékű szakáll-növesztő időt ugrottunk, mert fel lehet majd frissíteni a show-t új kihívásokkal és konfliktusokkal. egyedül csak attól félek, hogy az új generáció nem tud majd olyan közel kerülni a szívemhez mint a régi -bár nem ebből a pár percből kéne ítélnem, amennyire most megismerhettük a srácokat... ($$04.23.)

könnyen kiolvasható volt a részek után leírt soraimból, hogy voltak problémáim ezzel a félévaddal, nem is kevés... széteső volt a sok külön futó szál miatt, a kattegat-i események nagyon nem akartak működni, kicsit egyhelyben is topogtunk (talán nem kellett volna felhizlalni az évadot a duplájára...?), ugyanakkor sosem csak kötelességből ültem le elé szombat esténként, mert annyi szufla végig maradt benne, hogy érdekeljen a karakterek sorsa. és az az igazság, hogy michael hirst gonosz ember -mert elérte azt, hogy ne a szájhúzásra koncentráljak itt a tizedik rész után, hanem reménykedve tekintsek a jövőbe, mert ezzel az időugrással talán ki lehet küszöbölni a hibákat, és egy erősebb, egységesebb tíz részt kaphatunk. az istenek legyenek kegyesek hozzánk ebben!

„a warrior doesn’t mourn the dead until the war is over.”

de véresszájúak az írók mostanság, lassan már nem is tudom számon tartani, hány karaktertől búcsúztunk az elmúlt hetekben... kicsit megijesztettek az elején ezzel a buta horror-filmes-klisés kezdéssel, és bevallom, sosem szerettem, amikor előásnak egy karaktert a múltból, hogy bosszút álljon, mert értem, hogy feszültséget akarnak velük ilyenkor generálni, de fáraszt az elvakultságuk... azt is értem, hogy a múltat nem szabad elfelejteni, mert legyenek következményei a tetteknek, de esetleg lehetne valami nem ilyen tipikus sorozatos húzásba manifesztálni ezt... egyébként a rész tetszett, főleg az, ahogy láthatóan fejlesztik fel az elején nem túl szimpatikus allie-szálat, ahogy ügyesen lépésről/lépésre növelik a tétet vele, ’ma egy kis sziget, holnap a világ’ elven. és kristálytiszta logikának tűnik, hogy a parancsnoki hatalmat bitorló emori-t könnyű megkörnyékezni -ilyenkor érződik az, hogy az írószobában szoktak gondolkozni is, amikor megterveznek egy évadot... (szegény alessandro juliani-t nem használták ki eléggé, bár ez a mindent-tudó-techguy szerep mindig is jól állt neki.) ($$04.23.)

„come with me if you want to live. i always wanted to say that.”

az időutazásban kínosan ügyelni kell arra, hogy meg ne változtassunk semmit, mert komoly károkat okozhatunk -íróként meg arra kell figyelni, hogy bele ne akadjunk az általunk kreált zűrbe, a timey-wimey-ba, ahogy a doctorwho-ban mondják... és kezdünk egyre veszélyesebben csúszni efelé itt a legends-nél, mert most már nem az van, hogy odaugrunk egy időpontra, kicsit harcolunk, majd továbbállunk, hanem már a karakterek múltjába is belepiszkálunk. de gondolom nem a kavarás volt az írók célja, hanem hogy a múltjukat felfedve magyarázzanak meg pár dolgot a srácoknál... és volt, ahol ez működött többé/kevésbé (jax megismerkedése az apjával, rip gyermekkora, rory kapcsolata a tűzzel), valahol viszont csak rossz parókákat hozott (boldog tudatlan lance kapitány, itt még nem tudhatta hogyan alakul a kapcsolata a lányaival)... az eva green-i kisugárzással rendelkező gonosznéni is tetszett, főleg, hogy szép látvánnyal oldották meg az időmegállítós képességét. de. a látványos harc meg a múltból merítő karakter-építés mellett tényleg szükség van az eljegyzős drámára is...? ($$04.23.)

„the train goes in the tunnel. it’s kind of deep in there. right before the steam’s going to come out of the train, pulls out. let’s the steam out out here.”

mi van carrie-vel és fred-del? olyan normális dologra mondják, hogy oké, mint a gyerekvállalás? vagy hogy lehet komoly (és unalmas) embert is választani párunknak? öregszünk, srácok, öregszünk...? (oké, azért volt némi túlzás is, meg annie clark és duff mckagan, de akkor is furcsa ez a tendencia...) ($$04.22.)

„it is the moment when our nation’s resilience, when our collective strength, the moment when all of that is tested the most.”

ilyen az, amikor a jelentéktelen momentumok is átértékelődnek egy szempillantás alatt... mert az ember még mosolyog az elején, örül, hogy kap egy olyan vidám pillanatot, ami ritkán adatik meg ebben a sorozatban, aztán jön a sokk, és már nem tud teljes szívből örülni annak a kis ártatlan jelenetnek... bár a lövések eldördülése után elmondtam egy párszor jó hangosan a tévének, hogy 'nanebassz! nanebassz!', valahogy mégis benne volt a levegőben, hogy valami történni fog ott az egyetemi gyűlésen, talán robin wright értő rendezésének köszönhetjük ezt, aki több kamerát is elhelyezett a tömegben, sőt, meechum-ra is kivágott, ahogy aggódó arccal pásztázza az embereket, és talán ettől lett olyan érzésem, hogy valami van a levegőben. ...azért bátor dolog a negyedik epizódra időzíteni egy ilyen fordulatot, főleg, hogy azt vártam, hogy mikor lesz már a komolyabb feszkó az oroszokkal... az alelnök teszetoszasága jó feszültség-forrás lesz, főleg, hogy claire elérheti általa a célját, és a háttérből irányítva megmutathatja, hogy igenis lehet hatalmat adni a kezébe... bivalyerős epizód volt ez, ami után sok minden át fog értékelődni a sorozatban. ($$04.21.)

„hive destroyed the most sacred thing for a team... trust.”

gyanús volt, hogy egyből secret warriors bunyóval kezdtük, így várható volt, hogy nem fogják tartani ezt a tempót, de aztán egész meglepő irányt vettünk -secret warriors, élt egy epizódot... gonosz dolog ez a kétely elültetése a karakterekben és a nézőkben, mert végig azon jár az eszed, hogy vajon melyikükre böktek rá az írók, hogy ’ő lesz az áruló’ -szépen végigmész mindenkin, ’át, ő túl logikus lenne’, ’áh, őnála csak nem lépik meg’, satöbbi. aztán persze simán megvezetnek, hogy egy tökönrúgással felérő fordulattal csavarnak még egyet. de jó lesz ez, így okozhatták a legtöbb kárt a csapat-dinamikában (és a repülőgép-hangárban), meg egyébként is, jó lesz nézni chloe bennet újabb arcát -volt már skye, a naív hacker, daisy, a szuperhős, most jöhet daisy, a szupergonosz. szuperjó lesz...! (nem mehetünk el szó nélkül a fitzsimmons mellett, mert annyira édes volt a közös jelenetük az űr fényképe előtt, hogy nincs az a szív, ami ne olvadt volna el tőlük...) (ja, és respekt a sok spanyol-nyelvű jelenet bevállalásáért.) ($$04.21.)

„run, hunter, run!”

áh, szóval most futott olyan gyorsan barry a mellkasán azzal az eszközzel, hogy átugrott kara-ékhoz -azt hiszem, mert nem nagyon magyaráztak most semmit, csak egy ’meddig voltam távol’ kérdést kaptunk, és ez így nem volt túl elegáns... az már sokkal inkább, hogy párhuzamot vontak barry és zoom között, akiknek nagyon hasonlóan indult a sorsuk (fél-árvaság gyerekkorban), de aztán másfelé indultak el -mert az egyikük jó körülmények közé került, szerető családhoz, a másikuk viszont nem. és néha ennyit számít a környezet, hogy kiből lesz hős és kiből gonosztevő. azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy a sokkoló fordulat után most az írók próbálnak kihátrálni abból, hogy a képregények ikonikus jay garrick-jét besározták, így rákenték az egészet hunter zolomon-ra -ezért még előfordulhat, hogy behozzák majd az igazi jay garrick-et. aki lehet majd makulátlanul jó, és nem kísérti majd meg a sötét oldal... vicces volt ez az anakin-analógia, amit cisco teljesen komoly fejjel vezetett végig, de egyébként igaza van, a nagy erő nagy felelősséggel is jár... mozgalmas epizód volt, sok futással, de azért közben meg-megálltunk az érzelmeinket is bogozgatni (iris...). de lehet, hogy jövő héten lassulunk, mert úgy tűnik, minden évadban kell egy szakasz, amikor barry elveszíti a sebességét... ($$04.21.)

„i love fart jokes. farts are hilarious.”

el tudom képzelni, hogy louie mennyire belefáradhatott az évek során, hogy járja az országot körbe-körbe, hogy mindenféle segglyuk-szerű helyekre is be kell tévednie, mert, tudod... ott is élnek emberek, nem csak newyork-ban, akik kikapcsolódásként nevetnének egyet este egy klubban. és a duplarész első felében úgy tűnt, hogy ezt a nem túl szívderítő világot akarja nekünk bemutatni mr.ck a maga módján, de aztán a második felében valami még komolyabb felé fordultunk -a megkeseredésről és a komédiáról magáról kapunk egy szomorú coda-t. igen, louie már nem az az ember, aki évekkel ezelőtt volt, és nincs ezzel semmi baj. ($$04.21.)

nincsen nagy ív, nincsenek nagyobb adag standup-ok, viszont újra el-előkerül a régi főcím. louie újra akart mesélni nekünk pár abszurd sztorit, kiforgatni azokat a kínos szituációkat, amiket megél egy átlagember az életben, hol viccesen, hol komolyan, ahogy jön, nincsenek kötöttségek, váratlanok a kanyarok, de mindig is pont ezt szerettük a legjobban a show-ban, hogy tudtuk, hogy magas színvonalú louie c.k. produkciót fogunk kapni, arról viszont fogalmunk sem lehet, hogy az adott epizódban mi vár ránk. alpári vagy intellektuális (fing-humor vagy halálviccek, ahogy a fináléban is sarkosodott ez), a komédia nem egyszerű műfaj sohasem. (mivel nem lehet tudni, hogy a mi szeretett lajosunk hajlandó-e több részt készíteni, ezért fogjátok fel ezt az értékelést kicsit búcsúnak is. direkt nem bővítem ki, mert louie is utálná, ha most elkezdenék nagyon nagy szavakkal dobálózni, pedig tudnék oldalakon át, higgyétek el...)

„i found it hard to believe that in a mere 40 years, the french revolution would turn them into rivers of blood.”

tudom, hogy ez nagyrészben diana gabaldon és a regények érdeme, de azért egy tévé-sorozatnál is bőven kell bátorság egy ilyen radikális változás meglépésére. mert nem csak arról van szó, hogy helyszínt váltottunk, és vele együtt a hangulat is jócskán megváltozott, de arról is, hogy jelenleg nincs arról szó, hogy a skóciában elejtett szálakért, az otthagyott karakterekért visszamennénk mostanság -és ha azt nézzük, hogy mondjuk michael hirst nem mert ilyet lépni a vikings-nál, akkor mindenképp hangsúlyoznom kellett ezt itt most. no de nézzük ezt a seggektől és hónaljaktól bűzlő frankhont... a fhranciák természetesen piperkőc majmoknak vannak ábrázolva, de ez így van jól, el sem tudnánk máshogy képzelni őket, mint pompába öltözött kényes népséget, akik hírből sem ismerik az erkölcsöt, és a legmagasabb körökben is jobban értékelik a rizsporos parókákat a tisztálkodásnál... imádom, hogy apró mindennapi részletekkel is foglalkozunk, mint a nők gyantázása, és ez nem csak humoros jelenetet szül, hanem később erotikát és drámát is... örülök, hogy murtagh lett a józan ész hangja, mert jól lehet vele ütköztetni a skót nép egyszerű őszinteségét és a franciák sikamlósságát. vagy a leendő királya nagyarcúságát... hát ja, a nemesurakat ma sem sikerült pozitív színben feltüntetni... (oh, a jelmezesek is kiélhették magukat, az a piros ruha caitriona balfe-n, wow. wow.) ($$04.20.)

„each and every one of you, there is a light, a spirit, that cannot be snuffed out. that won’t give up. i need your help again. i need you to hope.”

a reménykedés és a szeretet mindent legyőz -meg persze az önfeláldozás, mert attól lesz egy hős igazán hős... érzelmes finálén vagyunk túl, ami érdekes felépítéssel bírt, hisz’ az elején egy feszült jelenetben gyorsan lerendeztük a múlt heti cliffhanger-t (a baró páncélban lévő alex-szel), elhárítottuk a veszélyt, majd egy kis szusszanás után jöhetett az újabb veszély (tényleg! ez james bond / indiana jones szerkezet...!). és bár kell kettőt nyelni az érzelmes megoldásoknál, de azért tudnak működni ezek, főleg ha engedik blake neely-nek, hogy epikus témákat hozzon a zenében... azt hittem teljes happyenddel akarják zárni az évadot, mint azokban a romantikus filmekben, mint amikből merítenek (dolgozó lány, valaki...?), de azért a végére odabiggyesztettek egy gonosz cliffhanger-t. superboy? superdog...? (nem nagyon értem, hogy miért ilyen felemásak a trükkök, mert míg az űr-jelenet szép volt, vagy a gyilkos sugaras szem-párbaj is jól nézett ki, addig a landolások többsége bántóan elnagyolt volt.) ($$04.20.)

hé, nem attól lesz csajos a sorozatod, hogy mindenféle idétlen magánéleti szálat aggatsz rá, hogy kavarod a szerelmi sokszögeket... nem, egy csajos sorozatnak elég, ha van egy erős de nőies főszereplője, akit erős nők támogatnak az oldalvonalról. és mivel ez a két állítás igaz a sorozatra, nem értem, hogy miért kell a lányregényes szappanoperát erőltetni ezek mellé. pedig a képregényes felépítménnyel nem lenne gond, melissa benoist elbűvölő jelenség, és jól is áll neki a hős(nő) szerepe, és tud is működni a sorozat, ha a komoly dolgokra koncentrál, vagy épp ellenkezőleg, ha kellően goofy, és csak szórakoztatni akar. de képtelen vagyok teljes szívemből várni hétről/hétre, mert tudom, hogy megint olyan szálakat is rám fognak erőltetni, amiket legszívesebben kihajítanék az űr hidegébe... ha berendelik a folytatást, remélem az írószobában is belátják, hogy melyik irányba is kell repülniük, hogy teljes legyen a győzelmük.

„i want to come on your retarded tits.”

hihetetlenek ezek a kiszámíthatatlan kanyarok, amikkel lavírozunk át egyik sztoriból a másikba... először azt hittem, hogy az ifjakat osztása lesz a középpontba, de louie inkább arról akart beszélni, hogy mennyire máshogy élik meg a dolgokat a fiatalok, és milyen jól megy nekik a multitasking... (nekem meg a nyálam csorgott, hogy milyen színész-csapat volt a színpadon...) aztán a gyerek-zsúr (és kínos humor) közepébe jött egy kis majdnem-telefon-szex és némi tombolás egy rendőrőrsön. hááát, mondom, nehéz egyenes vonalat húzni ezek közé... ($$04.20.)

„when we stop getting beaten and shot, you’ll have my goodwill, mr.president.”

azt hiszem mindannyian lebecsültük claire képességeit és elszántságát... érdekes volt végigkövetni egy előválasztás előtti napokat, ahogy teljesen átfordul a hangulat az underwood-stáb körül, és hallgatni frank két beszédét a templomban -a lelkesítőt a pozitív időszakban, és a kármentőt a negatív hullámban. jól érzékelhető az is, hogy milyen könnyű befolyásolni a szavazókat, akár jól csűrt/csavart szavakkal, akár valami kompromittálóval... nem is az a legfélelmetesebb claire-ben, hogy meg meri tenni ezeket a súlyos szúrásokat a férje kampánya ellen, vagy hogy nem is titkolja előtte a tettét, hanem hogy milyen nyugodt tud maradni végig, ott az arcán az a sejtelmes mosoly, amiért a legtöbbször csak képen törölnéd... és ha nem lenne elég a felesége ármánykodása, még egy áruló is akad a csapatban, tovább csökkentve frank esélyeit az urnáknál -egyre kíváncsibb vagyok, hogy célja-e egyáltalán az íróknak az év végén a győzelem. (szegény ex-újságíró mivel érdemelte ki ezt a nagymértékű lelki földbe-döngölést...?) ($$04.19.)

„every generation is full of lost, fucked-up kids who need to hear that they’re not alone. who need to hear that they’re not alone. and they hear it. they hear it through the records we make.”

...de tényleg, srácok, ez nem a maffiózók, minek kell ez az egész hajcihő a fenyegetéssel, fejlövéssel meg a rohadt autóbontóval...? csak azért kérdem, mert a többi dolog nagyjából működött ma is, az nem lehet, hogy ennyire ne lássák ezt az írószobában... (btw, most esik le, hol hagytuk devon-t?) de tényleg, a diszkók meghódítása most is hangulatos jeleneteket hozott, mint ahogy állat volt az is, amikor a nasty bits a maga oldalára állította a közönséget -az már egy más dolog, hogy a fellépést megelőző balhét a szex-háromszög drámaivá tételével vezették fel, mert ott hamar befogták a számat egy heroin-kokain kombóval... ha azt nézzük, a finálé szépen leképezte az egész évadot, mert a zenével foglalkozó percek működtek, és megmutatták a show igazi erejét, míg a többinél ugyanúgy ásítoztam, mint eddig. pedig igazán beleszarhatnék, és élvezhetném csak úgy, de sajnos ennyire sosem voltam punk... ($$04.19.)

a hetvenes évek a huszadik század egyik legérdekesebb korszaka, kellően mocskos és tele van megkérdőjelezhető arc-szőrzetekkel... és hihetetlenül sokszínű a zenei felhozatala, virágkorukat élik a gitárzenék, dübörgnek a szakadt lázadók a kapukon, egymáshoz simulnak a testek a diszkókban, fűtől füstös levegőben ringatózik a reggae, lassan ébred a hiphop nemzedék is. és ha egy lemezkiadót teszünk meg központi helyszínnek, akkor könnyen be lehet fűzni ezt a kakofóniát, és gyönyörűen egymásba fog fonódni az összes zenei ág. és ha csak ezekkel a lemez-iparhoz köthető történetekkel foglalkozott volna a sorozat, akkor most én lennék a legboldogabb ember a világon... és ha azt nézzük, hogy mennyire vártam előzetesen a show-t, és hogy mennyire behúzott a pilot-ja, még nagyobb a csalódásom, hogy ennyire elment tőle a kedvem a fináléra. mert a kezükben lévő aranyat bekenték szarral, felesleges szálakkal cicomázták fel, amiktől azt hitték, hogy majd kemény drámai mélységet adnak az egésznek, de csak koloncok lettek, megölték az élvezeti faktort. és baromira sajnálom ezt, mert tényleg akartam egy erős sorozatot erről az őrült hetvenes évekről, és egy ilyen pedigréjű alkotó-csapattól többet vártam. valami tökösebbet. olyat, amiben igazán sistereg a rock’n’roll, és nem csak azzal akarnak vagánykodni, hogy több kokain fogy el benne, mint a narcos-ban... szomorúan mondom ezt, de jövőre megvárok majd pár részt, és attól függően öltöztetem újra a szívem trapéz-nadrágba, hogy mit olvasok az irányvonalról...

(update: az hbo-nál is annyira bizonytalanok voltak, hogy először berendelték a folytatást, majd pár nappal később elkaszálták a show-t. úgy döntöttek, inkább kokainra költik a pénzt...)

„everyone wants to live here. it is paradise. the only thing this town doesn’t have, gentlemen, is an nfl team.”

hollywood nagy döntései nem irodákban dőlnek el, hanem bárokban és pingpong-asztalok mellett... továbbra sem égünk magas fokon, bár végre kiderült a mexikói biznisz titka, john stamos jópofa volt, mint mindig, és ööö... mi is volt még? pedig az előbb fejeztem be a részt... ($$04.19.)

„it’s about motherfucking time.”

ha már ennyi flashback-et kapunk, akkor talán lehetett volna lineárisabb is ez a három epizód, nem...? furcsa döntések az írószobában, amiket követnek a furcsa rendezői instrukciók is -nézzétek csak meg a hacker-srác-üldözést, egymást váltották a darabos vágás és a hosszú vágatlan snitt, a remegő shacky-cam és a szépen sikló kamera-munka. azt mondjuk már megszoktam a sorozattól, hogy imádnak játszani az operatőrök az élesség-állítóval -de most volt indokuk is erre, mert jó pár karakter csillagokat látott a fájdalomtól... oké, gondolhattuk, hogy job kiszabadítására most kerül sor, hisz’ ott a neve a címben, de szerintem egyikünk sem számított rá, hogy a ’legtökösebb sorozat evör’ ilyen halovány kiszabadítást produkál -sőt, egy ponton meg voltam róla győződve, hogy ’oké, most érzelmesen akarják csinálni, nem csinadrattával’, de aztán mégis pufogtatták kicsit a tűzijátékot, de azért nagyon spórolósan... ezen kívül kicsit építettük bunker-t (még mindig bírjuk), és próbálkoztunk proctor lelkének a mélyére is ásni (még mindig creepy). ez mind rendben is lenne, ha meglenne az első három évad ős-ereje -csak nem ottfelejtették a régi forgatási helyszínen...? ($$04.18.)

„good luck. i mean it sincerely. in perpetuity, hannah.”

annyira jól megírták hannah monológját a végén, ami vicces volt és komoly, érzelmes és mosolygós -csak sajnos nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy lena dunham pont úgy beszélt, ahogy az interjúkba szokott, pedig megszokhattam volna, hogy mennyire összefolyik a szerepe és ő maga... várható volt, hogy a két intenzív karakter intenzíven fogja élni az életét, de azért durva volt látni jessa és adam első komoly veszekedését -aminek persze az lett a vége, hogy egy mocskosan (és szőrösen) fekszenek a padlón. a többi szálat is szerettem, az újra egymásra találó marnie-t és ray-t, a küldetését teljes erőbedobással teljesítő shos-t, és hannah szüleiért is mindig hálásak lehetünk, ha velünk vannak... örülök, hogy nem nagy drámával zártunk idén, elég dráma abba belegondolni, hogy már csak egy évad van hátra... ($$04.18.)

egy interjúban hallottam, hogy lena dunham ezt az évadot a felnövésre akarta szánni, ahol persze hősnőink nem a hagyományos értelemben nőnek fel, de valami átfordul az életükben, érettebbek lesznek. és azt hiszem ez az érettség az írószobát is elérte, mert most sikerült a legerősebb forgatókönyveket összerakni a sorozathoz, fantasztikusan eltalálták az arányokat a humor/dráma skálán, úgy szórakoztatott magas szinten, hogy közben ott volt a mélysége is. igazából alig vártam, hogy a csajokkal lehessek a hét elején ezekre a szűk félórákra. amit egy kicsit hiányoltam, hogy a nyitányt követően mindenki járta a maga útját, nem jöttek a klasszikus közös jelenetek. de ha ez kell, hogy marnie ilyen erős epizódot kapjon, vagy hogy shoshanna japánból jelentkezzen be, akkor elfogadom, hogy lazult a négy csaj között a kötelék. hozzá tartozik az élethez, hogy felnőve távolodunk a régi barátainktól, nem...?

„-all i do is google myself and smoke weed and masturbate with an electric toothbrush.

-you could afford a vibrator.”

nekem bőven elég annyi, hogy lássam hannah-t valamelyik nagyon ’hannah-s’ ruhakölteményében, hogy jobb kedvre derüljek... érdekes, hogy ma két olyan színésznek (jenny slate és andrew rannells) adtak komoly jelenetet, akik a humorban szoktak hasítani, de most jól megállták a helyüket a drámában is. egyébként csak a szokásos girls-esszencia volt, élet-válságok és szerelmek a csodálatos newyork-i látképpel a háttérben. ($$04.18.)

„...your bullying days are over!”

vicces látni, amikor az örök nagymenő szívató hirtelen a másik oldalon találja magát -és ő az, akit szanaszét szívatnak... és ehhez hozzávehetjük, hogy sok mindent megmagyaráztak archer ifjúkori flashback-jei is... de az a jó, hogy nem depiztünk be nagyon, hanem gyönyörűen vérbe és lángokba borították az epizód végét... ($$04.17.)

„take this sword, which is bestowed on you with the blessing of god, that by the power of the holy spirit you may resist and cast out all your enemies.”

oly’ sok halál -mondja az epizód címe, pedig most nem is volt olyan sok halál... oké, jó viking szokás szerint a hajó-csúsztatás környékén azért egy-két farmot feldúltak és megerőszakoltak; oké, végre letudtuk a björn ellen forralt bosszút egy jól irányzott nyílvesszővel; oké, egy meg nem született és egy ifjú gyermek is eltávozott a mai részben (ez már megint mi a fene is volt kattegat-ban...?) -oké, mégiscsak aratott a halál az epizódban... de azért voltak magasztosabb dolgok is, tetszett, ahogy párhuzamosan vágták a római és a wessex-i ünnepségeket (plusz hogy róma nem pompázatos nagytotálokon lett bemutatva, hanem lentről, a koldusok és kurvák szintjéről). reméljük tovább éleződik angliában az ellentét, és akkor jó kis háború elé nézünk... ahogy ragnar is egyre elszántabb, hogy a keze közé kerítse a testvérét, akinek viszont jelenleg az a legnagyobb gondja, hogy a várandós felesége nem hajlandó szexelni vele... no, a hajók újra a vízen, látványos félévad-finálét vizionálok magam elé, hátha megvalósul... ($$04.16.)

„neolution is just an ethos. like, about, creating yourself. individual evolutionary choice.”

azért még előfordul olyan, hogy olyat főznek ki az írói boszorkány-konyhában, amire egyáltalán nem számítok -mondjuk hogy egy flashback-epizóddal nyitjuk az orphan új évadát... de cseppet sem bántam, hogy rászántuk az időt beth-re, hisz’ annak idején csak az indikátora volt az események elindításának, és a halála után is csak töredékeket tudhattuk meg az életéből -hát most teljesebb lett a kép... az öngyilkossághoz vezető úton számíthattunk démonokra, talán még arra is, hogy ennyire meggyötrik az írók -voltak itt drogok és gyógyszerek, rossz kapcsolat, munkahelyi problémák, életet kioltó döntések, egyre mélyülő spirálban... és egy ügy, amivel szépen felvezették az évad fő témáját, a test-módosító őrülteket, akik mögött valami sokkal nagyobb van... próbáltam előszedni az emlékeimet az első évadról, de az például kiesett, hogy beth milyen viszonyban is volt a többi klónnal -ha volt erről szó egyáltalán akkoriban... és jó volt látni azokat az arcokat, akik már szintén nincsenek köztünk azóta. de ha valami újra vágynánk, az isteni tatiana megint kapott egy új feladatot, névről és akcentusról ítélve egy skandináv verzióval lesz most dolgunk... ($$04.16.)

„-i’m sorry.

-people like you always are.”

ránéztem jasper savanyú fejére a kocsiban -ajjaj, nem fogom szeretni ezt az epizódot, éreztem máris... de aztán egész jól kijöttek ebből a túldramatizált kulimázból, kicsit feltépték a sebeket, hogy kitisztuljanak. mert raven ördögűzős jeleneteit egy idő után nem arra használták, hogy szerencsétlen ártson magának, hanem arra, hogy mindenkit szembesített azokkal a tettekkel, amiktől bűntudata van (és lindsey morgan egész jól hozta az őrült vigyorokat meg az allie-s fura fejmozgásokat). mert pont olyanok gyűltek össze az évadnyitóban látott ócskásnál, akik neheztelnek egymásra, akiknél ideje volt, hogy kicsit rendezzék a viszonyukat, hogy megbocsássanak egymásnak. ez persze sosem egyszerű, főleg ha valaki olyan makacs gyerek, mint jasper... bár raven megmentésénél is kicsit közelebb ültem a tévéhez az izgalom miatt, ami miatt viszont nagy pacsit adnék az íróknak, az a drop-ship-nél történt brutális dráma -mert igaz, hogy eddig egyetlen pozitív vonással sem sikerült felruházni monty anyukáját, de azért nem ezt a sorsot érdemelte volna ez a család, hogy ilyen brutális drámával érjen véget a közös történetük... ($$04.16.)