soroló

„more witch-hunts. great.”

talán azért tud kevésbé bevonzani ez az évad, mert annyira külön szálon folytatja mindenki a maga ügyleteit, szálazza a maga rejtélyeit -itt vagyunk az évad felénél, és még reményünk sincs, hogy igazán össze fog érni minden a végére. persze magukban a szálakban vannak erős pillanatok, de nagyon hiányzik egy markáns vezérfonál... de lehet hogy nemsokára elérünk arra a pontra, ahol a ’nagy összeesküvés’ majd mindent belep és összeköt... mert egyre erősebbek a jelek, hogy a nagy titkok leleplezéséhez a felsőbb körökben kell majd keresgélnünk, ott, ahol simán robbantanak newyork közepén, ha ez az érdekük, vagy ahol egy kíváncsiskodó fbi ügynök is simán feláldozható. de hogy eljussunk a nagy leleplezésig, addig még carrie-nek nyilvánvalóan sokat kell majd küszködnie és szenvednie... eközben saul megszállottan hajtja a moszad-szálat, még a konkurens oroszokkal is hajlandó lepaktálni, csak hogy közelebb jusson a rejtély megoldásához... és az új elnökasszonyt is próbálják közelebb hozni hozzánk -sikerrel, tenném hozzá, és ehhez elég volt egy érzelmes nagy-beszéd, valamint az, hogy elizabeth marvel-t kasztingolták anno... (#02.28.)

„sir, we’re looking for carrie mathison for comment on the attack.”

ez egy túlérzékeny világ, ahol mindenki túlérzékenyen reagálja le a helyzeteket... először azt hittem, hogy végig az lesz a koncepció, hogy a média szemszögén át nézzük meg egy támadás következményeit, és annyiban igazam lett, hogy a rohadék firkászok indítottak be bizonyos eseményeket. valahol nem tudom kárhoztatni quinn-t azért, mert megszorongatta a riporter-csajt, vagy hogy fegyverhez nyúlt, amikor az idiótára hergelt ’tüntetők’ durvulni kezdtek. aztán viszont elhatalmasodott rajta a paranoia, és félő volt, hogy tényleg csinál valami hülyeséget -főleg mivel a rendőrség sem volt a helyzet magaslatán, és a döcögősen működő magyar tek mintájára erőt akartak demonstrálni, mert az ilyen esetekben mindig a keménység a célravezető -nem... nem lesz meglepő, ha tényleg lesz alapja peter paranoiájának, mert ez már csak olyan sorozat, ahol mindig is magas volt az összeesküvők aránya... magát a bombatámadás következményeit elsősorban a megválasztott elnök-asszony szemszögéből néztük meg -vajon miért érzem azt, hogy ha mrs.clinton-t választják meg tavaly ősszel az amerikaiak, akkor a jobbos agyament tévések/rádiósok épp így szálltak volna rá, mint ahogy itt is bemutatják... (#02.20.)

„i’m an ex-spy, dar. i don’t pretend to be anything more than that.”

’eddig is voltak lassabb részei a sorozatnak, úgyhogy most lehet hogy nem is a lassúsággal van igazán bajom, hanem azzal, hogy nem tudják érdekessé tenni a sokfelé futó szálakat’ -és ez a mondat egészen negyvenötödik percig igaz is volt, aztán jött a nagy csavar... persze annyiban nem panaszkodom, hogy azért voltak jelenetek a durvulás előtt is, amikkel fel tudtak kissé pörgetni -például claire danes és f. murray abraham közös játékát mindig öröm nézni. és tulajdonképpen nem volt sok bajom saul közel-keleti kalandjaival sem -főleg azért, mert itt újfent érződött, hogy mennyire ki akarják egyensúlyozni a véleményeket az írószobában, hogy megadják a lehetőséget az izraelieknek is, hogy beleszőjék az álláspontjukat a sokféle igazság közé. ahogy otthon amerikában sem fekete/fehér a muszlimokhoz való hozzáállás (köszönhetően elsősorban carrie-nek), viszont a néger sráccal szerintem túllőttek egy kicsit a célon -mert oké, hogy túlhevült az ifjonti vére, de eléggé idegesítő a makacssága, ami miatt mindenáron közölni akarja a világgal azt, amit igaznak vél... de persze nem is a homeland-ről lenne szó, ha nem emelnének a tempón a negyedik epizód végén... (#02.13.)

„-i love the life that god has given me.

-how can you love making enemies?”

megnyomtam a stop-gombot az epizód végén, és az első hír, ami a szemem elé került, az az volt, hogy az irániak kijátszva az atom-megállapodást ballisztikus rakéta-tesztet végeztek -igen, az élet képes furcsa véletleneket összehozni, vagy csak az írók gondosan tanulmányozzák a valóságot... az viszont biztos hogy nagyon is tudatos döntés részükről, hogy mind a három főbb karakterünk ma keményített be először az évad során. mert carrie nem hagyhatta, hogy a nem teljesen átgondolt lépése miatt másnak kelljen szenvednie, úgyhogy előszedte a régi kapcsolatait meg a nem túl legális módszereit, hogy az fbi-osok tökére léphessen. saul némi izraeli segítséggel keménykedett, de attól még nem lett puhább az öreg, hogy nem ő maga csapta az asztalhoz a vonakodó iráni fickó fejét... az sem bántam, hogy a titkos akció után egy csepp magánéletet is engedélyeztek neki, mert a testvére révén a közeli-keleti konfliktus zsidó szemszöge is teret kaphatott a sorozat szövetében... (jut eszembe a zsidó nőkről, milyen szép volt már az a moszad ügynök, akit kurva-csaliként alkalmaztak!) quinn most épp a kommandós programot találta meg a zűrzavaros agyában, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan életveszélyes lesz a paranoiája... de egyébként sorolhatom itt a teljes szereposztást napestig, attól még nem fog megváltozni a tény, hogy mind közül dar adal a legkeményebb... (#01.30.)

„presidents don’t get chances. they get tested.”

azt hiszem ebben az évadban is lesz olyan szál, amin jól felhúzom magam -már ha tényleg igaz az, hogy az fbi képes bemártani embereket azért, hogy fel tudjanak mutatni valami eredményt. úgyhogy az iszlám srác szálát ezért nézem feszülten, hogy behoznak-e valami csavart vele kapcsolatban, vagy tényleg arra megy ki a játék, hogy anyázhassak egy egészségeset a kormányszervek elvtelensége miatt... quinn is ugyanilyen kettősséget kelt, mert persze, hogy sajnáljuk őt a sok szarság miatt, ami történt vele, megértjük amiért rossz passzban van, ugyanakkor azt kívánjuk, hogy bárcsak ott lehetnénk, hogy kirángassuk őt ebből a seggfej-állapotból. remélhetőleg az epizód utolsó jelenete segít majd továbblendülni neki ezen a nehéz időszakon -mert kifejezetten drámaira sikerült az, amikor quinn először látta a videót a halálközeli élményéről (és nem csak claire danes (már legendássá vált) sírós arca miatt)... egész megörültem max-nek, mert jó rég láthattuk már őt a show-ban, valahol a negyedik évadban tán, pedig fontos része ő is ennek az univerzumnak, és így, hogy carrie hazatért, már természetes, hogy az ő segítségét kéri -kvázi mindenben... azért hősnőnk még mindig nagy játékos, előadja a felháborodottat saul-nak, közben meg tényleg segít a megválasztott elnök-asszonynak -nagy kavarásokat várok még ezen a szálon is... (#01.24.)

„how do we deal with homegrown violent, do-it-yourself jihadists?”

a nyitó jazz-dallamoknál csapott meg az érzés, hogy mennyire hiányzott a sorozat -persze aztán hamar kiderült, hogy a rég látott szeretőm nem ölel magához melegen, hanem egyből a dráma mélyére lök... tudtuk jól, hogy quinn vissza fog térni, úgyhogy az volt a fő kérdés, hogy milyen sorsot szánnak neki az alkotók a halálközeli állapot után -és egy olyan utat választottak, ami pokol lesz a számára, és nem lesz könnyű elviselni nekünk nézőknek sem, legalábbis pocsék érzés nézni ezt a leépült agonizálást hosszú perceken át (főleg a drogtanyán lévő megaláztatása volt sok egy kicsit). de persze carrie nem hagyta magára, felvette ezt a keresztet (meg persze a szokásos arckifejezését is), hogy könnyítsen a terhein, és végig fog vele menni ezen az úton -úgy, hogy közben egy kicsit anya is lesz, és még a munkáját sem hanyagolja el... a készítők szokás szerint nem fekete/fehérben ábrázolják a világot, érdekes lesz látni, hogy ennyi év után újra hazai földön játszódnak az események, és olyan muszlimok kerülnek így a középpontba, akik amerikai földön születtek -és jól lehet majd lebegtetni a kérdést, hogy túlzóak-e a velük szemben végrehajtott hatósági intézkedések, vagy a szólásszabadság álcája mögé bújva tényleg radikális eszméket vallanak-e. de egyébként is egy baromi izgalmas időszakot választottak az évadhoz, mert ahogy a való életben is, úgy a sorozat világában is új elnök van, illetve elnök asszony (mert a fikciós világban több eszük van az amerikaiaknak), és már most érződik, hogy saul-éknak komoly problémáik lesznek az új főnökük elveivel, így kőkemény súrlódások várhatóak majd az évad során (és elizabeth marvel-t is szeretjük, még akkor is, ha ritkán játszik szerethető karaktereket). (feltűnő volt, hogy sokat volt az operatőr kezében a kamera, ez eddig is jellemző volt a sorozatra?) (#01.12.)

„i have to see. i guess the motherfucker really did love the crazy bitch.”

gyászolunk -gallagher módra... john wells készítőként nagyon ismeri a karaktereit, így pontosan úgy reagálnak a halálra, ahogy az elvárható tőlük. frank került csak igazán mélyre, mert a gyerekek azért nehezen felejtik, hogy milyen gyerekkoruk volt a szüleik mellett. de. ez az az időszak, amikor fiona is tud megértéssel viselni az apja iránt, és egyébként is, gallagher-ék az a család, akik az ilyen szomorúbb időszakokban a legösszetartóbbak -és olyan jó nézni, amikor mindannyian ott vannak együtt abban a lepukkant lakásban, amikor egymás nyakába borulnak a rég látott testvérükkel. örültem, hogy nem kapott mély drámai körítést az epizód, hogy mondjuk nem szívet tépő hegedű-dallamokat kevertek a képek alá, hanem voltak kifejezetten meglepő zeneválasztások is. de úgy általánosságban működött a rész, és úgy volt felépítve, ahogy már elvárjuk a sorozat fináléjától: tudták mosolygással oldani a feszültséget, hagyták kibontakozni a színészeiket (olyan jó ennyi év után is látni, mikor eljön emmy rossum és william h. macy nagy közös pillanata), és a megható pillanatok után átnyújtottak egy kis reményt is -mert talán létezik egy fényesebb jövő gallagher-ék számára is... ($$12.19.)

talán a sorozat-nézéseknél is beáll a bioritmusunk egy rendszerre, és gondot okoz, ha ettől el kell térni -ez csak azért írom, mert az elején kicsit aggasztott, hogy idén dupla adag gallagher-shit-et kapunk, nálam túlságosan az év eleji rituálé része volt eddig a nézése, így nehezen tudtam elképzelni őszi sorozatként... attól is tarthattam, hogy a felgyorsított gyártási tempó a minőség rovására megy -de aztán pár rész után be kellett látnom, hogy pontosan ugyanazt kapom a szokatlan időpontban is, mint eddig, ugyanazon a minőségi szinten, maximum csak abban lehet hiba, hogy az ember a hetedik évben már nem tud annyira lelkesedni, mint az elején... a hatodik évadhoz hasonlóan most sem akartak minket teljesen összetörni, azaz egész a fináléig nem vitték olyan mélyre a drámát, de igazából én örültem a szokásosnál egy fokkal pozitívabb évadnak. egyébként is, ettől még megmaradt az íróknak az a rossz szokása, hogy mindenki gallagher-nek átnyújtják a remény szikráját, aztán lerántják őket a földre, hogy koppanjon a fejük, hogy ne felejtsék el, hogy honnan jöttek, hogy milyen családba is születtek. most még megbékélek ezzel a hullámzással, de ugye a sorozat zárásakor azért kisüthet majd a nap chicago felett...? (mikor kikapcsoltam a lejátszót, mi volt az első dolog, amit megláttam a twitter-en? a showtime berendelte a shameless nyolcadik évadát. ennyike, bitches...)

„what can i say about frank and monica that hasn’t already been said? you deserve each other.”

hát hol vannak a kemény férfi kezek, amik naggyá teszik amerikát? tényleg a nőknek kell elmenni még hegeszteni is? elfogytak a kézimunkát igénylő állások? ó, jaj, dugd fel magadnak, te perverz seggfej... báááár, a sorozat is rájátszott erre a kézimunkás analógiára, úgyhogy, bocsi, bocsi... a résszel az volt a legnagyobb bajom, hogy tudtam előre, hogy mi lesz a drámai csúcspontja, és minden pillanatban attól rettegtem, hogy úgy fog bekövetkezni a halál, hogy mindenki szeme láttára összeesik az illető, és vége a dalnak. úgyhogy valahol hálás lehetek, hogy ennél sokkal szebben csinálták meg a jelenetet. és igazából nem is a halál ténye riasztott meg, hanem az, hogy ez milyen hatással lesz frank-re, hogy mennyire fog összetörni a szíve -nem beszélve a kisebb gyerekekről, akik biztos, hogy érzékenyen fognak reagálni... és nem csak a halállal készítették elő ügyesen a jövő heti finálét, hanem az egész szívbemarkoló utolsó jelenettel. mert fioná-t egész addig nem viselte meg az üzleti ténykedésének az emberi oldala, de miért is érzett volna bűnbánatot, úszik a pénzben, új autó van a formás feneke alatt, még dugni is sikerült egy jót -de azért a saját lelkük elől nehéz menekülni... (a ’minden héten hozzunk rendbe egy kapcsolatot’ akció keretében ma szerencsére lip-pel rendezték a jó-testvéri viszonyukat.) ian is az utolsó zenés montázsban búcsúzkodott igazán, és én örülök, hogy ráeszmélt arra, hogy melyik életet kell választania -de tulajdonképpen nem baj az, hogy ehhez egy ilyen tökös férfias túra kellett -végig a 66-os úton... ($$12.13.)

„we’re lucy and desi. barack and michelle. sonny and cher.”

(ööö, alkohol-mámoros amnéziában szenvedek, hogy én nem emlékszem a csajok által emlegetett leszbi-szex-jelenetre a múlthétről? (hehe)) a szív vagy az ész? az ész vagy a szív? mert dörömbölnek a vágyak, és kurva nehéz elmenekülni előlük... és valahol tisztelem az írókat, hogy szembemennek a konformista klisékkel -mert hagyományosan hollywood-ban az lenne az út, hogy fiona kitart az elvei mellett, és keserves küzdelmek árán, de boldogan felvirágoztatja az üzletet, nem pedig az, hogy pénzzé teszi az első adandó alkalommal... vagy mondjuk ian-nál azt vártuk volna, hogy hűséges marad az átlagosabb de sokkal nyugodtabb életéhez, és mondjuk feldobja a zsaruknak mickey-t -nem pedig azt, hogy mindent eldob magától, mert, izé, szenvedély... valószínűleg az a baj, hogy mégiscsak sok átment a szüleik dns-éből a srácokba, hisz’ frank-nél és monica-nál köztudomású, hogy vágy-vezérelt ösztön-lények, akik magabiztos megbízhatósággal választják mindig a rossz utat -persze, szórakoztató nézni a mindennapos katasztrófájukat, ma is az volt, ahogy modern-kori bonnie és clyde-ként bénázták végig a játékidőt. megkészülve, persze... szegény lip-nek sajnos csak ez utóbbi jutott a gén-ruletten, az ambivalens viszonya az alkohollal, ami elkezdett ijesztő méreteket ölteni, nagyon remélem, hogy ki tud végre mászni ebből a srác. ahogy abban is bízom, hogy a többi gallagher sem ront tovább az életén vagy a lelkivilágán. de hé, v és fiona kibékültek legalább, az is már valami, nem...? ($$12.06.)

„she is gonna find a crack in your shell. she is gonna slither in, and she’s gonna start plucking at that one nerve no one else on the planet can reach. you want to bet?”

nyitó-jelenet a kamionnal -én: ’na, ilyenkor szokott felbukkanni hurrikán monica, hogy bekavarjon a srácok életébe’. hát igen, ritkán van olyan, hogy ennél kevésbé örülök annak, hogy igazam van... mert persze, a történetnek jót tesz, hogy anyuval felbolydítják egy kicsit, de lelkileg mindig megterhelő nézni, ahogy szép sorban kikészül az összes gyerek ettől a nehezen kezelhető nőszemélytől... és bár tudtuk előre jól ma is, hogy pontosan ez fog történni, mégis működött az epizód érzelmi vetülete. és ezek a rohadék írók el tudták érni, hogy minden egyes szálba bele-tenyereljen, hogy mindenki lelkében megforgassa egy kicsit a tőrt... fura volt látni, hogy fiona milyen sokáig tartotta magát, hogy még frank-nek is elnézte a hülyeségeit, de persze ahogy várható volt (és ahogy lip jó előre megjósolta) eljött az a pont, amikor nála is pattant a húr... tudjuk jól, hogy mindig van egy gallagher, aki bedől a monica-féle játékoknak, ez a szerep ma debbie-nek jutott. meg persze frank-nek is egy kicsit a végén (pedig ő is sokáig erős tudott maradni). és basszátok meg, nem kell nekem sem jósnak lenni, hogy lássam előre, hogy meg fogjuk még mi is sajnálni ezt a kiállhatatlan nőt... (és ha nem lett volna elég a drámából, jövő héten érkezik mickey is fokozni a helyzetet. azt hiszem idén sem ússzuk meg monoklik és könnyek nélkül...) ($$11.29.)

„-is ’fuck you’ the new thank you?

-yup.

-then fuck you too.”

business as usual. illetve azért van újdonság, mert hé, ez chicago, nem new orleans, mi ez a jazz-es fel/levezetés...? és hogy mi a régi és megszokott? hát hogy gyönyörűen hullámoztunk az egész részen át, valahogy úgy, mint fiona, amikor a fáradtságtól kikészültek az idegei, és a szervezete képtelen volt eldönteni, hogy nevessen-e vagy sírjon. na valahogy mi is így billegtünk eközött a két szélsőséges érzés között... mert nagyon működtek az epizód felemelő pillanatai, mondjuk lip meghallgatásán, ahol csodálatos mondatok hangoztak el, de a fiona/kev egymásra-találásnál is elégedetten dobbant a szívünk, mert nagyon hiányzott már a show-ból, hogy fi rendezze a viszonyát a szomszédokkal (plusz kev megint bizonyította, hogy lassan forognak a kerekek a fejében, de ha végre be tudja indítani őket, akkor igenis vannak jó ötletei -és persze akkora szíve van, ami kitölti azt a méretes testét...) shit, még frank-re is tudok pozitív jelzőket használni, mert bizony vannak jó napjai, amikor valahogy az önzőségét áttranszformálja kölcsönös segítségnyújtássá, azaz ott van az önző hátsó szándék a tetteiben (jelen esetben az, hogy ne fagyjon be a segge az utcán), de ezért olyan dolgokat is megtesz, amiből másnak is előnye származik (lásd takarítás, mosás)... a sírós részeket nem hiszem, hogy magyarázni kéne, fi-nél volt pár mélypont ma is, lip-et meg az istennek nem akarják kihúzni a permanens szar napok közül. és akkor még ott volt debbie kálváriája is, akit talán most először sajnáltunk meg, mióta megkapta ezt a kellemetlen baba-szálat... ($$11.22.)

„it’s a hell of a lot easier just to be an employee for the rest of their lives. less stress.”

hölgyeim és uraim, a shameless írói idén nagyon akarnak mondani valamit a társadalmi problémákról -az eddigi hajléktalan-kérdést felváltották az iskola-rendszer problémáit feszegető percek. de az a nagy szerencséjük, hogy frank gallagher a szócsövük, mert rajta keresztül átszűrve sokkal kevésbé lesz didaktikus ezeknek a témáknak a beemelése. meg egyébként is, néha belefér, ha a sok bohóság közé valami valóságot is beengednek... ennél nagyobb baj, hogy a kiszámíthatóságok is bekukucskálnak a hátsó ajtón át, bár lehet hogy csak kiismertük az elmúlt hét évben az írók gondolkozását... azt mondjuk tuti minden néző előre megjósolta, hogy fiona-nál nem fog simán menni a mosoda átvétele, hogy ezernyi gebasz lesz, és némi hullámvölgybe kerülés után megerősíti magát újra (hogy később újra összetörhessen majd)... ian-ék a sok szenvedés, kerülgetés és felkészülés után végre szexeltek egy jó, kár hogy már láttunk ebben a stádiumban eleget a srácot, így nem merünk bízni abban, hogy tartós lesz ez a kapcsolat... debbie továbbra is túlzás, nem is fecsérelek rá több karaktert... lip meg hozza a szokásos ’ő lehetne minden nő álmai pasija, mert kedves, jófej, van szíve és jó az ágyban, de úgyis elbaszódik valami’ témáját... ($$11.16.)

„-you never heard of female ejaculation?

-oh, no, i have. i just thought it was a myth, like unicorns or moderate republicans.”

oké, ennyi év után beszélnünk kell a sorozat szex-jeleneteiről... de tényleg, imádom, ahogy felveszik az összes szexuális együttlétet, mert mindig intenzív, természetes és nagyon szexi élményt kapunk -és nem nagyon találni olyan tabut, amit eddig még ne hágtak volna át, legyen az a női spriccelés vagy a feltételezett apa/lánya szex... de természetességben ezek a jelenetek sem vehetik fel a versenyt azokkal, amikor a gallagher tesók nyugodtan, szeretet-teljesen beszélnek egymással. és ma is talán egy kicsit jobban voltam oda azért, ahogy a három idősebb gyermek leheveredett az ágyra, és kibeszélte azokat a dolgokat, amik mostanság foglalkoztatják őket, mint azt, hogy mennyire őrjítően vonaglik lip alatt a cuki lány (tudom, tudom, buzi vagyok-e)... de az epizód nagyrésze alatt lehetett érezni egy erősebb köteléket a testvérek között, valahogy most békésebben szóltak egymáshoz. de ahogy a közmondás tarja, minden jóban van valami rossz, most is gyorsan gördítettek eléjük néhány akadályt, jött néhány összezördülés -mert ki sem bírnánk már, ha nem vágnának egymás fejéhez gorombaságokat a srácok/lányok, vagy ha lip nem hozná a csak rá jellemző bűnbánó arcát... (eközben frank diktatórikus vezetése látványosan megbukott, nem is baj, talán kihoztak mindent ebből a hajléktalan-szálból, amit akartak.) ($$11.09.)

„a billionaire with a bleeding heart and a big dick bought this place for me?”

az emberiséget az anyagi javak mozgatják, nem tehetünk róla, így vagyunk behuzalozva -különösen a nélkülözésből érkezőknél figyelhető meg, hogy a pénz mozgatja a mindennapjaikat -ez sokkal szofisztikáltabban hangzik annál, mint az, hogy az írók úgy gondolták, hogy mókás lenne úgy alakítani a szálakat, hogy minden gallagher érdeklődésének középpontjában a pénz álljon... mert vannak ötleteik, amiket túlságosan egyértelműen vezetnek fel, például amikor fiona arról hallgatja az öreg mosodás-néni panaszait, hogy gazdag seggfejek meg akarják szerezni az üzletét, akkor neked már hamarabb kigyullad a lámpa a fejed felett, mint neki. de nem számít, hogy lassan esik le neki a megoldás, a lényeg az, hogy jöjjön már össze szerencsétlen csajnak valami jól menő, legális biznisz. és fontos az, hogy legális legyen, mert pölö lip épp az illegalitás felé fordult a nagy zsozsó reményében, és persze üvölt a száláról, hogy drámára gyúrják a végén -ahogy debbie-nek is koppannia kell még majd egy párszor, amíg megtalálja a módját, hogy pénzt keressen és gyereket neveljen egyszerre -az biztos, hogy rossz ötlet, ha frank-hez fordul tanácsért... bár az öreg gallagher nem csak sikeresen viszi a szállót, de még arra is ügyel, hogy ő jól járjon anyagilag... ($$11.03.)

„okay, no more mr.nice neighbor. those scumbags have fucked with the wrong emperor.”

’hát srácok, néztem a pasimat, hogy milyen ügyesen végzi a dolgát a kamera mögött, és arra gondoltam, hogy én is megpróbálnám, hogy büszkévé tegyem ezt az áldott jó embert!’ -el tudok képzelni egy ilyen telefonhívást emmy rossum-tól, aki bevállalta az epizód rendezését, és tök jó munkát végzett. mindig is tiszteltem azokat a színészeket, akik annyira elkötelezettek amellett a show mellett, amiben szerepelnek, hogy plusz feladatokat is elvállalnak a színészkedés mellett. és azt is szoktam tisztelni, aki izzadtnak meri mutatni magát a képernyőn... mert itt a shameless-nél szoktak arra figyelni, hogy a sztori is abban az időszakban játszódjon, amikor forgatnak, sőt, kicsit még hozzá is igazítják az eseményeket a téli vagy a nyári hangulathoz... izé... most itt a megzápult agyak jelentik a fülledtség metaforáját? vagy a szexuális sokszínűség bemutatására használható az analógia? igazából kurvára fogalmam sincs, hogy mit akartam ebből kihozni... még szerencse, hogy az írószobában nálam kompetensebbek dolgoznak, akik nálam sokkal jobban tudják közvetíteni a mondanivalójukat, mondjuk a szexualitás ezernyi formájáról, a hajléktalan-problémáról, vagy az emberi ügyeskedésről... és még mindig megy nekik a feelgood-érzet létrehozása is -mert amikor összegyűlnek ezek a szerencsétlen gallagher-ek, hogy kicsit kieresszék a gőzt, akkor mi mindig őszintén tudunk mosolyogni velük az élet apró örömei felett... (persze emmy nem csak a kamera másik oldalán végez nagyszerű munkát, de fiona-ként is, még ha ez a hideg arca a kevésbé szerethetőek közé tartozik is. no, csak sikerült nekem is keretes szerkezetet csinálnom, mint ahogy az epizód is keretes volt a két dohányzással...) ($$10.29.)

„welcome, new gallaghers. come on. give daddy frank a hug.”

menetrend-szerűen beütött a szar. hurrá. taps... egy kicsit már várta is az ember, hogy megmerítkezzünk a negatív hullámokban, főleg azokon a szálakon, ahol megérdemelte az adott karakter, hogy egy kicsit a fejére koppintsanak -és itt most mindenki tudja, hogy debbie-re gondolok elsősorban... de ügyesen úgy alakították az epizódot, hogy mindenkinek (vagy mindenki miatt) legalább egyszer fel kellett hívni fionát, aki érthetően besokallt ettől, és így megint előszedte a lelke mélyéről a cél-kitűzős énjét, tudjátok azt, amelyik időről/időről előbújik belőle csillogó szemekkel, hogy aztán néhány sérüléssel később vissza is kucorodjon a rejtekhelyére... és ha belegondolunk minden gallagher-gyerek így szokott járni évenként egyszer-egyszer, most majd fi lip-pel versenyezhet, hogy melyikük jut tovább az élete összekaparásában... frank-en megint lehetett nevetni, mert kitartó csótány üzemmódba rakta magát, miközben lángoló pallossal a kezében vezette az új népét előre, de ha belegondolunk, azért komoly mondanivaló is megbújt a piszkos szórakoztató réteg alatt (gondolok itt a kipaterolt hajléktalanokra mondjuk). (uhh, mééééég v és svetlana cicit!) ($$10.20.)

„man, if i sucked some guy’s dick, i wouldn’t be half as dramatic as you’re being right now.”

teljesen összezavarodtak a nemi szerepek a huszonegyedik században... egy meleg megsértődhet arra, ha a pasija nőkkel is lefekszik; egy nő is vágyhat felelőtlen egyéjszakás tinder-kalandra; a férfi is végzheti otthon a házimunkát és vigyázhat a gyerekekre, miközben a nők keményen dolgoznak; egy nő is kérhet olyan dolgokat a férfitől, amitől kényelmesebben érzi magát szex közben -szóval teljes a zűrzavar, és ez így van jól... és az a jó, hogy mindezek a fontos társadalmi változások szépen épülnek be a sorozat szövetébe, nem csillognak ki chicago eső-áztatta utcáinak mocskából -ehh, túl komolyan tolom, így nem fogjátok elhinni, hogy hülyülök... mert persze a show továbbra sem veszi komolyan magát, így jókat lehet röhögni a srácok/lányok magánéleti hisztijein. és nem csak arról van szó, hogy carl szétterpesztett lábakkal jár a körülmetélése miatt, és szőrös here-zacsikat képzel minden női dekoltázsba, hogy ne legyen erekciója (vagy ted cruz beszédet néz a tévében az erősebb hatás kedvéért, hehe, fuck republicans!), de ian is baromi nevetséges, ahogy rosszul van az élete első punci-nyalásától... ($$10.12.)

„my liver’s been on vacation, and i got a month’s worth of drinking to catch up on.”

de fura, hogy nem egy fagyos januári napon indul az új évad, hanem egy kellemesen langyos őszi estén... egyébként nem sok mindent változott a sorozat háza táján az új időpontján kívül, frank még mindig egy elpusztíthatatlan csótány, fiona dacosan harcol az élet szar-hullámaival, és többieknek is megvan a maga apró/cseprő baja, igazából nincs kedvem megint névsorolvasást tartani... kábé már látszanak az évad fő probléma-vonulatai, bár azért még meg tudnak lepni, ma is előre tudni véltem, hogy mi lesz a sorsa carl előbőrének, de aztán tudtak bele olyan csavart rakni, amit én nem vettem számításba... hjaj, még akkor is azt érzem, hogy hiányzott ez a csomó szerencsétlen gallagher, ha most sokkal hamarabb találkoztunk, mint szoktunk... igaz, én könnyen megvehető vagyok, mert már a trainspotting-hangulatú frank-álomtól is egyből oda-meg-vissza voltam, a víz alá beszűrődő fények, a zene, a a nagyon pontosan elkapott pillanatok a gyerekeiről, tökéletes volt az összhatás... shit, én azt nem gondoltam tavaly év végén, hogy gyilkossági szándékkal dobták frank-et a folyóba a srácok, simán csak egy kijózanító bosszút láttam bele -de az mennyire tipikus gallagher-gyerek hozzáállás volt már, hogy így le tudták szarni, hogy az apjuk él és visszatért. mondjuk kialakult már bennük ehhez elég rutin az évek alatt... ($$09.30.)

„my battle must end. you know that. or there will never be peace on earth. let it end.”

egy ilyen történet nem érhetett boldog véget... mert dorian gray örökké magányos marad, mert a teremtménynek újra el kellett veszítenie a családját, és mindenkinek a vállára kellett vennie a halál súlyát... bár két epizóddal ezelőtt még azt írtam, hogy érthető vanessa behódolása, most viszont kicsit elsietettnek érzem a benne lakozó sötétség győzedelmeskedését, az élete feladását a megváltásért, mert bár az áldozata gyönyörű volt, de talán az eddig megismert személyiségéből nagyobb küzdőszellem áradt. plusz a csodaszép búcsú-jelenetet megelőző nagy csatát eléggé kilógónak éreztem a sorozat szövetéből, túlságosan fizikai küzdelem volt ez a lírai megvalósításokhoz képest... és talán az is elvette az élét a halálnak, ahogy a médiában kezelték a sorozat zárását, mert először csak kósza hangok jöttek arról, hogy ez volt a vég, majd megérkeztek azok a nézők, akik már látták a finálét, és sejtelmesen annyit mondtak, hogy nem tudják, hogy innen hogyan is lehetne folytatni tovább, így az ember könnyen kisakkozhatta már, hogy hogyan is képzelte john logan a lezárást. aztán jött a hivatalos hír és az indoklás, hogy mindig is ez volt a terv, de az évad egészét elnézve erről nem vagyok meggyőződve... ($$06.21.)

az első évad mozaikos kezdése után akkor kezdett igazán megtetszeni a show, amikor közelebb kerültek egymáshoz a különböző szálak. a második évadban (szinte) minden egy irányba tartott, és magával is ragadott mind a tíz rész. idén ismét széttartó lett a szerkezet, a legtöbben járták a maguk útjukat, és a végére is csak úgy nagyjából forrtak össze az események -nem is szerettem annyira, mint tavaly... persze így is megtartotta rengeteg erényét, amiért még mindig az egyik leginkább várt sorozatom volt az elmúlt hetekben -mert a nyomasztó london-i levegő még mindig működött, a karakterek még mindig érdekes voltak, a líraisága megkapó tudott maradni, és eva green soha nem szűnik meg gyönyörűnek lenni... a széttartó szerkezet mellett a másik bajom azzal volt, hogy a viktoriánus nyomasztás mellé belovagolt a napfényes western-hangulat is, és korántsem tudott annyira működni ez a vonal, mint a másik... arra ma jöttem rá, miközben néztem az utolsó részt, hogy lehet, hogy szerencsésebb lett volna a másik testvért főgonosszá tenni, azaz hagyni rothadni a vámpírokat és drakulát a sötétben, és helyettük érkezhetett volna lucifer és a démonjai, mert sokkal inkább megtörhették volna vanessa hitét. de ez csak az én agymenésem, el tudom fogadni, hogy john logan így akarta lezárni a kedvenc karaktere történetét -így is hálásak lehetünk a sok csodálatos percért, amit ms.ives-zal tölthettünk idén is.

jaj, nehezen veszem rá magam erre a nekrológra, még nem akarom elengedni a sorozatot... túl hirtelen is ért a lezárás híre, és az elmúlt években túlságosan is a szívemhez nőtt, hogy csak úgy könnyedén istenhozzád-ot kiáltsak, és továbbálljak... pedig csak egy felszínes szórakozásnak indult, egy hangulatos rémtörténet-parafrázisnak, ami szórakoztatóan merít a legnagyobb klasszikusokból, ügyes keverékben forgatja őket az éjbe és szén-füstbe borult viktoriánus-kori angliában. ahol természetes a természet-feletti, ahol a belső démonok épp olyan veszélyesek, mint a külső sebeket ejtő szörnyetegek... mindig érdekes látni, amikor egy sorozat fokozatosan nő hozzád, amikor azt veszed észre, hogy már várod, hogy újra megmerítkezhess a hangulatában, amikor már ragaszkodsz a karakterek, és nem csak érdekel a sorsuk, de komoly érzelmeket tud kiváltani az, ami történik velük. és annak ellenére, hogy néhány írói döntést nem helyeseltem a harmadik évadban, itt tökéletesen igaz mindez, szép lassan lett a szívem egyik csücske ez a show... nem hittem volna korábban, hogy lehetséges, de még mélyebb szerelembe estem eva green-nel, aki itt nem csak a szépségével tudott elragadni, de a színészi tehetségével is -szerencsére volt helye kibontakozni, mert a sok szereplő és ismert irodalmi karakter ellenére ő volt az igazi főszereplő (és a külön-epizódjai mindig az évadok fénypontjainak számítottak), így valahol megérthető, hogy a története lezárultával a sorozat sem folytatódik tovább. de azért most még mély a seb, még várni kell, hogy begyógyuljon. de lehet hogy csak el kéne mennem a jó frankenstein doktorhoz, hogy találjon valami gyógyírt az összetört szívemre...

„that is not fog. that’s what we thought at first, an especially dense fog mixing with the chlorine gasses from the factories. and then people started to die. first by the dozens, then by the hundreds. last week 7, 000 people died in london. it is not a fog, mr.chandler, it is a plague.”

nincs többé napfény -eltakarják az igazán gonosz horror-írók szellemei... a nappal is félhomályban bóklászik, a ködös albion már nem csak egy avíttas kifejezés, undort keltő teremtmények csúsznak és másznak elő a sötétből, mindenhol halál settenkedik elő a gyilkos pára alól. egyedül egy nőben találunk életet -aki az egész életét annak szentelte, hogy tanulmányozza a halált... igaz a vak kitartás ott van ethan-ben (és a vele egyívású apacsban) is, de furcsa, hogy csak ms.ives miatt veszi fel a harcot, amikor más történetekből tudjuk, hogy a vérfarkasok a vámpírok természetes ellenségei... a legszebb az volt az epizódban, hogy nem is a látható szörnyűségek viselték meg a legjobban az embert, hanem lily története a múltról, mert olyan emberi és mély volt, és végre hagyták billie piper-t is csillogni... (btw, hiányzott eva green az epizódból nagyon, bár megértem, hogy miért rejtegetik.) ($$06.21.)

„all the night creatures are gathering around you. see the moonlight catching the raven’s wing. the sheen on the fox’s pelt. the scent in the air when night birds take wing. they make you drunk with love. don’t be deceived by them, vanessa ives. they are false lovers.”

ismét megmutatkozhatott a zene ereje, mert az epizód tele volt érzelmes pillanatokkal, és a háttérből előtolakodó zenének nagy szerepe volt, hogy igazán tudjanak hatni ezek a pillanatok... a legérzelmesebb szál most is a teremtmény-nek jutott, illetve most már nekem is lassan john clare-nek kéne hívnom, mert szépen vezetik őt végig az újra-emberesedés útján, és nagyon lehet örülni annak, hogy a családja nem utasítja el undorodva, hanem szeretettel visszafogadja őt (és ismét a csúcspontok közé tartozott a ms.ives-zal való közös meghitt pillanatuk is)... de nem csak csodaszép volt az epizód, hanem fontos is a nagy egészet tekintve, mert bizonyos szálak elkezdtek egy irányba tartani -egy meglehetősen sötét irányba... a szépség és a sötétség középpontjában természetesen vanessa állt, akinek a megkísértése könnyen megérthető, mert a magányos kitaszítottaknál sosem kell túl nagy lökés, hogy a rossz oldalra kerüljenek... de most hogy így megígérték nekünk a világvégét, hát jöjjön is el, hadd borzongjunk kedvünkre az apokalipszison... ($$06.15.)

„every time i’ve given my heart, it has led to catastrophe.”

szakmát kéne váltanom, mert jósként is elhelyezkedhetnék -épp azon gondolkoztam a főcím alatt, hogy milyen keveset láttuk idén mr.lyle-t, erre a második jelenetben fel is bukkant... szerintem nem véletlen, hogy a sorozat történetében először az írói kreditnél egy női név (is) szerepel, mert kiemelten hangsúlyosak voltak ma az erős nők. ha már mr.lyle jellegzetes haj-szerkezetétől búcsúznunk kell (reméljük csak ideiglenesen), beajánlott maga helyett egy tökéletes pótlékot, egy erős, okos és független nőt, aki remélem marad a show-ban egy ideig (jó a szemem, már a vívó-maszk alatt is éreztem a mozgásból, hogy nem férfi lesz az új karakter). és ugye lily-ék hadserege is szépen alakul, sőt, már most túlságosan radikalizálódtak. a női teremtmény esetében ez meg is érthető, de ha csoportban minden nőnek ilyen a múltja, mint neki, akkor náluk sem nehéz feldolgozni azt, hogy holtan akarják látni az összes férfit. még a vadnyugaton is akadt egy erős nő, bár itt inkább a férfiak domináltak -az ő egójuk és pisztolyaik... kivételesen vanessa-ról nem mondhatom, hogy erős lenne, mert nagyon meggyengült a támaszai nélkül, ráadásul fájdalmas nézni az összes jelenetét a múzeum-igazgatóval, mert tudjuk jól, hogy mennyire össze fogja törni a felismerés. ($$06.08.)

„there is only one way to free yourself of guilt. embrace your sins.”

hát ha tudom, hogy a múltkori eva green / rory kinnear jutalom-játéknak az az ára, hogy az eheti részből kimaradnak, akkor nem élveztem volna azt a részt annyira... nem jó ómen, hogy ez volt az első epizód, amit nem john logan jegyzett íróként, és valahogy nem is lett olyan átütő ereje. vagy lehet, hogy csak tényleg az a baj, hogy a napsütötte szikrázó homok hangulata ennyire elüt a megszokottól? vagy csak nem volt annyira érdekes ez a nagy kószálás? vagy hogy mindenki a múltba révedt a sivatagban, és jól esett volna meg is nézni ezeket a szomorú eseményeket, nem csak meghallgatni róluk a történeteket? ethan megkísértése, a sötét oldalra csábítása többnyire működött, és ez nem is a szex-jelenetben csúcsosodott ki, hanem a kígyó-varázslós boszorkányságban, ott előbújt a homok alól az a ponyva-hangulat, amiért szeretjük a show-t. de mondhatjuk, hogy átvezetés volt ez, mert a szomorú emlékű talbot háztól remélem, hogy sötét események helyszíne lesz. odahaza angolföldön is hasonló volt a helyzet, victor-ék tevékenykedtek egy kicsit, de a babérokat majd később aratják le. (de legalább az operatőrök kiélhették magukat, és szép képeket tettek a lassabban folyó történet alá.) ($$06.01.)

„it’s not torture what they’re doing. it’s science. it’s meant to make you better.

-it’s meant to make me normal. like all the other women you know. compliant, obedient. a cog in an intricate social machine and no more.”

megérkezett a szokásos évi eva green szóló-epizód, és most még messzebb mentek, mint eddig, lecsupaszítottak mindent körülötte, hogy igazán tündökölhessen -igaz, kapott maga mellé egy nagyszerű társat rory kinnear személyében. erre szokták azt mondani, hogy bottle epizód, amikor a spórolás jegyében szűk térben játszatják a színészeket, de szerintem nem a spórolás volt john logan célja ezzel a bezártsággal, hanem hogy aláhúzza a drámát. mert lehetett volna ez sokkal teátrálisabb is, ha nem csak hallunk a kezelésekről (vagy látjuk a következményeit), hanem meg is mutatják az elborzasztó módszereket. de nem a kezelés volt a lényeg, hanem a lélek bugyraiban való vájkálás. kicsit először zavarban voltam az időben való elhelyezéssel, mert elfelejtettem, hogy volt már szó vanessa lobotómiájáról -viszont az könnyen segített eligazodni, hogy john clare itt még nem változott át a teremtménnyé (viszont még a költészetet sem szereti...). nagyszerű ötlet volt, hogy őt tették meg felügyelőnek, mert nagyon szép volt, ahogy kiépítették a kapcsolatukat, és így megérthető az is, hogy a későbbiekben miért alakul ki köztük lelki kötődés, plusz így az ő múltjáról is megtudhattunk morzsákat. és az sem okozott gondot mr.kinnear-nak, hogy a gonoszokat eljátssza -némiképp frászt hozva az egyébként is frusztrált és lelkileg lestrapált nézőkre... jó szövegkönyv, tehetséges színészek, működő dráma, ennyi kell egy kamara-darabhoz, és itt minden adott volt, hogy lenyűgözzék a nézőt. ($$05.27.)

„how do you accomplish anything in this life? by craft. by stealth. by poison. by the throat quietly slit in the dead of the night. by the careful and silent accumulation of power.”

nagy a készülődés a sorozatban, mindenki a jövőbe tekint, és mindenki vérrel akarja festeni ezt a jövőt... ethan-ről jóslatot hallhattunk, meg kell őt menteni a boszi karmaiból, különben jön a világvége... a régi/új gonoszunk arra vár, hogy megtörje vanessa-t, és akkor a magáévá teheti őt... lily-ék pedig ki is jelentik, hogy elkeseredett nőkből fognak sereget kovácsolni, és láthatóan már most vonzódnak a kiontott vérhez... (mit csináljunk egy kislánnyal, akit évet óta kihasználnak szexuálisan? szexeljünk vele!) az őrültekháza laborjában tovább tervezik a jövőt, ahol befolyásolhatják majd, hogy kiből tör elő a jó vagy a gonosz... csak egy valaki van, aki nem előre-fele, hanem hátra néz, mert természetesen megint a teremtmény kapta a legdrámaibb szálat -most épp a múltját, a családját keresi, és az ipari forradalom széntől füstös levegőjében nem sok jóra számíthat... (egész nyugodt, felkészülős epizód lett volna, ha nem tör elő a készítőkből a kényszer, hogy minden hullát megmutassanak a vadnyugaton. vagy hogy suspense-be kergessék vanessa-t a tükröt között -btw, a vámpíroknak mióta van tükörképük...?) ($$05.18.)