soroló

„i don’t carry a vagina around with me, that would be way too provocative.”

mint egy éhes keselyű, ott köröz a halál a sorozat körül, és egyre lejjebb ereszkedik... mert lehet itt mókázni meg a cinikusan beszólogatni, de hősnőnk igen hamar meg fog zuhanni az elnyomott gyászában -lásd már ma is a cipőboltból való kirohanást. vagy a temetőben joggingolást... közben a családi vonal is erősödik, és ebben jó partner a sógort játszó brett gelman, aki szokása szerint benne van minden marhaságban (magassarkúban rohangálni az utcán, pl), de azért egy csipetnyi dráma is ott pislákol a szerepében... (azért a kedvenc jelenet megint a szexhez volt köthető, illetve egy szex-shopba betévedt zavarban lévő sráchoz...) (#01.03.)

„no human action is ever truly random. an advanced grasp of the mathematics of probability, mapped onto a thorough apprehension of human psychology and the known dispositions of any given individual, can reduce the number of variables considerably. i myself know of at least 58 techniques to refine a seemingly infinite array of randomly generated possibilities down to the smallest number of feasible variables.”

komoly kihívás elé állítottam magam azzal, hogy pont most vállalkoztam egy sherlock-epizód angol feliratos megtekintésére -és nem is elsősorban azért, mert benedict cumberbatch jobban hadart, mint eddig bármikor, hanem mert mark gatiss túlságosan megcsavarta a szövegkönyvet, így komolyan koncentrálni kellett, hogy le ne maradjak egy-egy hajmeresztő kanyarban... bár az elején még ezt nem lehetett érezni, mivel gyorsan lerendeztük az előző évad végén feldobott cliffhanger-t, és úgy tűnt, hogy jön a szokásos rutin, sherlock kínok közepette talál magának egy ügyet, ami kellőképp megmozgat benne valamit, és aztán nyomozgatunk egy kicsit, szórakoztatóan. de aztán az ügy végére hamar pont került, és egyből bele is folytunk a következőbe, amivel aztán megint új irányt vettünk féltávnál... és ez utóbbival lehet hogy az volt a legnagyobb bajom, hogy sosem sikerült elhinnem mary erőszakos múltját, képtelen vagyok elit kommandósként látni ezt a nőt -de oké, felvettük az ő szálát is, egy részen át el tudom viselni, gondoltam. még valahol a bébi-watson-nal is megbékültem, mert akár lehet belőle jó humor-forrás. de aztán a mary múltat túlbonyolítottuk, watson meg kapott egy másik női szálat is, és ettől kezdtem igazán vakarni a tarkómat. persze várjuk ki a végét, mert úgy tűnik, hogy idén jobban egységként kell majd kezelni az évad három epizódját -főleg hogy a (többnyire működő) drámai végnek is ott lesznek majd a súlyos következményei... de az átívelés ellenére azért ez lehetett volna még egy kicsit szórakoztatóbb epizód is... bár lehet hogy az akasztott meg igazán, hogy a túl-csavart plot mellé művészi rendezés is társult, sok áttűnéssel és cápával, és a kettő együtt már túlzásnak érződött... (#01.02.)

„i’m not obsessed with sex, i just can’t stop thinking about it. the performance of it. the awkwardness of it. the drama of it. the moment you realise someone wants your body.”

hagyjuk is kicsit az érzelmeket, menjünk rá inkább a testiségre, cicázzunk a férfiak, és ne bújunk el a testnedvek elől sem... london-nak az a környéke ez, ahol a test-kultuszt magas szinten űzik, ahol a férfiak magukról raknak ki portrét a falra, és a nők két jógázás között azon elmélkednek, hogy a gyerekszülés mennyire tönkretenné a tökéletes alakjukat... hát csoda, hogy a kismellű csajoknak kompenzálniuk kell egy rakás pasival...? (#01.02.)

(hello 2017! a hagyományok szerint az esztendő első napján be kell próbálni egy új sorozatot, úgyhogy tessék-csak-tessék, itt az év első kritikája!)

„i have a horrible feeling that i’m a greedy, perverted, selfish, apathetic, cynical, depraved, morally bankrupt woman, who can’t even call herself a feminist.”

cseppet sem természetes az a mozgóképes alkotásokban, ha egy szereplő megtöri a negyedik falat, és kibeszél a nézőközönségéhez, de mégis a legtöbb esetben működik ez a technika, így nagyon sokan szeretik ezt a gimmick-et -köztük én is. mert intimebb lesz tőle a légkör, ha hősünk/hősnőnk bevon minket a gondolataiba, kicsit az olvasás felé visz el az élmény, ahol jobban lehet közölni azt, hogy mi jár a karakter fejében, mint egy filmben vagy sorozatban. ebben a show-ban elmondhatjuk, hogy a lehető legintimebb közelségbe kerülhetünk ezzel a módszerrel a narrátorunkhoz, szó szerint intim közelségbe, mert még szex közben is kommentálja nekünk az eseményeket. oh, és mennyire imádtam, hogy nincs tabu-téma, ami ne kerülhetne szóba, legyen az a részegen engedett anál vagy egy obama interjúra való maszturbálás... azért is jó ez a közelség, mert körülbelül kettő perc kell, hogy beleszeressünk hősnőnk személyiségébe, és abba az esetlen zűrzavarba, amit az életének hív (angol sorozat, úgyhogy a kínos humor sem hiányozhatott a palettáról). azt kicsit sajnálhatom, hogy két ajánlót olvastam a sorozatról, az egyikből megtudtam, hogy a pilot végén van egy csavar, a másikban meg a drámai háttér-történetet lőtték el, úgyhogy össze tudtam rakni, hogy mi lesz az epizód vége. de igazából ez nem számít, mert így is imádtam minden percét. (#01.01.)

„with great power comes great responsibility.”

minden kisfiú arról álmodik, hogy nagy hős lesz belőle, aki a különleges képességei segítségével szolgálja az emberiséget, megmenti a rászorulókat, és legyőzi a gonoszokat, akik világuralomra törnek. de csak nagyon keveseknek adatik az meg, hogy megvalósíthatják az álmaikat, akik azt az életet élhetik, amilyenről a képregények lapjain olvashattak -csak kevesen olyan szerencsések, hogy bekopogtat hozzájuk karácsony este a doktor... annyira menő most a szuperhősös zsáner, hogy steven moffat-nak is reagálnia kellett erre a trendre, úgyhogy bedobta a doktort egy csomó képregény-panel közé, hogy szórakoztasson minket. és talán azoknak volt igazán kánaán ez a rész, akik otthonosan mozognak a szuperhősös univerzumokban, mert rengeteg utalás és megmosolyogtató kifigurázás között mentettük meg a világot. persze eredet-történettel kezdtük, anélkül nem is lett volna értelme felvenni a fekete latex-ruhát, aztán kialakultak a képességek (a röntgen-látás mindig veszélyes dolog -főleg egy kamasz-fiúnál), és persze adott volt egy titkos identitás is -szemüveggel eltakarva a nyilvánvalót... és lehetne sorolni napestig, a torony-ház tetején forgó gömbtől kezdve az újságírónő szerelméig. tulajdonképpen még a világuralomra törő űrlény-agyak sem lógnának ki egy marvel vagy dc termékből, harcoltak már a legnagyobb hősök is efféle blődségek ellen. igazából még a tanulság is ezekből a szívmelengetően egyszerűbb történetekből érkezett -mert nem az a legnagyobb hős, aki a világot menti meg, hanem az, aki mindig helyt tud állni a gyerekszobában a pelusok elleni harcban... no. ha már csak ennyi kalandocska jutott idénre, legalább szórakoztató egy órát tölthettünk a doktorral -bár sajnos nem csillapította a sorozat iránti étvágyat, hanem épp hogy meghozta. nem használhatnánk a tardis-t, hogy előreugorjunk áprilisig...? (az első percek megint csak alibiből játszódtak karácsonykor, de ezt már megszoktuk. a tavalyi karácsonyra meg csak pár pillanatnyi utalást kaptunk, bár igaz, hogy nem nagyon fért volna el ebben a hős-kalandban egy komorabb doktor.) ($$12.26.)

„at this point, being bored by anything other than snow would be a relief.”

azért belenéznék charlie brooker fejébe, amikor épp kitalálja ezeket a szörnyű technikai újdonságokat írás közben -mondjuk valami riasztóan fejlett technológia segítségével... mert mindig oda lyukadunk ki, hogy lehet, hogy ezek a dolog megkönnyítenék az életünket, de képtelenek lennénk úgy használni bármelyiket is, hogy ne okozzanak komoly lelki sérüléseket... bár lehet, hogy az a baj, hogy nem értem, hogy miért akarná valaki egy külön hordozóra duplikálni a tudatát... mert az még oké, hogy a pupillába építenek egy speciális lencsét, amivel lehet fotózni, meg egyéb hasznos dolgokat művelni, de persze ennél a technikánál is könnyen drámaivá változhat a világ, mivel ki tudsz vele zárni másokat az életedből. és ez riasztó, mert rosszabbnak tűnik, mint a legrosszabb szakításod, sőt, a végén látható mesterségesen létrehozott magányról már nem is beszélnék... természetesen ez a speciális epizód sem a technokrata mivolta miatt ütött, hanem mert ismét az érzelmek felől közelítettük meg az elgondolkodtató témákat. mert ügyesen három kisebb történetet rejtettek bele a játékidőbe, és persze mindenki tudta, hogy lesz csavar a keret-történetben is, mert úgy volt felépítve a hangulata... az erős drámához persze erős színészi játék is dukált, plusz jon hamm beletette az összes sármját a jeleneteibe, az oona chaplin / janet montgomery / natalia tena trióért meg nem lehetek elég hálás, love love, love... azt hiszem ennél nyugtalanítóbb hangulatú karácsonyi epizódot nem fognak készíteni mostanában... ($$07.24.)

„we don’t need politicians, we’ve all got iphones and computers, right? so any decision that has to be made, any policy, we just put it online. let the people vote thumbs up, thumbs down, the majority wins. that's a democracy. that’s an actual democracy.”

nem véletlen, hogy a normális emberek viszolyognak a politikától... nincs abban semmi tudományos fantasztikum, hogy mennyire kiábrándultunk a politikai posványból, ami körülvesz bennünket, a hazug vezetőkből, akiknek csak kőkemény bullshit hagyja el a száját, ebbe az egész pártos gondolkozásba, úgyhogy nem véletlen, hogy olyan népszerű a ’szavazz fasszal!’ mozgalom, vagy hogy kínunkban röhögünk a viccpártokkal (’ingyen sört! örök életet!’). úgyhogy ha azt nézzük, akkor csak leképezték az életet ezzel az epizóddal, illetve hozzáadtak egy nagypofájú kék medvét, aki bármelyik létező illetlen rajzfilmből érkezhetett volna. amivel engem megfogtak ma is, az a sztori emberi oldala volt, a humorista a medve mögött, aki egy gyenge pillanatában még a boldogság ígéretével kecsegtető kapcsolatát is eldobta magától, bár szerencsére csak dühből, és nem a nézettségért... ($$07.23.)

kicsit talán jobban a földön álltunk ebben a három részben, mint korábban, nem? mármint a valóság jobban beszivárgott a parabolisztikus történetekbe, kevésbé lett elemelve. ugyanakkor viszont tudtak működni így is az epizódok, leginkább akkor, amikor az érzelmi aspektusuk tudott előtérbe kerülni. mert alakíthatjuk bármennyire tanulságosra a példabeszédeinket, ha a befogadókban nem sikerül kialakítani az érzelmi kötődést... (a sorozat minőségét még mindig jól jelzi, hogy az angol színjátszás krémje ugrik a készítők első szavára mindenféle fura karakterbe és szituációba.)

„why aren’t they helping us? they’re just watching...”

kinyitod a szemed = főcím. rácsodálkozol a világra, amit látsz magad körül = az epizód első percei. azt hiszed, hogy kezded megérteni, hogy mi is történik = az epizód közepe. rájössz, hogy tévedtél, de akkor már fájdalmasan gyomron vágtak = az epizód csattanója... kockázatos dolog a hőssel együtt ennyire a sötétben tartani a nézőt, mert lehet, hogy feladja, hogy a sötétben tapogatózzon, hogy azt érezze, hogy egy kisköltségvetésű slasher-t rakott be a különleges sorozata helyett, mert nem mindenki olyan türelmes ám, mint én, azt hallottam egyesektől... ugyanakkor a hozzám hasonló türelmeseknek viszont kifizetődő lesz ez a képességük, mert utólagosan minden szépen összeáll, felül tudják írni az összes korábbi gondolatodat. mert nem csak a nyomasztás tűnik egyszerűnek a rész elején, hanem az üzenet is, hogy az emberek manapság nem tesznek semmit, megfigyelő szerepbe húzódtak hátra, főleg amióta az a legfontosabb, hogy kellően dokumentálva legyen az adott esemény a zsebben hordott mini-számítógéppel (a.k.a. okos-telefonnal). aztán ez a gondolat a nagy csavar után sokkal összetettebb problémává változik át, mert ezt a passzivitást meg is bünteti kegyetlenül -így új kérdés merül fel: az igazságszolgáltatás lehet-e ennyire kíméletlen, legyen bármi is a bűn... ($$07.18.)

„you’re not enough of him! you are nothing!”

wow, hailey atwell és domhnall gleeson! a tehetséges vörös sráctól már megszoktam, hogy keresi a különlegesebb alkotásokat, de a széplánynál szokatlan volt ez a drámai szerep, kiindulva abból, hogy a valóságban mennyi vitalitás van benne, vagy hogy mennyire tud(ott) erőt sugározni az agent carter-ben. de nem mondom, hogy ne állt volna neki jól ez a melankólia is... megint nagyszerűen működött, hogy egy szomorú emberi történetbe ágyazták a technikával kapcsolatos mondanivalót, mert így egyaránt dolgozhatott a szívünk és a lelkünk... mert többszörösen is elgondolkodtattak, már az okostelefon segítségével a közösségi oldalra ráfüggő srác kezdő-jelenetével is, aztán azzal, hogy ebből az online létből rekonstruálni lehet-e valakinek a személyiségét. és innen lépdeltünk tovább a gyász fokozatain, ahogy a technika is egyre komolyabb lett (írásban majd szóban kommunikálás, majd a fizikai megjelenítés is). mert bizony az egyik legnagyobb lelki megterhelés számunkra az, ha el kell engednünk valakit -a szív már csak olyan botor szerv, hogy ragaszkodik a megszeretett dolgaihoz... (bár a rész nagyrészében azt éreztem, hogy vigasztalás céljából ölelném magamhoz ezt a szegény lányt, de azért a melltartóra vetkőzésnél meginogtam egy kicsit...) ($$07.15.)

„she’s upstairs, you know, waiting to have sex with me and i’m sat downstairs watching redos of, like, some hot times with some hot girl that i just picked up in some place and i’m fucking pulling myself off.”

uhh, tök jó lenne valami jót írni most, de amíg lementem inni egy pohár vizet, kiszaladt az összes gondolat a fejemből... ja, kicsit elviccelem, mert eléggé nyomasztott ez a rész, kell egy kis feloldás... megint egy egyszerű scifis alapötletből indultunk ki, mi lenne, ha egy eszközzel tudnánk rögzíteni az összes emlékünket, és így ezeket visszatekerhetnénk, kivetíthetnénk. és mi csináltak ebből a nagyszerű ötletből? egy családi drámát... de ez így volt jól, annak ellenére, hogy a való életben nehezen viselem a féltékenykedő embereket, itt talán azért tudtam együtt-érezni ezzel a szerencsétlennel, mert volt alapja a hisztijének. és elég félelmetes belegondolni, hogy bármilyen veszekedés előszedhető lenne bizonyítékként később, hogy a hozzám hasonló nosztalgiára hajlamos emberek mennyire benne tudnának ragadni a múltban egy ilyen eszközzel (arról a nagyon szomorú jelenetről már nem is beszélve, mikor úgy nyomja a házaspár a rutin-szexet, hogy közben vissza-flessel a kezdeti tűzre...). szóval ja, nem hiszem, hogy szívesen élnék egy ilyen eszközzel, valószínűleg csak ön-ostorozásra használnám... ($$07.01.)

hmm, nem könnyű három rész után évad-értékelőt írni, főleg ebben az esetben, ahol az antológia-jelleg miatt ennyire különbözőek az epizódok. ami mégis összetartotta őket, az az, hogy mindegyik egy egyedi ötletre épült, és érdekesen építették fel erre az ötletre az adott részt. elkerülhetetlen, hogy kedvencet válasszon az ember, és gondolkozás nélkül írhatom, hogy a második volt az, ami a legjobban elvarázsolt és elgondolkodtatott. de a másik két rész is nagyon szórakoztatott és rágott belülről épp eleget, hogy emlékezetes maradjon ez az évad.

„we buy shit that’s not even there. show us something real and free and beautiful. you couldn’t.”

az élet egy mókuskerék. beletörődünk a monotonitásba, abba, hogy napról-napra leszedál a média, hogy nincs más dolgunk, mint kiszolgálni a rendszert, azt enni, amit adnak, legyen az vizuális szennyezés vagy jól kiporciózott érzelem. nincs egyéniségünk csak virtuális életünk, ott meg annak hazudhatjuk magunkat, akinek csak akarjuk. még reményt is vehetünk, nem is olyan drága, de nem biztos, hogy megéri, mert ha elmúlik, még nagyobb lesz bennünk az üresség, mint előtte volt... borzongatóan rémisztő anti-utópia, ami itt van egy karnyújtásnyira, és nem mondanám, hogy az epizód megtekintése megerősített volna abban, hogy nem errefelé tart a világ, mert a hollywood-i hősiesség helyett inkább egy kényelmetlenül cinikus befejezést kaptunk -csak egyféleképpen törhetsz ki a kisemberség skatulyájából: ha eladod magad... mert ha a nép bekajál, akkor a média kurvát csináld belőled, a nép boldog lesz, te meg boldogulj, ahogy tudsz, cseppet sem számít, ott állnak sorban a többi birka, akiket helyetted be lehet lökni a reflektor-fénybe... nem igazán érzem most jól magam, pedig maga az epizód lenyűgözött, csak be is mászott a bőröm alá, és most nem hagy nyugodni... (jessica brown findlay-t alig akartam megismerni ezzel a hajjal, pedig a downton óta nagy szerelmem.) ($$06.29.)

„when you take the king’s shilling, the king expects you to kill.”

smúzolás a népekkel, lendületes kör-kamerával felvett zsibongás, aztán puff, lecsap a dráma -és innen már nincs megállás, csak kapjuk egyre a pofonokat... ebben a közegben nem lehet szentnek maradni, most épp michael került be a darálóba, de igazából tommy mindenkit ránt magával a mélybe. kicsit bele is keseredett az egészbe, mert hiába tesz meg bármit, ő akkor is egy ír cigány marad a gazdag népek szemében, ráadásul egyre csak gyülekeznek az erősebbnél erősebb ellenségek is. de a legnagyobb baj, hogy a családja felé is megtört a bizalom... nekem azzal nincs bajom, hogy figyelni kell, hogy épp ki-kit árul el, vagy ki mozgatja a szálakat a háttérből, mert nem várom el, hogy azonnal hozzájussak a tudáshoz, megvárom, míg összeáll a kép. egyébként örültem, hogy a szép orosz hercegnőt tették a pókháló közepébe, az eddigi pajkos őrületéhez jól passzolt ez a fordulat... úgy tűnik, ahogy ásunk le a mélybe, egyre megterhelőbb lesz nézni a sorozatot, kimossa a whiskey a karakterekből a humort, de azt hiszem jól fog állni a sorozatnak ez a komorság. mint ahogy az sem véletlen, hogy idén ennyire feldúsultak a radiohead számok is a soundtrack-en... ($$06.27.)

hol van már a piti kis birmigham-i banda -most már minden szinten jóval előrébb járnak. nagyobb az üzlet, több a pénz, magasabb a kockázat is. világméretű összeesküvések közepén csücsülnek, és majdnem magukkal is rántja őket a nagypolitika mocska. mert a nagyobb tétekhez nagyobb dráma illik, és steven knight idén sem kímélte shelby-éket, sőt, mindent megtett, hogy tommy-t testileg és lelkileg is nyomorékká tegye -de ez a szívós ír cigány csak nem hagyta magát... az orosz szállal elsőre megleptek, de tatiana hercegnő miatt megérte őket is elhozni a vidéki angliába... de az is rendben volt, hogy egy alávaló papot tettek meg főgonosznak idénre... aki talán kicsit megszenvedte ezt az évadot, az polly volt, mert nem sok teret kapott idén a karakterfejlődésre, de lehet, hogy a boldog nőkkel nem lehet mit kezdeni a képernyőn... idén sem lehetett panasz a gondosan kimunkált operatőri munkára és a pedigrés színész-csapatra sem -de úgy egyébként is, mindig öröm, amikor erre a pár órára összekenhetjük lószarral a cipőnket...

„the prime minister will perform an indecent act on your screens, in the hope that it will ensure the release of princess susannah.”

mivel mostanság épp elveszítették a britek a józan eszüket, ezért arra gondoltam, ideje megnézni a megőrülésüket szatirikus formában is... persze hallottam már a részről, ha máskor nem, akkor david cameron ’piggate’-je kapcsán, úgyhogy tudtam, hogy mire fog kifutni az egész, de mégis élvezetes volt végignézni ezt az abszurd, de mégis drámaként maró epizódot. mert pontosan ez a kettősség volt a legérdekesebb aspektusa -hogy fog egy hihetetlen alapötletet (ti. hogy a miniszterelnöknek élő adásban kell közösülnie egy sertéssel váltságdíj gyanánt), és teljesen logikusan végigmegy a realista aspektusain. hogy reagálna a nép? mennyire lenne lojális a média? milyen intézkedéseket venne végig a miniszterelnök közvetlen stábja? és persze mi játszódna le egy ember lelkében, amikor egyre inkább tudatosul benne, hogy mit kell tennie, és ez milyen következményekkel jár. és a néző is érzelmileg végigjárja ezt a skálát, a ’hehe, disznóbaszás!’ vigyorgástól az együtt-érző elkomorulásig. ezt az abszurd kifordított sztorit jól támogatták a minőségi angol színészek, a képi világ tipikus angolossága sem bántó, azért viszont respekt, hogy nem ízléstelenkedték el az aktus mutatását, mert egyébként is sokkal érdekesebb volt, hogy hogyan reagálnak az egyszerű emberek, így inkább az ő arcukat néztük. ugyanakkor azért is respekt, hogy egyből egy ilyen megbotránkoztató sztorival merték berúgni a sorozatvilágra az ajtót... (az a legizgalmasabb ebben az antológia-formátumban, hogy fogalmam sincs, hogy mire számítsak legközelebb.) ($$06.26.)

„-why do you play games with people when there is no benefit to you?

-in russia, because we were bored. in england, because we don’t know how to stop. at least there are silly games and orgasms.

-so let’s fuck.”

baszki, nem is tudom milyen késztetésből, de bowie-t hallgattam, mielőtt elindítottam volna az epizódot -hát gondolhatjátok mekkora volt a mosolyom, mikor meghallottam, hogy milyen dallal nyitjuk a show-t ma... durva egy éjszaka volt ez, amit átélhettek hőseink, talán ez volt a legperverzebb epizód eddig a sorozat történetében, nem mondhatjuk, hogy az oroszok nem tudnak bulizni -főleg ha van elég vodka és kurva a házban (arról nem is beszélve, ha még grúz technikákat is bevetnek az őrült gyönyör hajszolásában)... de ez nekünk jó, mert ihatta a szemünk a pucér nők látványát, és beleborzonghattunk az olyan drámai kefélésekbe, mint amilyen arthur hűtlensége, vagy tommy oxigén-hiányos élménye volt... ugyanakkor ne felejtkezünk el az üzletről sem, mert azért a testi örömök mellett nem ártana a pénztárcánkat is gyarapítani, úgyhogy érkezett is london-ból a segítség egy őrült zsidó személyében -és fura módon azt kell mondanom, hogy tom hardy-t most hallottam leginkább érthetően beszélni, pedig ezúttal is mindent megtett, hogy nehogy egy büdös szót is ki lehessen venni abból, amit mond... amúgy nagyon bírom, zseni a fickó meg minden, de... ($$06.19.)

„when there are no rules, women take charge. they understand that the power they have come through silent agreements.”

a whiskey-től bűzlő férfiak árnyékában hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a nőkről, pedig sokszor igen nagy hatalom összpontosul a kezükben. és most itt nem csak arra gondolok, hogy a gyönyör legfőbb forrását birtokolják -bár a szexuális kisugárzás is fontos befolyásoló tényező lehet, nézzünk csak rá az orosz hercegnőre, igaz nála is sokkal több tényező van még a kalapban (a látszólagos őrültsége, a kiszámíthatatlan vakmerősége, a neveléséből eredő tekintélye). de láthatjuk, hogy mindenkinél fontos, hogy kinek milyen a felesége, hogy ő mennyire irányítja a háttérből az urát, hogy mennyire akarja elérni a céljait (arthur feleségéről is gondolhattuk, hogy sokkal több lesz a szent álca alatt). egy baj van csak a nőkkel -a lelki terhet nehezebben bírják, és a nyomás alatt könnyebben hoznak rossz döntéseket. még az olyan erős nők is, mint polly beleesnek ebbe a hibába. (abba meg elég szörnyű belegondolni, hogy majd’ száz évvel ezelőtt ugyanazokért a jogokért harcoltak a nők, mint manapság...) egyre bonyolódik ez a szovjet/orosz ügy, azt hiszem lesz még egy pár betört koponya, mire a végére érünk... ($$06.01.)

„all religion is a foolish answer to a foolish question.”

a gyászidőszak mindig kibaszott nehéz dolog... nem hittem volna, hogy elveszik tommy egyetlen esélyét a boldogságra, de megtették, úgyhogy semmi csodálkozni való nincs abban, hogy az epizód nagyrészét rászántuk a megzuhanására. és ahogy ő gyengélkedni kezdett, úgy jelentek meg a családon is a repedések egyből, tisztán látszik, hogy mennyire erősen ő a ragasztó-anyag a különböző shelby-k között. érdekes volt ez a lelki utazása, ami egy tényleges utazásba manifesztálódott, mert úgy sikerült kilépnie az apátiából, hogy közben tisztában volt a gyógyszer fals mivoltával -csak tudnám, hogy mi a faszér’ fogalmazok ilyen szofisztikáltan egy ilyen sorozatnál... (bár gondolom az sem volt véletlen, hogy tommy utazása közben ilyen szép tájképeket kaptunk...) cilian murphy persze megint mindent beleadott, a kínzós jelenetben érte el a csúcspontját a karakter mélybe-zuhanásának. bármennyire morog arthur és john, őket is érdemes egy kicsit elővenni, mert náluk is bizonyosságot nyert, hogy nem kegyetlen vademberek, bizony elő tud kerülni a szívük, ha olyan szituáció adódik. bár grace ott marad mindenki szívében, azért jó volt visszakapni a régi tommy-t az epizód végén. ($$05.23.)

„-so, what is it you want from a simple working man?

-fear.”

lehetsz bármilyen kemény, mindig lesz egy gyenge pontod, amit ki tudnak használni az ellenfeleid... és aztán a shelby-családban van ám keménység, elsőre úgy tűnik, hogy nem ismerik a félelmet, még akkor sem, amikor gyűjtik be az ellenségeket sorban, akár egy reggeliző-asztalnál a sárban, akár egy jól kiképzett harci kutyával szembenézve. és persze ezekre rá is játszik a show, például amikor kilassítva cool zenére sétálnak a srácok, vagy radiohead-re verik szét a konkurens kocsma teljes törzsközönségét, de mi tudjuk jól, és az ellenségek is tudják jól, hogy pontosan az a legnagyobb gyengeségük, ami a legnagyobb erényük is: a család. és vehetjük a tágabb értelemben vett shelby-családot, aminek a becsületét most leginkább john védi, vagy nézhetjük tommy szűkebb családját is, ami... ehh... olyan szép volt minden, igaz szerelem, a gengszter-lét ellenére működő kapcsolat, hát nem bele kell köpni odafentről...? hogy átkozná el egy rusnya cigány-asszony az összes gonosz írót... (néha azért steven knight szépséggel próbál kompenzálni, gyönyörűen felöltözteti a nőket, zafírt ad a nyakukba, és ezeket jó látni az ilyen gyáraktól füstös levegőben...) ($$05.16.)

„this is my fucking wedding day.”

oh, esküvős nyitány, egy kis izgalomban tartás, hogy megvalósul-e, amire titkon számítottunk, és akkor bevonul az ara, tommy előrébb lép, felemeli a fátylat -és megkönnyebbülünk... de sem nekünk, sem shelby-éknek nem tart sokáig a boldogság... mert még az esküvő napján sem pihenhet az üzlet, hiába élnek már láthatóan jólétben a srácok -és a legnagyobb baj, hogy ez már nem a piti bizniszek kispályája, hanem a nagypolitika mocskos világa, ahol könnyen megégetheti magát az ember... és ha belegondolunk, hogy milyen volt a világ a húszas évek elején, akkor rájöhetünk, hogy cseppet sem hiteltelen, hogy az egyszerű birmingham-i ír cigányok belekeverednek a szovjet-orosz háborúba. már most erős ízelítőt kaphattunk ebből, bizalmatlanságot, nagy kockázatot és egy gyönyörű grúz hercegnőt... jó keretet adott ez az egyetlen neves nap, és nagyszerűen fokozták is fel a feszültséget, ami végül egy hatásos jelenetben robbant fel. utána viszont jól esett egy cigi és a tényleges nászéjszaka, ami alá jobbat el sem tudnék képzelni egy radiohead számnál... no, tök jó érzés visszatérni ebbe a whiskey- és lószar-szagú világba, bár előre látom, hogy mennyire fogom utálni azt, hogy egy rakás szar lesz a srácok palacsintájában... (jaj, most napokig megint nick cave-et fogok hallgatni...) ($$05.11.)

„people like to see famous people. go to a little town in wales, turn up in lampeter with richard blackwood, and go, ’oi, everybody! little surprise for you. richard blackwood.’ they’re gonna go, ’what are you doing here?’ and not in a racist way. they’re happy to see him. he’s welcome ’cause he’s famous.”

hmm, elég nehezen vettem rá magam erre a karácsonyi speciálra, mert valljuk be, ez egy monstrum, és az ember aggódik, hogy milyen érzés majd’ 100 percet eltölteni david brent társaságában -de nem is volt olyan vészes. illetve -csak a szokásos katasztrófa volt... annak az aggodalmamnak sem volt alapja, hogy nagyon karácsonyi lesz a rész, mert megúsztuk néhány dísszel a diszkógömb körül, meg pár diszkósított karácsonyi dallal. de azért a szeretet átjött az ünnepből... de menjünk visszább kicsit, mert kíváncsi voltam, hogyan hozzák vissza azokat, akik ilyen/olyan okból elhagyták a céget, de egész jól megoldották. igaz, az már nekem is gyanús volt (nem csak neil-nek), hogy david annyit lebzsel bent az irodában, de tudjuk mi jól, hogy miért tette ezt, és ez az igazán a nagyszerű a karakterében, a drámai háttere, azaz hogy minden vágya, hogy ez a szaros munka újra az övé legyen (meg persze mindenki szeresse őt, a humorát és a kifinomult zenei ízlését) -az már szinte mellékes, hogy milyen kínos kalandokba keveredik megállás nélkül... na jó, csak viccelek, mert david-et ezért utáljuk imádva, vagy fordítva, mert bárhová is veti a sors, biztos, hogy a katasztrófa ott lesz a lába nyomában... (érdekes adalék volt, hogy az olcsó celeb-létbe is bepillanthattunk most általa.) talán az erősebb doku-jelleg tette (több kérdést hallhattunk a ’készítők’-től), de néha talán kényelmetlenebbül mozgolódtunk a nézése közben, mint általában. na de vissza a bulihoz, ahol némi alkoholizálás és seggfogós lassúzás után a többség megnyugtató boldogságra lelt. bár igazából nem is kellett volna ide kifuttatni mindent, hiszen hallhattuk is, hogy a kamera forgása nélkül is megy tovább az élet -de azért mindenkinek jól esik egy kis happyend, nem? ($$03.02.)

nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, hogy aztán hamar azt érezzem, hogy ez most egy kicsit maga alá temet, hogy nem szabad túl sokáig bent lennem, mert nehezebben viselem a légkört, mint ahogy előzetesen terveztem... és ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lenne a sorozat, vagy olyan nagy csalódás lett volna, de az kétségtelen, hogy kevésbé tudtam ráhangolódni, mint az extras-ra vagy a life’s too short-ra. és biztos, hogy nem a celebek hiánya miatt -talán azért, mert ezeket a karaktereket nehezebben volt megszerethetni. kivéve persze a dawn+tim párost, akik a normalitást képviselték a sorozatban, és egy kínos-vígjátékhoz képest meglepően éretten volt felépítve a romantikus száluk. a többiek viszont mindig hozták az általam jól viselt vakarózós humort és arcoskodást. ricky gervais egyből elment a falig, és megalkotta minden idők egyik legösszetettebb karakterét, akiről tudod, hogy nem tudnád elviselni, ha az életben kapcsolatba kéne lépned vele, ugyanakkor átérzed a drámai hátterét is, mégha legszívesebben megütnéd minden egyes alkalommal, amikor kinyitja a száját -de pont ezért működik! kétségtelen, hogy tele van briliáns pillanatokkal (és köszönjük szépen martin freeman felfedezését), de nem bánom, hogy nem ezzel kezdtem a gervais/merchant birodalomba való belépésemet, mert lehet, hogy akkor nem kerültem volna ennyire mélyre a ’rajongó’ feliratú dobozban. érted...? papír? doboz? na? ehh, hagyjuk...

„life is a series of peaks and troughs and you don't know whether you're in a trough until you're climbing out or on a peak until you're coming down. you never know what's round the corner. but it's all good. if you want the rainbow, you've got to put up with the rain. do you know which 'philosopher' said that? dolly parton.”

azért nincs gyász-hangulat az irodában, mert david 'én vagyok a világ legjobb főnöke' david elmegy, de azért akadnak fagyos pillanatok (hangosan röhögés tőlem: -mit szeretsz egy férfiben (hatásszünet) -ha fekete. (kínos csönd)). pedig nem illik közösségben élni a magánéletet... (tetszett a doku-jelleg erősödése a végén, amikor rohant az operatőr tim után, majd a mikroport is lekerült.) ($$02.03.)

david brent persze nem lépett feljebb az évadzáró után, de azért történtek változások, hiszen kapott maga fölé egy erőskezű főnököt, akivel bőven akadt konfliktus, hogy egy kicsit komolyítsák a hangulatot, amolyan angolosan. sose' gondoltam volna korábban bármikor, hogy ilyet fogok írni, de ami nagyon tetszett még, az a szerelmi sokszög nyűglődése volt -mert zseniálisan volt felépítve, hogy mindig a másik akart többet, a zavart kinézések a kamerába, a kellemetlenségbe forduló szituációk. ezek az apró többletek jól egészítették az eddig is erős humort, amit egyébként is jól skálázták végig a kínos levegő-megfagyástól az alpáriságig.

„it's red nose day. what's more important? you, neil, with your report or starving children? oh, i don't know. what would lenny henry say? imagine him going out on comic relief day and dawn french is going, 'you haven't done the washing up. do it yourself! i've got to save some africans!'”

minden jó humorista tudja, hogy mikor kell a vicc mellé drámát tenni, és azt is, hogyan kell kikönnyíteni a drámát. érett már david elbocsátása, és gonosz módon egy vicces(nek szánt) napon jött ez el. a red nose day-en történt minden, ahol minden megtörtént, amiegy ilyen helyzetben csak elképzelhető/elképzelhetetlen lenne -megaláztatás, kínos táncmozdulatok, zavart okozó csókok. (és végre itt van a páros magasabbik fele is!) ($$02.03.)

„if there's one thing i don't like, it's nicknames. because nicknames are bad... names.”

davis nagy fellépése pont olyan csodálatos bukás lett, ahogy elképzeltük -mert ahogy ő elképzeli a fiatalos és lendületes lélekemelést, abból csak baj lehetett. ez már látszott a fülbevalóból, a túlpörgésből és tina turner-ből is... eközben egyre nagyobb bajban van a munkahelyen is, mert még sosem volt ilyen, hogy megmondják az arcába, hogy szarul csinálja a dolgát -már várom, hogy mikor fog összetörni... ($$01.27.)

„ok, everybody. what am i doing in there with a dildo? she says it's not hers and i believe her, so whose is it?”

olyan vicces emberek dolgoznak ennél a cégnél, vibrátort ajándékoznak, hehe, és aztán még be is csempészik a főnökhöz, hehehe... (szarkazmus) nézzük csak az epizód második felét, a címadó partit, hogy mennyire tipikus volt, hogy mindenki problémamentesen érzi jól magát, flörtöl és iszik, kivéve david-et és gareth-et, akik képtelenek lelazulni -vagy átgondolni, hogy melyik lesz az a mondat, amit nem illik kimondani... ($$01.22.)

„till death us do part. twice in this case.”

a kifordított világ kifordítottja -amikor a modernizált sherlock-ot visszahelyezik a 19. századba... illetve... de ne, ne ugorjunk előre, nézzük csak meg, hogy milyen a gatiss/moffat-féle viktoriánus kor. hőseink nem sokat változtak, maximum csak külsőleg (az a bajusz!), de a fundamentumuk megmaradt, sherlock hideg zseni, dr.watson meg szépen aládolgozik (és a cumberbatch/freeman páros is rutinból hozza, amit kell) (amit nem értettem, hogy miért kellett felhizlalni mycroft-ot -ez a regényekből jött...?). a korszak legfontosabb aspektusa a furcsa ügy megoldásából hámozható ki legjobban, ugyanis az akkori legfontosabb társadalmi változások plasztikus kivetülését láthattuk így. mert azért remélem senki sem gondolta, hogy egy kísértet-történetet kapunk (vagy hogy ikrek lesznek...). annak nagyon örültem, hogy a 120 évvel ezelőtti kinézet ellenére meghagytak egy marék vizuális látványelemet, kamera-forgásokat, kép-megállításokat, kiíródó feliratokat (csak most az sms helyett telegráf-üzenet érkezett) -ezzel is összekötve a ma játszódó részekkel. oké, nem kerülgethetem tovább a nagy csavart... jól átvertek a piszkos írók, mert azt mondták, hogy nem lesz megmagyarázva, hogy miért játszódik ez a történet a múltban, aztán mégis megtették. de az a jó, hogy már jártunk sherlock elme-palotájában, így nem volt érthetetlen újdonság az egész. tulajdonképpen így lett igazi átvezető rész két évad között (egy kis beköszönéssel a nemezistől), és nem csak egy mókás (és néha paráztatós) karácsonyi rész, ami közben el-elkalandozik az ember figyelme... ($$01.13.)

„i can read women. you've got to know their needs. that can be making sure she's got enough money to buy groceries or making sure she's gratified sexually after intercourse.”

van az a pillanat, amikor megsajnálod david brent-et -és nem is azért, mert annyira kétségbeesetten vágyik az emberek szeretetére, hanem amikor istentelenül lecseszik, és csak néz ki a fejéből bután. oké, a következő jelenetben már megint seggfej, de ott volt az a pár másodperc, amikor tényleg embernek éreztük... nagyszerűen játsszák ki a kapcsolati hálót, tim csaj-mágnességével és a féltékeny oldalágakkal. ($$01.13.)