soroló

„it was, like, really planned out. like, this shit was truly next level.”

még egy kis időt szántunk arra, hogy tisztázzuk az eddigi fő gyanúsítottakat, aztán új irányba fordultunk -és már hegyeztem a billentyűzetemet, hogy hosszú értekezést írjak a közösségi média veszélyeiről, ahol a pszichopaták könnyedén behálóznak bárkit, mire jött a végső fordulat, és elkezdtem kapizsgálni, hogy mire akarják kifuttatni idén a srácok a sztorit. aktuálisan és fájdalmasan. mert azt már most is érezni lehetett, hogy messze magunk mögött hagytuk már a humoros elemeket, itt bizony gyomorszájon fog vágni bennünket a riasztó realizmus, ami felé a sorozat újabb lépéseket tett. (##10.19.)

„that’s what happens with the team. if they want you to stop talking, they shut you up.”

komoly kockázatnak éreztem, hogy peter és sam belementek egy nyílt konfrontációs szembesítésbe, mert fennállt a veszély, hogy agresszív választ kapnak. de a srácok megúszták, nem úgy, mint az iskola néhány tanulója -mert lehet hogy látszólag kenyérre lehet kenni a sportolókat, azért nem véletlen, hogy egy tesztoszterontól fűtött világban találták meg a számításaikat... eddig inkább a sértettséget helyeztük előtérbe, mint motivációt, pedig a féltékenység is pont ugyanolyan erős mozgatórugó tud lenni a tetteinknél... (##10.19.)

„without definitive proof, hope means nothing.”

túlságosan összezár a tanári kar (avagy a rejtélyes igazgatónő a maga módszereivel mindenkit a kezében tart), úgyhogy eljött az ideje a kényesebb eszközök használatának, a rejtett mikrofonok és kamerák által begyűjtött bizonyítékoknak. eközben a közellenségnek kikiáltott srác megzuhan a magányba, kiderül, hogy dögös pasik is vállalnak karbantartó/takarító állást, és megint vitriolosan odaszúrtak az alkotók a gazdag iskoláknak, ahol a szegények megsegítésére indított misszió azt jelenti, hogy szétcsapatják magukat egy puccos costa rica-i szállodában... (##10.19.)

„thou shalt have great disease of thy bowels until thy bowels fall out.”

azért respekt az alkotóknak, hogy utánanéztek az internetes zaklatások természetének, vagy csak velünk nézőkkel hitetik el, hogy vannak olyan zaklatók, akik írásban megváltoztatják a hangnemüket, a személyiség-jegyeiket (plusz az iphone-os glitch is okos kacsintás volt)... féltávnál járunk, úgyhogy ideje volt kinyitni a perspektívát, és újabb gyanús gyerekeket górcső alá venni -bár szerintem egy ilyen iskolában bárkiről lehetne kellemetlenségeket előásni, de egyébként is számtalan olyan tanuló lehet még, aki a személyiségével elidegeníti a többieket. motivációt, indítékot könnyű találni, bizonyítékot nehéz... (##10.19.)

„all the athletes are treated different.”

nem titok, hogy a nagy amerikai sport-fétisben kivételeznek a menő sportolókkal, mégis fejbevágó volt látni, hogy ennyire kiemelkedik ez a kaszt a többi közül, hogy effektive bármit megtehetnek, amit csak a fejükbe vesznek, és persze a tanórákon is hímes-tojásként bánnak velük. mert ők hozzák a lóvét és a hírnevet... jól sikerült castingolni a kosaras srác szerepére (is), mert még a kiejtése is az igazi sportolókéra emlékeztetett. és az is jól feldobja a jelenlegi felállást, hogy nem az a tipikus filmes nagymenő sport-ember ő, aki a bullying királya és mindenki fél tőle, hanem az a srác, aki pozitívummal tölti fel a többieket -még ha ezt úgy is éri el, hogy azok észre sem veszik, hogy bántja őket... (##10.18.)

„this poop was not wet and gooey. this was more of a poop... dusting. you know, it was dried up and just, you know, broke into particles.”

na, hogy megszaladt a srácoknak, már igazi pszichológusra is futja... de kell is a komoly szakember, mert komoly témát jártunk most körül -azt hogy mennyire megvezethetőek a gyanúsítottak a rendőrség által, hogy milyen könnyű megtörni valakit egy többórás kihallgatás során, hogy lehet addig forgatni a mondatokat, míg azok a megfelelő szájban kötnek ki... mert persze nem sok kételyünk lehetett afelől, hogy a meggyanúsított és előre elítélt srác nem lehetett a bűnös... (##10.18.)

„milk, milk, lemonade, around the corner... poo emoji is made.”

sorozatkészítőként keményen fosós élmény lehet, amikor egy minden szinten sikeres első évad után azt mondják a csatornánál, hogy kérnek egy újabb évadot vetítésre -biztos, hogy mindenki beszarna egy ilyen lehetőségtől... na oké, ennyi kaki-poén elég is volt az idei évadra, inkább nézzük a komolyabb oldalát ennek a kezdésnek... mert az már az első félóra alapján látszik, hogy idén még inkább belemerülünk az iskolákat megmérgező bullying-be (hangsúlyozva az online zaklatás súlyosbító körülményeit is), így még komolyabb lehet az üzenet az izgalmas ’ki-tette’ nyomozás mellett... respekt, hogy bele lett szőve a sztoriba a netflix is, viszont az első rész még szokatlan volt, hogy peter-ék ennyire kívülállók -mondjuk annyira nem is vonhatóak be a játékba, mint tavaly, hiszen 1200 mérföldet utaztak az újabb ügy felgöngyölítéséhez... (##10.17.)

„you’re intruding on the final stage of the last ever rally of the 12 galaxies.”

a múltkori bemutató epizód után további rublikák vártak még kipipálásra -mondjuk az új főcím, ami látványosságban simán rápakol az előzőekre (bár én azt is nagyon szerettem, amikor a tizenkettes idején fehér fénybe csavarodtak az órák), zenében meg jól mixeli a korábbi hangzásokat... a másik nagy hiányzónk a tardis volt, így nem lehetett kérdés, hogy mi a cél, hova fogunk eljutni, mégis hatásosra sikerült a nagy találkozás, jól játszott chris chibnall az érzelmeinkkel (és persze hagyta, hogy a díszletesek is elszabaduljanak a fülke belsejében)... de addig még sokat kellett futnunk, mert egy tisztességes who-epizódhoz az is hozzátartozik, mint a rejtélyes idegen bolygók és a paralel tanulságok... a doktor sejtjei normalizálódtak, így már teljes pompájában hozhatja a doktoros pillanatokat, a hebrencs kíváncsiságot és a szerethető humánusságot... azt hiszem, hogy nem nézett ki a sorozat soha ennyire jól, megérte kiruccanni afrikába ezekért a sivatagi felvételekért... (a főcímhez hasonlóan a sorozatban is érdekes keverésen ment át a zenei sáv, mert az akció-részeknél kifejezetten modern a hangzás, viszont az érzelmeket meg klasszikus módon húzza alá.) no, egy a földön, egy az űrben, csak nem egy történelmi epizód következik ezután...? viszont azt se’ felejtsük, hogy egy szolid átívelés is elindult a háttérben, ami remélhetőleg csak fokozódni fog a fináléig. (##10.15.)

„ain’t no fairy tale out here.”

hmm, nagyon kíváncsi vagyok most már, hogy milyen lesz a fogadtatása ennek az előremutató, progresszív filmnek, ami épp a szemünk előtt forog, mert egyfelől nyilvánvalóan megosztó lesz azzal, hogy egy nagyfarkú néger az egyik sztárja, másrészről nem csak az alantas kielégülésre vágyókat vonzhatja be a moziba azzal, hogy rendes történettel rendelkezik, hogy komolyan maga előtt tartja az igazi filmes elődöket és azzal, hogy szó szerint leviszik a kamerát az utca mocskába... annak ellenére, hogy ami gebasz csak összejöhet egy forgatáson, az mind megtörtént most (főszereplő-csere, elveszített muszter, akadékoskodó rendőrök), mégis jó volt nézni, ahogy halad előre a nagy mű létrejötte. és ez nagyban köszönhető candy-nek is, akinek az elhivatottsága és inspiráló ereje átégeti a képernyőt is... kicsit sajnáltam is, hogy innen folyton visszavágtunk a kurva-mentő-akcióra, ami kétségtelenül egy fontos elem, mert tenni kell valamit a megalázott csajokért, csak túlságosan áthevültem a filmes száltól, hogy le tudjak hűlni egy ilyen komoly témához... (heh, bobby-t eddig sem lehetett a családfők elé állítani, mint példaképet, de ma megmutatta, hogy milyen szar apa igazából...) (ejj, jó volt látni abby-t megint mosolyogni egy kicsinyt!) (##10.15.)

„it’s a great gift in this life to know what you’re good at. and i’m good at crazy. i’m a caretaker to it. makes me feel needed.”

az elmúlt hetekben majd’ leesett fiona mű-mosolya a képernyőről, erősen dolgozott azon is, hogy a sok súrlódás ellenére végre stabil kapcsolatban maradjon -ezért tökéletes érzékkel az íróknak most kellett újra lehúzniuk őt a sárba, mind anyagilag, mind magánéletileg, hogy mindenki szíve kellően bele tudjon sajdulni... ő megint külön utakon jár, rajta kívül a család összetartóan támogatja ian utolsó szabad napját (na jó, lip-nek volt egy hosszú futása a kábé önmagát játszó courtney cox-szal). nem tudom, hogy azért találták-e ki a börtönös szálat, mert cameron monaghan olyan elfoglalt mostanság, vagy egyébként is erre az útra vitték volna a srácot, de már csak a mai payoff-ért megérte ez az ötlet, mert hirtelen sokkal könnyebbé tették a rácsok mögötti mindennapokat, mint amilyennek előtte tűntek... mindig jó látni frank őszinte arcát, és most meggyőződésem, hogy komolyan gondolja, hogy a mentális betegséggel küzdők megsegítése az ő szent küldetése, és ez a kevés dolgok egyike az életben, amire nem pusztán önzőségből tekint... (oké, már az apáca is vicces volt a dildóval a kezében, de aztán jött bob saget, mint perverz pap, és totálisan túlpörgették ezt a vallásos poént...) (##10.14.)

„hit that location. slaughter every fucking one of them.”

az első percekben nem tűnt jó ötletnek, hogy a hétvégi munkából hazaérve ezzel az epizód lazuljak le, mert úgy nézett ki, mintha megint ugyanazokat a köröket futnánk, mint eddig, aztán két érdekes szál is elindult, és én máris éberebb lettem... pedig ebből az egyik csak egy side-küldetés volt, ezekiel egy kislány pesztrálását kapta feladatul, ami sutter-módra azt jelentette, hogy kikövezték a sztorit egy nyakon-szúrt hullával, egy lángoló kamionnal, egy rendőrség elöli meneküléssel és egy kislánnyal, aki gond nélkül ajánlaná fel a testét hálája jeléül... de nálam jól működött ez a gebaszt-gebaszra halmozó al-küldetés (és bár az autós üldözés kissé kaotikus volt, azért felix alcalá egy-két szép képet ide is be tudott csempészni (lásd pl. a termőföldön való bujkálást))... tetszett az az intelligencia is, ami a lázadókból árad, ahogy végig tudják vinni a trükkös akcióikat, és nem csak ésszel múlják felül az ellenfeleiket, de az érzelmeikkel is jól játszanak. vagy csak gallindo jr lett óvatlan a fia közelségétől... (továbbra is csak pár szépia képen csepegtetik a szomorú múltat, de talán enélkül is megértjük már ezekiel tetteit, nem tudom, hogy igazán szükség van-e ezekre.) (ja, és az elején nem értettem, hogy minek exponál a rendező a vörös macskára, de aztán lett szerepe a dörgölőző doromb-gyárnak a későbbiekben.) (##10.14.)

„those young people are not all they seem to be, kaz. they’re lazy, always laughing, pulling pranks on others, not focusing on their work, having all kinds of fun.”

mivel elég furcsa lenne, ha egy karakternek egyik pillanatról a másikra változna meg a személyisége, így még több időt kell eltöltenünk a naiv kaz-zel... de érezhető, hogy minden hibájából tanul, és meg van benne az a csak a hősökre jellemző karakter-vonás, hogy mások testi épségét minden fölé tudja helyezni... örülnék, ha több olyan kis múltbéli szilánkot kapnánk, mint most a yaeger múltjával kapcsolatos pillanatokat... (heh, az arcoskodó ifjú hangja elijah wood volt!) (##10.12.)

„i have a lot to learn.”

miután a rebels-ben a korszak miatt nem lehettek látványos összecsapások, most is egy olyan érába toppantunk be, ahol kerülni kell a nyílt színen zajló súrlódásokat -így bedobták filoni-ék az örök jollyjoker-t, a kalózokat... de ők csak a végén hoztak némi akciót (és kapcsolódást az első rendhez), előtte kaz-zel jártuk az állomást, és... hát... izé... ez a sok csetlés/botlás, amit levágott a srác, nem igazán akart nálam működni. persze, értem, hogy ebből a státuszból fog sokat komolyodni a későbbiekben, de most kicsit sok volt belőle. ugyanakkor a lelkesedését meg tök jó látni, csak legközelebb lehetne máshogy is hebrencs... (##10.12.)

„the winner takes is all.”

a párhuzamosan futtatott szálak egyik hátránya lehet, ha valamelyik sztori a másik fölé kerekedik -és ma a fináléban pontosan ez történt... mert mike csak egy szimpla nyomozós üldözést vitt végig (a sorozat alap-tempójához képest egész mozgalmasan), addig jimmy szálán egymást követték a bitang erős jelenetek... már a nyitó éneklés is remek volt, mert újabb rétegekkel gazdagította mcgill-ék kapcsolatát, ahogy chuck egyetlen (mikrofont megszerző) mozdulattal a háttérbe tolta a testvérét, ugyanakkor egymást támogatva értek haza a nagy buliból... az a jó jimmy-ben, hogy most már minden egy nagy con neki, és olyan ügyesen játszik az emberek érzéseivel, hogy minket is könnyen meg tud téveszteni, mert hinni akarjuk, hogy kiönti a lelkét a meghallgatásokon, de persze az őszintesége legtöbbször csak álca (talán csak kétszer volt olyan ma, amikor biztosan tudhatjuk, hogy pőrén láthattuk és hallhattuk a nagy átverőt, amikor a kislánynak adott tanácsot és amikor a parkoló magányában zokogott egy kiadósat)... bob odenkirk persze tökéletesen odatette magát az összes jelenetében -kár, hogy arra már nem volt ideje, hogy egy ének-tanárhoz is ellátogasson... (##10.11.)

okos, intelligens és szép -mégsem tudod visszatartani az ásításodat, amikor a közelében vagy? haver, valami nem stimmel a csajjal, menekülj! egy sorozatnál nem ilyen veszélyes a helyzet, de azért az sosem jó jel, amikor valaminek csak elismered az értékeit (hogy átgondoltan építkezik és csodásan van felvéve), mégsem tud feltüzelni hétről/hétre... furcsa egy hibrid volt ez az évad, mert átmenetet kellett képeznie a jogfosztottság időszakában, úgy kellett lépnie időben egy ölesebbet, hogy közben nem hozhatta előre saul goodman megszületését. és emiatt nagyon keveset lépdeltünk előre a tíz rész során, apróbb karakter-építésekkel szöszöltünk. és közben nem igazán mélyedtünk el a gyászban sem -igaz, ez a hősünk természetéből fakadt, aki nem képes kiereszteni magából ezt a mardosó fájdalmat... igazán akkor lendült csak be az évad, amikor slippin’ jimmy belebújt a (képletes) susogós melegítőjébe, és nekiállt trükközni a saját céljai (esetleg a pénztárcája) érdekében... szóval nem ő a legizgalmasabb csaj a városban, de nem is bánom azt az időt, amit vele töltök -de azért eshetne jobban is...

„-i’m gonna be a spy? but i’m a pilot!

-trust me, kid. you’ll be both.”

igazán tudom sajnálni azokat, akik starwars-szal kapcsolatos alkotásra adják a fejüket, mert nagyon kényesen kell belőniük az alkotásuk összes paraméterét, különben valamelyik oldalról leszedik a fejüket... különösen nehéz helyzetben vannak dave filoni-ék, akik a rajzfilmes részleggel már harmadik alkalommal akarják magukhoz kötni az ifjabb korosztályt, mert pontosan tudják, hogy a magamfajta örök-gyermekek ugyanolyan szemmel fogják nézni ezeket a rajzfilmeket, mint bármelyik starwars terméket, nem lesznek arra tekintettel, hogy nem elsősorban nekik készült... ezért volt az, hogy én magam is panaszkodtam a robot-humorra a clone wars idején, hogy egyszerűbbnek éreztem a rebels kezdését -így most próbálok a korábbi hibáimból tanulni, és felfogni, hogy rég kicsúsztam már a célközönség demográfiai sávjából... így elnéző mosollyal lépek túl a hasra-esős poénokon -főleg azért, mert voltak olyan viccesebb részek, amik nálam is működtek. nem csapkodom azért az asztalt, mert típus-karakterekkel dolgoztak az író-szobában -főleg azért nem, mert már végignéztem két filoni alkotást, így pontosan tudom, hogy meg tudják tölteni élettel majd ezeket a vázakat később... a legfontosabb tényező viszont már az első pillanattól adott, az utolsó bit-ig starwars-nak érződik, az űrben úszó nyitó-jelenettől az utca nyüzsgéséig... (ha a clonewars baltával faragott arcait és ezra-ék lego-haját meg tudtam szokni, akkor itt sem hiszem, hogy komoly gond lesz a kissé fura arc-ábrázolásokkal megbarátkozni. egyébként meg kiderült, hogy tök jól állnak ennek az univerzumnak a pasztell-színek.) (##10.10.)

„we don’t get aliens in sheffield.”

a regenerálódás utáni első epizódok mindig furcsának érződnek -valószínűleg azért, mert ilyenkor még a doktor is keresi a helyét, miközben a testével együtt az agyát is újraindítja... ráadásul a tizenharmadik doktorral egy új főnök is érkezett, úgyhogy nem meglepő, hogy a hangulati tónus is egy kicsit más irányba tolódott a korábban látottaknál (plusz a váltást számomra az is komolyan meghatározza, hogy murray gold is letette a lantot, így az új dallam-világot is szokni kell)... ebben a nagy újdonság-halmazban a legforradalmibb változás tűnt a legtermészetesebbnek -azaz, hogy a doktor nemet váltott... mert jodi whittaker tűpontosan hozta azokat a hebrencs és (két) szívvel-teli tulajdonságokat, amiket elvárunk a karaktertől, de persze azért neki is jutott elég mozgástér, hogy a saját egyéniségét is belegyúrja a formálódó figurájába. szépen kipipáltuk a kötelező rublikákat is, meglett a csavarhúzó (egy epikus labor-munka után), és komplett lett az egyedi, bohókás ruhatár is (pedig már megszoktam a lógó öltönyt a végére). és persze bemutatásra kerültek az útitársak is, merthogy ezúttal hárman is vannak, és szerencsére nem csak külsőleg lettek egy diverz társaság, de a személyiségüket tekintve is jól kiegészítik majd egymást. már csak a tardis hiányzik, hogy teljes legyen az eszköztár a nagy kalandhoz... (ja, igen, volt egy alibi-történet is a háttérben, tipikus who-s kergetőzés egy rosszarcú idegennel, de szerintem teljesen természetes, hogy az új korszak bebikázásakor nem az volt chris chibnall elsődleges szempontja, hogy a sztorival nyűgözzön le minket. arra ráér később is figyelmet fordítani...) (ja, és a hegyekben felvett részek talán a legszebben fényképezett percek voltak az általam látott who-történelemben.) (##11.08.)

„we lock this shit down today, we’re one step closer to pushing out galindo. the club wins. we win. then it’s all just putas and plata.”

a határ-menti sakktábláról hiányzott még egy fontos figura -a brutalitásra hajlamos, pénzéhes mexikói rendőr... bár ott volt ez a határon túli kaland (most már a hagyományosnak mondható túlbonyolítással, mert nem csak a rendőrség vonódott be az ügyletbe, de veteránok és egy afgán tolmács is -na meg persze a gyerekharcosok, akikre még mindig nem tudom, hogy miként tekintsek, mert furcsa látni, hogy ennyire szenvtelenül kezeli a sorozat ezt a húsba-vágó vonalat), de leginkább az érzelmi gubancokba mentünk bele, főleg emily körül kavarognak a zavarok, hiszen ő maga sem tudja, hogy mit akar, bűntudata van ezekiel miatt, utálja, hogy a férje láncok között akarja tartani, mégis vonzódik mind-a-két férfihoz... hogy további bonyodalmak épüljenek a sorozat sűrű szövésű szerkezetébe, elkezdődött (a teljesen jogos) ujjal mutogatás a klubbon belül, azaz szorulni fog a hurok az árulóként viselkedő srácok körül... (ugye ti is szeretnétek, ha edward james olmos megmutatná, hogy milyen az, amikor visszatér a régi brutális énje, nem csak én...?) (##10.08.)

„an erection does not make a man. making good choices makes a man, and right now, you have to choose between your penis and your liver, and, frank, make the right choice.”

hmm, nagyon rég láttuk már ezt a klasszikus fiona-t, aki szemellenzősen akarja ráerőltetni a családjára a saját igazát, hiányzott már ez az idegesítő énje... de legalább egy kicsit visszatalált a családjához, és nem csak a pasijával veszekszik folyton valami lényegtelen hülyeségen (illetve: én meg tudom érteni, hogy a zenei ízlés vízválasztó lehet egy párkapcsolatban)... de persze a család tagjai szokás szerint leginkább magukkal voltak elfoglalva, hogy nyalogassák kicsit önön sebeiket, hogy a romos párkapcsolataik miatt morogjanak (mert miért is tudna összeszedni normális csajt carl, debbie és liam? nagyon kevés volt eddig is a normális kapcsolat a show-ban)... és persze ott van frank, aki a maga frank-es módján küzd a testi hibáival -egész addig, míg egy szívünknek kedves vendégszereplővel új irányt nem adnak neki (oké, katey sagal-t imádjuk, na de az őrült nőt játszó katey sagal igazán felvillanyozó elképzelés)... továbbra is könyékig turkálunk a gender-témában ball-ékkal, akik a maguk ütvefúrós finomságukkal lazítanak a nőket ért zaklatások komor témáján... (##10.08.)

„dicks are assholes.”

mindenki küszködik és kockáztat az életben -főleg ha new york mocskosabb környékén él... de ezeket vállalni kell, ha előrébb akarsz lépni az életben. ezért szakad meg a szívünk lori-ért, akiről tudjuk, hogy sokkal többre lenne hivatott, de az elmebeteg stricije folyton visszahúzza a sárba (a sírós kifakadása volt az epizód csúcspontja)... candy nagyon-nagyon meg akarja mutatni a világnak, hogy lehet művészetet alkotni a sikamlósabb alapanyagokból is, és nem hajlandó engedni a vízióiból -viszont filmezni költséges játék, úgyhogy még arra is rá kell fanyalodnia, hogy egy olyan simlis alakkal társuljon, mint frankie. igaz, másoknak meg a maffiával kell összefeküdnie, hogy boldogulni tudjon, so... -az viszont fura, hogy erre a tényre abby csak most döbbent rá... igaz, látjuk, hogy milyen idealista a lány, aki maximális energiával állt bele a kurva-mentésbe is (ezzel párhuzamosan kezd fárasztani vince lemondó faarca, aki a békesség kedvéért mindenbe belemegy)... azt hittem, hogy a fekete srácok kalandja drámaibbá válik, de gondolom lesz még következménye annak, hogy most majd rákapnak a rablós bizniszre... eközben a rendőröknek is kockáztatniuk kell, új stratégiákkal próbálkozni, ha tényleg szándékukban áll megtisztítani az utcákat a mocsoktól, és nem csak a saját zsebüket akarják tölteni... (##10.08.)

„-there you go. kick a man when he’s down.

-jimmy, you are always down.”

valahogy ez volt az a rész, ahol minden jelenetnél lehetett sejteni előre, hogy hova akarnak kilyukadni az írók, és mégis kurva jól működött az egész... oké, azt nem volt nehéz kitalálni, hogy a nyitányban most kim kedvéért csinálják az újabb átverést, hogy a mesa verde-s főnök elégedett legyen, mert elég egyértelmű volt, ahogy előkerültek a látszólag egyforma tervek... ahhoz sem kellett nagy tudomány, hogy kitaláljuk, hogy a német főnök tervez valamit, a feszkóval teli vezeték-ellenőrzés még csak apróbb előjel volt, de aztán teljesen rápörgött az otthon ülő feleségével való találkozásra, úgyhogy az építész-trükk innen már természetes lépés volt... jimmy meghallgatása kétesélyes volt, de hősünk olyan határozottan és szívhez-szólóan adta elő magát, hogy reményt tápláltak belénk, de ahogy a fenn látható kim idézetből is kiolvasható, jimmy sosem keveredik ki győztesen az ilyen csatákból -és hát azt is tudjuk, hogy nem mcgill néven kell neki folytatnia az ügyvédkedést... (btw, kedves utalás volt az anyasorozatra a csengő első megszólalása is.) már pont örültem, hogy kim és jimmy rendben vannak (lásd a kéz-fogós mosolyokat is az étteremben), aztán jött a nagy veszekedés, ami színészileg/írásilag nagyszerű volt, de beleszakadt a szívem... (##10.02.)

„stephanie esposito was 16.”

szóval addig legyeskedtek a stricik a forgatások környékén, hogy ihletett kaptak a felvételektől -van, aki csak az ötleteit akarja bedobni a közösbe, más viszont teljes mellszélességgel veti bele magát a felvételek monoton menetébe (btw, másfél évadnak kellett eltelnie, hogy egy méretes néger kukit mutassanak a sorozatban? pedig milyen (női) nézőcsalogató eszköz is lehetne ez)... bírom candy-ben, hogy okos nő, és komoly víziói vannak a kefélős filmek megújítására, és azért is tiszteletreméltó, mert be tudja látni, hogy bizonyos feladatok meghaladják a képességeit, így nem rest segítséget kérni. vágyom arra, hogy magasra emelje őt a sorozat a végére... addig-addig gyújtogattak a gengszterek a környéket, míg drámai következménye nem lett ezeknek -és két szálat is ide futtattak össze, mert vincent most szembesült azzal igazán, hogy mennyire nincsenek morális határaik a pénzügyi partnereinek, valamint a múltkor még kicsit homályos prosti-mentő-küldetés is aktivizálta magát, hogy egy szerencsétlen lány megkaphassa a tisztességes búcsúját (nem mellesleg orvosi segítséggel is támogatni akarják az utcán dolgozókat)... vicces volt frankie-t tisztességes munka közelében látni, hamar fel is adta ezt a számára elviselhetetlenül megviselő életet, marad ő inkább a kóklerkedésnél, abban igazán jó... (##10.01.)

„-nobody with any sense would want to support a pedophile.

-au contraire, fruit of my loins. no less a luminary than the president of these united states supported a candidate of questionable sexual history in regard to the chasing of underage tail.”

a politika az élet minden területére beszivárog, nem igazán tudod magad kivonni alóla. lehet sokféle indokod a szavazatodra, mondjuk az anyagi megfontolás egy hatásos érv, de leginkább zsigerből szoktunk dönteni, szimpátia alapján. lehet ellentét a családon és kapcsolatokon belül, de szerencsés helyzetben ezek a falak nem okoznak komolyabb törést... jól leképezte a mai epizód azt, amit okoz a politika a mai társadalmunkban, eltúlozva persze, mert itt szó szerint egymásnak estek a különböző érdekcsoportok, komoly pofonokat kiosztva mindenkinek (uhh, a leszbikus testépítőktől nagyon nem szeretnék pofont kapni). és a végeredménnyel is a valóság felé szerettek volna bökni egyet az írók azzal, hogy itt is simán megválasztottak az emberek egy öreg fehér pedofilt, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatók másképp mérték az erőviszonyokat korábban... no, sokat politizáltam, pedig azért a választáson kívül a magánéletek is gördültek előre, szomorkás irányba húzva a lelki békénket. de hé, legalább az alibi vagina free zone lett! (azért a ’mostanában szexuális ügyeikbe belebukók’ totója is ott volt a szeren!) (##09.30.)

„huell babineaux is very important to us.”

mit mond el rólam, hogy egy nagy trükközés-cunami kellett nekem ahhoz, hogy igazán élvezni tudjak egy saul epizódot idén? azt, hogy hasonlóan érzek, mint kim és jimmy... mesterien volt a részben végigvezetve hangulatilag a nagy terv, már a buszozó kezdéstől kezdve (perszehogy néhány mérföld kellett csak, hogy jimmy mindenkinek tudja a nevét a járművön). de azt is jó volt látni, ahogy kim szája szegletében ott bujkál a mosoly, amikor megérkezett a három ügyvéddel a megbeszélésre. aztán jött a csodás finálé, a végső nagy átverés a filmes srácok aktív közreműködésével és bob odenkirk tökéletesen megformált déli akcentusával. ki kárhoztatná kim-et, hogy a felvillanyozó con után megenyhült jimmy felé, és most úgy érzi, hogy az ilyen simlisségek feldobhatják a kiüresedett életét...? szokás szerint voltak mellékszálaink is, egy, ahol nacho keménykedett egy sort, és egy másik, ahol öröm volt nézni mike szigorú arcát egy cici-bárban... (magyarul csak előkészítettünk mindkét vonalon, de szerencsére ezekkel nem vettek el komolyabb időt a fő attrakciótól.) (##09.28.)

„shit has slid downhill so fast. the rebels were an x-factor no one saw coming. now we need more than the things that your photographic memory can record.”

na, a motoros bandák, a drog-kartell, és a mexikói lázadók mellé már csak a redneck-ek hiányoztak a pálmafák alól... és persze nem érik be sutter-ék annyival, hogy önbíráskodó határőröknek ábrázolják őket, akik kedvtelésből néznek bele a távcsöves puskák célkeresztjébe, hanem az ő szálukat is meg kell bonyolítani egy kis gyógyszer-csempészettel... na nem mintha a magánéleteknél nem azt érezné az ember, hogy mindig rá akarnak tenni még egy lapáttal a titkok feltárásánál -mert mindenkinél ott sötétlik a múlt, van eltitkolt gyermek, van megváltoztatott személy-azonosság. nem lehet, hogy túl közel volt a mexikói határ, és átszivárogtak a szövegkönyvbe az ottani kulturális hatások...? de ez még változhat, ha lerántottuk a leplet ezekről a foltokról, tényleg érdekessé és fontossá válhat a magánélet is. például túlléptünk a szöszinél is a gyerekén való aggódáson, sőt, kifejezetten intelligens karakternek akarják beállítani -csak kár, hogy a férjével kapcsolatos naivitását nem tekerték le egy kicsit jobban ugyanezzel a mozdulattal... a klub-élet rendben van, ott a vér a pucában, összeakaszkodnak a srácok akár a nagyobbakkal is -plusz én tökre bírom, amikor az öreg mayan alvarez tanácsokat osztogat. (##09.27.)

„we don’t need to be embarrassed by what we do. we should be proud of our perversions.”

szóval hollywood negyven évvel ezelőtt sem volt másabb, mint manapság -smúzolni kellett, hogy a befolyásos emberek felfigyeljenek rád, és oda kellett térdelni a pénzemberek elé az alamizsnáért is... és candy az a típus, aki évek óta megalázkodik, bár láthatóan ez a szopás most őt is megviselte... nem kellett sok, hogy letörjék a díjátadó utáni lelkesedésünket -én jól szoktam viselni a nehezen elviselhető karaktereket (a faszt, azért vannak olyanok, akik könnyen a bögyömbe másznak), de azért cc-t egyre szívesebben látnám egy busz alá lökve, keménykedjen ott a kerekek alatt... szép csendesen gyújtják fel a sorozatban a maffia-háború szikráit, minden nagyhal csak kicsit lép a másik tyúkszemére, akár tisztességtelen módszereket is bevetve (mondjuk kiskorú lányokat), de már lehet érezni a füstszagot, ami egyre terjedni fog a városban... miért gondolnánk azt, hogy a pornóba nem szivárognak be a társadalmi problémák, hogy az alkotók az egyenlőség zászlaját lobogtatják? hiába a forradalmak a hatvanas években, még nagyon sokat kell harcolni az igazságtalanságok ellen... (zajlik itt közben valami kurva-mentő-akció is, amit még nem fejtettek ki annyira, hogy igazán megértsem a lényegét.) (##09.24.)