soroló

„you weren’t afraid to pursue the truth, no matter what the risk. and we need more reporters like that. more reporters like you, who care about the truth.”

miután rendbe raktuk a magánéletet, és a deo-nál is minden shinny és happy, kellett foglalkozni a kara-féle alteregó munkájával is, hogy ismét megmutathassa, hogy van olyan jó újságíró, mint az unokatesója -kár, hogy ehhez egy nem túl izgi és/vagy eredeti heti-ügyet sikerült választani... illetve egyetlen dolog miatt nem ásítoztam a rossz útra tévedt tudósember meg a nanorobotjai közben, és ez a lena luthor faktor volt... mert jól működött, hogy egyszerre volt sebezhető és zavarodott, valamint orrba-vágóan badass, amikor kellett. és ez egy újabb csapás volt a szívére, ami valószínűleg kell ahhoz a sötét úton, aminek a végén igazi luthor válik belőle... mellékszálként winn-ék bohóckodtak egy kicsit a végre nem fárasztó james-el, és a fura maszk ellenére is szexi barátnőjével -bár azért remélem tényleg vicceltek azzal, hogy a szöszi űrlény macskákat szokott enni... (ehh, muszáj volt mon-el anyuval emlékeztetni arra az utolsó percben, hogy még mindig nincs lezárva az a szál...?) (#08.06.)

„why would rip hunter break the first rule of time travel?”

az időutazós sztorik egyik legszórakoztatóbb húzása, amikor az idővonalak keresztezik egymást, azaz valaki összetalálkozik önmagával a csavaros történetvezetés egy pontján -majd pont a legends-ben hagynák ki ezt a mókát, mi...? de persze jó indok volt arra, hogy visszatérjenek 1916-ba, mert hát meg kellett menteni a világot és önmagukat egyaránt... egy kicsit használták csak ki azt a lehetőséget, hogy más szemszögből nézzük újra a kettő résszel ezelőtti eseményeket, abból viszont bőven faragtak poént, hogy a karakterek megkettőződtek, és ebből félreértések adódtak -vagy nagy pofonok, akár önmaguktól is... persze a gonoszok sem tétlenkedtek a senkiföldjén, úgyhogy fináléhoz méltó lett (többé-kevésbé) az összecsapás. örültem neki, hogy sarah kezébe adták a végső megoldást, mert ezzel kiemelték a szöszit kicsit a többiek közül, ráadásul egy piszok érzelmes jelenetet is lehetett így prezentálni a lance-lányok között... szépen lezártuk a lándzsa-szálat, még happyend is dukált a sokat próbált legendáknak. aztán persze aztán az epilógussal fel kellett vezetni a jövő évet -mert oké, hogy mókás dolog önmagunkkal találkozni az időutazás során, csakhogy az idő maga ezt nem tartja olyan mókásnak... (#08.06.)

valljuk csak be nyugodtan, hogy az első évadot csak kényszerűségből néztük, mert a marketinggel eladták nekünk ezt az akciós árú b-csapatot is, miközben időutazásos mókával kecsegtettek minket, inkább egy kínosan túlnyújtott egyszerű kergetőzős bosszú-sztorit kaptunk, ami az istennek sem akart működni (leginkább a főgonoszának köszönhetően)... aztán idénre belátták az írók, hogy téves úton jártak, és az erényeikre hagyatkozva egy tényleg szórakoztató időutazós kalanddá formálták a sorozatot, ahol működik az átívelés, ügyesen vannak beleszőve a történelmi korok és valós személyek, és még a csapatdinamika is a helyére kattant -és így már nem csak egy megtűrt mostohatestvér lett a show a nagyok mellett, hanem egy olyan önállóan álló heti 42 perc, amit az ember szívesen indít el -mert lehet hogy csak egy felszínes popcorn show, annak viszont elsőrangú. soha rosszabb szórakozása ne legyen a képregény-rajongó tévénézőknek...

„we’re not in russia anymore.”

az előző baromi erős epizódból organikus módon következett, hogy a mai részben lesznek olyan elemek, amik a híres ’nemszeretem’ kategóriába estek, mert oliver feje és lelke annyira ki lett csavarva, hogy nem lát tisztán... először lezárta volna a teljes küldetést, behódolva prometheus-nak, aztán meg már a spájzban voltak az oroszok... örülök, hogy nem csak simán gengszterkedésre használják a bratva-t, hanem hoznak a főnökséggel egy kis sons of anarchy-s vibe-ot is, miszerint baromi nehéz egy bűnszervezetet eltéríteni a hagyományok mellől, ezen még a legjobb vezetők is elbuknak -és szépen összeépült a két idősík, ahogy anatolij megjósolta előre, hogy oliver nélkül kudarcra van ítélve a testvériség új útja, és lám, a jelen ezt meg is erősítette... örülök, hogy a sok szenvedés és érdektelen mellékszál után teljes szívből tudok szimpatizálni diggle-lel, aki makacs módon kitart oliver mellett, és nem hagyja, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amiket a később, az összefoltozott lelkiállapotában megbánna... de a teljes csapat szimpatikus volt, ahogy a vezetőjük nélkül, a kütyüik nélkül is szó nélkül beálltak a csatasorba. (#08.05.)

„reality has been operated on.”

szóval egy gonosz világban élünk, mert az elnök itt is egy pökhendi hotel-tulajdonos... az alter-univezumos / időutazós alkotások szeretnek játszani a gonosz birodalmával, így most, hogy az elátkozott légió megvariálta a valóságot, megkaphattuk a helyi biff világát, ahol a pozitív hősöknek rossz egy kicsit -vagy ők maguk rosszak... kicsit sajnáltam, hogy nem mélyedtünk el jobban az itteni életükben, mert akkor több csajos akciót láthattunk volna (talpig fekete bőrben, hogy máshogy), vagy nevethettünk volna még egy kicsit ray megalázó munkáján. ehelyett viszonylag gyorsan észhez tért mindenki, és jöhetett a kissé hiábavaló küzdelem a lándzsáért. az viszont jó volt, hogy a gonoszok is frakcióztak, úgyhogy hamar váltogatták az oldalakat, a szövetségeket a karakterek... persze most azt akarják, hogy nagyon szomorkodjunk a finálé előtt, hogy azt higgyük, hogy minimálisan kicsi az esélye a kiútnak, de hé, időutazós sorozatról beszélünk, minden síkot, minden valóságot meg lehet változtatni -maximum viselni kell majd a következmények súlyát... (tök jófejség a többi sorozat színészeitől, ha beugranak egy-egy jelenet kedvéért, azt viszont nem tudom hogy logisztikázzák ki, ha egy héten két sorozat is ugyanabban a díszletben forgat...) (#08.05.)

„any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic.” (arthur c. clarke)

csak egy kósza szemfényvesztés volt az előző rész feelgoodsága, mert nagyon hamar visszasüllyedtünk az idei lehúzós állapotba... pedig a heti-gonosz trükkjeivel fel lehetett volna dobni egy kicsit a hangulatot, de nála is csak a savitar-ral való kapcsolat volt a fontos... egyébként is furcsa, hogy egy ilyen jelentős flash-ellenfelet ellőttek egyetlen epizód kedvéért -bár egy időutazó tudom, hogy bármikor visszatérhet, de akkor is... david dastmalchian egyébként nem hozta rosszul a jövőbeli nagy varázslót, kellően képregény-gonoszosan eltúlozta a karaktert -de egyébként is bírom a faszit (való életben is jó fej lehet az interjúk alapján), úgyhogy nem is tudnám nagyon bántani... bár az írók rakhattak volna több húst is a karakterére, hogy tudjon mivel dolgozni -vagy legalább ne játszották volna el vele is, hogy ott az információ a fejében, és addig csűrik/csavarják a dolgot, amíg végül nem mondja el, hát gratulálok... a csajok frontján viszonylag rendben voltunk (gypsy kapott egy kis hátteret, caitlin-nél meg egész működött a dráma), és annak is örülök, hogy jesse l. martin játssza joe papát, mert neki legalább elhiszem, hogy aggódik a lányáért. (#08.05.)

„can’t you see that being here on earth with kara makes me happy?”

na ugye, hogy ha az ember belevág az arrowverse-be, akkor teljes elkötelezettséggel lehet csak csinálni? mert ha a tudatlan supergirl néző kihagyta a flash éneklős epizódját, akkor fogalma sincs (illetve a previously egyetlen bevágása alapján elképzelheti), hogy miként billent újra pozitív irányba a kara/mon-el kapcsolat... hjaj, közel sem olyan érdekes ez a daxam-i királyi szappan, mint ahogy a készítők be akarják nekünk állítani, és sajnos nem volt elég a mai szenvedés a faarcú teri hatcher/kevin sorbo csapattal, még mindig nem zártuk le, pleeeease, lépjünk tovább... persze ki kellett tölteni valamivel a negyven percet ma is, mert szerencsére azt nem vállalták be, hogy csak úgy szenvedünk ő-hercegsége körül, ezért jöttek a fejvadászok, akikkel legalább lehetett egy kicsit bunyózni (az már egy más kérdés, hogy kevin smith-t sok mindenért szeretjük (mondjuk a nagy pofájáért és a humoráért), de nem az akció-jeleneteiért)... ja igen, volt még egy szál helykitöltőnek: egy újabb kör az alex/maggie kapcsolat körül... (#08.05.)

„i want you to confess to the one thing that you’ve been afraid to admit to yourself.”

a kezdet kezdetén azt gondoltuk, hogy öt évadon át nézzük majd, hogy oliver a szigeten megtanult nyilazni, aztán elkezdték csöpögtetni az infót a flashback megcsavarásáról, az orosz kapcsolatról, de az szerintem csak tényleg az írók fejében fordult meg, hogy a végén ennyire belemélyedünk a poszt-szovjet gengszter-létbe, hogy ennyire szabadon fogják ereszteni a hős kíméletlenségét... és ugye ez a kíméletlenség okozza a fájdalmakat a jelenben is, ahol prometheus úgy döntött, hogy átmegy full dexter-be (kevésbé szofisztikáltabb olvasóimnak: jigsaw-ba), és szembesíti oliver-t a bűneivel, a lelke mélyén lakozó sötétséggel. és mi ez, ha nem tökéletes hős dekonstrukció, ahol darabokra szedik a pozitív karakter lelkét, hogy megmutassák, hogy nem csak azokat a héroszokat tiszteljük, akik a makulátlanságukkal emelkednek ki az átlagemberek közül. ez megint egy kicsit batman udvara, ahol járunk, azzal a különbséggel, hogy a bőregér meg tudja állni, hogy ne öljön, de azért számtalan megkérdőjelezhető tettet hajt végre az igazságszolgáltatása nyomán... sötét és nyomasztó epizód, ahol a lelki nyomást némi szokásosan magas minőségű kevin tancharoen-féle verekedés-koreográfiákkal pörgették fel. (hehe, john barrowman körbeturnézza a teljes univerzumot...?) (#08.05.)

„the burden of the purest heart: sir gawain’s secret treasure, written by john ronald reuel tolkien.”

egy jövőből jött űrhajóval az első világháborúban harcolunk egy kereszteslovag által franciaországba vitt fioláért, mely’ jézus vérét tartalmazza, miközben egy híres író ihletett meríthet élete fő művéhez -azt hiszem sikerült esszenciaként a sorozat minden működő elemet összesűríteni egyetlen epizódba... és tök szórakoztató is volt így az elegy, a lövészárkos dráma és az indianajones-i csodás tárgy utáni hajsza szépen kiegészítették egymást. és akkor még ott volt a csatatér közepén jrrt is, aki kapcsán számtalan okos utalást sikerült becsempészni a gyűrűk urára, és nem csak a ’szövetség’ meg a ’torony’ kifejezések emlegetésével, de a nagy hatalmú varázserejű tárggyal is, amit egy kis csapatnak kell elpusztítania, és persze ebben a kompániában is akadt egy gyarló, boromir típusú ember, aki nem érti, hogy miért veszélyes azt gondolni, hogy a hatalom a jók kezében nem romlik meg... mivel még csak most fordulunk a fináléra, ezért a liga tagjai emelhették diadalmasan a magasba a kezüket -egy másik kísértés segítségével, és tök jó, hogy addig-addig ügyeskedtek az írószobában, míg kiléphetett mr.snart mr.rory fejéből, hogy újra teljes valójában szórakoztasson a stílusával... (#08.05.)

„everything’s better in song.”

tudom, hogy azt szokták mondani, hogy a musical-t szerető közönség egy másik állatfajta, mert speciális ízléssel kell rendelkezni, hogy élvezni tudd azt, hogy egy egyszerű vonalvezetésű sztoriban egyszercsak indokolatlanul dalra fakadnak a szereplők, én meg nem értem azokat, akik viszolyogva fordulnak el a műfajtól -hát ők tényleg nem érzik azt, hogy mennyire szórakoztató nézni (és hallgatni) ezeket az alkotásokat...? még az idén döcögős flash-t is sikerült feldobni a dalolászással, bár ebben szerepet játszhatott az is, hogy ezt a keretet használták arra, hogy összegyúrják újra a szétesőben lévő iris/barry kapcsolatot (és hogy megmutassák a szerelem erejét, az épp szétesőben lévő kara/mon-el kapcsolatot is helyrerántották a szomszéd univerzumból)... és ha már musical-re szánták az alkotók a fejüket, akkor megadták igazán a módját, egy igazi nyálas és butácska sztoriba ágyazták a dalokat, megidézve nagyon sok klasszikus elemet, kiforgatva a fél arrowverse bandát, miközben az egészet leöntötték egy fehér öltönyös, dobtáras gengszter-romantikával... tudtuk eddig is, hogy számtalan jó hangú színész bújik meg a prózai szerepek mögött (akár komoly broadway háttérrel is), így nem lehetett baj abból, hogy a beúszó zongora dallamára nem prózában kellett megszólalniuk. és hogy mindezt ilyen szórakoztató epizóddá állt össze, mutatja a musical-ek igazi erejét... (#08.05.)

„make daxam great again.”

oké, hogy hoztunk két színészt a ’90-es évek csillogásából, de miért kellett melléjük csomagolni a korszak tini-szappanjának a habzását is...? mert ez a ’hazudtál nekem, ezért nem bízom benned, soooo, ennyi volt, szakítsunk’ olyan dawson-os sztori-vezetés a szememben... ezért jó ellensúlynak winn szála, mert ő legalább azt tudja mondani, hogy ’oké, fájt a hazugság, de lépjünk tovább, nézzünk előre’ -az már egy más kérdés, hogy minek kellett megkavarni a boldog szexen alapuló kapcsolatát a szöszivel. de oké, megértem, így működnek a sorozatok már időtlen-idők óta... ööö, mostanság mintha nehezebben írnék a show-ról, de sajnos a magánéleti marakodás nem ad elég húst ahhoz, hogy a kritikusi vénám jól lakjon... viszont a meghitt pillanatokat élvezem (amikor nem törik össze őket, ugye), és tökéletesen igaza volt mon-el-nek a rész elején, kara mosolyába örökre el lehet veszni... (no, kellően felpumpáltak a flash-ban esedékes glee-reunion kapcsán, pedig darren criss épp’ csak beköszönt, még elő sem szedte a pacsirta-hangját...) (#08.04.)

„this is nice, everything being out in the open now, all the cards on the table, as it were.”

*ránéz még egyszer az epizód sorszámára* tényleg az évad közepén tartunk...? először is egy tipikus hegyi ninja-táborban megtudtuk talia teljes nevét, majd oliver is ráeszmélhetett, hogy ki is az a gonosz, aki módszeresen teszi tönkre az életét hetek óta -és mi nézők szeretjük ezt, nincs titkolózás, nincs időhúzás, ha most jött el a megfelelő alkalom az évad-gonosszal való összecsapásra, akkor örülünk neki -persze tudjuk jól, hogy egy ilyen évadközi szembenézés csak egyféleképpen érhet véget: a rossz (időszakos) győzelmével... jól ábrázolják mr.chase őrületét, akit tényleg csak azt hajt, hogy lelkileg a sárba tiporja olivert, még a saját szeretteit is hátrahagyja az őrületében -és csak egyetlen bajom van azzal, ha meglátom josh segarra fejét, hogy mindig az a bamba képe jut eszembe róla, amit a sirens című sorozatban vágott, és ez kizökkent a drámából... pedig alapvetően jól lehet érezni oliver tipródását, hogy oda ütnek neki lelkileg, amit tényleg a szívére vesz -azaz a szerettei elvesztése iránti felelősségét pedzegetik... (az orosz szálon kíméletlenül megy a vendetta, kár hogy a vad lövöldözés látványvilága meg a hitelesség kárára megy...) (#08.04.)

„houston, we have a problem.”

jó látni, amikor egy sorozat alkotói tisztában vannak a show-juk legerősebb jellemvonásaival, és sikerül is ezeket egyetlen epizódba sűríteniük... mert mondhatjuk, hogy az idei hetiügyes vonalvezetés szerint megint egy lándzsa-darabot kerestünk a múltban, ezúttal a hatvanas/hetvenes évek fordulóján, egész a nasa központjáig utazva. de ami az érdekesebb volt, hogy rengeteg izgalmat lehetett hozni a történelem aktuális megváltoztatásával, mert persze az apollo 13 útja itt másképp zajlott, és az sem volt utolsó szempont, hogy ray segítségével humor is érkezhetett a feszkó mellé, mikor full martian-ban kezdte tolni a hold-túlélést... de amiktől még érdekesebbé vált az egész, azok a családi kapcsolatok, valamint az, hogy miként hat a magánéletre az időutazás, hogy miképp befolyásolják a döntéseinket a családunk iránti érzelmeink (és nem csak a heywood-család férfitagjai voltak érintettek ebben, hanem a vixen-ek is, ahogy már ezt egy kicsit pedzegettünk az előző résznél is)... és még mindig nincs vége a működő elemek sorának, mert belefért az is, hogy eoban thrawne egy új arcát mutassa felénk, egy kicsit az a tudós lehessen, aki retteg attól, hogy kitörlődik a létezésből... (#08.03.)

„you speak of sacrifice, yet you still let others bear the burdens that should be on your shoulders.”

annyira berögzült az angolszász kultúrába a karácsonyi ének, hogy minden hasonló felépítésű történetbe három szellemnek kell érkeznie, akik tanulságokat vernek a hős fejébe... szóval bementünk a speedforce-ba (ami gyanúsan hasonlított central city rendőrségi épületére...), hogy aztán három rég látott arc (eddie, ronnie, snart) oktatta ki barry-t az önfeláldozásról, egy kicsit azért még küzdött az oszló arcú lidércekkel, majd jöhetett szélsebesen a felmentő sereg -mert szegény jay már csak erre képesek használni... de oké, megmentettük wally-t az elképzelhetetlen pokolból (az édesanya halálát kellett végignéznie újra-és-újra), aztán milyen következtetésre jutott a nagy hős? szüneteltetnie kell a kapcsolatát -kettő epizóddal a lánykérés után, hát gratulálok... és egyébként hiába akarja a vállára venni a hősködés és önfeláldozás összes terhét, ha a gyorshajtókat nem olyan fából faragták -mert persze jessie makacsul nekiment savitar-nak, akiről kiderült, hogy nehezen bírja, ha egy kicsit megszúrják... (olyan szörnyű cinikusnak lenni egy olyan sorozattal, amit tökre bírtam az elején...) (#08.03.)

„here we are, waiting for fresh iguana at ray’s ’cast away’ camp during dinosaur times.”

kicsit spórolósabbra vettük a figurát, és igazából egyetlen cél vezérelte az egész epizódot -hogy visszahozzuk rip-et a jó oldalra. de tudjátok mit? ha ez helykitöltő filler-nek számít így, akkor bárcsak mindegyik hasonló rész ilyen szórakoztató lenne... még úgy is, hogy a lehető legtovább húzták a t.rex megmutatását, és rip tudatalattijához sem kellett felépíteni egy új díszletet, sőt, gonoszoknak megtették a csapat tagjainak kegyetlen alteregói is, de valahogy sikerült izgalmasra és ray-esen humorosra venni a szálakat... és ha félrerakjuk a hős vs önmaga harcokat meg a dínó-pisit, akkor akadt itt bőven magánélet is, nem is túl mélyre elrejtve -és örülök, hogy nem felejtkeztek el a másik vixen-ről sem, az unokáról, akinek meg kell születnie, hiába szeretne nate minél több időt tölteni a ’nagyi’ bugyijában... és azért is hálásak lehetünk, hogy amy pemberton-t láthattuk végre teljes valójában, mint gideon, nem csak a hangjával kényeztette a hallójáratainkat -főleg mert sarah szavaival élve, khmmm, dögös csaj... (#08.02.)

„despite your feeble efforts to change the future, you can’t, because i am the future, flash.”

kezdek hinni abban, hogy tom felton áthozott néhány dementort a potter-forgatásról, mert akármihez nyúlnak a készítők, az igen hamar megkeseredik a kezük között... romantikus lánykérés, amitől olvad a nézők szíve? áh, csak barry újabb terve, hogy megváltozzon a jövő. caitlin és julian jól működnek együtt? áh, az első szájrapuszi után vesszenek össze úgy, hogy még a békülésre se legyen nagy esély... hozzuk át jesse, hogy együtt lehessenek wally-val! áh, inkább dobjuk a srácot a speedforce-ba, hülyeség ez az egész romantika... btw, wally-ról azt állítják, hogy milyen zseniálisan okos kölyök, közben meg csont nélkül beszopta a legősibb gonosz-trükköt, és hagyta manipulálni az agyát... oké, a portálnál történtek nagyon képregényesek voltak a hős eltűnésével és savitar megtestesülésével, és bele tudom látni azt a közeljövőbe, hogy a wally-val történtek jó irányba terelik majd a drámáját, de ezek nem kompenzálják sajnos a felesleges hiszti-köröket... (kicsit fárasztó már ez az arrowverse-féle gonosz-írási technika, mely szerint nagyon rejtélyeskedni kell az évadok nagyrészében, hogy ki rejtőzik a maszk alatt -jó lenne végre egy olyan ellenfél, aki a misztikus maszlag nélkül is működne...) (#08.01.)

„the overman shall be the meaning of the earth. remain faithful to the earth, and do not believe those who speak to you of otherworldly hopes.” (nietzsche.)

először is bocsi a múltkori kifakadásomért, most kompenzáltak egy kicsit danvers-apunál, mert végigvitték alex skywalker-szindrómájának kérdését (’van még benne jóság!’), és hát neki köszönhetjük azt is, hogy luthor-anyut letérítette arról az útról, hogy full hitler váljék belőle, és a haláltáborok helyett megelégedett némi deportálással is... plusz danvers-apunak hála azért is, hogy miatta alex badass módba váltott, érzelmi alapon pofozva és robbantva az ellent, valamint azt (a zene segítségével baromi hatásossá fokozott) jelenetet is köszöntük szépen, amikor a danvers-lányok a közös lelki- és kara fizikai-erejét használva megállították az űrhajót... további leckéket vettünk újságírás-etikából is, de ezekre azért van szükség, hogy kara szívből akarja élni a szuperhős-léten túli életét... (úgy tűnik, hogy jövő héten végleg visszatérnek a kilencvenes évek, elég aranyos, hogy nem csak a lois és clarke-ból hoznak színészeket nagy kacsintások közepette, de maga herkules is a parancsnoki hídon várja a következő küldetését (és azért kevin sorbo-nál ne feledjük, hogy sok részen át volt az andromeda kapitánya is...) (ugye nem csak én akarom belelátni a lena/kara kapcsolatba az izzást, ugye nem...?) (#08.01.)

„it’s politics.”

mivel a sorozat showrunner-je, michael guggenheim évekig jogász-körökben forgott, így azt hittem, hogy ma többet leszünk a tárgyalóteremben, nem csak egyetlen jelenet erejéig... de igazából nem is az volt a lényeg, hogy a bizottsági tagok milyen ítéletet hoznak oliver karrierjével kapcsolatban, hanem az ezzel párhuzamosan zajló bűnbak-keresés, és a körmönfont észjáték az évad-gonoszunk részéről. btw, úgy mellékesen levetették vele a maszkot, és nem csak ennek a tettnek az időzítésével sikerült meglepniük, hanem a személye kilétével is, mert egy másik maszk alá vártam volna őt... de a lényeg, hogy jól működik a terve, hogy a városházán előadja az ártatlant, aztán addig tereli a közvélekedést és oliver bűntudatát, míg újra felkerül az íjász hátára a célkereszt -mondhatjuk, hogy ezzel is visszatérünk a kezdetekhez, amikor a rendőrség még nem volt ilyen elnéző az igazságosztókkal szemben, mint manapság... eközben az igazságosztónak nevezett kétes egyén is aktivizálódott egy pofás limuzin-robbantás képében -ezek után már nagyon várom, hogy ő is egy ismert arc lesz-e... a csajoknál kisebb módosításokat hajtottunk végre -felicity alámerül a dark web bugyraiba, thea viszont pont belátta, hogy nem áll jól neki az anyjától örökölt számító kegyetlenség... (#07.30.)

„y’all want to put a bunch of magnets against my skull to look into the mind of a psychotic, murderous ape?”

spórolós gorilla epizódok, pt.2... mondom először is, hogy mi volt érték az epizódban: barry ölni-vagy-nem-ölni dilemmája egy klasszikus comic döntés, és nagyon remélem, hogy azért jön elő a show-ban mostanság egyre többször, mert a végjátékban akarják átlépni a határt, hogy az ártatlan és tiszta flash-nek is bemocskolják a kezét. aztán: mindig is viccesnek találtam cisco rámenős csajozását, nem is értem, hogy lehet még mindig szingli, amikor ennyire működik az, hogy beletolja a nagy arcát a csajok látómezőjébe... de. ezen felül maga a gorilla-akciók elég semmilyenek voltak, a nagy párbajt is lerendezték két pillanat alatt. és azért is morogtam egy sort, hogy elhitették velem, hogy valódi drámát csiszolnak wells-ék körül, de aztán gyorsan visszakoztak is -ráadásul már annak is örültem volna, ha tényleg nem a hagyományos hisztis módon kezelik az apa/lánya kapcsolatban azt a fontos lépést, hogy a gyermek hoz egy komoly döntést, és kirepül a fészekből... (annak idején a koliban a barátnőm többször kitalálta, hogy menjek ki az éjszaka közepén a meki-be egy shake-ért, és én mindig húztam a számat emiatt -köszi, hogy most már tudok bizonyítékot mutatni arra, hogy nem jó ötlet egy ilyen kiruccanás...) (#07.30.)

„family’s complicated, honey.”

ejj, de utálom ezeket a szemforgatásra késztető epizódokat, amikor a karakterek nem hajlandóak észrevenni a nyilvánvalót, amikor leugatják azt az egyetlen értelmes lényt, aki képes tisztán látni a helyzetet -és aztán el kell telnie 30 hosszú percnek, mire kiderül, hogy annak a bizonyos karakternek és a nézőknek is tökéletesen igazuk volt, majd jöhetnek a meaculpa-k, és a függöny erre a hétre... oké, oké, értem én, hogy a szeretet meg a családi kötelékek elhomályosítják az ítélőképességet, de könyörgöm, világméretű fenyegetéseket elhárító, tapasztalt profikról van szó, tán félre kéne tudni rakni az érzelmeket, és realistán belátni, hogy aki éveken át az ellenség kezében volt, majd hirtelen hazatért, az sosem marad az az ember, aki régen volt -will emlegeti a netflix-et meg a 24-et az epizódban, de azt hiszem, inkább a homeland-et kellett volna darálniuk a szereplőknek... egyetlen dolog miatt bocsátom meg az ilyen klisés és fárasztó epizódokat, ha a végeredményben tudnak valami működő drámát csikarni a szolid alapanyagból, és nagy örömömre ez itt bekövetkezett, a danvers lányok fájdalma átütötte az én cinikus szívem is. (#07.30.)

„you’ve got to stop taking responsibility for other people’s sins.”

jó régi bűnöket szedtünk elő mára is, még szerencse, hogy hiába láttuk már jó rég a három gonosztevő csajszit, elég emlékezetesek voltak ahhoz korábban, hogy ne kelljen homlok-ráncolva azon gondolkodni, hogy kik is ők, és miért voltak fontosak az arrow-team életében -és bár a közös szökésük elég tipikusra sikerült, a városi tevékenységük viszonylag logikusan haladt előre: kell sok lóvé, abból lesz sok zsoldos, így át lehet venni az uralmat a megtépázott alvilág felett... előkerültek azért frissebb bűnök is, mert prometheus a háttérből rángatja a szálakat, hogy oliver-nek rossz legyen, és thea is meg tudja mutatni, hogy milyen családban nevelkedett, ha a szerettei féltéséről van szó (btw, a kettő másodperc alatt feltört laptop is kicsit kényelmes írói megoldás volt, bár legalább azt elviccelték)... továbbra is egyértelmű, hogy nem véletlenül ásnak elő régi ügyeket, hoznak vissza rég látott karaktereket az alkotók, mert érezhetően a történet egy lezáró-pontjának tervezték meg ezt az évadot (ez egyébként eredhet abból is, hogy a flashback-sztorik végéhez is közeledünk). (jó látni, hogy egy ilyen csaj-központú epizódot női kezekbe adtak, mind az írást, mind a rendezést tekintve.) (#07.30.)

„camelot isn’t about history. it’s not even about some dusty old books that got a lonely kid through childhood. it’s about one noble idea that we can all stand up for what’s right, no matter what.”

ehh, azt hittem, hogy a cím miatt, hogy a rész hommage lesz a gagyi hetvenes évek-béli olasz olcsó-filmeknek, hogy futurisztikus kerekasztal-lovagokat fogok látni, erre kiderült, hogy a címben csak összerakták a két idősíkot, ahol jártunk ma... (ráadásul a jövőt eléggé elspórolták) viszont azt egész jól megoldották, hogy az igazi legendákat beépítsék a sztoriba, mert ugye tudjuk, hogy most nem egy valós történelmi eseménybe csöppentünk, így bátrabban lehetett elrugaszkodni és belenyúlkálni a múltba, jöhetett ray lovag a fénykardjával, csókolhatott sarah (lance-a-lot) királynőt, és persze lehetett merlin is egy szőke nő... btw, örülök, hogy nem hagytuk az út szélén az eredeti jsa-t, hanem beleintegrálják őket a sztoriba, és az sem volt rossz ötlet, hogy a dárda darabkái különböző korokban, különböző embereknél vannak (viszont nem túl okos húzás camelot-ban a kardba építeni a töredéket, nem? mármint ez egy elég nyilvánvaló húzás...). szóval a trash helyett egy kicsit komolyabban vettük a lovagosdit, de így legalább kaptunk egy egész jól kinéző csatát, ahol még a ködöt is jól használták, hogy spórolni tudjanak. (#07.30.)

„are you going to planet of the apes?”

bátor dolog a producerektől akkor is bevállalni egy sztorit, ha tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő anyagi forrás -mert valljuk be, nem nézett ki jó ez a rész... oké, azt elviccelték, hogy miért néz ki kanadai erdőnek az afrikai táj, és láthatóan próbáltak spórolni azzal, hogy a gorillák átvették az emberek beszédközpontja felett az irányítást, így elég volt a színészeket mutogatni, ahelyett hogy beizzították volna a szerverparkot. de nem lehetett mindig elmismásolni a nagy emberszabásúakat, és sajnos nagyon kilógott a lóláb, főleg akkor, amikor még flash is bevonódott az akcióba, mert akaratlanul is egy gumibaba benyomását keltette, ahogy egy gorilla markában fityegett... de persze nem pazarolnék erre ennyi karaktert, ha a wells-mentő kaland izgalmasabbra sikerült volna, mert elnézném a technikai malőröket simán, de sajnos a figyelmem el-elkalandozott... plusz kihasználhatták volna jobban a majmok intelligenciáját, mert így csak maximum fizikailag erős ellenfeleknek jók... no, elég a majomkodásból, nézzük inkább a romantikus vetületet, mert az is volt bőven, és vagy szurkolásra késztettették a nézőt (caitlin és julian esetében), vagy csak egy kis örömöt hoztak az ember életébe jessie quick mosolya által. (#07.29.)

„you can’t force love, mxyzptlk, you have to let it find you.”

eleve nehezen rezonálok az ünnepi tematikus epizódokkal, de a vörös rózsás valentin-napi cukorborsókkal különösen távol szoktunk állni egymástól... és sajnos ebben az esetben sem volt másképp, és még nem is az a baj, hogy maggie-hez hasonlóan én sem értem, hogy miért ünnepeljük egyetlen nap (sok vásárolt termékkel) a szerelmet -hanem mert egyszerűen fárasztóan volt megírva az összes szál... na jó, azzal nincs bajom, hogy will-nek végre írtak egy valamirevaló magánéleti vonalat, ráadásul lehet majd érdekesen csavarni a bolygóközi szerelmet (vagy szenvedélyt, a jelenlegi állapotot tekintve)... de hogy kara-nak és mon-el-nek mindig vitatkoznia kell valamin...? na nem mintha alex-ék nagyon lemaradnának a túlzó reakcióikkal... és akkor ott volt még az epizód címszereplője is (csakazértse’ írom le), akinek a nevét mindig is idétlennek tartottam, és most sem fogott meg a karakter, vagy a színész, a fene se’ tudja -bár azért két dolgot tudok értékelni az ötödik dimenziós fickóval kapcsolatban: ügyesen utaltak vele kapcsolatban arra, hogy a dzsinnik és manók is hozzá hasonlóak; plusz mindig örülünk némi hamilton főhajtásnak... (#07.27.)

„it’s a violent world. and sometimes it only responds to violence, but we cannot dismiss the idea that we are just feeding into a vicious cycle.”

eleve bátor vállalás politikai nézeteket behozni egy képregény-sorozatba, hát még az, ha objektíven akarják bemutatni a témát, nem foglalva állást egyik oldal irányába se’... és olyan jól tudják érveltetni a karaktereiket, hogy még akkor is szívesen mondja a néző, hogy ’hallgatassék meg mindkét fél’, ha alapvetően markáns véleménye van a témában... persze innen európa közepéről nehéz belátni, hogy az amerikaiak miért ragaszkodnak ennyire a fegyvereikhez, de rene történetével sikerült egy kicsit megvilágítani azt, hogy előfordulhat olyan szituáció az életben, amikor élet/halál kérdése lehet, hogy van-e fegyvered (és ugye ezzel a flashback-kel komoly alapot is adtak a karakternek)... a szuperhős képregény világa, és a belőlük készült adaptációk legtöbbször az erőszakra épülnek, mert azzal könnyen lehet feszültséget generálni, így érdekes látni, hogy van, amikor kimondják, hogy elég az erőszakból, amikor olyan megoldásra törekednek a felek, amihez nincs szükség öklökre vagy fegyverekre. vagy az íjász-ra, mert egyetlen jelenetet leszámítva oliver-t végig csak a polgármesteri minőségében láthattuk. (#07.25.)

„the public wants to believe the narrative they expect from us. that luthors are evil. we don’t get second chances.”

jó dolog-e az, ha az írók félredobják az építkezésüket egy rész végi fordulat kedvéért -avagy annyira szeretnénk, ha lenne egy luthor, aki kilóg az idegenellenes számító dögök sorából, hogy nem viseljük jól, ha arról az egyről is kiderül, hogy nem az az ártatlan virágszál, akibe eddig komoly bizalmat fektettünk...? bár igazából abban is van ráció, ha a most kialakult mély barátságot később lerombolják a luthor lány kifordításával, mert így lehetne egy olyan kriptonitot szúrni kara szívébe, amit nem hever ki egyhamar... viszont a többesszámú cím teljesen helytálló volt, mert a teljes családot láthattuk flashback-ben (a változatosság kedvéért apu volt kopasz, és nem a kora-tinédzser éveit töltő lex), és hát lena-ról is kiderült egy fordulat, ami bár szappanoperás, mégis működött, mert a vérségi kötelék fontossága törte ketté végleg a (nevelő)anya/lánya kapcsolatot... nem is baj, hogy érzelmi szinten működött az epizód, mert az akciók alatt használt digitális trükkök olyanok voltak, amilyenek... (ha már érzelmek, természetesen nem múlt el a mon-el iránti nyűg sem, és végre alex is kitárta teljesen a szekrény ajtaját.) (#07.25.)