soroló

„-the love flowing through our ribbons was without equal.

-maybe without equal, but not without an opposite that’s equally strong.”

egész tegnapig úgy tudtam, hogy ez lesz a félévadzáró... de az írók is így lehettek, mert elvarrták az idei történet legfőbb szálait. megismerhettük emma és a hókirálynő elveszett (kacsint) éveit, még arra is találtak egy varázslatos megoldást, hogy behoztak egy karaktert a szöszi múltjából, akiről eddig egy szó sem esett (ez ilyen külön rigolyám, amikor az írók megerőszakolják a múltat, csak hogy az aktuális eseményeket tudják kanyarintani, de ha ilyen ötletes megoldással élnek, akkor nem szoktam panaszkodni). és hát végignézhettük, hogy milyen pusztítást végez az átok a lelkekben és a ruhatárakban... tetszett a hókirálynő befejezése is, mert itt is érzékeltették, hogy nem egy tipikus gonoszt kaptunk ebben a félben, hanem egy olyan karaktert, aki rossz döntéseket hoz a sérelmei miatt -így a befejezése is szomorúan emberi volt. so, leesett a hó. de még nem tudni, hogy jövő héten milyen időjárás várható storybrook-ban... (++12.13.)

„what’ll it be, folks? save the town or find the sister?”

azt hiszem idén egy szavunk sem lehet, hogy milyen ügyesen rakták egymásra a darabkákat az írók, öröm volt nézni, ahogy minden összeállt -ahogy összeért a múlt és a jelen, ahogy felfokozták a fenyegetést. oké, ez utóbbit átérezni nem volt öröm, most inkább csak a hideg észérveket vettem figyelembe. pedig érzelmi szinten nagyon működött a vége, onnantól, hogy kilyukadtunk a tengerpartra egészen a drámai végig. kaptunk egy kis pozitív érzelmi bombát a régóta halogatott nagy találkozással, amit máris felülírt az elbukás fenyegetettségének érzése. tudjuk jól, hogy a happyend előtt mindig ott sötétlik egy ilyen fordulat, de amíg sokszor csak a vállunkat vonogatjuk, hogy úgyis minden rendbe fog jönni, itt nem vonhattuk ki magunkat a nyomasztó érzések alól -pedig tudjuk, hogy úgyis minden rendbe fog jönni... (++12.06.)

„i’m just ordinary.”

duplarész az évad közepén? de így működött a dolog, annyi mindent akartak ma nekünk mesélni, hogy kellett a hosszabb játékidő. mindkét idősíkon eljutottunk egy fontos pontig, érdekesek is voltak, nem is feltétlenül amiatt, ami történt -hanem mert több karakternél is finom pálya-módosítást végeztek. ideje volt, hogy emma-val más is történjen, mint hogy ’ő a kiválasztott, aki mindig makulátlan’, blabla, mindig az egyik legérdekesebb aspektus egy hőstörténetben, amikor a hős kételkedik magában, a képességeiben, az erejében. nagyon tetszett snow és evil beszélgetése is (mekkora utat tettek meg, teatyaég!), ahol kimondatják velük az írók a szürkítés szépségét, amikor a legjobb jóban is van egy cseppnyi rossz, és a gonosz sem a velejéig rossz, mert így lesznek igazán érdekesek. és persze még mindig ott van a valamiért folyton mezítláb járkáló hókirálynő is, aki továbbra is az elfogadás élharcosa, így nem is könnyű rá haragudni, amikor elköveti a maga szörnyűségeit. hook-ból túl jót csináltak az elmúlt időszakban, de szerencsére akad valaki, aki segít neki újra a rossz útra tévedni. jó volt elmerülni ebben a nagyívű mesében, most már csak pár apróság piszkálja a csőröm: azt értem, hogy miért a huszonharmadik oldalon van evil-nek a képe, de miért 1982-be ugrunk? (tuti nem a születésem tiszteletére...) miért éreztem evidensnek eddig, hogy ki írta a könyvet, és miért akarnak meglepni ezen a szálon? ki a fene az a nagyon rejtélyes varázsló? (tippjeim vannak, de nem kötöm az orrotokra, gyermekeim...) (++11.20.)

„family isn’t about blood. it is a bond far stronger than mere genetics.”

oh, a ’látszólag elfogatom magam’-trükk, ami jolly joker lett az elmúlt években hollywoodban (ja, szerinted véletlenül használtam a ’joker’ szót...?). először azt gondoltam, hogy emma-t megedzették az évek, egész sokáig kételkedő cinikus tudott maradni, de aztán legyőzte a naivitása. még mindig nagyszerű gonosznak tartom a hókirálynőt, aki csendesen, egy nyugodt félmosollyal intézi az ügyeit, minden hiszti nélkül kanyarítja a terve megvalósulását. pedig kellően drámai múltja van, hogy arra építkezve egy túlzó gonoszt hozzon -mert ott a sötét folt, a halál a történetében. és egész jól meg van alapozva ez a ’meg nem értettség’ is, amellyel oly’ könnyedén becsavarja emma-t is (akiben kezd jó adag féltékenység is munkálkodni). no, elég a havas tájból, jutott idő a régi gonoszainkra is, igaz evil még a romantikus fázisban toporog, de úgy tűnik, rumple lassan újra régi fényében tündökölhet majd. alig várjuk! (++11.14.)

„thanks for being the family i never had.”

belehelyezni az egyik karaktert egy olyan történetbe, ahol semmi keresnivalója nem lenne -már négy éve dolgoznak ezzel a módszerrel az írók, és még mindig működik. bár furcsa, hogy ma belle-t tették meg hősnőnek, sosem volt egy szerethető karakter, és ezzel a titkolózással és kicsi önzéssel lehet, hogy tovább távolították a nézőktől (és nem akarok gonosz lenni, de történt valami emily arcával az elmúlt években, amitől nem olyan jó ránézni, mint régen...). egyébként az ő múltbéli szereplését (és a gold-dal való viszonyát bontogató perceket) leszámítva tulajdonképpen a főszállal foglalkoztunk, még mindig van egy eltűnt testvér, és egy mániákusan családod gründolni szándékozó gonoszunk. (ahogy hook mondta, jó helyen jár a szöszi, itt mindenki mindenkinek a rokona, úgyhogy nem lesz nehéz családtagot találnia, hehe...) (++11.05.)

„i hate my home. i feel invisible there. i’m just like you.”

van, amikor a szexuális töltetű férfi/nő évelődés mozgatja meg a karaktereket, és van az itt látható helyzet is, amikor két azonos nemű karakter bonyolult viszonyából alakítanak ki nagyszerű párbeszédeket, adok/kapok-ot. az a jó, hogy ismerjük emma és evil bonyolult viszonyát, megértjük az összes sérelmet, mégis drukkolunk, hogy valami barátság szerű kötelék kialakuljon köztük. valami erősebb az érdekből összefogásnál. a flashback elsőre talán erőtlen analógiának tűnt, talán túl direktnek azzal, hogy egy sötét hajú lányt kasztingoltak a majdnem barátnő szerepre, de aztán a végén szépen kapcsolták a (fél)évad rejtélyhez (mivel ez egy ifjúsági televíziós program, ezért félve írom csak le, hogy én éreztem egy enyhe szexuális vonzódást a két lány között, de ez valószínűleg csak az öreg perverz énem kivetülése volt csak...). mert egyre inkább ráncoljuk a homlokunk, ahogy kapjuk az információ-darabkákat a hókirálynőről, de úgy tűnik, nagyon szép egésszé fog összeállni minden (és elizabeth mitchell-t még mindig erre a szerepre teremtették). (++11.02.)

„love is a weapon, dearie. always has been. it’s just so few people know how to wield it.”

merlin szakállára, mennyi rumple-kacaj! mindkét idősíkon komoly szerepe volt a nagy taktikusnak, és mind a két helyen addig csavarta a trükkjeit, míg azt nem tették, amit ő akart. jó, a múltban nem érhetett el teljes győzelmet, mert a mindig gyanúsan pozitív anna kijátszotta az éberségét, de hook elbukott a megmérettetésén. nem lesz rossz csapat, ha később is összerakják a krokodilt és a kézben handikeppes fickót. gonosz dolog volt a kéz-visszaadás, bár rumple nem hagyományos gonosz, csak a tudatalattidat piszkálja meg, beülteti azt a bizonyos bogarat, a többit már elvégzed te magad (anna-val is ezt játszotta). mellék-szálak is tekeredtek, úgy tűnik, lesz valami szomorú magyarázat, hogy miért van storybrook-ban knaves, plusz az operation mongoose-t sem felejtettük el (érdekes körbeérés volt ez a címbéli tanítványra utalva, hogy henry is most azzá válik). (++10.22.)

„who else can turn people into popsicles?”

meglehetősen sztori-központú epizódot kaptunk, jó hamar felfedték a karakterek előtt is, hogy ki a gonosz (már most érzem, hogy képtelen leszek haragudni elizabeth mitchell-re, bármit is tesz. ez a szerelem...), de ez nem baj, tényleg azt érezni, hogy haladunk (a múltban is történtek események, úgy tűnik, az új karaktereket favorizálják a flash-ekben idén. sebaj, a régiekről már tudunk eleget). ez azért nem jelenti azt, hogy máris egy rakás hasznos tudás lenne a kezünkben, jó szokásukhoz híven titkok garmadájával veszik körbe a szereplőket. feltűnt egy érdekes vonulat is, a kirekesztettségről fogunk tanulni ebben a szegmensben valószínűleg, arról, hogy az emberek mennyire félnek a tőlük eltérőekről (klasszikus x-men téma, de mindig örülök, ha feltűnik valahol, mert erőteljesen szívügyem). (már megfeledkeztem róla, hogy knave állandó szereplő lesz itt is a wonderland után, úgyhogy meg tudtam neki örülni igencsak.) (++10.15.)

„survival isn’t enough. you have to live.”

no, hőseink is megismerkedhettek a fagyos csajszival, akit percről percre jobban sajnálunk mi is, szaladnánk oda, hogy felmelegítsük és megvigasztaljuk szegényt... a minden-mindennel-összefügg játszmába ma david-et dobták be, még jó, hogy rémlett, hogy farmboy volt, mielőtt elráncigálták királyfinak, így nem volt meglepetés a dolog (csak azt a parókát felejteném...). az meg az emancipáció magasiskolája, hogy egy lánytól tanulta meg a vívás alapjait, de mondjuk én nem szoktam fennakadni ilyen dolgokon (áhhh, most, ahogy ütöm a billentyűket, most esett le, hogy honnan ismertem az epizód negatív karakter-nőjét (samcro!), túl sok a sorozat, vészesen olvad egybe...). szépen mindent a ’ne add fel’ tanulságra építettek, és emelték fel egyre ezt a fontos eszmét. tanuld meg, ha így teszel, eléred a céljaidat, képes leszel haladni a változással (apropó: feldobja majd snow karakterét az új szerepkör, és ez a házsártos kifakadás is vicces volt). azonban van valami, amin a készítők nem szívesen változtatnak: az egykori sorozatukból szeretnek gonoszokat hozni... (++10.09.)

„some kind of... snow monster.”

az animációk/rajzfilmek valahogy mindig a sor végére kerülnek nálam, így több éves disney-lemaradásban vagyok, szóval nálam nem működhetett a marketing, hogy máris beépítették a sorozatba a legutóbbi világsikerüket. az biztos, hogy a két csaj passzolni fog a sorozat világába (a szöszit már a fringe-ben is bírtam), megvan a kellő drámai múltjuk. talán csak az lesz a baj, hogy nem hoztak magukkal igazi gonoszságot. de akkor nézzük a régi gonoszokat. rumple egyenlőre még csak valami homályos dolgokat tesz (a temető-béli jelenetért pluszpont, de a híres betétdalra táncolást kicsit túltolták...), meglátjuk, hova lyukadunk ki. regina sokkal érdekesebb jelenleg. a szerelmi trauma miatt nem változott vissza klasszikus értelemben gonosszá, de igen határozott tervekkel rendelkezik, hogyan is lehetne egy jó nagyot kavarni az univerzumon (és a piszkok hogy lecsaptak giancarlo esposito-ra, amint elérhető volt újra, helyes-helyes). jó lesz ez, fagyos (fél)évadot kívánok. (btw, eddig nem értettem, hogy miért a nyáron forgatandó első felet építik a frozen-re, de végülis a cgi hó-szörny nem volt rossz a napsütésben.) (++10.02.)

„do i look like marty mcfly?”

annyit kerülgettük az elmúlt részekben az időutazás fazekát, hogy muszáj volt beleesnünk. mondjuk volt annyi csavar a dologban, hogy nem egy gonosz által kreált teljesen kifordított világba utaztunk (mint amire én számítottam), hanem csak egy alternatív múltat kaptunk, apró változtatásokkal. persze az alapokhoz nyúltunk a snow/charming kapcsolathoz, mert egy mesében mindig az örök szerelem a legfontosabb, de jó volt nézni, ahogy emma-ék (oh, bocs, princess leia) próbálják elkerülni az időutazós paradoxonokat. mert marty mcfly óta tudjuk, hogy ha nem jönnek össze a szüleid, akkor jaj neked... a visszatérés után túl happy volt a hangulat, mindenki tudta, hogy ennyi boldogság nem szokott kiáradni az írói szívekből, úgyhogy gyorsan fagyasztottak és törtek/zúztak, aztán meg majd ráfogják arra, hogy kellettek a jövő évi alapok... (továbbra is volt értelme neil korai halálának (és nem arra gondolok, hogy így a captain-swan rajongók elégedetten dörzsölhetik a kampójukat), mert most is tudták ehhez kapcsolni az érzelmi töltetet. meg persze a szeretethez.) (++05.15.)

az ifjú herceg kiállt palotájának legmagasabb erkélyére, szétnézett birodalmában, és örömmel látta, hogy minden rendben van. a tavalyi csapongás után pont kapóra jött a kreatív csapatnak, hogy az abc új vetítés-politikát vezetett be ettől az évadtól, és több sorozatát is kettészedte. így két darab tizenegy részes erős koncentrátumot kaptunk idén. az első feléről már megemlékeztem a kvázi-finálé kapcsán, még nem voltam teljesen elégedett, de jobban működött a sohaországos sztori, mint vártam volna az előtte lévő kisebb csalódás után. a második felére meg egy rossz szavam sem lehet. na jó, csak négy: nem utaztunk eleget oz-ba. jól csavarták az ötleteiket, rebecca mader látható élvezettel gonoszkodott (visszatér még?), jól működött a kollektív összefogás a közös ellenséggel szemben, újra elkapott a gyermeki hév, mint a legelején. a kötelező délutáni alvás helyett már alig vártam a lefekvés előtti esti mesét hétről-hétre. csiribú-csiribá, legyél aranyos és erős tetszett.

„only you can shape your destiny. but if you believe you are evil, then that is what you will become.”

én bírom ezt az alap-igazságot, hogy senki sem születik gonosznak, csak azzá válik, és még a szájbarágása is belefért tanulságként. hogy a hero ’evil’ meddig lesz köztünk, az majd kiderül. szinte finálé-hangulat volt itt, főleg, amikor a zöldnéni beindult, hogy epikusan jusson egyre közelebb a babához. meg a portálnál lévő harc is olyan volt, amit csak a végén vártunk volna. de úgy gondolták az írók, hogy tudnak még mit csavarni a sztorin, gondolom a jövő évi felvezetést is betervezték extraként. de most még maradjunk oz-ban, illetve ma voltunk csak igazán ott, igazi naiv lányoknak való hely az, ahol mindenki elhiszi, hogy a féltékenység csak úgy könnyedén elmúlik. a boszik mellett jöttek a klasszikusok is, a vízzel leöntés, meg a cipősark-koppintás. várom, hogy dorothy-nak szánnak-e még valami szerepet. egy hét sok idő, nincs valami varázslat a felgyorsítására? (++05.08.)

„through the door, step inside / if pure of heart, then she won’t hide”

na, úgy gondolták a fiúk, hogy mielőtt végképp felpörögnének az események, még magyarázkodnak egy kicsit, és lökdösik a bábukat előre a táblán. összeért a két idővonal, hamarabb, mint ahogy számoltunk volna vele, megvannak az emlékek, és nem csak a jók, természetesen. jól játszottak velünk, hogy végig a zöldikére böködtek, mint az átok 2.0 értelmi szerzőjére, pedig csak a saját portán kellett volna kicsit körülnézni. a ’vigyük vissza henry-t ny-ba mintha mi sem történt volna’ elvet is sutba dobták, persze, szép utalásokkal körítve az első évadra a könyvvel meg a homlok-puszival. jó volt, de ez a felkészítő/magyarázkodó jelleg inkább a még jobb ígéretét és reményét hordozza magában a későbbiekre. (++05.04.)

„laws only exist until they’re broken by someone... superior.”

az ember ennyi idősen azért unja a meséket egy picit, mert túl egyszerűek a karakterek, jók meg rosszak, hogyan lehetne értük izgulni, hogyan találhatna bennük bárki bármi érdekeset. erre most itt egy csapat, ami azon dolgozik már egy ideje, hogy kiszínezze a karaktereket (és ezzel együtt szürkévé mossa a feketét a fehérrel). mert mindenki múltjában van egy sötét folt. mert senki sem eredendően gonosz. és ez most nagyon jól kijött a generációkon átívelő adok/kapok-ból a snow/evil családban. tök jó, hogy az utálatból el lehetett őket juttatni ebbe a (majdnem) barátságba. ugyanakkor ne felejtkezzünk el a vörös testvérről sem, aki (mesesorozatba nem illő dekoltázsa mellett) olyan tervvel állt elő, amitől minden lost rajongó nedveseket álmodik szerintem. „time travel. how stupid does that guy think we are?” (++04.26.)

„you may have changed. i haven’t. i’m a pirate, and i always will be.”

rászántunk egy részt hook-ra, van annyira jó karakter, hogy elbírjon a kampóján egy epizódot, és van annyira érdekes a szerelmetes változása, hogy megérje. itt is már felüti a fejét az a sokszereplős (és igen gyakran sitcom) sorozatokra jellemző jelenség, hogy elkezdik párosítani a karaktereket. most a kapitánynak ariel jutott, illetve... de csitt! azt hinnéd, hogy ismét egy szomorú szerelmes história a mesevilágból, de aztán egy tipikus gonosz-trükkel szépen beintegrálták az epizódot a félévadba. nem mellékesen a b-szál (emma megkezdi roxfort-i tanulmányait...) is összekattant a mai fő történettel. egy kicsit szélcsendesebb epizód, de már fodrozódnak a hullámok alant. (++04.25.)

„i’ve always said, jealousy drives people to do... crazy things.”

minden évben eljön az ideje, hogy megismerjük az aktuális gonosz múltját, de itt talán még jobban vártuk a fless-t, hogy megérkezzünk a smaragd-városba. ahogy az is várható volt, hogy kavarnak kicsit a karakterekkel / eseményekkel, így került rumple mellé a boszi, de a nagy varázslót is ismerhettük már korábbról. de az a jó ezekben az írói varázs-trükkökben, hogy mindig hatnak. mert mindig tudnak egy váratlan galambot is előhúzni az ing-ujjból. valld be, te sem láttad előre, miért lesz zöld a boszi, vagy hogyan megy át az elvarázsolt erdőbe, vagy ki lesz az első repülő majom, finom utalások, kis ferdítések, little differents, that’s why i like it. még a halál-esetet követő nyomasztó hangulat ellenére is nagyon élveztem a részt, felért azzal a bizsergetéssel, amit a kezdeti időkben éreztem. újra a helyes úton járunk, és én megint féltékeny vagyok az írókra, pedig féltékenynek lenni nem szép dolog... (++04.23.)

„the love that cyrus and i have is more powerful than any magic.”

jól hangsúlyozták a mágia három alaptörvényét eddig is, így semmi meglepő nem lett abban, hogy most a végén mindegyiket megszegik, vagy legalábbis megpróbálják. a diadalmas ámde apa-komplexusos és szeretet-hiányos gonosz még kapart néhány kört, aztán elbukott, ahogy a gonoszok szoktak. azért arra figyeltek, hogy később még fel tudjon bukkanni anélkül, hogy törvényt kelljen szegniük az íróknak. így is egy kicsit happy-bb lett a vég, mint amire számítottam (főleg, hogy már bejelentették, hogy will scarlett az anya-sorozatban folytatja, de másról nincs szó). nem tudom, mikor érkezett a kasza híre, de szépen lezárták ezt a kötetet, mehet vissza a polcra a következő mesélésig. (figyeltétek hogy takarták el emma rigby félelmetes száját egy egész részen át? úgy, hogy megállás nélkül smárolt valakivel...) (++04.23.)

valahogy nem tudom függetleníteni az anya-sorozattól, pedig néhány utaláson kívül nem sok köze volt hozzá, és akár magában is meg lehet nézni -csak nem tudom, hogy miért akarná valaki a szegényebb és kevésbé érdekes testvért magában nézegetni... és persze lehet támadni, hogy egyből a cgi hátterek kidolgozatlanságával jövök, ahelyett, hogy az erényeket sorolnám, pedig a vizualitás lehetne az egyik előny (ismeri valaki attila szalay-t, az operatőrt?). de azt sem mondhatjuk, hogy a sorozat egyből az erényeit kezdte volna villogtatni, mert kellett a készítőknek és nekünk is jópár rész, hogy belejöjjünk. és igazából nem is tudom, mit lehetett volna másképp, talán jobban elkülönülni, kitűnni a nagyobb testvér árnyékából. de aztán lettek jó ötletek, felpörögtek az események, naveen andrews láthatóan élvezettel gonoszkodott, meg egyébként is, jól jött ki, hogy once upon a time in agrabah is volt egy kicsit a show. egy, a kémiára jobban ügyelő casting-gal és kicsit több pénzzel talán erősebb lehetett volna. nem feledhetem a kezdeti döcögést: inkábbtetszett. peace and love forever. (u.i.: tudom, hogy foglyul ejtette a tél, de azért megszerezhették volna sebastian stan-t legalább egy részre, a kalapos nélkül nem az igazi csodaország.)

„we have to let jafar win.”

mi a fontosabb, a szerelem vagy a barátság? talán mindenkinél eljön ez a kérdés egyszer, bár talán nem olyan kegyetlenül, mint will scarlett életében. jó volt látni a megismerkedésüket alice-szel (?szal?), az első kalandokat, a szív megszerzését, a barátság kezdetét. jól pörgött a rész, jött a nagy terv a srácok részéről, de az ilyen tervek általában arra szolgálnak, hogy keresztülhúzza őket a gonosz. már majdnem mindenki a jók oldalára húz, csak ez a piszkos jaffar nem akar megjavulni... (és hát a varázslópárbaj hagyott kívánnivalót maga után...) (++04.23.)

„my father is the king of loopholes.”

meg lehet-e úgy csinálni egy karakter visszahozását, hogy az logikus legyen az adott univerzumba, ne hasson olcsó fogásnak, legyen meg a kellő drámai súlya, gördítse elő a cselekményt, és adjon új motivációkat a szereplőknek? a kutya meg a macska rúgja meg, hát hogyne lehetne, itt a példa. ebben a világban (oké, meg a képregényekben...) sosem lehet biztos az ember, ha búcsúzni kell egy karaktertől, de attól még hatott a mostani eset, szomorúsággal telt a szívünk. azt hiszem, egy ilyen bábú levétele fogja igazán bedurvítani a játszmát. a ’stilskin-családi dráma mellett a legérdekesebb mellékszálban elintézték, hogy a (nem is szívtelen) királynő és a (nem is elvetemült) tolvaj egy harmadik síkon is kapcsolatba kerüljön, most már nem állhatja útját semmi a szerelemnek. (++04.22.)

„i think love is weakness.”

olyan kár, hogy az embernek odatéved a szeme a vendégszereplők kiírásakor, így kevésbé lepődik meg a rész közben. szép összefonódások voltak itt ma az anya-sorozattal, cora néni felírhat még pár lelket, akiket tönkretett sötét élete során. és hát cuki volt, ahogy a mese-karakterek rácsodálkoztak a modern vívmányokra a (majdnem) mi világunkban. egyébként miről szólt volna a rész, ha nem a szerelemről, ami nehéz és fájdalmas is tud lenni, de megéri szenvedni, mint tudjuk. azért azzal megleptek az írók hogy jaffar még a tökéletes romantikus pillanatot is képes tönkretenni, de sebaj, már közeleg az idő, amikor lecsap rá a bosszú népe. (az elején milyen fura volt a jabbá-s jelenet, a zene miatt elsősorban, nagyon kilógott a szövetből.) (...és nem lehet nem koncentrálni arra a szájra, ha képernyőn van...) (++04.22.)

„-i’m not afraid.

-saying that doesn’t make it so.”

a legnagyobb félelmünk, maga a félelem -szépen összecseng a két testvér mondandója. ügyesen megoldják az írók a kényszerhelyzetet, ami elé ginnifer goodwin-ék állították őket (a.k.a. bele kell írni a terhességet a sorozatba). bár azt hittem, hogy a múlt-szál most nem lesz érdekes, csak charming szenved egy sort az apaság miatti félelem okán, de aztán megláttam a hosszú hajat a torony oldalán. igaz, a színe kicsit furcsa volt, ezek után kíváncsi leszek, hogy a szinkronban mit kezdenek majd vele (arany... izé... haj?). de a multikulti jegyében bele kell, hogy férjen egy ilyen kaszting-ötlet. a dögös vörös még jól hozza a simulékony gonoszt eközben. és van egy terve... (++04.21.)

„can you feel me inside that head of yours, drifting from room to room?”

bírom azt, amikor egy nő nem kifejezetten szép, mégis van szexuális kisugárzása -és itt most nem a felfújt szájra gondolok (bár kócosan ő is szebb), hanem a nagy orrlyukakra... klasszik szerkezet itt is, egy kis agrabah, egy kis wonderland, tetszik, ahogy összefűzik a szálakat, amilyen magyarázata lett a dzsinniségnek (végre nem tisztán jófiú a srác). csak az istennek nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy szegény zuleikha robinson-ról azt kell feltételezni, hogy ilyen idős gyermekei vannak... eljött a mesékben kötelező a ’gonosz szinte diadalt arat’ rész, a kínzás különösen erősre sikerült, dehát mi mástól félnénk a legjobban, ha nem a félelemtől magától. (++04.21.)

„-she has flying monkeys... who knows what else.

-i don’t care if the lollipop guild is protecting her.”

előítéletesek ezek a mese-karakterek, ha valaki rossz volt, akkor örökre csak rosszaságokon törheti a fejét? emma adhatna nekik a ’varázserejéből’... regina volt ma a központi karakter, viszont mindkét szálon kapott maga mellé egy-egy társat, és mindkét páros nagyszerűen is működött. és kiteljesedhetett az anyasággal kapcsolatos drámája. valamint kiderült, hogy a ’gonosz’ a családneve, és viseli ezt még más is a családban (oké, ez igazából csak magyarul jött ki így, mert az angol szeret változatos szinonimákat kitalálni ugyanarra a fogalomra, lásd evil, wicked, malefic, sőt még a bad is idevehető, nyelvlecke off...). szépen és logikusan haladunk, érzek magamban némi pezsgést, like it. (++04.20.)

„being a genie is bloody fantastic.”

no, visszatért az élet csodaországba is. tetszik, hogy tavaly év végén fel lett borítva sok minden a sorozatban, oké jaffar maradt szimplán gonosz, de tőle nem is vártunk mást. nem úgy, mint a királynő, aki próbálkozik a legszebb oldalát mutatni, és az évelődés is működik alice-el. will dzsinnisítése is jól sült el, egész addig, amíg drámába nem fordult az egész, pedig ők is jó páros voltak a cukilánnyal, bár messziről szaglott, hogy mire is megy ki a kívánságosdi. ami viszont továbbra sem akar létrejönni, az a kémia alice meg a szerelme között, pedig most aztán együtt voltak egy egész epizódon át. talán a kasztingosokat lehet ilyenkor a leginkább okolni...? viszont a nagyon-gonosz-néni eddig biztatónak tűnik. (++04.20.)

„do you really want to live a life of lies?”

azért volt jó ez a re-pilot íz, mert segített visszarázódni a négy hónapos pauza után. mondhatjuk, hogy együtt ugrottunk fejest emmá-val újra a mese-világba. szerencsére nem kellett sokat győzködni, meg egy lötyi is elég volt, és már kerülhetett is elő a piros bőrkabát a szekrényből (rész közbeni nagy mosoly pt.1). valamire emlékeztetett ez a kimarad egy év, hogy láthatjuk az eseményeket flashbackben, ejj, megvolt, de elvesztettem (utalás!). nem tudom, hogy az átok v2.0 jó lesz-e, de azt egy picit sajnálom, hogy most is elspórolták a díszlet-építést, és maradunk storybrook-ban. az is mehet a sajnos mappába, hogy elspoilereztem magamnak, hogy mi lesz a félévad fő meséje, bár a szárnyas majmokkal a készítők sem csináltak nagy titkot belőle már itt az elején sem. de persze rebecca mader belépőjénél lett teljes a kép (rész közbeni nagy mosoly pt.2). azt hiszem jó ötlet volt megint gyűjtögetni a részeket, valahogy meg kell találni a megfelelő mese-időt, úgy tűnik. (++04.19.)