soroló

„my monsters, the ones you call depraved, they are the beautiful, heroic ones. they offer their oddity to the world. they provide a laugh, or a fright, to people in need of entertainment. everyone is living the life they chose.”

na, lehet tippelni, hányadik jelenetében gyújtott rá jessica lange? igen, egyből az elsőben... bár a való életben ki nem állhatom a cirkuszokat (túl sok negatív emlékem van a vidéki hakni-előadásokról, a rossz állapotban lévő tevékről meg a félszemű késdobálóról), de elismerem, hogy mozgóképen nagyon tud működni a furcsa világuk. ezért is örültem, hogy ryan murphy-ék most ezt a témát dolgozzák fel, egyébként is jól megy nekik a kívülállókkal való foglalatoskodás (lásd még glee). valahol reménykedett benne az ember, hogy felidéződnek benne a carnivale iránti szép emlékek, de ebbe a sátorba más irányból közelítünk. persze a testi deformációval rendelkezők itt is szép számmal képviseltetik magukat, de a nagy rejtély-központúság szerepét itt talán a karakter-lélektan fogja átvenni. jessica lange persze most is hengerel, hasonló a karakter, mint az előzőekben, de több lesz benne a drámaiság és a német akcentus (és mit ismerne jobban egy színésznő, mint a sztárságra való kétségbeesett vágyat és a féltékenységet). sarah paulson is szép összetett feladatot kapott, és ügyesen él is a lehetőséggel, hogy ne csak szavakkal, hanem arc-mimikával is érzékeltesse a két lélek közti különbséget. a többiek mélyebb megismerése is sorra kerül majd szép lassan, egyébként sem volt nagy a tempó most, és letisztultabb volt, mint az eddigiek, nincs zsúfoltság. a bőr alá mászó kényelmetlen hangulat viszont most is működött, bohóc-fóbiások messzire kerüljék lehetőleg. (murphy rendezőként is bizonyít, tetszettek az osztott képernyői, a fényekkel való elkenések, és hogy minden furcsaság megmutatásánál kivárta a megfelelő felfokozó időt. viszont azt nehezen emésztettem, hogy bowie-dal szól egy 1952-es történetben. pedig addig jól működött a korhangulat.) (++10.11.)

„you do not have the luxury of choice anymore. all we can do now is fight.”

hümm, tudni kéne, mikor kell meglengetni az a míves ezüst-kardot, és elvágni az évadot. mert bár kicsit erőtlen volt a mester elleni harc (tényleg nem lehetett volna életszerűbben kitalálni, hogy meneküljön el, ha már szükség van rá a későbbiekben), de jó kiszállási pont lett volna az öreg ’megszívtuk’ beszólása. de azzal is kiegyeztem volna, ha a vériszamos pincében zárunk, ahol épp elkezdték nagymértékben építeni a mitológiát a többi rosszarcúval. de itt sem tudtak megállni. nem, ahhoz kellett nyúlni, ami a gyenge pont volt az egész évadban, a gyerekhez és egy pohár italhoz, és persze, hogy most sem működött, így miután felszívtam magam, ismét csalódottan kellett kifújni a levegőt. egy dologra lehetnek büszkék carlton curse-ék: hogy tudtam aggódni azért, hogy a legjobb karaktereket (mr.keamy és a hacker-lány) ne veszejtsék el idő előtt. (++10.11.)

hát nem sikerült megfertőződnöm... pedig vártam ezt a show-t erőteljesen, gondoltam del toro majd jól felrázza nekünk a vámpírosdit, visszahelyezi őket a gusztustalansági verseny élbolyába, üdítően hatva a sok enyelgő agyaras szépfiú után. és ott is vannak benne generikusan az élvezetes darabkák, de elszomorító, hogy mennyire érdektelen csomagolásba kerültek. rengeteg időhúzás, félresikerült karakter-dráma kényszerített arra, hogy a kelleténél sokkal többször pillantsak az órára a lejátszás közben. szomorú vagyok, mert a mitológiája érdekelne (az azokhoz kapcsolódó jelenetek működtek mind a múltban, mind a jelenben), a képi világa és hangulata egyéniséggel ruházta fel, és mindig tisztelem azokat, akik bátran nyúlnak az analóg trükkökhöz, de úgy tűnik, ezeknél több kell, hogy magasabb legyen az élvezeti faktor. muszáj kiirtanom a rengeteg nézett sorozatom közül azokat, amik elveszik az időt az értékesebbek elől, úgyhogy kénytelen vagyok szigorúan lecsapni: inkábbnemtetszett és kasza.

„a man cannot live by two names.”

semmi puszi meg ölelés, egyből a lelkizés közepébe ugrunk...? már nem is számolom, hogy hanyadszor húzzák el a mézesmadzagot a felicity+oliver rajongók orra előtt, és persze most sem lehetett az, hogy próbáljuk meg, az első esetlen randin máris robbantani kellett őket -mindenféle értelemben... (plusz még áthozhatják barry-t is, hogy bekavarjon, és még van ott a mindig hengerlő mosolyú brandon routh is, aki új karakterként tapad majd a szöszire, úgyhogy kedves fan-ok, nem sok jót jósolnék...) hozzájött még ehhez az apaság felelősségének kérdése is (nem örülök), és a legfontosabb, a magánélet vs hősködés, nem nagyon értem, hogy a világ számára mutatott alteregónak miért kéne ekkora konfliktusba kerülnie a rejtett énnel, bár igaz, hogy legtöbbször ellógtam a pszichológia órákat a főiskolán... azért volt egy kis akció is, peter stormare kisujjból hozta a képregény-gonoszt, akire túl nagy hatással volt a batman begins madárijesztője, de lehetett vele és a csapatával bunyózni. a flashback-kel csak alapoztunk, még nem igazán látszik, hogy mit akarnak kezdeni az új helyszínnel és szituval, a fekete kanári meg azért kellett, hogy ööö, új kanárit avassunk...? láttam már nagyobbat robbanó kezdést is... (++10.11.)

„if people take the law into their own hands, then there is no law.”

nem sok ködösítés volt azzal kapcsolatban, hogy mire megy ki a játék, de miért is titkolnák. itt egy valaki, aki próbál valamit tenni a bűnös emberek ellen, aki meg akarja tisztítani a várost a burjánzó mocsoktól (ami csak a pingvin féle őrülteknek tetszhet), csak a módszereit választja meg rosszul. mert úgy nem lehet bűnt üldözni, hogy te magad is bűnössé válsz, a gyilkosság nem megoldás -lelki szempontból. egyetért ezzel jim gordon és nagyokat bólogat a kis bruce wayne is. nyílegyenesen hasít a főszál, de közben a városi forgatagban is elmerülünk, megismerünk egy újabb gengsztert (david zayas jó lesz ebben a ’kívülről kedvesnek tűnő, ámde’ szerepben), és továbbvisszük selina történetét is. kicsit zavar, hogy barbara gordon körül kavarják a dolgokat, simán elég lenne, ha csak igen mutatós dekoratív elemnek használnák, igaz, várjuk ki a végét... (továbbra sem értem hollywood-ot, hogy miért kasztingolnak közepesen ismert színészeket arra a szerepre, ahol meg kéne lepődnünk a végén, hogy ki volt a tettes...) (++10.11.)

„i betrayed our king.”

az egyik legfurcsább tulajdonság az emberben, hogy beteg módon vonzódik a drámákhoz, a szörnyű balesetekhez, a sajnálatos katasztrófákhoz. vagy legalábbis érthetetlen, hogy ennyi élvezetet okoz nekünk, ahogy tovább mártják hőseinket a bűnbe és mocsokba. persze tudjuk, hogy egy ilyen közegben nem maradhatott megtorlás nélkül az előző rész végi mészárszék, de jax már alig figyel a részletekre, ott van a szemében az a brutalitás, amiről eddig talán nem akartunk tudomást venni (a nyitó-jelenetben is elég volt neki dohányoznia a hulláktól hemzsegő kanapén, bár le kellett hámozni a cool réteget, hogy meglássuk a kíméletlenséget...). de a sajnálatos eseteket sem lehet már annyival elintézni, hogy szegény juice-t megint félrevitték, mert minden cselekednek érzed az ólomsúlyát. még mindig homályos az út vége, hogy kinek lesz menekvés ebből a pokolból. ha egyáltalán létezik kiút. (már vagy két hete megfogadtam, hogy nem olvasok kommenteket az ep megnézése után, mert csak felhúzom magam, hogy idén tömegesen támadnak a segglyuk-falvai megmondó-emberek, akik valahogy mindenben hibát találnak most már. de hogy még azt sem érzik, hogy mennyire meg tudta csapni az embert, ahogy átváltottunk a ’let the sunshine in’-re... asszem most már inkább sajnálni fogom őket, mint morogni a szűklátókörű böffenéseiken.) (++10.10.)

„-what’s more personal than a man trying to kill you?

-fides. trust. loyalty. the foundation of the roman empire.

–didn’t caesar get a knife in the back?”

eddig is kényesen ügyeltek minden mívesen megmunkált részletre, legyen az egy mandzsetta-gomb, vagy egy pohárban csörgő jégkocka hangja, nem beszélve a gondos válogatásról, hogy minden szerepre megtalálják a megfelelőt, de most nem mehet el az ember szó nélkül az ifjú nucky-t hozó srác mellett, aki tökéletesen levette steve buscemi minden apró gesztikulációját (oké, talán a műfoggal túlzásba estek, de erről nem ő tehet). most utólag végiggondolva, ez egy bosszú-előkészítő epizód volt. többszörösen is. az egyértelmű, hogy chalky a bosszú miatt érkezett meg a bordélyba az epizód végén, igaz, hogy mást talált ott elsőre. azt is határozottan állíthatjuk, hiszen hallhattuk kijelenteni, hogy nucky nem fog nyugodni, míg a megfelelő válaszlépést ki nem ötli a nyughatatlan olaszok ellen (ezek tényleg csak ezt a ’szétlövök mindenkit, és akkor én leszek a király’ mentalitást ismerik...?). és valahol van alden is elégtételt vehet az őt megalázó capone-on, ha belemászik abba az elhíresült adóhatósági trükkbe, ami a sebhelyesarcú bukását okozta. bár lehet, hogy most inkább nagyobb vágya, hogy odacsapjon eli-nak, nehéz kiigazodni a faarcán (jut eszembe, nagyon vicces volt a múlt szex-árnyainak felismerése és a commingout)... (++10.10.)

„we don’t need any more plans. what we need is a win.”

baljós előjel, ha a flashback alatt azon merengek, hogy bárcsak maradnánk itt a jelen helyett. pedig ott sem lóhalálában futott a történet, de fontos adalékot kaptunk az öreg zsidó múltjából, megismerhettük a szíve történetét. aztán a jelenben is sikerült felpörgetni az eseményeket, végre nem csak magukkal foglalkoztak, hanem próbálták átadni a tudásukat az emberiségnek (ehhez kellett, hogy a szöszi visszatérjen, mert kell mindig egy ész a csapatba, hogy működjön, és ennek egy kicsit híján voltunk mostanság...). ez persze nem tetszett a rosszarcúnak, úgyhogy indult a támadás és az iszkiri. plusz lenyestük a sallangot, úgysem szerette egyetlen néző sem a láncdohányos öreglányt, meg még mindig azok a legdrámaibb jelenetek, amikor egy családtagtól kell brutálisan búcsúzni. ...azért gonoszak carlton curse-ék, hogy rendszeresen lengetik nekünk ezt a különleges kommandós szálat, mint vámpírnak a véres rongyot, aztán mindig elszaladnak… (++10.09.)

„i am the fastest man alive.”

egy szempillantás alatt magával ragadott ez az egész... oké, nem nulláról kellett építkezniük, megtérülni látszik az univerzum-teremtő szándék, hogy megismerhettük már a fő karaktereket a nagy-testvérnél (és most is milyen jó volt az a kacsintás oliver-rel). bocs, előreszaladtam... az ember annyi eredet-történetet látott már az elmúlt években, moziban és tévében, hogy kicsit már belefáradt. de itt ennek nyomát sem éreztem, gördülékeny volt az egész, annak ellenére, hogy bele kellett férnie minden szokásos kelléknek a feszülős szuperhős ruci alá, és mégsem volt olyan érzése az embernek, hogy csak futkosunk ide/oda egy listával, és pipálgatunk ki mindent. mert jó a karakter, grant gustin érzékeny hőst formál meg, hatalmas rejtély szikrázik a múltjában, és elintézték, hogy minden hétre jusson szupergonosz is (és ezzel meg is különböztetik magukat a földhözragadtabb arrow-tól). szóval greg berlanti és andrew kreisberg még mindig értik a dolgukat, vagy csak geoff johns jótékony kézsimításai kellettek, hogy minden flottul menjen. illetve fusson. nem ígérem, hogy ez lesz az utolsó szaladgálós szóviccem az évadban… (pohár félig üres/tele hozzáállás: azért tart az ember attól, hogy az évadközi részekbe mennyi trükk fér majd / azért ezt a pilot-ot david nutter (szokás szerint) nagyon összerakta...) (++10.09.)

„survival isn’t enough. you have to live.”

no, hőseink is megismerkedhettek a fagyos csajszival, akit percről percre jobban sajnálunk mi is, szaladnánk oda, hogy felmelegítsük és megvigasztaljuk szegényt... a minden-mindennel-összefügg játszmába ma david-et dobták be, még jó, hogy rémlett, hogy farmboy volt, mielőtt elráncigálták királyfinak, így nem volt meglepetés a dolog (csak azt a parókát felejteném...). az meg az emancipáció magasiskolája, hogy egy lánytól tanulta meg a vívás alapjait, de mondjuk én nem szoktam fennakadni ilyen dolgokon (áhhh, most, ahogy ütöm a billentyűket, most esett le, hogy honnan ismertem az epizód negatív karakter-nőjét (samcro!), túl sok a sorozat, vészesen olvad egybe...). szépen mindent a ’ne add fel’ tanulságra építettek, és emelték fel egyre ezt a fontos eszmét. tanuld meg, ha így teszel, eléred a céljaidat, képes leszel haladni a változással (apropó: feldobja majd snow karakterét az új szerepkör, és ez a házsártos kifakadás is vicces volt). azonban van valami, amin a készítők nem szívesen változtatnak: az egykori sorozatukból szeretnek gonoszokat hozni... (++10.09.)

„sarge, i’m every kind of friend. i’m phoebe, i’m chandler, i’m rachel, i’m... who’s the dinosaur guy?”

minden szitkom-ban fontos a barátság fejtegetése, de kevésben van olyan kurázsi, hogy egy vaszektómia kapcsán tegyék ezt. a többi meg a szokásos, santiago a legjobb akar lenni, boyle beleesik néhány túlzásba, de azért terry crews lopja ma előlük a show-t. (++10.09.)

„i saw the kill list after 9/11. do you know how many names were on it? seven. including bin laden and al-zawahiri. you know how many names are on it today? over 2,000. it’s alice in fucking wonderland. you don’t even have to be a terrorist anymore, apparently. you just have to look like one.”

azt nem mondhatjuk, hogy minden ugyanolyan, mint régen, de azért a jelentős áldozatok ellenére nincs markáns változás. csak a főcímet hiányoltam, be is kellett raknom egy kis miles davis-t az értékelés megírása alá... komótosan néztünk körül kabul-ban és iszlámábád-ban, vettük fel a fonalat, fogtuk fel, hogy milyen életszakaszban jár épp carrie. még az elején lévő bombázásnak sem tulajdonított elsőre jelentőséget az ember, pedig komoly lavinát indított el. máris rengeteg következmény szakadt a nyakunkba, láthatjuk, hogy reagál egy ilyen félresikerült támadásra a családját elveszítő túlélő, vagy az a fickó, aki ténylegesen megnyomta gombot. a sorozatra jellemző feszültség csak az epizód végefelé bukkant fel, amikor beszorultunk egy lincselőkkel körülvett autóba (szegény corey stoll-t nem sokáig alkalmazták...). számomra meglepő volt, hogy quinn ügynök ennyire megkészült az eseményektől, pont tőle nem vártam volna ezt. viszont carrie szépen tartja magát -amíg idegen földön tartózkodik, jó messze a családjától... ha már belekerült a kalapba tavaly a terhesség, ezt az utat kellett választani, hogy lássuk, hogy hősnőnk alkalmatlan anyának a jelen körülmények között, ráadásul egy nagy vörös mementója is brody-nak a baba, persze, hogy menekül a kis csöppség elől. még szerencse, hogy ráharapott egy rejtélyre, így bulldog-üzemmódba kapcsolhat, mi pedig szíves/örömest követjük a rizikós helyzetekbe. (++10.08.)

„one small thing for a thing, one enormous thing for a thingy-thing!”

űr-horror a bbc-n? miért ne? mert ne mondjátok, hogy nektek nem ugrott be az alien-típusú zsáner, miközben hőseink a kihalt bázison szorongtak, és rettegtek egy izé miatt, ami hajlamos az ember arcába ugrani... az oktatási célzatot most egyedül a gyerek-szereplő képviselte, mert eléggé elrugaszkodtunk a földhözragadtságtól, nem korlátozhatja az írói fantáziát holmi gravitáció (még arra is kitértek, hogy a jövőben hogy lehetne ott a hold, ha most történik vele valami). de persze egy scifit szerető ember azt mondja ilyenkor, hogy ’miért ne’, miért ne lehetne a hold egy tojás, ami nyugodtan várja, hogy kikeljen a mélyében szunnyadó lény... szorongtunk és fantazmagóriákon szórakoztunk, de aztán jött a lényeg -nem emlékszem olyanra, hogy a doktor ilyen pszichológiai kísérletet végzett volna az emberiséggel, amikor (talán látszólag?) hátralépett, és a kezünkbe adta a döntést. és nincs abban semmi meglepő, hogy az emberiség elbukott ezen a teszten. mert nagyon kevés az közülünk, aki a jót látja meg egy új szituációban, a bizonytalanságra csak egy választ tudunk adni: rombolunk. hát nem lett egy vidám vég, de örülök a komolyabb tónusoknak. (++10.06.)

„every irish, negro, cowboy and kraut! you grab yourselves a bucket! let’s save this town!”

túlságosan tárgyalásosra és győzelmesre vettük az elejét, hogy aztán felbukkanjon az az istentelen sidney snow, és beüssön a krach. rossz volt nézni, ahogy ég a templom, és bennem már a lángok felcsapásától motoszkált, hogy ’hol lehet a kölyök’, de aztán arra gondoltam, hogy majd előkerül. eszembe se jutott volna, hogy a legártatlanabb lelket veszik el tőlünk az írók. nem lehet mondani, hogy nem működik a dráma a sorozatban, megszakadt az ember szíve, és nagyon okosan csak lelkileg sokkoltak, nem mutatták a testet, nem lett volna attól szörnyűbb az egész. a temetés után már reménykedtem, hogy most új formában tér vissza bohannon bosszúvágya az első évadból, de teljesen más irányba vitték az elégtételt a végén, érdekes lesz. igaz, egy hónapot kell várni rá, ami még mindig jobb, mint amit tegnapig hittem, hogy ez lesz az évadzáró. mikor csapott plusz három részt az évadhoz az amc...? (++10.06.)

„-the guerillas have started attacking our cargo ships. some have been sunk, many have been not able to pass. there are shortages of all sorts from chestnuts from malay, teakwood from siam, coca leaves from java.

–i’m not interested in chestnuts or siamese teakwood. we’re a hospital. we need cocaine to exist.”

néha nem kell túlgondolni, elég egyetlen trükk, hogy hatásos legyen az epizód. a mai trükk az volt, hogy rengeteg közelit használt soderbergh, és clive owen vállára (vagyis inkább az arcára) rakta a rész súlyát (sokszor még akkor is őt mutatva, amikor kevésbé volt indokolt, hisz’ más beszélt, vagy a műtétet is mutathatta volna). és talán nem lehetett volna ennél jobban bemutatni az elvonási tüneteket, ennél a személyes látószögnél. de azért kitértek arra is, hogy nem csak a függő doktornak volt szüksége az akkor még elfogadott szerre, sőt, néhány mosolygós jelenetet is kaptunk, ahol a pénzügyi szakemberünk kajtatta a rávalót. voltak még romantikus kilengések és egy vörösben úszó hangulatos befejezés is, hogy elmondhassuk, hogy igazán kiváló epizódot láthattunk. (++10.05.)

„a dangerous game is being played throughout the city.”

amikor valaki egy szokásos formulát használ, az könnyen kiszámíthatóvá válik. itt mégsem aggódom, hogy ez lesz, annak ellenére, hogy láttunk már ilyet a sorozatban eleget, hogy a hetiügy később fontossá válik, hogy a látszólagos különálló szálat beintegrálják az átívelésbe, de valahogy mindig tudnak úgy csavarni rajta, hogy a ’szokásosság’ helyett az ’érdekesség’ lesz az, ami feltűnik az embernek. és a rootjr kislányból is ki lehet majd hozni valamit, abból meg főleg, ha a gonoszgép ellen-csapatot rekrutál. de itt vannak hőseink is, akik egyre inkább félredobják az álcát, és együtt dolgoznak újra egy szebb világért, új köntösben, az eddigieknél is kúlabb denevér-barlang 2.0-ban. (++10.05.)