soroló

„i hate my home. i feel invisible there. i’m just like you.”

van, amikor a szexuális töltetű férfi/nő évelődés mozgatja meg a karaktereket, és van az itt látható helyzet is, amikor két azonos nemű karakter bonyolult viszonyából alakítanak ki nagyszerű párbeszédeket, adok/kapok-ot. az a jó, hogy ismerjük emma és evil bonyolult viszonyát, megértjük az összes sérelmet, mégis drukkolunk, hogy valami barátság szerű kötelék kialakuljon köztük. valami erősebb az érdekből összefogásnál. a flashback elsőre talán erőtlen analógiának tűnt, talán túl direktnek azzal, hogy egy sötét hajú lányt kasztingoltak a majdnem barátnő szerepre, de aztán a végén szépen kapcsolták a (fél)évad rejtélyhez (mivel ez egy ifjúsági televíziós program, ezért félve írom csak le, hogy én éreztem egy enyhe szexuális vonzódást a két lány között, de ez valószínűleg csak az öreg perverz énem kivetülése volt csak...). mert egyre inkább ráncoljuk a homlokunk, ahogy kapjuk az információ-darabkákat a hókirálynőről, de úgy tűnik, nagyon szép egésszé fog összeállni minden (és elizabeth mitchell-t még mindig erre a szerepre teremtették). (++11.02.)

„apparently we both handle grief differently.”

miután visszahoztuk thea-t, újra sara szomorú históriája felé fordulhatunk. le kellett venni mr.merlyn hátáról a célkeresztet, úgyhogy jártunk egy kört körülötte, felvetve némi morális dilemmát is (oké, hogy nem ő ölte meg a szöszit, de azért ártatlannak nem mondható, ráadásul ott van tavaly óta az oliver-féle no kill policy is). nem is tudom, hogy jobb-e, hogy oliver a realitás talaján áll, és nem csak az érzelmei irányítják, mint akik azokat, akik csak gyilkos kiképzést kaptak. máris behozták nyssa kedves papáját is, az csúnya lesz, ha tényleg háború indul a liga és a team arrow között (és igen, én is reménykedtem, hogy liam neeson arcát látjuk majd, amikor megfordul, de mind tudjuk, hogy a nolan-univerzum egy zárvány, nem lett volna szerencsés keverni a dolgokat...). nem örülök neki, hogy lance parancsnok halloween-kosztümnek csúfolta nyssa ruciját, mert az utána következő jelenetnél, amikor dig kivételével mind be voltak öltözve, az ember önkénytelenül is elmosolyodott a szituáció komik-szerűségén... (++11.02.)

„i designed a compact cryo engine to achieve absolute zero. i built it to stop you.”

hello felicity, jöttél csapatépítő tréninget tartani...? oké, igazságtalan vagyok, mert nem csak azért volt itt a szép szöszi, hogy elmondhassa, mennyi sorját kellett ledörzsölni, mire összeállt az arrow team, so be cool, guys, hanem hogy kicsit rendezzék a viszonyukat barry-vel (és hackerkedjen is egyet csak úgy, kikapcsolódásként). túlságosan hasonlóan hebegő a habitusuk, ezért látszatra nagyon is összeillő a páros, de egyáltalán nem biztos, hogy jól működnének is élesben. eközben végre nem egy metahumánt húztak elő, hanem egy hagyományos embert meg az ő fegyverét, amit jól a laborhoz (és a konfliktushoz) kötöttek. nehezen tudnék képregényesebbet elképzelni egy fickónál, aki napszemüvegben fagyot lő ki egy baromi nagy stukkerből... (és wenthworth miller jól hozta a hideg (kacsint) arcát a szerephez, örülök, hogy visszatérő lesz). (++11.02.)

„even scum spend the holidays with their families.”

bár batman nem érzi át a karácsony szellemét, azért a sorozatából átjött valami ebből, köszönhetően a hóesésnek és a diótörőnek. a joker hozza a formáját, a műsorából süt a tévéshow-k kritikája, még reklámszünet is van, és persze megint félreértik szegény párát -ő nem azért akarja élő adásban kinyírni azt a sok embert, nem azért robbant hidat, mert gonosz lenne. ő csak röhögni akar egy jót. és minket ez szórakoztat, számunkra ez a legnagyobb ajándék. (++11.02.)

„i call them splinter bombs. has a nice ring to it, doesn’t it?”

ez a sorozat jó kettős ügynök lenne, mert két arcát mutatja, és mind a kettő elég szép ahhoz, hogy szívesen nézzünk rá. jöjjek ki a homályból, mi...? szeretjük, amikor a főszálat bogozgatják, de láthatóan az is tud működni, ha ezt kicsit a sarokba állítják egy hetiügy kedvéért (ami persze nem is annyira önálló dolog, inkább a másik átíveléshez kapcsolódik). lehet élvezni a pörgős-forgós odacsapós akciókat (persze, ki ne imádná, amikor nők feszülős ruciban rúgják szét a rosszfiúk seggét), ugyanakkor nagyon erős karakter-párosokat is kialakítanak, a hangulat-paletta különböző végeire rántva őket és minket is (évelődés az exek között, dráma a laborban, összetett érzelmek + titkok és hazugságok a pincében). és közben megint nemzetközivé lesz a világ, ami felett pillanatok alatt elrepül a 40 perc. idén most először éreztem, hogy azonnal mennék tovább a sorozattal -csak nem egy hét szünet lesz a vetítésben...? (++11.02.)

„country music, it’s the genre for storytelling. you get to know the characters within four minutes and fall in love or hate.”

innen magyarországról nézve átérzem dave-et, amikor nagyon távolinak érzi magától a country-t, mert úgy tűnik, ahhoz, hogy igazán átérezd ezt a stílust, oda kell születned az amerikai délre. ennek ellenére engem is meg tud fogni valami a stílusban, de igazán csak a felszínt tudom kapargatni. és ezt éreztem dave-en is, érdekli a dolog, beledugja a lábujját a hangulatba, szívesen hallgatja a műfaj nagy öregjeit, meglepődve figyeli az a gyáripart, ami a zenére épült tennesse-ben, de azért van egy pont, amikor azt mondja, hogy eddig és ne tovább. most először hiányzott a személyes érintettség, illetve csak egyetlen kapcsolódási pontot talált -egy furcsa producerkedést (én köszöntem szépen a zac brown bemutatását). talán az lehet a nyitja a dolognak, hogy a country-hoz át kell kicsit itatódni istennel, és az nem mindig könnyű. van viszont a stílusnak egy másik vetülete, amit dave jól megtanult: egy dalnak egy történetet kell elmesélnie, és megint tele is pakolta a szöveget olyan referenciákkal, amikről majd eszünkbe jut az a sok ikon, akiket hallhattunk nyilatkozni a sorozatban. (++11.02.)

„you’re right. this is about war. and maybe tomorrow, next month, maybe ten years from now, someone wearing a reaper will cut your heart out.”

sosem könnyű jax-nek, amikor rá kell döbbennie, hogy nem mindenható. ilyenkor mindig talál egy megfelelő tetőt, ahol elmélkedhet (lehetőleg valami cool zene is járjon hozzá, most nagyon imádtam az ’all over the warchtower’ hegedűs verzióját -bírom, hogy ennyire ikonikus ez a nóta az amerikaiak szemében, nem is tudom, hogy hanyadik feldolgozást hallom belőle. bocs, mellékútra tévedtem...). de nem csak ezzel idézték a régebbi részeket, hanem egy csomó egyéb cucc is elő került a láda fenekéről, jt rejtélyes könyve és halála, a ’merre viszi jax a klubbot” örök klasszikusa. és az a baj, hogy amikor jax a gyengeség jeleit mutatja, vagy csak elhibáz egy lépést, akkor olyanok szívják meg, akik fontosak neki (és nekünk). bobby-t eddig sajnáltuk, most a keménységét látva a tiszteletünk nőt egy hatalmasat az irányába (az őt kínző michael st. patrick-et utoljára a sixfeetunder-ben láttam egy merőben más szerepben, szép utálatos munka, bro). de most már a gyerekekért is aggódhatunk. le kell jönni a tetőről, és... igazából nem tudom mi lenne a jó megoldás, túl erős az ellenfél, most még belső ellentét is felütheti a fejét, nagy a tét, nagy lehet a veszteség... most sem szívesen költöznék charming-ba... (++11.01.)

„i think he likes bats better than people.”

szomorú gyerekkorom lehetett, hogy nekem ez kimaradt anno (bár elnézve most a szörny átváltozását, hááát...). ezért régóta szemezünk már, sőt, egyszer már meg is próbálkoztam vele, úgyhogy ezt meg a következő részt letudtam, de aztán valamiért megakadtam (két megoldás lehet, idő- vagy tárhely-hiány... pedig még azon is gondolkodtam, hogy fordításra adjam a fejem, nem bonyolult a szöveg, jó nyelvlecke lenne...). érdekes, hogy a produkciós sorrend szerinti első rész egyből a közepébe vág, sokáig nem mutatják a heti-gonoszt, hogy sokan azt higgyék, hogy már a címszereplőt látják. bár talán nem annyira ismeretlen karakter a kifordított batman. nem rossz a sztori egyébként, bár inkább mellékesnek számít a hangulat mellett, amit zseniálisan sikerült áthozni a burton-filmekből. idén jobban benne vagyok a képregény-kultúrában, remélem ez löketet ad, hogy végre leróhassam egy nagyon régi adósságomat. (++10.31.)

„he wants your misery. he wants the true darkness.”

köszönjük edward mordrake! mi is szerettük volna hallani ezeket a történeteket, így hálásak vagyunk, hogy kiszedted a jelöltjeidből a legsötétebb titkukat. a meglepően hosszú nyitányban csak alapoztunk, a születésük után egyből hátrányba kerülők szomorú históriáival. aztán imádtam, ahogy elmerültünk a hírhedt berlini dekadenciában, a képek tönkretételével elérték azt, hogy ne zavarjon, hogy a hülye szabályozások miatt nem mutathatnak meg mindent, ami visszaadhatná azt a fertőt, amiben fuldoklott a harmincas évek németországa (viszont plusz pont a snuff filmes utalásért). meglepő módon eljutottunk a bohócos történet fejezet-végéig, az ő történetével is megnyílt kicsit a szívünk, de talán érdekesebb lesz, ahogy egy másik gonosz épül a szemünk előtt. kicsit nyugvópontra is juttattuk az eddigi történéseket, közelítettük egymáshoz a nézőket és a fellépőket (a ’normálisakat’ és ’másokat’), ez a béke biztos, hogy fel lesz bolygatva a következő részekben. de most ne tekintsünk a baljós jövőbe, az elmetett titkokra, csak ünnepeljük a halottak napját! (++10.31.)

„is there anywhere private on this whole fucking island?”

el tudom képzelni, hogy egy hagyományos narratívához szokott embernek mennyire frusztráló lehet ez a sorozat. hogy képtelenség eldönteni, hogy melyik igaz az igaz. hogy mit fogadjunk el valóságnak abból, amit látunk és hallunk. plusz rengeteg kis apróság van, amik jelentéktelennek tűnnek, csak színesebbé teszik a képet -gondolok itt a családi reggelire, vagy hogy allison-ra ráférne egy új ruha a férje szerint (nem véletlen gondolom, hogy eric overmyer-t is bevették a csapatba, a treme is ilyen kis ’semmiségek’-ből volt felépítve, és mennyire jó is volt...). de aki benne van a játékban, aki szeret elmerülni az életszerűség apró dolgaiban, az biztos, hogy el is veszett így a harmadik részre. múltkor az első csókig jutottunk, ma már az első aktus is meg volt (legalábbis a férfi szerint), el nem tudom képzelni, jövő héten milyen sarokpontig kukkantunk el... (++10.31.)

„i want to win a nobel prize. i do not want my work reduced to the warm-up hour before ’mister magoo’.”

kicsit ernyedten fogadtam a hírt, hogy még mindig az impotenciával foglalkozunk, de aztán sikerült felkelteni a figyelmemet, izgatottan vártam, mikor ér a csúcspont. mert mostanában mindig van egy nagyjelenet a sorozatban, aminél az ember szaporábban kapkodja a levegőt, és nem akarja, hogy véget érjen, annyira élvezi. ma többszörösen is ilyen élményben lehetett részünk, úgyhogy melyiket is válasszam? a masters-tesók egymásnak feszülését, ahol a régóta kimondatnak sérelmek okoztak vérbőséget? a ducinéni sikeres letámadási offenzíváját, ami pont azt a mosolygós hangulatot hozta, amit az első évadban kaptunk nagy erőkkel. vagy ginny (majdnem) sikeres kísérletét, amikor megmozgatta végre bill-t (és nem, nem a cicik látványa miatt van a felsorolásban a jelenet, hanem mert megint sikerült úgy ábrázolni a szexuális feszültséget, hogy az ember önkénytelenül is az öklét kóstolgatta). azért nehéz a választás, mert nehezen megmondható, hogy mivel is kéne szavaznia: az agyával, a szívével vagy a farkával...? (igen, próbáltam annyira szexisre írni a bejegyzést, amennyire tőlem tellett, de nem hiszem, hogy ezzel sok intellektust elégítettem volna ki...) (++10.31.)

„anywhoozle, it turns out the criminal i hired to lift your watch was not trustworthy, and i ended up contracting tuberculosis of the foot and subsequently sing your death watch.”

simán csak mosolygós volt az epizód nagyrésze, egészen addig, amíg a kapitány fel nem fedte a nagy átverés részleteit, mert az zseniálisan sikerült (oké, az operára rablás is jól működött). azért jövőre már valami mást kell majd kiötleniük. végülis van rá majd’ egy évük... (++10.31.)

„three things are difficult to understand. the work of the bees, the movements of the tide, and the mind of a woman.”

épp a desszertnél elrontani az ízletes vacsorát? egész a végéig azzal hitegettek minket, hogy lehet kiút, hogy az eddigi életet hátra lehet hagyni, de aztán az utolsó pillanatban az arcunkba vágták a keserű igazságot: a múlt mindig utolér. furcsa volt, hogy nem éreztem azt a pezsgést, amit egy sorozatzáró előtt szoktam, valószínűleg bíztam az alkotókban, és nem is kellett csalódnom. érdekes, hogy egy történelmi sorozat nosztalgiától mentesen zár, sokkal inkább az emberi pillanatokra koncentráltak. ismét szerethetővé változtatták capone-t, csodálatosan búcsúztunk eli-tól és margaret-től. talán egyetlen dolog, amitől azt érezhettük, hogy vissza akarnak nekünk vele utalni, amitől nagyobb lett a szomorú sóhaj a végén, hogy sokat jártunk ma a címadó korzón. de logikus is ez, a kezdetektől szimbolikus hely volt a sorozatban. drámai véget ért a múltidézős szál is, egyre sűrűbben összevágva a jelennel, ahogy egyre jobban reflektáltak egymásra, és persze bekövetkezett az, ami nucky talán legsötétebb tettének minősíthetünk, amikor az önzés és a vágyak felülkerekedtek a személyiségében. és aztán éveken át láthattuk, hogy mi lett ennek az eredménye... (kicsit hiányoltam a főcímet, de szépen kiforgatták azt az elején a tengerparton.) (++10.31.)

amikor szorított helyzetből kell kihozni a legjobbat. nyolc részt sikerült csak kialkudni, és ennyi alatt nehéz lezárni egy szépen felépített történetet. kellettek hozzá a bátor döntések. ritkán lépik meg az írók, hogy hét évet ugorjanak két évad között, mert sokat kell hozzá magyarázni, hogy a néző megértse a változásokat (plusz bizonyos karakterek így búcsú nélkül kényszerülnek távozni). de mivel tudták, hogy hova (és mikorra) akarnak megérkezni, így meg kellett lépni. váratlan, de klasszikus mozdulat, hogy a végén veszik elő az elejét, azaz olyan történetszálat, ami az első rész előtt játszódik, hogy azzal is aláhúzzák a karakterfejlődést. és biztos sokan kiáltanak majd időhúzást, de szerintem érdekes volt látni az ifjú nucky sztoriját, ráadásul parádésan sikerült a szereposztás is, mindenkiről el lehetett hinni, hogy a fiatalabb énjét látjuk. a többi összetevő a szokásos volt, drámák és gengszterkedések szép sorban. az értékelésem is hasonlóan alakul az elmúlt négy évhez: erős tetszett.

minőség. biztos, hogy ez az első szó, ami mindenkinek eszébe jut, ha a sorozatra gondol. persze az hbo-nál megszoktuk ezt, de itt annyira mívesek voltak a díszletek, a jelmezek, a képi világ összességében, hogy öröm volt nézni. a szövegkönyv hiteles volt, annak ellenére, hogy bátran keverték a fikciós elemeket a megtörtént esetek szövetébe (én mondjuk szándékosan nem olvastam utána az életutaknak, mert nem akartam, hogy összekeveredjenek bennem a dolgok, és nem is akartam semmit (és senkit) lelőni magamnak. viszont utólag biztos, hogy elmélyedek majd a témában, mert igencsak sikerült felkelteni az érdeklődésemet). persze a szerethető rosszfiúk mellett ott voltak a kötelező magánéleti kellékeik is, akikkel sokszor türelemmel kell lenni, de sosem volt fárasztó, amikor az apró drámákban mélyültünk el, sokszor a színészek segítették át a csikorgósabb perceket. azt eddig is tudtuk, hogy steve buscemi nagyszerű színész (és ez a menyét-arc predesztinálta egy antihős szerepre, de nagyon is jól oldotta meg, sokszor vitte a csapott vállán a sorozatot), de rengeteg új arcot lehetett felfedezni, akik teljes erőbedobással hozták a karakterüket (csak néhány név, stephen graham (mint lehengerlő al capone), michael shannon (nagy utat kellett bejárnia van alden-ként), jack huston (mindig csodáltam, ahogy félarccal játszik)). hogy miért nem tudtam soha maximális pontot adni? hogy miért nem szerettem jobban? nehéz ezt megmondani, azt tudom, hogy az első évadban volt, amikor tologattam a megnézését, mert nehezen tudtam átállni a sok jelenkori network-cucc után a kamáslis húszas évekre, de ezen kívül megfoghatatlan, hogy milyen plusz kellett volna még. de azt hiszem, ez a titok örökre a sírba száll velünk. egy élmény volt, uraim, egy magas nívójú közös utazás. de itt az elmúlás, változik a világ, ó, hello mr.alkohol, örülök, hogy újra látom... (tetszett)

„mandy moore is aquaman’s kryptonite, bro.”

mi ez a finomkodás, hogy megkérdezik a férfi főszereplőt, hogy ki legyen a nő a filmben? hát nincs egy nagyonfontosember, aki megmondja, hogy ’ő lesz a lány’? (köszi, lynch!) szép logikusan építik fel a forgatási előkészületeket (még dale dye-t is rá tudják venni a bohóckodásra), valamint megtudhattuk, hogy a macsóság alatt több is van vince-ben. (++10.30.)

„i’m not ratting out my son! go fuck yourself.”

(már majdnem elfelejtettem, hogy mindig káromkodós idézetet kell választanom...) hát érdekesen oldották meg a riporter-néni problémát, egy váratlan szövetséggel. mondjuk az jó, hogy az fbi főnökön lehetetlen kiigazodni, a feleségével cukorkedves, közben mást is dug, egyszer tombolva ordít mickey-vel, aztán leül a donovan-ékkel, hogy némi kamuval etessék meg a szöszi lányt...? oké, nem lehet mindenki olyan faék-egyszerűségű, mint a donovan-lányok, akiket simán el lehet szédíteni egy kis odafigyeléssel vagy csillogással. aztán meg majd mi isszuk meg a levét... mennyire hamis volt már a rész befejezése, ahogy előadta a család, hogy ők egy kiegyensúlyozott, boldog család... (jut eszembe, többször felfigyeltem ma a zenére, mikor ray az apja után kajtatott, akkor mozgalmassá tették az aláfestést, később viszont thriller-esebbé változott, ahogy feszültséget akartak generálni a tárgyaláshoz.) (++10.29.)

„gotham’s golden rule, harvey: no heroes.”

kettős haszna is volt a flashback-es nyitánynak, megalapozták vele a hetiügyet, és megmutatták, hogy harvey bullock sem volt mindig ilyen megfásult cinikus, valamikor még dolgozott benne az igazi zsaruk szelleme. igaz, hogy most is ő volt az, akit nem hagyott nyugodni az ügy, aki buldog módjára ment a halvány szagnyom után, és rakta össze a kirakós utolsó darabkáit, tehát nincs még minden veszve nála sem, csak fel kell szítani a tüzet. kár, hogy most majd eszét veszti attól, hogy a társa hazudott neki. gordon nyomozó kevésbé volt hatékony ma, az ereje egy részét lefoglalta az aggódó barátnője, így e.nygma-t emelték még ki, hogy egy másik emblematikus gonoszt is elkezdjenek építeni, ne csak a pingvint. ez utóbbi épp csak megmutatta az uszonyait ma, igazán csak azért volt a részben, hogy ne feledjük őt, valamint a drámai belépőért a záróképben. jól működő epizód volt ez, még ha le is veszem azt, hogy tulajdonképpen egy hagyományos nyomozós-sorozat részt láttunk... (gyanúsan sok az önjelölt igazságosztó a sorozatban, vajon mire akarnak utalni...?) (++10.29.)

„the night before a mormon wedding a guy says, ’how am i gonna sleep with the same eight women for the rest of my life?’”

azt hinnéd, nagy móka egy ilyen fesztivál, pedig csak egy húspiac az egész, ahol kötelező benyalni mindenkinek, ha szeretnél munkát a közeljövőben. és itt ráadásul még a hó is esik... azért látszik, hogy mekkora súlya lehet egy fontos embernek hollywood-ban, ha mutatnak egy kövér embert, akit harvey-nak hívnak, nem kell egyéb magyarázat, egyből tudod, hogy ki a célpont. fontos tanácsok is érkeztek utah-ból, 1lány/2fiú felállásnál különösen óvatosan járj el, magas az összeakadás-veszély lehetősége... (peter dinklage-ot és a nagy james cameron-t csak emlegettük eddig, most már személyesen jöttek bohóckodni.) (++10.29.)

„lie, manipulate, exploit.”

érdekes nézni carrie-t munka közben, ahogy játszik a fiúval, olyan dolgokat kérdez, mond ki, hogy besétáljon a csapdába. és csak egyszer hullik le róla az álca, és én is csak akkor gondoltam bele, hogy valószínűleg ez az első szexuális kapcsolata brody óta, és ezt fel kell áldoznia a munkája oltárán -valószínűleg ezért folytak a könnyek abban a jelenetben. nem tudhattuk még anno, hogy mivel fogják feltölteni a brody-család kikerülésével felszabadult időt, de ma is jó pár szálat sodortak maguk előtt, úgyhogy nincs ebből gond. van megint egy árulónk, aki igaz, hogy kényszerből teszi, de némi tépelődés után, az alkohol hatására már nem hezitál. fara és quinn működő párossá vált rövid idő alatt, kiegyensúlyozzák egymást, a tapasztalt ámde megfáradt öreg róka és a botladozó, de lelkes kezdő kettősükkel. és saul is bizonyítja azt a klasszikus tételt, hogy megannyi év tapasztalata után is könnyű besétálni a nyilvánvaló csapdába... jövő héten emeljük a téteket. (++10.28.)

„do you know how grant defeated lee? he had more men. that’s all. and he was willing to let them die. it was butchery, not strategy, which won the war.”

...azért ez nem semmi kezdés volt! ahogy párhuzamosan láttuk a nemzeti hagyományőrzést és a kínai unortodox szexuális preferenciákat, hát abban benne volt kelettől nyugatig minden, ami a mai világunk esszenciájából leképezhető... aztán jól belemerültünk valami pénzügyi machinációba, el is vesztem kicsit a makroökonómia veszélyes harcmezején, még szerencse, hogy a zene szüntelen fenyegetettség-érzetet pumpált belém, így átvészelhettem a tüzérséget. meg persze küldhettem a virtuális ökölrázásokat frank felé, ahogy újra-és-újra visszafordította a lovát, hogy lecsapjon nemtelen ellenfeleire. eközben az újságírócskánk a naivitás kardjába dőlt, claire pedig erkölcsi győzelmet aratott (először azt hittem, hogy a first lady a férjéhez hasonlóan korlátolt, de aztán kiderült, hogy helyén van az esze). harci híreinket hallhatták, egyenesen a véres csatamezőről... (egy stream-szolgáltató által készített sorozatot nézek, amit saját kezűleg szedtem le a netről, és hataloméhes korrupt politikusokról szól -én így tüntetek!) (++10.28.)

„chaing chung is the hottest director in hong kong. tarantino has already decided he’s the next guy he wants to steal from.”

azt hiszem kifogyhatatlan humorforrás a távol-keleti reklámokban hatalmas pénzekért bohóckodó sztárok sztorija (remélem a lost in translation is mindenkinek megvolt), de most is működött, főleg, hogy a végén láthattuk is a végterméket. ennyi rész alatt meg már megszoktam, hogy vince szó szerint minden nőt megkap... (még bai ling-et is, igen. de mit keresett itt matt dallas melegként?) (++10.28.)

„i’m tainted meat.”

mindenkinek megvan a maga keresztje. megismerhettük a papét is, aki egy drámai monológban fejtette fel a múltját. monologizált a kannibál-vezér is, de bármennyire is erőlködött, nincs érv, amit megérthetnénk, hogy miért léptek erre az útra. viszonylag hamar lerendeződtek ők, akkor is, ha azt nézzük, hogy akár el lehetett volna húzni az évadban a gonoszkodásukat, akár azt, hogy mai rész harmincadik perce körül már hullazsákba kerültek (btw, leszámolás a templomban, ez csak nekem nagyon taratino-s...?). ritkán van ilyen, hogy jut idő bőven búcsúzkodni egy mellék-karaktertől, de bob-ra rászánták az időt, isten véled, kedélyes csoki ember! miután ismét elgondolkoztunk a hőseinkben növekedő embertelenségen, megint kiscsoportokra szakították szét a bandát, úgy tűnik, így tudják kellően feltölteni a rendelkezésre álló perceket. de az idei stabil kezdés után talán még lesz is merszem bízni az írókban, hogy tudják mit cselekszenek... (++10.27.)

„-this is you telling me that i might be an alien! that is not something you just say like it is no big deal.

-i was trying not to rattle you.

-well, guess what ... epic fail.”

egy sugárhajtású sebességével haladtunk az idei főszálon, szépen beépítve a többi mellék-vonalat, simmons hydrá-s küldetését, raina küldetését, skye-aput, ward-ot, mindig öröm látni, amikor valami így összerántódik egységgé. hogy ne csak lelkizzünk, behozták adrianne palicki-t egy harcias és végtelenül dögös karakterként, aki, khmmm, jól bánik a botokkal, és reméljük sokáig marad a csapattal (az is dicsérendő, hogy pár ecsetvonással fel is vázolták az évelődési pontjait). de hogy a szívünkre is hassanak, elég volt a két imádnivaló technikust egy terembe terelni -nem csak képzeletben. no, felesleges több mondatot kiszenvednem, soha rosszabb részt. (++10.27.)

„you think that’s how spring begins? with a group message on tree facebook?”

megint egy olyan alapötletet dobtak be, ami nagy mosolyt váltott ki belőlem, annyira tetszett –’és légyen egy nap alatt erdő mindenütt’. és ezután még jött a napkitörés is, amivel már foglakoztunk idén, és a megoldás, amire a doktorral együtt jöttünk rá (megspékelve egy kis rejtély-elmélettel, valódi esetekkel). talán azt sem bánom olyan nagyon, hogy gyerekek kellettek a történet elmeséléséhez, mert valahogy a rengeteghez passzolt ez a viszonyulási mód, főleg, hogy ügyesen igazi mesékből is szőttek bele finom szálakat. hogy egy picit idegesítőek voltak a lurkók? a jurrasic park óta tudjuk, hogy büdösek is, úgyhogy ebben nincs meglepetés... olyan ’kis aranyos’ volt a rész, ez jut elsőre eszébe az embernek majd, ha visszaemlékezik, vagy a fura kameraszögek, amikkel a gyerekek perspektíváját akarták ábrázolni; vagy az hogy mennyire éreztetik, hogy clara hamarosan válaszút elé kerül. áhh, nem, mégiscsak a nagy szíve lesz az első... (++10.27.)