soroló

„colombia is a catholic country, so christmas is a big deal. but the people of medellín always take it to the next level. and despite the manhunt for pablo going on around them, this year was no different. call it faith, optimism, or stubbornness, the people of medellín thought they’d seen it all, but they hadn’t. in fact, they hadn’t seen anything yet.”

kolumbia az a hely, ahol még a karácsonyi fények sem tudják átvilágítani a sötétséget... és nem csak a legszentebb ünnepet szentségtelenítik meg alávaló gyilkosságokkal, de az emberiség legszentebb intézménye, a család sem tabu többé a háborúban... és az az igazság, hogy bármennyire is taszító mind a két oldal (mert már rég nincsenek illúzióink afelől, hogy a cali kartell bármiben is jobb lenne escobar-éknál), igazából nem akarjuk, hogy ártatlanokat is érintő vérfürdő legyen bármelyik oldalon is -még ha sorozat-nézőként örülünk is annak, hogy drámára használják a fegyvereket... nem tudom honnan kerítették elő a producerek a pofátlanul fiatal rendezőt, josef wladyka-t, de ezt a részt látva teljes szívemből gratulálni tudok csak az éles-látásukért -már a fentről fényképezett nyitó-jelenetnél örült a szemem a látványnak, de aztán az escobar-ék elleni támadás vágatlan kézi-kamerás jeleneténél mondtam igazán, hogy hűha-hűha-hűha. és bár én nagy rajongója vagyok ennek a forgatási technikának, ilyenkor tud igazán kijönni az ereje, amikor nézőként azt érzed, hogy a te életed is veszélyben forog, nagyon hatásosan be tudnak húzni a szituációba, miközben kapkodod a fejed a káoszban. ezek után még inkább meg tud szakadni a szíved, ahogy nézed a sokkot átélt családot, miközben egy köteg papírpénzzel begyújtott kandalló világítja be nekik a karácsony estéjüket... ($$09.18.)

„what’s newsworthy about a few dead sicarios in the murder capital of the world?”

már az előző résznél is akartam írni, de szerencsére most is aktuális az, hogy mennyire működnek a csendesebb részek, amiket escobar a családjával tölt, nagy szerencséje, hogy ezek az ártatlan gyerekek ennyi emberséget adnak hozzá a karakteréhez, nélkülük már rég viszolyogva fordultunk volna el tőle. (plusz tata-nak isteni feneke van, gondolom nem véletlen, hogy előszeretettel állítják háttal a kamerának...). azonban nem igazán pablo epizódja volt ez, inkább az ellenségeit térképeztük fel -mert a gyász-időszakot gyorsan le kellett zárni a rendőrségnél, szükség volt egy új vezetőre, aki persze egy új, kimértebb irányt hoz az akciókba. de azért ez nem azt jelenti, hogy ne hullanának az emberek így is az utcán... a pena ügynök által támogatott közösség persze ugyanolyan vadállat, mint bármelyik kartell-csapat, kegyetlenek és jól felszereltek, be is mutatkoznak szépen medellín népének, hogy érezzék szerencsétlenek, hogy megint van mitől félniük... (ezek a scorsese-ihletettségű narrációk a korabeli felvételekkel még mindig nagyon működnek.) ($$09.17.)

„when pablo escobar starts believing the pen’s mightier than the sword... you know you’re getting to him.”

mint ahogy a jól ismert mondásból is tudjuk jól: a sarokba szorított vadállat a legveszélyesebb... és nem sok kiutat hagytak pablo-nak és hű embereinek, teljes frontos letámadásba kezdett a rendőrség, marékszám szórva a lövedékeket az utcán, égetve a kokaint és a papír-pénzeket. és látva ezt, talán még mi is azt gondoltuk, hogy most végre sikerül megtörni a nagyvadat, hogy eljöhet a dicsőség órája. ezért sétáltunk bele nézőként mi is abba a csapdába, hogy elhittük, hogy a félelem a legnagyobb úr -pedig egy patkány is akkor a legveszélyesebb, amikor fél... úgyhogy a biztosnak hitt akcióból vérfürdő lett, a dicsőségből bukás. (egyébként jól volt felépítve az egész, mert nem a semmiből jött, hogy az amerikaiak megúszták a golyó-záport, és az is tetszett, hogy láttuk a lány és a taxis srác bizonytalanságát, és aztán a végén állt össze a kép, hogy melyikükből milyen gondolatok váltották ki ezt az érzetet.) ironikusnak érzem, hogy a végén pena ügynök egy vadászok által berendezett szobában talált magának új szövetségeseket, mert szimbolikusan felkerülhet escobar feje is arra a falra... (érdekes tűnik, hogy az ideológiai ellentét is bekerült a képbe, bár mint kiderült, a szélsőjobbosok elsősorban személyes okokból üldözik itt a kommunistákat.) ($$09.17.)

„this is the night that we have all been waiting for: ryan wheeler versus jay kulina.”

régóta a fejemben dédelgetem azt az ötletet, hogy kéne írni egy olyan sport-filmet, amiben a két egymással versenygő csapat egyforma időt kapna a vásznon, mindegyik szimpátiát keltene a nézőkben, így amikor egymás ellen esnek a film csúcspontján, akkor ne lehessen tudni előre, hogy ki lesz a győztes, vagy hogy kinek a győzelmének örülnénk is igazán -és most megerősödhetett ez a titkos kis álmom, mert valami nagyon hasonlót vittek véghez a sorozat írói... mert eljött végre a nagy meccs, barát barát ellen, két srác, akiket egyformán megszerettünk az elmúlt másfél szezon alatt (oké, kétségtelen, hogy jay a szórakoztatóbb figura, de ryan is ugyanúgy beköltözött a szívünkbe), ezért úgy tudtam végignézni az egész harcot, hogy nem húztam egyik irányba sem, leginkább annak szurkoltam, hogy tisztességes legyen a bunyó, hogy tiszta küzdelemben győzzön valamelyikük. persze azt tudtam előre, hogy a sérült térd befolyásoló tényező lesz, de ezzel is lehetett játszani az írószobában, hogy jay kihasználja-e ezt az előnyét -és lehet majd ezt tovább görgetni a későbbiekben is, mert mindkettejükben maradt emiatt tüske... pedig a rész elején még úgy tűnt, hogy ez ismét frank grillo epizódja lesz, mert alvey lelkizése megint kiemelkedett, de aztán elkezdtünk felkészülni a nagy meccsre, és így más problémák felé néztünk. nem is baj, hogy hosszabbra hagyták a játékidőt, így nem kellett semmit sem megkurtítani -és így nagy örömömre a mendez-lányoknak is jutott néhány pajkos pillanat... a vége meg... már csak mosolyogva tudom tudomásul venni, hogy mindig oda tudnak bökni valami kőkemény drámát a végére... ($$09.17.)

„-la diosa... will save me...

-no, she won’t.”

emlékszem, hogy kicsit fanyalogtam tavaly, hogy miért nem lehetett békében eltemetni kate-et, minek kellett visszahozni, de igazság szerint lehet spiritusz abban, hogy belébújtatták a gonoszt, igaz, kicsit tartok attól, hogy madison davenport-nak nagy lesz ez a cipő, mert azt tudjuk, hogy szende kislányként jól működik, de abban kételkedek, hogy megvan benne a vibe ahhoz, hogy elhiggyük neki az alávalóságot... bezzeg eiza gonzález megint hozta a kisugárzását, a kemény és kérlelhetetlen arcát, amitől elhisszük, hogy ő a culebrák igazi királynője. mert persze hogy vissza kellett csábítani őt is az események sűrűjébe, és erre most rászántuk ezt az epizódot -no de ettől még nem zuhantunk unalomba, mert a ketrec-harcos környezet már eleve felfrissítette volna a tempót, de érkezett egy maja templomi szobornak kinéző gonosz is, hogy kellően szétcsapjon az ártatlanul szórakozni vágyók között. és persze mindenhol a gecko-tesók álltak a frontvonal élén, hogy ők kapják a nagy maflásokat... (tetszik, hogy nem felejtettük el a tavaly megkezdett vallásos culebrák vonalát, de hé, mexikóban vagyunk, a vallás itt szent dolog, nem...?) ($$09.16.)

„if you believe in heaven, mr.gecko, i suggest you start to believe in hell... because it is coming.”

mindig meg tudnak lepni rodriguez-ék, hogy mennyi mindent ki tudnak hozni abból a vékonyka sztoriból, amit a film-változatból örököltek... egyre gazdagabb a mitológia (gondolom van mihez nyúlni a mexikói kultúrkörből), egyre több alvilági lény bújik elő a fészkéből, hogy megbonyolítsák a viszony-rendszert. akár szó szerint is a föld alól másznak ki, hogy borsot törjenek a culebrák és (a) los hermanos geckos orra alá... mert persze a módosított irányvonalak ellenére is találnak helyet seth-nek és ritchie-nek, már rég nem a vámpírok ellen vannak, hanem nekik gályáznak -behajtók és kemény-emberek, mi mások lennének... de nem tököltünk túl sokat az új szituáció expozíciójával, egyből egy nagy vértócsa közepén találtuk magunkat, benne a szószban nyakig, erős ellenfelekkel harcolva, új szintre emelve a gusztustalanság-faktort (arcon át kihúzott koponya, tényleg...?). a sztoritól eltekintve nem sok minden változott, a ponyva-hangulat még mindig élvezetes, a gecko-tesók ontják magukból a tarantino-i popkult-utalásokat, és persze annyira cool mindenki, hogy egy ipari hűtő is megirigyelné a cool-ságukat... ($$09.16.)

„humans respond to fear in two simple ways: fight or flight. there’s no shame in getting the hell out of the way."

...és akkor eljött az ideje, hogy megint arról regéljek, hogy bár nem szeretem a horrorokat, de erre a heti negyven perces borzongásra minden ősszel szívesen fizetek be... és most úgy tűnik, hogy szó szerint kell érteni a horrort, legalábbis itt a nyitányban ryanmurphy-ék bevetettek mindent, amit a ’klasszikus ijesztgetés’ feliratú szütyőben találtak, percenként borzolták az idegeinket jump-scare-ekkel, poros közhelyeket dobáltak bele a dél-karolinai vidék mindennapjaiba... érdekes volt, hogy ennyire titkolóztak az évad előtt, hogy idén mit is főztek ki főtémaként, még a marketinget is úgy építették fel, hogy teleaggatták félrevezető nyomokkal az összes kiadott promóciós anyagot -és ezután kaptuk ezt a hagyományosabb horror-kelléktárat... egy nagy csavarra azért futotta: tévé a tévében, azaz dokumentum-műsorként tálalják nekünk a történetet, mintegy megtörtént esetként, amitől persze kap egy egészséges meta-csavart a felépítménye is (hozzátenném, hogy ha van valami, amit ki nem állhatok egy doku-műsorban, akkor az az után-játszás, a dramatizálva előadott jelenetek -bár ezek főleg a történelemmel foglalkozó alkotásokban zavarnak igazán)... ötletes, hogy így kvázi kettős szereposztást kapunk, mindkét oldalra erős színészi gárdát meghívva természetesen (ahogy murphy-éktől már el is várjuk ezt). és ezzel csak egyetlen apróbb bajom van: szeretem sarah paulson-t, de sokkal inkább néztem volna lily rabe-t egy aktívabb szerepben... ($$09.16.)

„you can’t tell him, gretch! the second those words come out of your mouth, you are no longer jimmy’s fun sex hole. you’re the guys at the beginning of ’saving private ryan’, who make the moms fall down."

ha gretchen-nek ilyen nehezen mennek a kellemetlen dolgok, akkor miért lenne most más a helyzet, mikor egy szomorú hírt kell közölnie? összegyűjti hát az alap-csapatot, hogy támogassák őt, de ezzel a csapattal ezt lehetetlenség kivitelezni... uhh, megint mennyi őrültség volt ma is (legfőképp a dup-step-es party-képeknél), de azért végig ott bújkált a szomorúság is a szeme sarkában... ($$09.15.)

„what we do it’s for something greater than ourselves.”

azt hiszem, kicsit beáldoztunk mindent a nagy csavarnak... bár kétségtelenül egy jó csavar volt ez, ami sokmindent átértékelt az évaddal kapcsolatban -mert eddig azon elmélkedtünk, hogy mi lesz, ha a szülőkkel történik valami, pedig a gyerekek a kulcs, ők a jövő... és így már nem csak az évad eleji traumatikus gyilkosságra néz más szemmel az ember, de az egész szenvedős paige-vonalra is, mert látszik, hogy az írók célt akartak adni a kiscsajnak, amit később tovább lehet fejleszteni, vagy kicserélni őket a kommunizmus eszméivel... és több szempontból is érdekes fejleménynek tűnik az, hogy a szovjet vezetés szemet vetett a titkosügynökök gyermekeire, mert majd végig lehet követni azt, hogy ez hogyan hat mind a gyerekekre, mind a szülőkre. hőseink közt már most megjelent ebből a szempontból az ellentét, túl nagy volt köztük idén az egyetértés, ez most jó indikátora lehet majd annak, hogy újra törést szenvedjen a kapcsolatuk... és megint érdekes volt azt érezni, hogy az ember egy kicsit szurkol annak, hogy sikeres legyen a küldetés, hogy a szovjetek megszerezzenek minden összetevőt a lopakodóhoz (pedig alapvetően ők lennének a rosszfiúk, ugye) -de ugye nem gondolta senki, hogy beeman ügynök hazafiassága egy kis érzelmi zűrzavarral megtörhető lenne...? (csak én szajkózom ezt már két epizód óta...) ($$09.15.)

1982 jó év volt -például akkor születtem... az amerikába beépült kémeinknek ebben az évben sem volt könnyebb dolguk boldogulni a mindennapokban, sőt, vég nélkül kapták a mellék-küldetéseiket, hogy összegyűljön minden adalék egy lopakodó technikához, vagy hogy megzavarják az amerikaiakat a közép-amerikai zavarosban. a sok cselekvés és jövés menés között kicsit talán elsikkadt a lényeg, a lélek-vájkálás, a sok elmélkedős kérdés, ami az életformájukkal együtt jár. bár az évad elején történt egy drámai esemény, ami azért végig a felszín alatt tartotta a feszültséget, a riasztó lehetősséget, hogy az életvitelükből kifolyólag rájuk is minden-órában-minden-percben hatalmas veszély leselkedik... azt már tudjátok, hogy nem lelkesedtem a gyerekek erőteljesebb jelenlétéért, mert csak a szokásos rosszul kezelt tiniket láttam bennük, de a legnagyobb meglepetésemre sikerült úgy kanyarodni ezzel a vonallal is, hogy várjam, hogy jövőre mit tudnak belőle kihozni... annak viszont örültem, hogy az oroszok is kellően hangsúlyosak maradtak, és remélem, hogy a finálé fordulata után nem kell majd nélkülöznünk nina szergejevnát jövőre sem...

„that kid who grew up in virginia beach, we’ll just drop him off somewhere?”

híres utolsó mondatok egyike: „jelents nyugodtan itthonról a központnak, ki figyelné épp most a környék rádió-jeleit?” -várjuk szeretettel ennek a következményeit... jó kis feszültség volt a kezdetektől a részben, egész addig, amíg egy hisztis tini majdnem tönkretette az egészet... és persze, értem, ő egy okos lány, akinek gyanússá vált a szülei titkolózása, az, hogy folyton nyilvánvaló bullshit-ekkel etetik szegényt, de úgy tudják elővezetni az írók ez azt egészet, hogy a falat kaparom tőle -pedig olyan jó lenne végre, ha örömködni lehetne egy hiteles és nem idegesítő tinilány-karakternek... bár azt hozzátenném, hogy paige legalább próbálja összerakni az orra előtt lévő képet, martha meg annak ellenére adja a szerelmes naivot, hogy azért az bevallja, hogy régóta tud már a férje tupéjáról (btw, szép odamondás volt ez az írók részéről a sorozat-béli parókákat kritizálóknak). de mint tudjuk, a szerelem olyan dolgokra is késztetheti az embert, amit egyébként nem tenne meg -például stan-t is valószínűleg rá fogják venni az árulásra, és ehhez nem is kellett más, csak hogy elhelyezzenek néhány foltot nina csinos arcán... oh, és szegény árva srác, nem elég, hogy megölték a családját, de most még menekülnie is kell -de ebben a legfontosabb aspektus számunkra az, hogy ez megint elgondolkoztatja elizabeth-et arról, hogy mi is történne a saját gyermekeivel egy ilyen szituációban. ($$09.15.)

„as controversial as colonel carrillo’s methods were, he was the only guy that escobar was afraid of.”

miután tavaly és idén is már többször láttuk azt, hogy a kartell tagjai halomra gyilkolják a rendőröket, bennem is rég felvetődött már az a kérdés, amire szerencsére az írók is kitértek most -azaz hogy miért vállal valaki akkora kockázatot, hogy felveszi a rendőr-egyenruhát, és kimegy a mindennapos életveszélybe... persze a vezetősségre ez nem vonatkozik, őnáluk inkább a módszer-béli eltérések az igazán érdekesek, főleg most, hogy visszakaptuk a kegyetlen ezredest, aki elegánsan tudja hozni a ’cél szentesíti az eszközt’ közhelyet, és nem úgy tűnik, mintha lelkiismereti gondot okozna neki az, ha a példa-statuálás során fejbe lő egy gyereket, vagy mondjuk drog-laboros srácokat röptet ki a helikopterből. annál inkább megviseli ez a két fbi-os hősünket, sőt, gondolom, hogy komoly morális kérdések elé nézünk velük, hogy mikor fogják azt mondani a rendőri kegyetlenkedéseket látva, hogy eddig és ne tovább... de jól működött az a különbség-tétel is kettejük között, ahogy levezették a munkahelyi stresszt -mert mindketten nőhöz nyúltak, csak nem mindegy, hogy milyen értelemben... egyébként is hangsúlyosnak érződtek a női szerepek ma, pablo egyik fő ellenfele is egy hölgy volt, de többször láthattuk a feleségét is, sőt, még a korábbi szeretője is visszatért egy jelenetre. (no, egy újabb kartellt is bemutatott nekünk steve, csak nem a jövőre készülünk velük...?) ($$09.14.)

„the answering service is shut down.”

zejko ivanek, a sorozat-színészek sztahanovistája, amelyik show-ban ő nem bukkan fel, az nem is létezik... ügyesen építik fel az évad nagy küldetését, hogy mindig van egy újabb lépcsőfok, a következő megszerzendő információ. ma phillip volt elemében (és nagyszakállban), ahogy a szegény meggyötört tudósember közelébe tudott férkőzni... eközben a kissé zakkant katona-tisztünk beváltotta az ígéretét, és megkezdte a sok bajjal együtt járó bosszú-hadjáratát... a rezidentúrán is fokozódik az érzelmi töltet, mert nina szergejevna eddig gond nélkül cicázhatott a férfiakkal, most viszont már az élete múlik azon, hogy mennyire tudja elvakítani stan nyomozói éleslátását. és mivel szegény pára vak a szerelemtől (és az otthoni zűrzavartól), így azért nem félek annyira, hogy baj lesz a szép orosz lánnyal... hjaj, még mindig nem tudtunk leszakadni a ’kislányom úgy lázad, hogy egy makulátlannak tűnő vallási közösséghez csatlakozott’ témáról, valahogy ez pont az a dráma, amivel engem nehéz megfogni. de lehet, hogy csak nem vagyok ideológiailag elég képzett hozzá... ($$09.14.)

„-i accept who i am, which is an old spinster.

-i’ve come to a huge realization of my own about accepting myself the way that i am.”

tudom, hogy az élet értelméről akarnak nekünk tanítani, de azért nem kéne még montypython-osodni random dal-betétekkel. viccelek ám, mert a végtelenbe tartó repülő ladik inkább flight of the conchord-os volt... szóval keressük a helyünket a világban, megpróbálunk kitörni a szokásos rutinból, és új helyeken új életet kezdeni (bár mindegy, hogy hova megyünk, a város-vezetés mindenhol egyforma lesz) -vagy megpróbáljuk a legnagyobb feladatot, és szülővé válunk (ha csak néhány napra is). csak arra kell vigyázni, hogy ezek az új próbatételek ne veszélyeztessék a régi barátságainkat. ($$09.14.)

„george bush had his own plans for escobar.”

valahol minden visszavezethető a legalapvetőbb emberi érzésekre és vágyakra: az erő-fitogtatásra, a dühre, a félelemre... még ha azt is hittük volna eddig, hogy politikusokat az a vágy vezérli, hogy jobbá tegyék az országot, be kell látnunk, hogy ez nincs így, mert ők is csak az egójukhoz, a hatalmukhoz ragaszkodnak, ősi emberi gyarlóságok mozgatják őket... mert id. george bush sem azért vetette be a maga lovasságát (azaz a cia-s ex-kollégáit) kolumbiában, mert valami jót akart volna tenni a helyi lakosokkal, hanem ebben is csak egy jó kampányfogást látott a választások előestéjén... viszont kedvenc nyomozóink dolgát megnehezítette azzal, hogy főnököket ültetett a nyakukra -nem mintha eddig arany-életük lett volna a pöffeszkedő kolumbiai parancsnokok mellett... gaviria elnök is ösztönből döntött escobar teljes elutasítása mellett, egészen pontosan dacból akarja ignorálni őt. igaz, hogy nem is egy latin-amerikai országban lennénk, ha nem lenne az ország felsővezetésében olyan, aki önálló hatáskörben akarja eldönteni az ilyen fontos kérdéseket... de persze leginkább pablo escobar az ösztön-ember mind közül, aki úgy játszik a túlélésre, hogy azért keményen megmutatja, hogy medellín-ben még mindig ő az úr (sőt még egy arany vécén ülve is...). ($$09.13.)

„reagan’s trying to turn afghanistan into our vietnam.”

több mint húsz rész után kezdtem mélyebb logikát keresni abban, hogy ilyen veszélyes küldetésekre küldik a szovjetek azokat az embereiket, akiknek az lenne az alapvető feladatuk, hogy észrevétlenül beolvadjanak, és úgy szerezzenek információkat -mert nekem ez egy kicsit billeg, de tulajdonképpen el tudom fogadni, mert dramaturgiailag meg szükség van ezekre a feszültséget hozó küldetésekre... és hát küldetés ma is volt bőven, jól belekeverve az akkori afganisztáni helyzetet. persze tipikus, hogy egy muszlimot egy szőke nővel lehet szóra bírni, amelyiknél viszont esélytelen ez a fajta csábítás, azt ki kell iktatni a képből. érdekes, hogy phillip ennyire meg akarja kímélni a nejét, és kockáztat, igaz, hogy elizabeth sem nagyon tiltakozott azért, hogy nem neki kell beáldoznia a testét az ügy érdekében... bírom a jennings-ék közti kémiát, ahogy érzed az egyre szorosabbá vált köteléket, gondolom nem véletlen, hogy a való életben is megtalálták egymással a boldogságot a színészek... eddig valahogy kilógtak a zenés montázsok a sorozat szövetéből, de ma jól működött az összevágás, a küldetés két legnehezebb pontjának párhuzamba állítása -a szexé és a gyilkosságé... ($$09.13.)

„the world is an ugly place, martha. and it is full of brutish, cruel, nasty people.”

már láthattuk elizabeth-et a széthullás határán egyensúlyozni, hát most phillip-en van a sor, hogy elsétáljon a szakadékig... pedig a titkos táborban a titkos kiképzésen zajló titkos küldetésnek is csak egy sima lebuktatásnak kellett volna lennie, aztán beindult a body count számláló, és azt hiszem már korábban is volt szó arról, hogy egyáltalán nem olyan könnyű kioltani egy életet, mint ahogy az a tévében látszik, és igenis megterhelő tud lenni, még akkor is, ha a saját túlélésed a tét... és szegény kislánya (és az egész vallásos mizériája) sínyli meg azt, hogy apuka ismét komoly lelki sebeket szerzett, csúnyán csattant a verbális ostor már az előszobában... de ugyanakkor tisztelem phillip-ben azt, hogy bármi is történik vele, fel tudja venni az este a parókát, és tökéletes színészi játékkal tudja hozni a szerelmes férjet, aki könnyedén manipulálja a naiv feleségét... bár ez egyébként elizabeth-re is igaz, mert benne is megvan az a csodálatos kémes adottság, hogy az emberek bizalmába férkőzik, és ártatlannak tűnő kérdésekkel szerzi meg az információt. körülbelül olyan hatékonysággal, ahogy az fbi-nál a hivatalos úton teszik ezt. (stan jól megkapta a magáét, amiért az éles nyomozói szeme ellenére vak volt a felesége érzelmi zűrzavarára...) ($$09.12.)

„no one in the world uses fax anymore except cops.”

srácok, srácok, nem szép dolog így játszani velünk... bár mondhatnám azt, hogy szintet léptünk az elliot-tal való kapcsolatban, mert a rész közepén egyszercsak interaktív játékra invitált bennünket, hogy segítsünk neki megoldani egy rejtélyt, és hagyományosan a sorozatokban nem szokás ennyire bevonni a nézőt. bár lehet, hogy ez a játékosság azért is kellett, hogy ne fojtson meg a feszültség, ami egyébként jellemezte az epizódot -és ezt leginkább a fortyogó zenével érték el, ami hullámzott és fokozódott, és tolakodott egyre előre, míg végképp maga alá nem temetett... de azért vannak egyéb rendezői trükkök is sam esmail tarsolyában -például, hogy nem csak az operatőrét válogatta meg gondosan, de a vágóját is... mert simán lehetett volna külön jelenet, amikor darlene elmeséli egy gyerekkori traumatikus élményét, valamint hogy elliot hacker-kedik egy kicsit (számomra megint tök hitelesen), hogy göngyölítse a potenciálisan halott svéd szálát, de sokkal hatásosabb volt így, hogy párhuzamosan volt vágva a két szál. de egyéb apróságokkal is tudtak az idegeinken táncolni -például egy csodás ruhában feszítő, sejtelmesen mosolygó nő is tud fenyegető lenni, és még csak a kanapéról sem kell felkelnie... de persze a leggonoszabb húzásuk az volt, hogy a végén nem voltak képesek közelebb vinni azt a kurva kamerát... (hmmm, angela feladta volna a harcot? remélem nem.) ($$09.12.)

„i know locked-down shit eventually becomes unlocked-down. eventually, a person has to start taking responsibility for their own life."

mondanám, hogy hőseink életcéljuknak tűzték ki, hogy a végsőkig idegeljenek mindenkit, ha náluk nem ez lenne az alap-állapot... de egyébként is, csak a saját megszállottságaikkal foglalkoznak, és önzőségükben nem számolnak azzal, hogy kit idegesíthetnek vagy fáraszthatnak -legyen az az utca embere, vagy egy cuki pszichológus... (azt hiszem lindsay klimaxolta a szexi nővérke fantáziákat...) ($$09.12.)

(fun time, sad time)

van az a pont, amikor már a legmegrögzöttebb zenés-montázs rajongók is azt mondják, hogy eddig és ne tovább... de tényleg, mennyivel jobban működött már mondjuk az összes meccs-jelenet, amikor nem egy random pop-dal szólt alatta, hanem un. ’epic’ filmzene... ezen felül viszont a hatáskeltéssel most is elmaradtak a várt szinttől, főleg hogy olyan szerencsétlenül jártak a szerkesztők, hogy akiket kiemelten követtek az elmúlt hetekben, azok szinte kivétel nélkül elbúcsúztak a csapattól az utolsó keret-szűkítésnél, vagy maximum a gyakorló-csapatban nézhetik az aktív játékosok hátát... ($$09.12.)

nagy reményekkel vághattunk neki az idei nyári táborozásnak, mert sok izgalmas témával kecsegtettek minket annak a döntésnek hála, hogy az épp költözésben és újjáépítésben lévő rams-et választották az hbo-nál -de sajnos nem tudtak felérni a reményeinkhez... mert megint bebizonyosodott, hogy az ilyen típusú dokukhoz egyéniségek kellenek, akikre lehet építkezni, megjegyezhető arcokra mind a nevesebb játékosok, mind az újoncok, mind az edzők csapatából. és itt nagyon kevés szórakoztató és/vagy érdekes személyiséget tudtak kiemelni nekünk, hiányoztak az igazi karakter-ívek, így csak a dinoszauruszok és egyéb mesebeli lények maradtak... esetleg pótolhatták volna ezt a hiányosságot izgalmakkal és látvánnyal, de sajnos úgy döntöttek, hogy hollywood-hoz hollywood-i stílus illik, így mindent agyonnyomott a videoklipp-esztétika, és így hamar kifogyott belőle a kellő szusz. ami még érdekes lehetett volna, az maga a költözés, vagy a beilleszkedés az ikonikus nagyvárosba, de ebből sem kaptunk sajnos túl sokat... de az a jó ebben a formátumban, hogy tudjuk, hogy lehet reménykedni, hogy jövőre egy érdekesebb csapatot választanak (légyszi a saints-et...), vagy jobban tudják strukturálni a felépítést. lehet hogy a tévések mellé is kéne pár edző, aki jól leüvölti a fejüket...

„it’s nicer here, yes. it’s easier. it’s not better.”

némi hó, egy usanka és egy vörös csillag -ennyi kell, hogy tudjuk, hogy orosz anyácskánk földjére léptünk... mondjuk hó amerikában is van pillanatnyilag, de azért szerintem mindenki érzi, hogy hol lehet jobb élni... és így visszatért a sorozat egyik fő témája: hogy meddig szabad a beépült kémeknek magukévá tenni a helyi élet-stílust, hogy a született kommunisták mennyire mártózhatnak meg a kapitalizmus mocskában. és láthatjuk, hogy philip megint nagyot lépett előre az amerikanizálódás útján, amikor kinyitotta az autó-kereskedés ajtaját, és megvásárolta az igazi amerikai szimbólumot, a nyolcvanas évek izom-autóját, egy chevrolet camaro-t... és elizabeth nem csak ezen rághatja magát, hanem azon is, hogy a lelkére vette, hogy az ügyet, a párt-érdeket előrébb vette a szociális kapcsolatainál, vagyis egyszerűbben fogalmazva a küldetést tartotta fontosabbnak az ember-életnél. de egyébként is elgondolkozhatnak kedvenc kémeink azon, hogy milyen közvetett veszteségekkel járhat a tevékenységük, például ha megvezetik őket az amerikaiak, akkor azért szovjet katonák adják az életüket. bár lehet, hogy az lesz a legegyszerűbb, ha az összes ilyen morális problémát ráfogják a mumusra, ronald reagen-re... (mr.oleg amilyen ellenszenves volt az elején, most már annyira érdekel a karaktere sorsa.) ($$09.07.)