soroló

„banshee, pennsylvania... suck my tit!”

brock sheriff egy vállról indítható rakétával -ez első igazán banshee-s pillanat idén... de végre hood is kapott pár ütést a fejére, ami szintén olyan kulcs-elem, ami hiányzott ebből az utolsó körből eddig... de nem csak ilyenekkel próbálták hozni a lezárás hangulatot, a kör teljessé tételét, hanem sok bevágott képpel az elmúlt történésekre, egészen visszamenve a pilot-ig... azért egy kicsit mindenki tartott ettől az utolsó egy órától, hogy lesz-e elég idő lezárni minden megkezdett szálat, de végülis úgy sakkoztak, hogy mindenhol el tudtunk jutni egy nyugvópontra. bár a plakát a ’csak egyféleképpen érhet véget’ szlogennel inkább szomorú, halálokkal terhelt befejezést sugallt, ezért még felemelőbb érzés, hogy ilyen pozitív lett a lezárás -valljuk be, megérdemelték már a srácok, hogy a sok lelki- és fizikai sérülés után egy kicsit nyugodtabban folytathassák az életüket. de nyugi, így is elég érzelmes lett a búcsú, könnyen elérték ezt az utolsó párbeszédekkel, a finoman bekúszó carrie/hood zenei témával, és persze a naplementébe motorozással (ami valami fétis lehet a cinemax-nál, emlékezzünk csak a strike back utolsó perceire...). hát viszlát banshee, talán egy másik életben találkozunk még... (meglepően önironikusak voltak az írók itt a végén, ott volt az fbi-os néni ’a komornyik tette? tényleg?’ kiszólása, vagy carrie megjegyzése arra, hogy hood-nak szokás szerint át van rendezve az arc-szerkezete, de a leginkább azzal kacsintottak, amikor brock arról értekezett, hogy valami mágneses gebasz lehet a város körül, ami idevonzza a környék összes szemetét...) ($$05.22.)

a rajongói elvárásoknak nem lehet megfelelni -de ha most félre is tesszük ezeket az igényeket és vágyálmokat, akkor is azt láthatjuk, hogy nagyon sok fura döntést hoztak idén az írószobában. mert lehet, hogy az időugrást a kényszerűség szülte, de a nyomasztó melankolikus hangulatot már nem, ahogy a tesztoszteron kiveszését sem (tényleg! még egy igazi izzasztó szex-jelenetre sem futotta idén!)... és hiába jöttek fel a végére, ahol már érezhette az ember a szokásos bizsergést, nagyon sokakban csak a csalódás íze fog megmaradni, hogy feleslegesnek tűnő szálakra pazarolták el az időt, hogy a megszeretett szőrös-tökűség eltűnésével sokkal kevésbé működött ez a ponyva-világ. ráadásul az sem segített, hogy mindenkit kiforgattak magából, mindenki csak nyalogatta a lelki sebeit -egyedül carrie-ben maradt meg a keménység lángja... még ha nem is dexter-ezték el (igen, ez most már fogalom...), olyat biztos senki sem fog mondani, hogy ’bazdmeg, ezt az utolsó évadott de odatették!’...

emlékszem, azért figyeltem fel a sorozat indulására, mert azzal harangozták be, hogy alan ball emiatt hagyta ott a trueblood-ot. így utólag visszagondolva nem igazán érezni rajta a mentorkodásának keze-nyomát, esetleg a kisvárosi hangulatra lehet ráfogni, hogy olyan alaball-os, de igazából igen hamar függetlenedett mindentől a két ifjú író-titán, és a sorozat megtalálta az egyéni hangját. persze a legtöbb eleme a ponyvák hagyományaiból építkezett, de szerencsére hozták ezeknek a szórakoztató műveknek a szórakoztató-faktorát is. és persze mindent eltúloztak és felnagyítottak, és igazi cool férfi-mókává tették a show-t. egy igazi ösztön-világ lett ez a pennsylvania-i kisváros, ahol a nézeteltérések elrendezésére csak az ökölharcot ismerik, ahol a nők könnyen ledobják magukról a textilt egy kiadós kefélés kedvéért, ahol menő dolog a törvény szürke-zónájában élni... és ennyi, nem volt túl-gondolva, annak ellenére, hogy tudtak húzni bőven meglepetéseket, kísérleteztek bőven a formulával, de elsősorban az erőszak-orgiája és a szexisége miatt szerettük annyira. mert az hétszentség, hogy itt voltak a legjobb bunyók a tévében, mindig gondosan koreografáltak minden mozdulatot, kamera-szöget és vágást (akár egy egész epizódon át elhúzva) -az nem is volt kielégítő rész, ahol nem ütötték szét a főhősünk fejét egy kicsit... apropó, azért ne felejtkezzünk el a karakterekről sem, akik a maguk excentrikusságával is szerethetőek voltak -vagy utálhatóak, ha a túloldalt nézzük. mert ellenség is akadt bőven... igen, mert ha a kisvároson túlra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy sikerült a különböző csoportoból (amish-ok, indiánok, neonácik, sátánisták, drog-kereskedők) egy baromi érdekes kulturális mixet keverni, ahonnan mindig elő lehetett húzni egy újabb kártyát -egy újabb indokot a verekedésre... mostanában egyre riadtabban tekintgetek a naptáramra, mert nagyon fogynak belőle az igazi maszkulin férfias sorozatok, és most hogy elveszítettem az egyik nagyvadat, még nem tudom, hogy honnan fogom pótolni az elengedhetetlen tesztoszteron-adagomat...

„nothing more annoying than a psychopath who engages in socratic debate.”

ilyen jelentéktelen módon (de legalább cici-villantósan) kinyírni a rossz rendőr-nénit? burton bunyójáról szemérmesen elfordul a kamera? képesek eljátszani azt a szakállas megvezetést, mikor próbálják elhitetni velünk, hogy ugyanazon ajtó két oldalán állnak a szemben-álló felek, pedig igazából teljesen máshol vannak? na jó, elég a panaszkodásból, mert ezeket a bosszantó apróságokat leszámítva jó epizódot kaptunk. itt az utolsó-előtti részben lezártuk a sátánista szálat, ebből is látszik, hogy mennyire volt jelentős, igaz, bizonyos elemeinek fontos kihatása lett a karakterekre. mert az fbi-os néninél elérték, hogy lehulljon róla a keménység utolsó álcája is, hogy lelkileg pőrén álljon előttünk. de ennél sokkal fontosabb, hogy a hood/brook összezárást arra használták, hogy az ál-sheriff mindent bevalljon az igazinak, és baromi hatásos is lett a keserű őszinteségi roham, amiből azt is megtudhattuk, hogy hood nem csak kényszerből vette fel minden reggel az egyenruhát, hanem igenis élvezte, hogy kicsit a jófiúk közé tartozhat. (két bosszú-szál is csörgedezett az epizódban, carrie még csak előkészül a fináléjára, job viszont a lehető legstílusosabban (és legszebben) vágott oda. cool revenge, motherfucker.) ($$05.15.)

„you can’t stop me. i’ve been delivered to feed the beast.”

egy nő felgyújtja magát nagy nyilvánosság előtt, egy másik családon belüli erőszak áldozata lesz, és még tíz perc sem telt el az epizódból -azt hiszem, már majdnem visszaértünk a régi banshee-be... de tényleg, még proctor is összeakasztotta pár emberrel a bajszát, nem csak az orrát lógatta szomorúan -igaz, ennek carrie háza itta meg a levét, mert persze a fifikás amish-nak nem sok kellett, hogy rájöjjön a ’macsakanő’ hősködésére, úgyhogy csak egy megoldás tűnt üdvözítőnek, néhány marcona gépfegyveres... még jó, hogy carrie észnél volt (valamint hogy a szépen felöltözött job sem nyomta meg a pánik-gombot) -csak az sajnálhatja igazán, hogy a lánya is a helyszínen volt, mert ez az életveszélyes helyzet sem fogja őket közelebb hozni... kifejezetten tetszik a hood/lady fbi páros, mert nem csak a nyomozásban tudnak jól együttműködni, hanem lélek-kapargálásban is erősek (de nem arról volt szó, hogy eliza dushku cicit villantani jön a sorozatba...?). kényelmetlen volt az út, de úgy tűnik, végre elértük a célegyenes bejáratát -tombolhatnak a neonácik, félelmet kelthetnek a sátánisták, zúdulhat az össztűz proctor-ra -nem hiszem, hogy ezt megúszhatná vér nélkül ez a sokat szenvedett kisváros... ($$05.08.)

„baby, all our bullshit that’s all in the past.”

még az ilyen elszabott évadokban is lehetnek nagyszerű pillanatok -mondjuk ilyen volt job és hood beszélgetése a verandán, egy kicsit elmerenghettünk velünk a sok szarsággal, börtönnel és szenvedéssel terhelt múlton. de a legnagyobb bajom talán azzal van, hogy baszki már az ötödik résznél tartunk, tehát három epizód van összesen a sorozatból hátra, és még csak most jutottunk az alapok végére, talán most már, ha csikorogva is, de beindulnak az események... úgy néz ki fontos szerepe van a (tisztító)tüzeknek idén, a múltkori droglabor-égést mr.proctor kétszeresen is felül-licitálta. mert ilyen radikális lett a gyász miatt, még az eddigieknél is keményebben bánik a sajátjaival is. de legalább hood-ot irányba állította, hogy felvegye végre a nyomozás fonalát. nem meglepő módon az fbi-féle kutakodás sem sokáig fut párhuzamosan vele, hanem hamar összetorkollott a két szál (és itt is testkép-módosítók vannak, mi van a világgal...?). legalább a neonáciknál húztak meglepőt, a hitleres háttérvetítéssel súlyosbított nagybeszéd után nem számítottam ilyen csavarra -pedig tök logikus, hogy elszakad az a lánc, amit túlfeszítünk (uhh, ez egy kicsit erős volt így a láncos statuálás után...). ($$05.01.)

„-you got enough firepower in here to start a war.

-not start one. just finish it.”

szóval amish-ok, indiánok, neonácik, sátánisták -kihagytam valakit a környékről...? itt az évad felénél illett már felfedni a gyilkos(ok) kilétét, és egy sorozatgyilkos akkor érdekes, ha van stílusa, és hát ezek a szarvas/patás imádók megadják a módját a szív-eltávolításnak... de szerintem nem az uruktól kell félniük, hanem a rend őreitől, akik majd most jól a nyomukban lesznek... úgy tűnik, hogy ebben az évadban a nők kezében van az erő, mert a férfiak némi kiabálós feszültség után leeresztenek, addig carrie továbbra is kőkemény, főleg ahogy cool módon forróvá teszi a droglabort (ilyenkor villognak igazán a show b-filmes gyökerei). és hát eliza dushku is betopogott azokon a szép magas sarkokon, és előadta a kőkemény rendőrnénit, de persze mivel banshee-ba érkezett, ezért várható volt, hogy meglesznek a maga démonjai... örülök, hogy a neonácik nem csak vannak és gonoszkodnak, hanem próbálják árnyalni is őket -mondjuk a családi kötelékeikkel. ($$04.24.)

„it’s about motherfucking time.”

ha már ennyi flashback-et kapunk, akkor talán lehetett volna lineárisabb is ez a három epizód, nem...? furcsa döntések az írószobában, amiket követnek a furcsa rendezői instrukciók is -nézzétek csak meg a hacker-srác-üldözést, egymást váltották a darabos vágás és a hosszú vágatlan snitt, a remegő shacky-cam és a szépen sikló kamera-munka. azt mondjuk már megszoktam a sorozattól, hogy imádnak játszani az operatőrök az élesség-állítóval -de most volt indokuk is erre, mert jó pár karakter csillagokat látott a fájdalomtól... oké, gondolhattuk, hogy job kiszabadítására most kerül sor, hisz’ ott a neve a címben, de szerintem egyikünk sem számított rá, hogy a ’legtökösebb sorozat evör’ ilyen halovány kiszabadítást produkál -sőt, egy ponton meg voltam róla győződve, hogy ’oké, most érzelmesen akarják csinálni, nem csinadrattával’, de aztán mégis pufogtatták kicsit a tűzijátékot, de azért nagyon spórolósan... ezen kívül kicsit építettük bunker-t (még mindig bírjuk), és próbálkoztunk proctor lelkének a mélyére is ásni (még mindig creepy). ez mind rendben is lenne, ha meglenne az első három évad ős-ereje -csak nem ottfelejtették a régi forgatási helyszínen...? ($$04.18.)

„seems this girl’s ghost has got you all out of sorts.”

eddig is mozaik-szerű volt a sorozat szerkezete, de ezt most már elvitték ezt olyan mértékbe, hogy egy pillanatra sem lehet félretekinteni, mert lemaradsz egy bevágás-töredékről, aminek még lehet jelentősége... azt hittem, hogy a legnagyobb flashback-ben azt fogják megindokolni, hogy hood-nak bűntudata van, mert nem segített rebecca-nak hónapokkal ezelőtt, de aztán mikor mégiscsak beszállt a meth-farmon lévő (nagyon banshee-s) zúzásba, akkor már láttam, hogy másfelé akarnak indulni (mondjuk azt nem láttam előre, hogy ez olyan kellemetlen vadhajtásokkal is jár együtt, mint a sheriff-hivatal gyanúsítgatása). mindenképp kell egy erős indok, hogy miért pont ez a halál volt az, ami visszahozta hood-ot a remeteségből, és miért nem job -de az írók is tisztában vannak ezzel, hiszen ki is mondatják ezt sugar-ral... azt hiszem ma már nem lehetett panasz a vér- és durvulás-mennyiségre, mert egyből a nyitányban kemény pornót kaptunk az arcunkba, a végén meg egy basszusgitáros veszte lett a saját hangszere. proctor eléggé aktivizálta magát, a saját kezű ölés mellett komoly tárgyalásokat is folytat, megfélemlít, ahogy szokott, valamint még nagyobbra tör a drog-bizniszben -van, aki a munkába temetkezik a gyászidőszakban... ($$04.10.)

„remember, hood, you’re not the sheriff anymore.”

annyi szar történt az előző évad végén, hogy nem kezdhettünk vidáman, de arra nem számítottam, hogy ennyire sötét lesz a hangulat -vagy hogy másfél/két évet ugrunk, hogy aztán flashback-ekből próbáljuk összerakni az eseményeket. mint ahogy hood-nak is össze kell raknia magát újra, kellett neki egy cél, hogy újra élni akarjon egy kicsit. és nem mondom, elég kegyetlen célt találtak neki, mert a szívem szakad bele, hogy egy karakterrel húztak egy laura palmer-est... és érteni vélem, hogy miért őt választották az írók, mert jó indikátora lesz az eseményeknek, ráadásul sokan kötődnek hozzá érzelmileg -köztük a nézők is... érdekes volt látni, hogy ki hogy dolgozta fel az elmúlt időt, hogy ki az aki nem változott sokat (sugar), ki az, aki megtartotta a korábban felvett jó irányát (brock), és ki az, akiből önbíráskodó szuperhős lett (carrie) -de tényleg, nézzétek meg a sikátor-jelenet operatőri munkáját, simán elmehetne egy képregénybe is a megjelenítése... talán túl vagyunk a nehezén, fájó szívvel felvettük az utolsó évad szálait és súlyos terheit, talán innen a hangulat is egy fokkal világosabb lesz. bár a gyilkossági nyomozás és a neonácik tevékenysége nem segít abban, hogy ilyesmiben reménykedjünk... ($$04.03.)

„camp genoa looks like a war zone.”

lehet itt mindenféle tárgyalásokba belefolyni, de vannak, akik tényleg csak az ököljogból értenek... szerintem mindenkinek ugyanaz a pont volt az epizódban, amikor bekattant egy kapcsoló, és elkezdte kurvára élvezni azt, amit lát -igen, a csatá(k)ra való felkészülésre gondolok. pedig annyit láttuk már, hogy emberek felhúzzák a pisztolyt, meg pakolgatják a lőszereket, de hihetetlen módon tudott működni a jelenet, főleg, ahogy a polgármester némán besétált. bizony, a sokáig az ’utálatos zóná’-ban tartott karakter még nagyobb tököket növesztett, és gond nélkül beállt hood sheriff mellé kiskatonásat játszani, meg is lett hamar, hogy ki fog rajtaveszni. azt egyébként álmomban sem gondoltam volna, hogy rádupláznak az alkotók a gyorsvágású akciókra / lassítva robbanásokra, de a proctor-család üzlet-politikai változása is kőkeményre sikerült. hogy mitől lett több ez a rész egy puszta (ámde baromi élvezetes) látvány-orgiánál? hogy ütemesen megtörték a fegyverek hangját karakter-momentumokkal (muszáj lesz megjegyezni tom pelphrey nevét). ($03.15.)

biztos vagyok benne, hogy a legtöbbünknek a ’tökös’ szó jut eszébe először a sorozatról, mert hogyan lehetne máshogy összefoglalni a tesztoszteron-szagú vériszamos mókát egy szóval. pedig van az alkotókban egy másik fajta tökösség is, és ez idén nagyon jól kijött. mert nem csak a zsigeri szórakoztatás a profiljuk, hanem a kísérletező kedv is magasan buzog bennük. és bizony ahhoz is kellenek tökök. mert a váratlan húzásokkal ki lehet húzni a nézők lába alól a talajt, de ha jól csinálják, akkor viszont nagy pluszt adhat az élvezethez. és banshee-ben jól csinálják. biztos, hogy emlékezni fogunk még sokáig az elmúlt évek legjobb közelharc-jelenetére, vagy az olyan őrült húzásokra, hogy egy fél epizód erejéig talált-kamerásat játszottak. a történet-vezetésben is most feszítették szét legjobban a határokat, kifejezetten kegyetlenül játszottak a karakterekkel és velünk is az írók, nem törődve azzal, hogy kire hullanak a repeszek. és talán ez a sok tökös összetevő kellett ahhoz, hogy az elmúlt évek határon táncolása után idén végre át tudom billenteni a sorozatot az értékelési skálámon: nagyontetszett. a jövő? bizonytalan, de nem kevésbé izgalmas, mint eddig. abban egészen biztosak lehetünk, hogy kapunk majd néhány jól irányzott pofont minden irányból. és élvezni fogjuk...

„to me belong vengeance and recompense. their foot shall slide in due time. the day of their calamity is at hand. and the things that shall come upon them make haste.”

...hát túl sok vidámság nem szorult az epizódba... de mit is várnék ennyivel a vége előtt, amikor igazán meg kell mártani a szereplőket a szarba. szép véraláfutásos keretbe foglalták a kínzásokkal a részt -bár más érzelmek kapcsolódtak hozzájuk. mert hiába bírjuk mr.proctor hideg elegáns őrületét (az a tűztől elsétáló lassított képsor ma is, wow!), azért a többiekért sokkal jobban aggódtunk a végén (azért tetszett, hogy elhitették egy pillanatra proctor bűnbánatát a bevillanó képsorokkal, de ő maga is belátta már, hogy képtelen megváltozni). mert persze azt az első pillanattól tudtuk, hogy az ezredes kemény ellenfél lesz, de most mégis nehéz szembesülni azzal, amikor lecsap a haragja. és nem bízok az írókban (főleg az idei ámokfutás után), hogy mindenki épp bőrrel megússza az utolsó nagy közös kalandot (az sem jó jel sosem, amikor elővesznek egy megismerkedős flashback-et... de tényleg milyen fiatalnak tűntek a srácok!). ja, és ott volt még deva is... áhh, hagyjuk... ($03.09.)

„this is cold, hard, self-serving revenge. we’re killers, okay?”

egész egyszerűen lehetetlenség a mississippi lápvidékét nem cool módon bemutatni, csak egy mocsárjáró kell, egy aligátor, a többit meg a természet elintézi... reménykedtem benne, hogy kitart a trip az egész epizódban, de aztán nem bántam, hogy visszanéztünk banshee-be is, mert két olyan párost szedtek elő, akik mindig működnek, job és sugar évelődő barátsága nagyon szerethető, rebecca-éknál meg mindig ott van egy erőteljes feszültség -nem szexuális értelemben. de azért a lényeg a benga bennszülött utáni hajsza volt, ami így több körösre sikerült, mint egy videojátékban, összecsapás, helyszínváltás, újabb bunyó, szép koreográfiában. kicsit becsúszott a new orleans-i hangulat, ahogy egy kocsmából szűrődik ki a lusta blues egy napfényes délutánon, bár ehhez lehet, hogy elég annyi, hogy ezek a jellegzetes házak ott álljanak a háttérben. csak azt nem értem, hogy az utolsó üldözésnél hova tűnt mindenki az utcáról...? so, határozottan (mi több, gyomorforgatóan) kitettük a pontot, de remélem nem aggódik senki, hogy nem lesz elég konfliktus az utolsó két részre idén. banshee-ben konliktust reggeliznek... ($03.01.)

„baby, i have seen every side of you there is. reckless, dumb, and especially stubborn. but i ain’t never seen this.”

ha még egyszer mutatjátok azt a kibaszott gennyes sebet... egyébként süvegelés jár a rendezésért, elsősorban a bátorságért, hogy az epizód felét kvázi found footige-ben, gyakran p.o.v.-ben kaptuk meg, ami persze egy kicsit nehezíti a követhetőséget, viszont a végtelenbe fokozza feszültséget egy ilyen rablás-jelenetnél. mert csak az nem érzi, hogy mintha ott izzadna a helyszínen, aki nem akarja (vagy azok, aki abba kötnek bele, hogy teljesen funkciótlanul helyezik el a kamerákat, csak azért, hogy legyen hova vágni). no, de azért kukkantsunk rá az első félórára is, főleg arra a tényre, hogy a hopewell-házaspár mennyire kúl volt már, ahogy legyakták a környék teljes füves kommunáját, majd lazán levarták egymást a konyhában -mindent megtesznek, hogy megszeressük a polgármestert... rebecca már kevésbé volt laza, de én is megijednék, ha ilyen arctetkósokkal kéne sutyiban üzletelnem... siobhan velünk van még lélekben, nem felejtünk, ahogy egy jó drámában illik, hajt minket tovább az érte való bosszú -nola, baby, jövünk! ($02.23.)

„my father believed in an angry and vengeful god, one who punished transgression with pain and suffering.”

már nem tudom eldönteni, hogy az írók kiket utálnak jobban, a nőket vagy a férfiakat... oké, ma legalább nem öltek meg senkit. bár ez hangozhatna negatívan is, hiszen oly’ közel volt a bosszú, de egy sima homlokon-lövés nem elégítette volna ki sem a seriffet, sem minket. meg persze ismerjük a sorozatos formátumot, hogy a nagy eseményeket szét kell húzni, hogy jövő héten is visszatérjen a néző. bár itt vagyunk a múlt hét után is, pedig tudtuk, hogy nem lesz egy fáklyás menet, hogy a két gyászolóval együtt a mi szívünk is össze fog törni. viszont arra nem számítottam, hogy néhány ’what-if’ képsorral fogják még mélyíteni a drámát. és hogy miért emlegettem a csajokat az elején? mert ha nem kínozzák őket az írók, akkor megaláztatásban van részük, és az sem kellemesebb érzés -tudom, hogy rebecca-nak túl nagy lett az arca, de biztos, hogy így kell őt letörni? és ott volt még az indián rendőrlány helyzete is, ahol szintén ő húzta a rövidebbet az írószobában. ($02.15.)

„everything you touch turns to blood.”

ha már egyszer a markukba kaparintottak, akkor nem eresztenek -egyszerűen idén az írók nem szándékoznak lassítani, tekerik egyre feljebb és feljebb a feszültség-mérőt. más sorozatokban lehet, hogy húznánk a szánkat, hogy a cselekmény viszont megállt ötven percre, hogy újra-játszák a 13-as rendőrörs ostromát. szóval eredetiséggel nehezen lennének vádolhatóak, de nem hiszem, hogy bárki azért nézné ezt a cuccot, a vériszamos addiktív adrenalin-löketet már inkább mondanám. a legfőbb kérdés persze az volt, hogy ki élheti túl ezt a csatát (a red-shirt redskin-eket leszámítva...), mert ilyenkor mindig bele van kódolva a történetekbe, hogy az írók nem hagyják abba komolyabb áldozat nélkül. mondhatom, hogy várható volt a bekövetkező halál, érzelmi motivációt adtak így hood sheriffnek, megvolt a kellő drámai éle is, és ott van az a kétesélyes tulajdonsága is, hogy a nézők nagyrésze most gyűlölködve köpköd az alkotók felé. mertek hozni egy csúnya halált. ($02.10.)

„there are fake cops –that’s you. and there are real cops –that’s her. difference being real cops will turn your ass in.”

ez egy olyan város, ahol a nők kemények és a férfiak lelkizősek -még egy átlagos munkanapon is... persze, próbálok valami általánosító vonást találni, de az kétségtelen, hogy sok nő keményebb ebben a városban, mint az átlag (rebecca kiállja a chicken-próbát, carrie meg csak simán kiszellőzteti a fejét, de ott van még brook exe is, aki egész máshogy néz szembe halállal, mint mások (na tegye fel a kezét, aki elsőre realizálta, hogy a megkészült kefélő szöszi meg a haldokló amish-nénit ápoló szöszi az ugyanaz. naugye...)). és bár brook is aggódik a volt asszonyért, a lelkizős dumámat elsősorban hood sheriffre lehet ráhúzni, aki jelenleg komoly viaskodásban van a belső szerveit illetően -szív vagy ész. de tudjuk, milyen ösztön-ember, úgyis gyomorból fog dönteni... megint hamar rásütötte volna az ember az ’átvezető/építkező’ jelzőt, aztán most sem maradtunk verekedés és durvulás nélkül. a cliffhangert azért kibírtam röhögés nélkül... ($02.02.)

„he said to tell you... he’ll see your fat ass real fucking soon.”

nem lehetett tovább húzni, itt volt az ideje, hogy újra összeverjék a sheriffet, úgy istenesen... igaz, hogy ehhez egy tavalyi szálat kellett előszedni, de addig nincs baj, amíg ilyen jól használják a villám-flashback-eket, hogy azonnal képbe tudnak hozni. lehet valami beteg vonzódás az írókban a kamion általi halál iránt, vagy csak a brutalitásuk tetszik nekik ennyire...? az biztos, hogy érződik a szándékosság, most is direkt történtek hasonló dolgok két helyen párhuzamosan, gépfegyverre gépfegyver volt a válasz. mert hiába ragadták ki a sheriffet banshee-ből, az még nem jelenti azt, hogy béke honolt volna a városban. sőt. egyre véresebb arcát mutatja a kirobbant háború, sajnos komoly veszteségekkel is számolnunk kell. amikor a rész elején a két kőkemény karakter összecsapott, az ember azért szomorodott el, miközben a hihetetlenül durva koreográfiát nézte, mert tudta, hogy valamelyiküktől most búcsúznia kell (még jó, hogy most adtam le a voksom odette-re az eyecandy szavazáson, mert ki tudja, mikor tehetem meg ezt legközelebb). ($01.25.)

„adolf hitler’s favorite game was cowboys and indians. he called the russians redskins and found inspiration in the white man’s ethnic cleansing of our navajo kin.”

sok emberben lehet érezni kettősséget. mert lehet valaki úgy is kőkemény, hogy közben érzéseket táplál valaki iránt -a proctor-családnak természetesen fáj egy szerettük haldoklását végignézni. a szülőség is hozhat ilyen kettős érzést valakiben. és persze a legősibb aduász is, a szerelem. de ha már itt tartunk, nézzük meg hood sheriffet, aki serényen készíti elő a nagy rablást, de első szóra ugrik, ha gyilkosságot mondanak be a walkie talkie-n; azt mondja proctor-nak, hogy leszarja a háborút, ugyanakkor máris rohan az indián területre. de annyi mindent elő lehetne még szedni, például, hogy a szép lányok külső álarca alatt milyen keménység húzódhat. (nem csak a pofás új főcímre kapta fel az ember a fejét, hanem megint míves volt a vágószobai munka is, először nem értettem, hogy hogyan jön össze a medencében úszás és a rituális kefélés, de aztán kikerekedett a megoldás.) ($01.19.)

„times have not changed. we are still being raped and plundered by the white man like we have been for 500 years. what exactly is it you think we’re going to celebrate?”

van, aki már az előjátékot is keményen szereti... tökölés helyett tökösség van, egyből egy megtorlás-jelenettel nyitunk, aztán máris nedves testek tapadnak össze egy irgalmatlan kefélésben. igen, hazaértünk pennsylvania-ba, itt az ideje, hogy újra mocskosak legyünk... bár az igazat megvallva én akkor lettem megvéve, amikor hood sheriff beavatta a kislányát a rablás rejtelmeibe, és közben párhuzamosan vágva láthattunk egy igazi melót anyutól. valószínűleg én a fokozatos élvezetek híve vagyok, nem kell az azonnali kielégülés... el sem hiszem, de megint tudták bővíteni a városka körüli érdekes populációk számát, bár az amish-okat jelenleg csak a proctor-család képviseli, de az indiánok által hirdetett véres háború mellett itt lesz még a katonaság is. és hogy legyen elég szál, még vérszemet is kaptak a srácok, egy utolsó (cöcöcö) melóra. és akkor még hol vannak a magánéleti gubancok... egy percig sem gondolom, hogy unalmas 10 hét várnak ránk. ($01.12.)

„when a family goes to war, there can be no victory.”

elnevezed a sorozatodat a városról, ahol játszódik, aztán hozol egy részt, ami egy órából negyvenöt percen át nem is ott játszódik...? úgy döntöttek a készítők, a végét leszámítva félretesznek minden idei szálat, és véglegesen kirakják a pontot a rabbit-ügy végére. erre a legalkalmasabb a flashback megfelelő használata volt, ahol össze lehetett hasonlítani az akkor-t a most-tal, plusz kellett még hozzá egy csomó fegyver és pofátlan lassítás, hogy igazán kiélvezhessük a nagy pillanat hangulatát. érdekes lesz most, hogy kihúzták az egyik alappillért a srácok lába alól, bár az ember csak halkan meri feltenni azt a kérdést, hogy miért nem tavaly lépték már ezt meg, mert a gonosz ukrán idén nem sok vizet zavart tulajdonképpen. no mindegy, van elég szál a tarsolyban, amire lehet építkezni. (++03.17.)

valahogy olyan természetesen hozzátartozott az elmúlt tíz héthez, hogy ’ha hétfő, akkor banshee’, hiába voltak főcsoport-döntők, superbowl és oscar, a hajnal után este még mindig belepréseltem annyi időt, hogy élvezkedjek a mocskos kisváros mindennapjain. igazi vegyesfelvágottat kaptunk idén is, cool-ság és hasbarúgás, two-in-one. ami másabbnak tűnt tavalyhoz képest, hogy eleresztették a rendezők kezét, akik kiélhették művészi hajlamaikat, hogy kicsit elvontabb, absztraktabb alkotásokat kaptunk, persze szigorúan a megszokott hangulati keretek között. jó hatással volt az is, hogy a város körüli népségek is hangsúlyosabb szerepet kaptak hőseink mellett, tovább színesítve ezt az őrült forgatagot. ha okos akció-sorozatra vágysz, nem is kell messze keresgélned, irány pennsylvania. bivalyerős, a ’nagyon’-t alulról cirógató tetszett.

„we’re supposed to be dealing in justice, but... all we’re really doing is enforcing a set of rules. but justice... real justice... is personal.”

nyamm, sűrű egy rész volt. jó látni, hogy job nőies külseje keménységet takar, igaz a pofonok mellett figyelhetne arra is, hogy körülnézzen az úttesten... de legalább volt izgalom végig, hogy mi van és mi lesz vele, meg lehetett jókat lövöldözni a megmentése közben, és a new york-i épületek sem utolsók vágóképnek (ráadásul sokkolóan hatottak az egész évados pennsylvania után). rebecca nem csak biblia-szakkörre járt, hanem manőverezési órákat is vett, vagy legalábbis most jól megy neki. ahogy ő hidegül, úgy a nagybátyja emberesedik, valamiért most gondolták úgy az írók, hogy ideje érzelmeket adni neki. pedig azok csak bonyolítják a dolgokat, a sheriffnek is mennyivel egyszerűbb volt a dolga, amikor a nők csak dugni akartak vele, és nem beszélgetni. szerencséjére a duma-időszaknak vége, most a fegyverek szava lesz az első... (++03.10.)

„you are hardly the first cowboy cop i’ve ever dealt with. you all smile, play the game, but you’d really rather just shoot first and ask questions never.”

és én még azt hittem, hogy ennyivel a vége előtt nem fogok tudni mit írni a részről... aztán jöttek a kibaszott neonácik és akkorát nyögtem fel a rúgásnál, hogy felkeltettem az egész lakást. és után jött még a pillanat, amikor a jogos megtorlásba is beledöglöttél kicsit. de hood sheriff is kezdi nagyon keményen tolni, ahogy mindenáron félre akarja tenni a simlis ex-amist. most már nem számít a ’hogyan’, jöhet törvényes és törvénytelen módszer, legjobb mixelni a kettőt, biztosítékokat is bevetni, csak rohadjon a rács mögött. ebből még olyan csata kerekedhet, amibe beleremeg minden monitor innen pennslyvania-ig. (++03.03.)

„we don’t always know the people we fuck, do we?”

a gyász feldolgozásának vannak kifejezetten veszélyes módozatai is. főleg, ha ez düh-kezelési problémákkal jár. nem biztos, hogy jó ötlet egyből belekötni a nagyobba. nem biztos, hogy kifizetődő légy módjára beköpni a hentes húsárúját. de az biztos, hogy nekünk nézőknek piszok szórakoztató. akkor is, amikor köcsög neonácikat ütnek/vágnak. akkor is, amikor drog-mentesítik a srácok a környéket. akkor meg pláne, amikor job-ot képernyőre engedik, és nem tesznek lakatot a szájára. kemény dolog volt proctor-ra ráereszteni a szervet, de máshogy nem lehet egy ilyen lelketlen vadállattal. a drámai szálat még nem minősítem, megvárom, hova akarják kifuttatni. (++02.24.)

„professional pride fucking with me.”

vajon milyen lenne, ha jason statham-nek és vinnie jones-nak lenne egy eltitkolt ikertestvére...? oh, milyen pofás, hogy a bunyó hátterében kamionok suhannak el... vajon ez az ittas mélypont elindít valamit a hopewell-családban...? hát ennél már nem lehet betegebb proctor-ék kapcsolata... idén nagyon szabad kezet kaptak a rendezők, meg is bolondítják a részeket, ma ugye tele voltunk apró flessekkel, szó szerint bevillanásokkal akár a múltból, akár a közeljövőből. végre az írók is kacsintottak egyet felénk, mert ez már a szereplőknek is feltűnt, hogy sokkal több a szar, sokkal több a bunyó, mint ami egy átlagos kisvárosban előfordulhatna. persze mi is, ők is jót derülünk ezen, mert mindannyian tudjuk, hogy mennyire hozzátartozik a sorozat atmoszférájához az öklök csattanása -és a bimbók libbenése, persze. főleg, ha ilyen meghökkentő a vége -és szép nagyok és tenyérnyi udvaruk van. bocs, nem tudok leszakadni a csöcsökről... (++02.17.)

„people like you and me, we don’t need bars. we build our own cells.”

azt ismeritek, mikor az izompacsirta leül filozofálni...? nagyon furcsa hangulatú részt tettek le elénk ezen a héten a srácok. az időben eltolt vágásokkal, post-rock aláfestéssel elemelték a valóságtól, és nem ezt szoktuk meg ebben a városban. persze nem bírták ki, hogy a meditatív roadmovie közepébe ne illesszenek egy akció-szekvenciát, de a rendezésnek köszönhetően az sem lett hagyományosnak mondható, bár volt mezőgazdász-tanulóként azért morogtam végig, hogy miért tapossák le a búzát ezek a piszkok... és akkor még ott volt a meglepi is zeljko ivanek-kel, amit nézzetek meg, én csak meredtem a szép képekre után percekig. tudom, hogy vannak akció-fétisesek jócskán a nézők között, de nem hiszem el, hogy ne ragadta volna őket is magával ez a szokatlan hangulat. bátorságból ötös. (++02.10.)

„there is a debate currently raging in civil society about the efficacy of torture. now, i happen to fall on the side of those who believe that pain is a tool... like any other.”

meg kell keresni a szépet ebben a sötét és kifacsart világban. bele kell kapaszkodni odette annable gyönyörű arcába, lili simmons cuki kis cicijeibe, job hajkölteményeibe és kifinomult stílusába... de a sötétben is lehet olyan dolgokat találni, amik segítenek az épülésedben. nem bűn kielégülést érezni, ha egy beteg gyilkost kínoznak gyomorforgatóan, vagy ha bosszú-áldozattá teszik. nem kell elfordulnod, ha egy autó kilassított kipörgését mutatják hosszasan. alámerülhetsz az elbutító vakbuzgó istenhit minden visszásságában. a sötét nem félelmetes. de sosem árt, ha vannak apró fény-pontok a tájékozódáshoz. (++02.03.)