soroló

„it’s a game, blithe. that’s all. hell, we’re just moving the ball forward one yard at a time. nothing but a game.”

(◄◄) mindig veszélyes dolog egy akarat-gyenge karaktert kiemelni egy katonás környezetben, mert a közönség sokszor nehezen viseli, ha valaki nem hősként viselkedik a csatatéren. pedig igenis érdemes megmutatni, hogy vannak gyávábbak is a hadseregben, vannak olyanok, akiknek idegeit könnyen kikezdi az a sokk-hatás, ami ebben a nyomasztó élet/halál-szituációban éri az embert. és azt mindenkinek be kell látnia, hogy a sorozat írói jól nyúltak ehhez az embertípushoz blithe közlegénnyel, bár kétségtelenül szokatlan ez a tűnődő csendes katona az őrület közepén -ráadásul egy gonosz coda-t is tettek a története végére, hiszen a magában bátorságot találó katona veszte épp az újonnan megtalált bátorsága lesz... most lett igazán komoly erőpróbának kitéve az easy-század, úgyhogy nem véletlen, hogy az idegi problémák most is jöttek elő történet-szálként -de jól érzékelhető volt a habitusok közti különbség, azok a katonák között, akik nyugodtan alszanak egy kiásott lyukban is, egy bokorra az ellenségtől, míg mások rémülten döfik oldalba a bajtársaikat is szuronyukkal, ha elveszítik a fonalat... nem hiszem, hogy ecsetelnem kéne, hogy az epizódból csak a csata-jelenetek maradtak meg igazán a fejemben a korábbi nézésből -leginkább az a jelenet, amikor egy tank keresztül megy egy katona fején, azt azóta is szoktam emlegetni, mint az ifjúkori sorozataim legdurvább pillanatát... ($$12.18.)

„we’re not lost, private. we’re in normandy.”

(◄◄) azt hiszem ennél jobban nem lehet berántani az embert a háború őrületébe... pedig úgy emlékszem, hogy tiniként annyira nem örültem, hogy így kell kapkodnia a nézőnek a fejét a repülőgépes nyitányban, de most már jobban tudom értékelni ezt a rendezési formát. de az epizód későbbi részében is nagyon tud működni, ahogy az első éles bevetésen sok kézi-kamerás snittel visznek be minket az akció közepébe (és a vágással is nagyon ügyesen játszanak, ahogy vegyítik a hosszú és rövid snitteket). és persze érezzük a (ryan-közlegény-es) spielberg-i hatást, de azért szerencsére nem üres iparos másolat csupán az epizód... az első részben a kiképzést keménynek érezhettük, de csak most szembesülhettünk igazán azzal, hogy mennyire kemény is a háborús lét, ahol az ügyességnek és a szerencsének a jól vegyített kombinációja szükséges ahhoz, hogy élve kijuss a rázós szituációkból -lehetőleg seggbe-lövés nélkül... és már most érződik a lelki megterhelés is, hiszen mégiscsak emberéletek elvételéről szól ez az egész mocskos háború... szerintem jó ötlet volt, hogy minden részben kiemelkedik egy-egy karakter a sokaságból, ma winters hadnagy nimbuszát emeltük magasra -és persze volt egy arc mellette, akire azért fókuszáltunk, hogy az elvesztése rádöbbentsen minket az esendőségre (andrew scott-ot mindig fura látni az őrült moriarty-s mosolya nélkül). ($$12.15.)

„three miles up, three miles down. hi-yo, silver!”

(◄◄) emlékszem mekkora dolog volt tizenöt évvel ezelőtt, amikor az hbo bemutatta ezt a mini-sorozatot. zengett a sajtó steven spielberg és tom hanks nevétől, a ráköltött 120 millió dollárról, meg a nagyon komolyan vett hitelességről, a vizuális trükkök kimunkáltságáról. úgyhogy alig vártam világháború-fanatikusként, hogy megnézhessem, izzítottam is minden héten a videómagnómat a felvételre... arra is emlékszem, hogy hangsúlyozták, hogy az első héten két epizódot adnak egymás után -gondolom azért született ez a döntés, mert féltek, hogy az alapozó nyitány miatt elmenekülnek azok, akiknek a háborús alkotások kizárólag a robbanások és a vér miatt érdekesek. és ifjúként én is könnyen estem ebbe a hibába, a későbbi lassabb részeknél voltak is szenvedéseim, de azokat majd előhozom akkor, amikor odaérünk... de valószínűleg ez a pilot már akkor is tetszett, vagy legalábbis be tudott rántani a sárba a srácok mellé -és pont ezért volt jó ötlet egy egész epizódot rászánni a kiképzésre, mert így jól össze lehet rázódni a sok karakterrel, már most ki tud alakulni némi kötődés feléjük. mert oké, hogy sokan vannak, de a fontosabb arcokra jut egy-egy emlékezetes pillanat. óh, arcok... mai szemmel már durva látni, hogy mennyi ismerős arc van az álca-festék alatt, mosolyogva veszi tudomásul az ember, hogy akár aktuális világsztárok is itt kezdték a karrierjüket (michael fassbender-t pl. egy snittből ki lehetett szúrni), de a többséget legalább a tévében lehet látni manapság is. és milyen vicces, hogy akkoriban az volt a legnagyobb szó, hogy david schwimmer a friends-béli bohóckodás után itt komoly szerepet vállalt... örülök, hogy ismétlésre adtam a fejem (régi tervet pipálok most ki ezzel), mert hiába vésődött be egy csomó momentum anno, most is ugyanolyan izgalmas háborúba indulni az easy századdal, mint az első nézéskor. csak szerencsére már érettebb vagyok, és jobban értékelem a karakter-drámát, nem csak a robbanásokat és a vért várom... (de durván ki voltak lúgozva a színek az angliai részeknél -ezt gondolom a régi háborús filmek hommage-ának szánták...) ($$12.14.)

„„bite the bullet, baby. bite the bullet.””

(◄◄) mark frost jó tanítványa volt david lynch-nek a képi világ creepy-esítésében, és egyébként nem kell sok, hogy a néző furán érezze magát, csak kreatívan kell használni a közelieket (pl. jacques szája a középpontba kerül az undorító sztorija alatt, vagy amikor doktor jacoby szemére fókuszálunk, majd ebből jön a vágókép a rulett-kerékre) -de az is jó, ha egyedi beállításokat alkalmaz a rendezés (nem tudtam nem észrevenni, hogy hank pont úgy állt meg az egyik jelenetben, hogy a falon lévő szarvak pont a fejére passzoltak)... az egész rész nagyon finálésan volt felépítve abból a szempontból, hogy szétterítette negyvenöt percre a cliffhanger-cunamiját, azaz minden szálra jutott valami meglepő, sokkoló, elgondolkodni-való. bár a sorozat eredeti vetítési korszakából csak nagyon felszínesek a tévés ismereteim, ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy ez a fajta sokkoló befejezés újdonság lehetett a nézőknek, mint ahogy az is, hogy ennyire összefügg a nagy egész, és nem csak heti negyvenkét percben lehet gondolkozni íróként (vagy csak a vágyaimat akarom kivetíteni, hogy ez egy korát megelőző modern látomás volt...?) ($$11.25.)

laura palmer plasztikba csomagolva. cooper ügynök kávét iszik. táncol törpe. a baglyok nem azok, amiknek látszanak. mindenkinek ezek jutnak eszébe, ha nagyon régen látta a twin peaks-et, mert ezek épültek be a kollektív tudatba. pedig a sorozat ezeknél sokkal több, és főleg itt az első évadban még nagyon nem az a mindfuck, ami később olyan legendássá tette. mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi humor volt a show-ban, hogy mennyire hangsúlyos volt a nyomozás és a szappanoperai jelleg. hogy először csak a felszínt jártuk körbe ebben a baljóslatú kisvárosban, és csak később merültünk el igazán. nekem ezzel nincs igazából bajom, csak megszólal az andalító főcím-zene, és máris érzem, hogy megérkeztem, nagyon szívesen nézem ismételve is az epizódokat, húz magával az egyedi hangulata, sőt, az újranézésnek hála tudom vadászni az apró jeleket / fél-mondatokat, amiknek később jelentőségük lesz.

„let’s gamble.”

(◄◄) a nyitó-jelenetben kezdem azt érezni, hogy mennyivel érzékenyebb karakternek tűnik cooper ügynök kyle maclachlan eredeti hangjával. így elkezdtem gondolkozni a hangokon, és vannak, akik majdnem ugyanolyanok mind-a-két változatban (például lucy és andy), és vannak, akiknél markánsabban érződik a különbség -pldául leo-nál szabó sipos barnabás másfajta bunkó hoz, mint az originál verzió... magában a részben a szokásos dolgok zajlottak, a természetfeletti továbbra is bujkál a háttérben, és a nyomozás meg a magánélet kavarog inkább a szemünk előtt. annak szerintem mindenki tud örülni, hogy audrey ennyire kiemelődött a sok karakter közül, mert jó nézni az okos ámde kissé naiv lépéseit, és a mai napig nem értem, hogy hogyan lehet nyelvvel megcsomózni egy cseresznye-szárat, ez csak valami szupererő lehet... (az direkt van, hogy maddy valahogy vállasabb tűnik laura-nál...?) ($$11.25.)

„there’s always music in the air.”

(◄◄) jó kis zeneisége volt az epizódnak, már a nyitányban daloltak az izlandiak, cooper ügynök nagy bánatára, de később is fontos szerepe volt a zenének, az erdőben talált kabinban is megállás nélkül pörgött a lemez a tű alatt, és leland palmer is újra keserves táncra perdült a partiban szóló muzsikára -és persze a legszomorúbb pillanatokban mindig vissza-visszatért a zongorára hangolt szívfacsaró laura's theme... jó tempóban halad előre a nyomozás, persze kell hozzá a kávé- és fánk-beöntés is, valamint az összehangolt munka, hogy felfedezzenek minden apró nyomot, legyen az egy szobában vagy kinn az erdőben (btw, volt idő egy kicsit tájképeket is bevágni -és nem kell mondanom, hogy ezek alatt is szólt a zene)... nem csodálkozom azon, hogy log lady ennyire kultikussá vált az évek során, mert eléggé egyedi és emlékezetes karakter, és nem arra figyel az ember vele kapcsolatban, hogy milyen őrültség az, hogy egy fatuskót hordoz magával, hanem a sejtelmességre, ami körülveszi... ($$11.23.)

„the problems of our entire society are of a sexual nature.”

(◄◄) miért tart valaki a kanadai határvidéken lámát otthon...? ja, megint egy lüke poén, ami miatt felhorkantasz, és ezzel nagyszerűen ki is zökkentenek a komor nyomozós hangulatból. mondjuk pont ez a céljuk... nyomozás ennek ellenére van dögivel, itt a címbéli egykezű ember, és rejtélyes madár után is túrják az aktákat, sőt, még audrey horne is nyomozásba kezdett (némileg önös érdekből és lángoló tiniszerelemből)... jut eszembe, eddig még nem írtam arról, hogy mennyire jó ízléssel válogatták lynch-ék a lányokat, mert egytől-egyik mindegyik szép arcú, csodás teremtés. különösen mädchen amick vonásaiban tudok elveszni, de persze azt én is érzem, hogy sherilyn fenn-nek van a legerősebb kisugárzása... ennyi női szereplőnél óhatatlan, hogy a magánéletükkel is foglalkozzunk -na jó, ezt most majdnem visszatöröltem a szexista felhangja miatt, de tudjátok mit, itt hagyom, hogy érezzétek, hogy szoktam én is seggfej lenni... szóval nők vagy férfiak, mindegy, magánélet mindenkinek jár, mert nem csak a nők éreznek és élnek párkapcsolatban. hé, még cooper ügynök szívét is összetörték egyszer... ($$11.23.)

„do you know where dreams come from?”

(◄◄) jó nézni, ahogy szép lassan hozzák be a témákat a sorozatba -sokszor úgy is tűnik, mintha csak mellékesen emlegetnének dolgokat, mint sólyom helyettes az erdőben lakozó gonoszt. (persze nekem most könnyű, egy ilyen újranézéskor jól fülön tudnak vágni az ilyen később fontossá váló mondatok...) szóval megérkeztek a könyvtáras fiúk a nem túl titkolt köszönésükkel, be is vonták őket gyorsan a nyomozásba -mert még mindig jó nagy hangsúly van a nyomozós szálon, mégha ez most nem a gyilkossági fő-ügy, hanem a városban elharapódzott drog-probléma... ebben a részben tudtuk le a temetést is, és fura, hogy ennyire kiesett a jelenet a fejemből, mert azért elég emlékezetes, ahogy leland palmer lóg a koporsón, miközben az fel/le liftezik... gyorsan összedobtak sheryl lee-nek egy unokatestvér szerepet is, mert nem akarták, hogy szegény csak egy hullát játsszon az egész sorozatban... (egyébként vicces, hogy pont a felbukkanása előtt halljuk a tévés szappanopera szereposztását, és ott is van egy színésznő kettős szerepben...) ($$11.19.)

„i had subconsciously gained knowledge of a deductive technique, involving mind-body coordination operating hand in hand with the deepest level of intuition.”

(◄◄) áh igen, a kulcs-epizód, ami elkezdte megmutatni a sorozat valódi énjét -és nekem mégsem a vörös szobában játszódó kultikus álom-jelenet maradt meg a fejemben, hogy ebben az epizódban van, hanem a tibetet emlegető empirikus kérdés-feltevés a nyomozás során... mert valahogy annyira egyedi és twin peaks-es az, ahogy kitelepül az egész sheriff-iroda az erdőbe, fánkostúl, és ott cooper ügynök vezetésével nekiállnak ennek a furcsa kísérletnek (és jól a fejünkbe vésik így a sok j-betűs karaktert) -igen, szerintem ez pont annyira a sorozat esszenciája, mint amikor a törpe táncolni kezd a függöny előtt, majd megszólal visszafelé... mert ez utóbbi inkább csak a creepy-séget hozza be a show-ba (de milyen látványosan!), és jól aláhúzza, hogy mennyire fontos szerepe lesz az álmoknak ebben a világban... a két jelenet közti perceket most is szappan-habbal töltik fel, valamint a horne tesókkal, akiket egyaránt használnak túlzóan idétlen poénokra és perverz thriller-hangulat gyártásra egyaránt... ($$11.18.)

„it’s like i’m having the most beautiful dream and the most terrible nightmare all at once.”

(◄◄) érdekes, hogy amíg az ilyen ultra-pozitív szemlélettel rendelkező embereket általában ki nem állhatjuk, cooper ügynöknek nem tudunk ellenállni, és csak ragad és ragad ránk a lelkesedése... persze elég egyszerűen faragták ki a karaktereket itt az elején, vannak a szimpatikusak és vannak a seggfejek, nincs középút. és persze nyomozós-sorozat révén már most el kellett kezdeni gyanúsítottakat gyártani -például a jelenlegi legnagyobb seggfejet, leo-t, akire csúnyán ráhúzták így elsőre a véres inget... mert meglepő módon még mindig a realizmus talaján állunk, két teljes lábbal, bár egy ikonikus megjelenésen máris túl is vagyunk, bár valószínűleg a legtöbb néző itt még nem tudta mire vélni bob nevetését... érdekes élmény, hogy mennyire otthon érzem magam a twin peaks világában, csak elindítom a lejátszót, és úgy suhannak a percek, hogy közben azért sok minden a mai napig megmaradt a fejemben az első nézésből. ($$11.18.)

„she’s dead. wrapped in plastic.”

(◄◄) pont az a generáció vagyok, akinek meghatározó élménye, hogy a takaró alól rettegve nézi, hogy megtudja végre, hogy ki ölte meg laura palmer-t, de én valahogy kimaradtam ebből a kollektív élményből -és ebből arra következtetek, hogy nem is láttam egy részt sem a kora kilencvenes években, mert akkor biztos megmaradt volna valami foszlány (mint ahogy az x-akták kapcsán például tisztán emlékszem, hogy az egyik rész után nem mertem ráülni a wc-re...). mert úgy gondolom, hogy annyira egyedi a hangulata a show-nak, hogy aki egyszer látta, az többet nem felejti... úgyhogy nem is érzem olyan nagy problémának, hogy már fiatal felnőtt fejjel estem neki a sorozatnak, amikor 2005-06 táján adták újra a tévében, mert így is elég hamar mély szerelem lett belőle (főleg hogy jó kis rituáléval volt övezve a heti megtekintést, vasárnap esténként barátnővel összebújva a viseltes kollégiumi kanapén)... most megint eltelt újabb tíz év, és közeledik a dicső visszatérés dátuma is, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy újra megmártózzak a duglászfenyők illatában, és nyakig merüljek a forró kávék és isteni meggyes piték világába -most egy kicsit máshogy, eredeti nyelven, jó minőségben, kicsit magányosan az ágyamban... az elmúlt majd’ tíz évet masszívan sorozatozással töltöttem, így jóval nagyobb a rálátásom a tévés alkotásokra, ezért meglepődve láttam, hogy mennyire érett munkát tettek le david lynch-ék 1990-ben, amikor a tévé még nagyon mást jelentett mint manapság, főleg egy olyan országos adón, mint amilyen az abc volt akkortájt. nem is értem, hogyan nyomták le a döntéshozók és a nézők torkán ezt a másfél órás gyöngyszemet -még akkor sem, ha itt a kezdésnél még teljesen mellőzték a később hangsúlyossá váló természetfeletti elemeket... mert itt még a drámai felütés és a nyomozós-sorozat jelleg dominált, valamint az, hogy megpróbáljuk feltérképezni ennek a kisvárosnak az igencsak bonyolult kapcsolati hálóját, hogy a főbb karakterek kapjanak egy-egy vázlatos ismertetőt... és nagyon érdekes látni, hogy ennyi év után is mennyire jól működik a legtöbb jelenete, hogy beleszakad a szívünk, amikor arra a csodás zenei témára először látjuk laura arcát, hogy a gyász fájdalmát mennyire jól könnyítik ki a később védjeggyé váló fura humorral. még az sem tudja zavarni az embert, hogy a színészi játék itt/ott kopottas már kissé, mert valahogy az is hozzá tartozik ehhez a különleges világhoz... diane, visszatértem twin peaks-be, és megrohantak a régi érzések -nagyon jó újra itt lenni... ($$11.15.)

„-psychic, though? that sounds like something out of science fiction.

-we live in a spaceship, dear."

(◄◄) oh, azok a whedon-i dumák... (bár az idézet inkább úgy hangzik, mint egy cinikus riposzt, ami az írószobában csattant el, aztán valahogy bekúszott a sript-be is...) kell is a kis oldás, mert river-es epizóddal zárjuk a show-t, úgyhogy kicsit komolyabb az átlagnál. igaz, a fenyegető ember nem lett tipikusan nagyon komoly, valahogy már a macska-mozgása is fura, de aztán nem ért bizonyos dolgokat, majd konyha-filozofál, így teljesen el tudjuk hinni, hogy river belemászik a fejébe. jó dolog, hogy nem a zavaros lánnyal zárunk, hanem az okos lánnyal, aki össze tud rakni egy túlélési tervet könnyedén. ($06.03.)

oh, fox, te ki****... áh, too soon... a sorozat újranézése viszont épp időben lett beiktatva, mert már volt akkora távolság, hogy az embert folyton érjék az ’aha, ilyen is van benne’ élmények, és felderengjen némi nosztalgia az első nézésre. bár nem ezek foglalkoztattak elsősorban, miközben pörögtek a percek estéről-estére, hanem hogy megint milyen jól szórakozom. mert ugyanúgy tudtam nevetni a poénokon, mint a korábbi nézésekkor, ugyanúgy bele tudtam szeretni ezekbe a karakterekbe, ugyanúgy magával tudott ragadni ez az ócska firefly osztályú hajó, mint újkorában. szépen beosztottam az elején, aztán logisztikai célból gyorsítottam a végén, de lehet, hogy rossz döntés volt, mert hiányozni fog, hogy nyúljak a távirányítóért, és indítsam a következő részt holnap este. áhh, to soon... (utóélet itt és itt)

„well, any friend of inara’s is a strictly businesslike relationship of mine.”

(◄◄) áhh, a kurvás epizód, ahol a srácok hét mesterlövész-est játszanak... (bár nem is tagadják az írók, a rosszfiút úgy jellemzik, hogy azért tart western-környezetet maga körül, hogy neki lehessen a legnagyobb fegyvere a környéken...) azt hiszem itt láttam először melinda clarke-ot, aki ezután is otthonosan mozgott a (különböző értelembe vett) kurva szerepekben -de valahol ezért szeretjük őt. és persze irigykedünk a kapitányra... mit sem ért volna ez a rész, ha nem boncolgatjuk tovább az inara/mal kapcsolat bonyolult mibenlétét. ($06.03.)

„when you can’t run anymore, you crawl, and when you can’t do that, well... you know the rest.”

(◄◄) valamiért korábbra vártam ezt az epizódot -bár csak a halott barátra emlékeztem, arra már nem, hogy ebben van a mindig cool richard burgi is, meg némi űrhajós üldözés egy barátságtalan bolygó felszíne felett. az alap-sztori elég merész (szerv-csempészet egy élő testen belül), de jó ürügy arra, többet megtudjunk a karakterekről -akár lehet szó az ex-katonák múltjáról, vagy akár kaylee-ről is, akinél úgy tűnik, hogy mindegy, hogy kitől kapja meg azt a figyelmet, amit nagyon igényel... (jut eszembe, ezt a háromrészes darát ajánlanál a mai nap szülinaposainak, jewel staite-nek és morena baccarin-nak!) ($06.02.)

„-he’s my husband.

-well, who in the damn galaxy ain’t?”

(◄◄) malcolm reynolds pucér seggel a sivatagban -ki felejtené el ezt a csodás képet...? egy újabb heist epizód, amiben az a csavar, hogy bejutni könnyű a szajréhoz, a kihozás a trükk. a legnagyobb veszélye viszont annak van, hogy nem éled túl a legújabb találkozást az édes ámde veszélyes saffron-nal. aki tényleg naiv kisfiúvá tud tenni a csodás pofijával, mi is minden alkalommal (szinte) bedőlünk a trükkjeinek. és ebből látszik, hogy milyen jól van megírva és eljátszva. azt is el szoktam felejteni, hogy inara-val való összezördülés is a terv része. talán azért, mert jól látszik, hogy mostanság úgy érzik az írók, hogy kell a súrlódás a fedélzetre, mert azt majd kajálja a nép... ($06.02.)

„live with a man 40 years. share his house, his meals. speak on every subject. then tie him up and hold him over the volcano’s edge. and on that day, you will finally meet the man.”

(◄◄) talán most először volt olyan átívelés, ami nem a tam-tesókkal kapcsolatos, nem? sőt, kettő is, hiszen nem csak niska tért vissza gonoszkodni, de nem felejtkeztünk el a múlt heti gyógyszerekről sem (oké, ilyen már volt a tehenekkel). és nem csak a kínzás kegyetlensége horzsolt, meg hogy akciófilmbe borították a végét, hanem hogy felszínre hoztak egy régóta lappangó problémát -a zoe/wash vs mal feszültség. na jó, viccelek, szó nem volt eddig ilyenről, de jól jött kedvenc pilótánk behisztizése, mert a kínzás alatt mosolygásra késztettek a párbeszédeikkel. ($06.02.)

"you're going to suspend cerebral, cardiac and pulmonary activity in order to induce a proto-comatose state."

(◄◄) bírom, hogy mennyi stílust lehet ötvözni a scifi-vel, és működni fog. most egy klasszikus heist-kalandot építettek bele -ahogy kell, a nagy terv vázolásával, közbevágva az előkészületeket. majd jöhetett a nagy akció, ami sokáig sikeresen sínen volt (kisebb döccenőkkel és er betéttel). ezért kellett egy komoly konfliktus... alapvetően utálnám az olyan fordulatokat, mint jayne hülyesége, de mivel egész jól jöttek ki belőle (mal újra felbukkanó keménységével), így nem tudom húzni a számat. ($06.01.)

"life support failure. check oxygen levels at once."

(◄◄) hozzám hasonlóan sokan nem szeretik az in medias res kezdést, ami után visszaugrunk kicsit az időben -itt viszont sosem volt bajom vele, mert következetesen végigviszik a három idősíkot, pont ez adja az epizód esszenciáját. szeretem ahogy reflektálnak egymásra a különböző időben játszódó, de egymás mellé vágott jelenetek, és főleg azt tartom a legnagyobb erényének, hogy ezeket a különböző hangulatú részeket működőképesen tudták egymáshoz varrni. mert jócskán dobálnak minket a humor (flashback-ek a kezdetek kezdetére, bajusszal és szexszel), a feszültség (beüt a krach, és fokozatosan ébresztenek a tudatára, hogy tényleg nagy a baj), és az igazi dráma (mal élet/halál-harca) között. és még annyi mindenről lehetne beszélni, a kapitányi szerepről (bátorítás, amikor kell; keménység, amikor muszáj, önfeláldozás a rangból adódóan), a csapat-összetartásról, de félek, hogy elfogy az oxigén, így elhallgatok... ($05.31.)

"the man they call jayne * he robbed from the rich and he gave to the poor * stood up to the man and he gave him what for * our love for him now ain't hard to explain * the hero of canton, the man they call jayne"

(◄◄) az a durva, hogy még el sem kezdődött a rész, én már vigyorogtam, mert tudtam, mi vár rám... mert olyan imádnivalóak a srácok, ahogy kiül az arcukra a döbbenet, ahogy kiderülnek canton hősének a titkai. ahogy állnak, és mű-elemzik a szobrot, hehehehe... és érdekes, hogy ez a pozitív íz volt mindig is bennem a részről, pedig azért ott van a sötétség is a végén, de azt valahogy kitörli az ember fejéből a dal vidámsága. vagy a túl sok sár-sör... ($05.30.)

„-i do know my bible, sir. ’on the night of their betrothal the wife shall open to the man as the furrow to the plow and he shall work in her in and again till she bring him to his full and rest him then upon the sweat of her breast’.

-oh. good bible.”

(◄◄) vannak azok a mellek, amiknek a formáját semmilyen zsákruha nem takarhatja el... és tudjátok miért olyan emlékezetes christina hendricks alakítása? mert sokadik nézésre is elhiszed neki az ártatlanságát, pedig tudod jól, hogy rosszban sántikál. nem véletlen, hogy egy életre megjegyeztem magamnak ezt a dögös vörös nőszemélyt... a rész egyéb aspektusaiban is baromi szórakoztató, főleg nathan fillion pofa-vágásai, amikor megtudja az esküvőt, ahogy lereagálja az első közös napot -és éjszakát... ($05.29.)

„-mostly people heal on their own, but sometimes...

-sometimes you need a doctor.”

(◄◄) ez mindig is a ’kevésbé szeretem’ részek közé tartozott -talán nem érdekelnek annyira a tam-tesók...? pedig ketten együtt még mindig működnek (lásd az estét a ’vidéki kórház’-ban), és river tánca is varázslatos, de sajnos a szomorú történetük mindig túl sok komolyságot hoz a sorozatba. ráadásul most még középkori hangulatba is botlanak, plusz a flashback-ekből kiderül, hogy mennyire tipikus gazdag-szülők között kellett felnőniük... (book lelkész rejtélyes múltja is itt indul -amire azért vicces, hogy emlékeztetnek, mert mai fejjel már tudjuk, hogy sosem tudtuk meg a tényleges igazságot.) ($05.28.)

„yes, sir, captain tight-pants.”

(◄◄) ez az egyik epizód, ami nagyon megmaradt a fejemben, mondhatjuk, hogy az egyik kedvencem a sorozatból. pedig elég csajos a bállal, a sok szép ruhával és a becsületért folytatott párbajjal -vagy lehet, hogy pont ezért...? jane espenson mintha már itt a onceupon-ra gyúrt volna, kicsit egy disney mesébe csöppentünk bele, de végül is ez is jól állt reynolds kapitánynak, mint kaylee-nek a habos/babos ruha. egyébként meg lehetne itt táncolni meg kardozni akármennyit, ha az inara/mal kapcsolat-építés ne működne ennyire. ($05.27.)

„-no mercy.

-we got lots of mercy. we got lots and lots of...” (ököl lendül)

(◄◄) jobb szeretem, amikor derűsebb arcát mutatja a sorozat, de el kell ismerni, hogy ez a sötétebb fél is működik, ha jól össze van rakva. és jól össze van rakva. adott az elején a halálhajós klasszikus scifi-thriller hangulat a sötét és rejtélyes űrhajóval. aztán jön még másfajta fenyegetettség is. de mindenképpen kellett ez a rész, hogy kicsit rávilágítson a reaver- (és a river-) mitológiára. azt meg nem lehet félvállról, fun módon, alá kell merülni az űr sötétjébe... ($05.26.)

„you have reputation. ’malcolm reynolds gets it done’ is the talk.”

(◄◄) mindig is szerettem ezt a bárban verekedős kezdést -pont annyira pofátlan western-utánérzés, mint hogy egy vonatról kell ellopni valamit egyből itt a sorozat elején. persze kerekei nincsenek a járműnek, meg egy űrhajóról lengedez jayne, de az érzés megvan. de igazából az a csavar, hogy nem mal leleményessége, hanem a nagy szíve az epizód lényege. ...így sokadik nézésre is szórakoztató a rész, imádom a fanyar egysorosokat, a meglepő idétlen fordulatokat (crow utolsó repülése). azért arra kíváncsi lennék, hogy a fox-on elsőnézők mit értettek a river-féle agy-zavarból...? ($05.25.)

(disclaimer: az új élményekről könnyen ír az ember, de van olyan, hogy akkor is van mondandója, ha már átélte egyszer/többször az adott élményt. mivel filmeknél már próbáltam ilyen típusú értékelőket írni, most eljött az ideje, hogy a sorozatoknál is tegyek egy próbát. és mi lehetne más az első áldozat, ha nem minden idők egyik legjobb űr-westernje, a firefly. mivel annak idején láttam a teljes sorozatot szinkronnal és felirattal is (tehát minden részt legalább kétszer), most meg sem próbálok úgy tenni, mintha új élményként fogadnám be a látottakat. de hogy ne legyen ebből kavarodás, minden ilyen típusú bejegyzés elején lesz egy (◄◄) jel az egyértelműsítésért (csak hogy egy, a videomagnós korszakból vett szimbólummal erősítsük a retro érzést...).)

"you were a sergeant, yeah? sergeant malcolm reynolds. balls and bayonets brigade. big, tough veteran. now you got yourself a ship, and you're a captain. only i think you're still a sergeant, see. still a soldier. man of honor in a den of thieves."

...mivel nem kell már a történetre koncentrálnom, így inkább arra figyeltem, hogy milyen módszereket vet be joss whedon, hogy bemutassa a karaktereket és az általa kitalált világot. a kezdést sosem szerettem, nagyon elüt a későbbiektől ez a háborús helyzet, főleg a kép műviségével nem voltam soha kibékülve. és nem segít egy pilot (vagy a fox esetében -utolsó rész...) kezdésénél, hogy ennyire kapkodjuk a fejünket, hogy ’mivan?’. de aztán a néma űrben találjuk magunkat, és igen hamar a helyére kattan minden. főleg, amikor leszállunk az első bolygóra, és megtelik élettel a show, ott a porban születik meg az a hangulat, ami most is, ezerszer is el tud kapni. ...szóval figyeltem, és arra jutottam, hogy egész szépen megoldotta a kötelező bemutatós feladatát, lépésről-lépésre ismertet meg minket a hajó legénységével, csepegteti a párbeszédekbe az infókat. és ami a legjobban tetszik, hogy (a végtelenül cuki) kaylee-t leszámítva nem akarja azonnal megkedveltetni őket. de ha pokrócnak is ábrázolja mondjuk a kapitányt, azért fel-felvillantja alatta a nagy szívét is. a sorozat legtöbb eleme már felvonul itt is, a fegyvert rántós poros western-feeling, az űr némaságában csillogó hajtóművek (egész jól állja a képi világ az idő múlását), a felhorkanós egysorosok, és a betyár-becsület tisztelete. és elég volt ez a másfél óra, hogy alig várjam, hogy újra elmerülhessek ebben a gorram világban. ($05.24.)