„people like to see famous people. go to a little town in wales, turn up in lampeter with richard blackwood, and go, ’oi, everybody! little surprise for you. richard blackwood.’ they’re gonna go, ’what are you doing here?’ and not in a racist way. they’re happy to see him. he’s welcome ’cause he’s famous.”
hmm, elég nehezen vettem rá magam erre a karácsonyi speciálra, mert valljuk be, ez egy monstrum, és az ember aggódik, hogy milyen érzés majd’ 100 percet eltölteni david brent társaságában -de nem is volt olyan vészes. illetve -csak a szokásos katasztrófa volt... annak az aggodalmamnak sem volt alapja, hogy nagyon karácsonyi lesz a rész, mert megúsztuk néhány dísszel a diszkógömb körül, meg pár diszkósított karácsonyi dallal. de azért a szeretet átjött az ünnepből... de menjünk visszább kicsit, mert kíváncsi voltam, hogyan hozzák vissza azokat, akik ilyen/olyan okból elhagyták a céget, de egész jól megoldották. igaz, az már nekem is gyanús volt (nem csak neil-nek), hogy david annyit lebzsel bent az irodában, de tudjuk mi jól, hogy miért tette ezt, és ez az igazán a nagyszerű a karakterében, a drámai háttere, azaz hogy minden vágya, hogy ez a szaros munka újra az övé legyen (meg persze mindenki szeresse őt, a humorát és a kifinomult zenei ízlését) -az már szinte mellékes, hogy milyen kínos kalandokba keveredik megállás nélkül... na jó, csak viccelek, mert david-et ezért utáljuk imádva, vagy fordítva, mert bárhová is veti a sors, biztos, hogy a katasztrófa ott lesz a lába nyomában... (érdekes adalék volt, hogy az olcsó celeb-létbe is bepillanthattunk most általa.) talán az erősebb doku-jelleg tette (több kérdést hallhattunk a ’készítők’-től), de néha talán kényelmetlenebbül mozgolódtunk a nézése közben, mint általában. na de vissza a bulihoz, ahol némi alkoholizálás és seggfogós lassúzás után a többség megnyugtató boldogságra lelt. bár igazából nem is kellett volna ide kifuttatni mindent, hiszen hallhattuk is, hogy a kamera forgása nélkül is megy tovább az élet -de azért mindenkinek jól esik egy kis happyend, nem? ($$03.02.)
nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, hogy aztán hamar azt érezzem, hogy ez most egy kicsit maga alá temet, hogy nem szabad túl sokáig bent lennem, mert nehezebben viselem a légkört, mint ahogy előzetesen terveztem... és ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lenne a sorozat, vagy olyan nagy csalódás lett volna, de az kétségtelen, hogy kevésbé tudtam ráhangolódni, mint az extras-ra vagy a life’s too short-ra. és biztos, hogy nem a celebek hiánya miatt -talán azért, mert ezeket a karaktereket nehezebben volt megszerethetni. kivéve persze a dawn+tim párost, akik a normalitást képviselték a sorozatban, és egy kínos-vígjátékhoz képest meglepően éretten volt felépítve a romantikus száluk. a többiek viszont mindig hozták az általam jól viselt vakarózós humort és arcoskodást. ricky gervais egyből elment a falig, és megalkotta minden idők egyik legösszetettebb karakterét, akiről tudod, hogy nem tudnád elviselni, ha az életben kapcsolatba kéne lépned vele, ugyanakkor átérzed a drámai hátterét is, mégha legszívesebben megütnéd minden egyes alkalommal, amikor kinyitja a száját -de pont ezért működik! kétségtelen, hogy tele van briliáns pillanatokkal (és köszönjük szépen martin freeman felfedezését), de nem bánom, hogy nem ezzel kezdtem a gervais/merchant birodalomba való belépésemet, mert lehet, hogy akkor nem kerültem volna ennyire mélyre a ’rajongó’ feliratú dobozban. érted...? papír? doboz? na? ehh, hagyjuk...