soroló

„hit that location. slaughter every fucking one of them.”

az első percekben nem tűnt jó ötletnek, hogy a hétvégi munkából hazaérve ezzel az epizód lazuljak le, mert úgy nézett ki, mintha megint ugyanazokat a köröket futnánk, mint eddig, aztán két érdekes szál is elindult, és én máris éberebb lettem... pedig ebből az egyik csak egy side-küldetés volt, ezekiel egy kislány pesztrálását kapta feladatul, ami sutter-módra azt jelentette, hogy kikövezték a sztorit egy nyakon-szúrt hullával, egy lángoló kamionnal, egy rendőrség elöli meneküléssel és egy kislánnyal, aki gond nélkül ajánlaná fel a testét hálája jeléül... de nálam jól működött ez a gebaszt-gebaszra halmozó al-küldetés (és bár az autós üldözés kissé kaotikus volt, azért felix alcalá egy-két szép képet ide is be tudott csempészni (lásd pl. a termőföldön való bujkálást))... tetszett az az intelligencia is, ami a lázadókból árad, ahogy végig tudják vinni a trükkös akcióikat, és nem csak ésszel múlják felül az ellenfeleiket, de az érzelmeikkel is jól játszanak. vagy csak gallindo jr lett óvatlan a fia közelségétől... (továbbra is csak pár szépia képen csepegtetik a szomorú múltat, de talán enélkül is megértjük már ezekiel tetteit, nem tudom, hogy igazán szükség van-e ezekre.) (ja, és az elején nem értettem, hogy minek exponál a rendező a vörös macskára, de aztán lett szerepe a dörgölőző doromb-gyárnak a későbbiekben.) (##10.14.)

„those young people are not all they seem to be, kaz. they’re lazy, always laughing, pulling pranks on others, not focusing on their work, having all kinds of fun.”

mivel elég furcsa lenne, ha egy karakternek egyik pillanatról a másikra változna meg a személyisége, így még több időt kell eltöltenünk a naiv kaz-zel... de érezhető, hogy minden hibájából tanul, és meg van benne az a csak a hősökre jellemző karakter-vonás, hogy mások testi épségét minden fölé tudja helyezni... örülnék, ha több olyan kis múltbéli szilánkot kapnánk, mint most a yaeger múltjával kapcsolatos pillanatokat... (heh, az arcoskodó ifjú hangja elijah wood volt!) (##10.12.)

„i have a lot to learn.”

miután a rebels-ben a korszak miatt nem lehettek látványos összecsapások, most is egy olyan érába toppantunk be, ahol kerülni kell a nyílt színen zajló súrlódásokat -így bedobták filoni-ék az örök jollyjoker-t, a kalózokat... de ők csak a végén hoztak némi akciót (és kapcsolódást az első rendhez), előtte kaz-zel jártuk az állomást, és... hát... izé... ez a sok csetlés/botlás, amit levágott a srác, nem igazán akart nálam működni. persze, értem, hogy ebből a státuszból fog sokat komolyodni a későbbiekben, de most kicsit sok volt belőle. ugyanakkor a lelkesedését meg tök jó látni, csak legközelebb lehetne máshogy is hebrencs... (##10.12.)

„the winner takes is all.”

a párhuzamosan futtatott szálak egyik hátránya lehet, ha valamelyik sztori a másik fölé kerekedik -és ma a fináléban pontosan ez történt... mert mike csak egy szimpla nyomozós üldözést vitt végig (a sorozat alap-tempójához képest egész mozgalmasan), addig jimmy szálán egymást követték a bitang erős jelenetek... már a nyitó éneklés is remek volt, mert újabb rétegekkel gazdagította mcgill-ék kapcsolatát, ahogy chuck egyetlen (mikrofont megszerző) mozdulattal a háttérbe tolta a testvérét, ugyanakkor egymást támogatva értek haza a nagy buliból... az a jó jimmy-ben, hogy most már minden egy nagy con neki, és olyan ügyesen játszik az emberek érzéseivel, hogy minket is könnyen meg tud téveszteni, mert hinni akarjuk, hogy kiönti a lelkét a meghallgatásokon, de persze az őszintesége legtöbbször csak álca (talán csak kétszer volt olyan ma, amikor biztosan tudhatjuk, hogy pőrén láthattuk és hallhattuk a nagy átverőt, amikor a kislánynak adott tanácsot és amikor a parkoló magányában zokogott egy kiadósat)... bob odenkirk persze tökéletesen odatette magát az összes jelenetében -kár, hogy arra már nem volt ideje, hogy egy ének-tanárhoz is ellátogasson... (##10.11.)

okos, intelligens és szép -mégsem tudod visszatartani az ásításodat, amikor a közelében vagy? haver, valami nem stimmel a csajjal, menekülj! egy sorozatnál nem ilyen veszélyes a helyzet, de azért az sosem jó jel, amikor valaminek csak elismered az értékeit (hogy átgondoltan építkezik és csodásan van felvéve), mégsem tud feltüzelni hétről/hétre... furcsa egy hibrid volt ez az évad, mert átmenetet kellett képeznie a jogfosztottság időszakában, úgy kellett lépnie időben egy ölesebbet, hogy közben nem hozhatta előre saul goodman megszületését. és emiatt nagyon keveset lépdeltünk előre a tíz rész során, apróbb karakter-építésekkel szöszöltünk. és közben nem igazán mélyedtünk el a gyászban sem -igaz, ez a hősünk természetéből fakadt, aki nem képes kiereszteni magából ezt a mardosó fájdalmat... igazán akkor lendült csak be az évad, amikor slippin’ jimmy belebújt a (képletes) susogós melegítőjébe, és nekiállt trükközni a saját céljai (esetleg a pénztárcája) érdekében... szóval nem ő a legizgalmasabb csaj a városban, de nem is bánom azt az időt, amit vele töltök -de azért eshetne jobban is...

„-i’m gonna be a spy? but i’m a pilot!

-trust me, kid. you’ll be both.”

igazán tudom sajnálni azokat, akik starwars-szal kapcsolatos alkotásra adják a fejüket, mert nagyon kényesen kell belőniük az alkotásuk összes paraméterét, különben valamelyik oldalról leszedik a fejüket... különösen nehéz helyzetben vannak dave filoni-ék, akik a rajzfilmes részleggel már harmadik alkalommal akarják magukhoz kötni az ifjabb korosztályt, mert pontosan tudják, hogy a magamfajta örök-gyermekek ugyanolyan szemmel fogják nézni ezeket a rajzfilmeket, mint bármelyik starwars terméket, nem lesznek arra tekintettel, hogy nem elsősorban nekik készült... ezért volt az, hogy én magam is panaszkodtam a robot-humorra a clone wars idején, hogy egyszerűbbnek éreztem a rebels kezdését -így most próbálok a korábbi hibáimból tanulni, és felfogni, hogy rég kicsúsztam már a célközönség demográfiai sávjából... így elnéző mosollyal lépek túl a hasra-esős poénokon -főleg azért, mert voltak olyan viccesebb részek, amik nálam is működtek. nem csapkodom azért az asztalt, mert típus-karakterekkel dolgoztak az író-szobában -főleg azért nem, mert már végignéztem két filoni alkotást, így pontosan tudom, hogy meg tudják tölteni élettel majd ezeket a vázakat később... a legfontosabb tényező viszont már az első pillanattól adott, az utolsó bit-ig starwars-nak érződik, az űrben úszó nyitó-jelenettől az utca nyüzsgéséig... (ha a clonewars baltával faragott arcait és ezra-ék lego-haját meg tudtam szokni, akkor itt sem hiszem, hogy komoly gond lesz a kissé fura arc-ábrázolásokkal megbarátkozni. egyébként meg kiderült, hogy tök jól állnak ennek az univerzumnak a pasztell-színek.) (##10.10.)

„we don’t get aliens in sheffield.”

a regenerálódás utáni első epizódok mindig furcsának érződnek -valószínűleg azért, mert ilyenkor még a doktor is keresi a helyét, miközben a testével együtt az agyát is újraindítja... ráadásul a tizenharmadik doktorral egy új főnök is érkezett, úgyhogy nem meglepő, hogy a hangulati tónus is egy kicsit más irányba tolódott a korábban látottaknál (plusz a váltást számomra az is komolyan meghatározza, hogy murray gold is letette a lantot, így az új dallam-világot is szokni kell)... ebben a nagy újdonság-halmazban a legforradalmibb változás tűnt a legtermészetesebbnek -azaz, hogy a doktor nemet váltott... mert jodi whittaker tűpontosan hozta azokat a hebrencs és (két) szívvel-teli tulajdonságokat, amiket elvárunk a karaktertől, de persze azért neki is jutott elég mozgástér, hogy a saját egyéniségét is belegyúrja a formálódó figurájába. szépen kipipáltuk a kötelező rublikákat is, meglett a csavarhúzó (egy epikus labor-munka után), és komplett lett az egyedi, bohókás ruhatár is (pedig már megszoktam a lógó öltönyt a végére). és persze bemutatásra kerültek az útitársak is, merthogy ezúttal hárman is vannak, és szerencsére nem csak külsőleg lettek egy diverz társaság, de a személyiségüket tekintve is jól kiegészítik majd egymást. már csak a tardis hiányzik, hogy teljes legyen az eszköztár a nagy kalandhoz... (ja, igen, volt egy alibi-történet is a háttérben, tipikus who-s kergetőzés egy rosszarcú idegennel, de szerintem teljesen természetes, hogy az új korszak bebikázásakor nem az volt chris chibnall elsődleges szempontja, hogy a sztorival nyűgözzön le minket. arra ráér később is figyelmet fordítani...) (ja, és a hegyekben felvett részek talán a legszebben fényképezett percek voltak az általam látott who-történelemben.) (##11.08.)

„we lock this shit down today, we’re one step closer to pushing out galindo. the club wins. we win. then it’s all just putas and plata.”

a határ-menti sakktábláról hiányzott még egy fontos figura -a brutalitásra hajlamos, pénzéhes mexikói rendőr... bár ott volt ez a határon túli kaland (most már a hagyományosnak mondható túlbonyolítással, mert nem csak a rendőrség vonódott be az ügyletbe, de veteránok és egy afgán tolmács is -na meg persze a gyerekharcosok, akikre még mindig nem tudom, hogy miként tekintsek, mert furcsa látni, hogy ennyire szenvtelenül kezeli a sorozat ezt a húsba-vágó vonalat), de leginkább az érzelmi gubancokba mentünk bele, főleg emily körül kavarognak a zavarok, hiszen ő maga sem tudja, hogy mit akar, bűntudata van ezekiel miatt, utálja, hogy a férje láncok között akarja tartani, mégis vonzódik mind-a-két férfihoz... hogy további bonyodalmak épüljenek a sorozat sűrű szövésű szerkezetébe, elkezdődött (a teljesen jogos) ujjal mutogatás a klubbon belül, azaz szorulni fog a hurok az árulóként viselkedő srácok körül... (ugye ti is szeretnétek, ha edward james olmos megmutatná, hogy milyen az, amikor visszatér a régi brutális énje, nem csak én...?) (##10.08.)

„an erection does not make a man. making good choices makes a man, and right now, you have to choose between your penis and your liver, and, frank, make the right choice.”

hmm, nagyon rég láttuk már ezt a klasszikus fiona-t, aki szemellenzősen akarja ráerőltetni a családjára a saját igazát, hiányzott már ez az idegesítő énje... de legalább egy kicsit visszatalált a családjához, és nem csak a pasijával veszekszik folyton valami lényegtelen hülyeségen (illetve: én meg tudom érteni, hogy a zenei ízlés vízválasztó lehet egy párkapcsolatban)... de persze a család tagjai szokás szerint leginkább magukkal voltak elfoglalva, hogy nyalogassák kicsit önön sebeiket, hogy a romos párkapcsolataik miatt morogjanak (mert miért is tudna összeszedni normális csajt carl, debbie és liam? nagyon kevés volt eddig is a normális kapcsolat a show-ban)... és persze ott van frank, aki a maga frank-es módján küzd a testi hibáival -egész addig, míg egy szívünknek kedves vendégszereplővel új irányt nem adnak neki (oké, katey sagal-t imádjuk, na de az őrült nőt játszó katey sagal igazán felvillanyozó elképzelés)... továbbra is könyékig turkálunk a gender-témában ball-ékkal, akik a maguk ütvefúrós finomságukkal lazítanak a nőket ért zaklatások komor témáján... (##10.08.)

„dicks are assholes.”

mindenki küszködik és kockáztat az életben -főleg ha new york mocskosabb környékén él... de ezeket vállalni kell, ha előrébb akarsz lépni az életben. ezért szakad meg a szívünk lori-ért, akiről tudjuk, hogy sokkal többre lenne hivatott, de az elmebeteg stricije folyton visszahúzza a sárba (a sírós kifakadása volt az epizód csúcspontja)... candy nagyon-nagyon meg akarja mutatni a világnak, hogy lehet művészetet alkotni a sikamlósabb alapanyagokból is, és nem hajlandó engedni a vízióiból -viszont filmezni költséges játék, úgyhogy még arra is rá kell fanyalodnia, hogy egy olyan simlis alakkal társuljon, mint frankie. igaz, másoknak meg a maffiával kell összefeküdnie, hogy boldogulni tudjon, so... -az viszont fura, hogy erre a tényre abby csak most döbbent rá... igaz, látjuk, hogy milyen idealista a lány, aki maximális energiával állt bele a kurva-mentésbe is (ezzel párhuzamosan kezd fárasztani vince lemondó faarca, aki a békesség kedvéért mindenbe belemegy)... azt hittem, hogy a fekete srácok kalandja drámaibbá válik, de gondolom lesz még következménye annak, hogy most majd rákapnak a rablós bizniszre... eközben a rendőröknek is kockáztatniuk kell, új stratégiákkal próbálkozni, ha tényleg szándékukban áll megtisztítani az utcákat a mocsoktól, és nem csak a saját zsebüket akarják tölteni... (##10.08.)

„-there you go. kick a man when he’s down.

-jimmy, you are always down.”

valahogy ez volt az a rész, ahol minden jelenetnél lehetett sejteni előre, hogy hova akarnak kilyukadni az írók, és mégis kurva jól működött az egész... oké, azt nem volt nehéz kitalálni, hogy a nyitányban most kim kedvéért csinálják az újabb átverést, hogy a mesa verde-s főnök elégedett legyen, mert elég egyértelmű volt, ahogy előkerültek a látszólag egyforma tervek... ahhoz sem kellett nagy tudomány, hogy kitaláljuk, hogy a német főnök tervez valamit, a feszkóval teli vezeték-ellenőrzés még csak apróbb előjel volt, de aztán teljesen rápörgött az otthon ülő feleségével való találkozásra, úgyhogy az építész-trükk innen már természetes lépés volt... jimmy meghallgatása kétesélyes volt, de hősünk olyan határozottan és szívhez-szólóan adta elő magát, hogy reményt tápláltak belénk, de ahogy a fenn látható kim idézetből is kiolvasható, jimmy sosem keveredik ki győztesen az ilyen csatákból -és hát azt is tudjuk, hogy nem mcgill néven kell neki folytatnia az ügyvédkedést... (btw, kedves utalás volt az anyasorozatra a csengő első megszólalása is.) már pont örültem, hogy kim és jimmy rendben vannak (lásd a kéz-fogós mosolyokat is az étteremben), aztán jött a nagy veszekedés, ami színészileg/írásilag nagyszerű volt, de beleszakadt a szívem... (##10.02.)

„stephanie esposito was 16.”

szóval addig legyeskedtek a stricik a forgatások környékén, hogy ihletett kaptak a felvételektől -van, aki csak az ötleteit akarja bedobni a közösbe, más viszont teljes mellszélességgel veti bele magát a felvételek monoton menetébe (btw, másfél évadnak kellett eltelnie, hogy egy méretes néger kukit mutassanak a sorozatban? pedig milyen (női) nézőcsalogató eszköz is lehetne ez)... bírom candy-ben, hogy okos nő, és komoly víziói vannak a kefélős filmek megújítására, és azért is tiszteletreméltó, mert be tudja látni, hogy bizonyos feladatok meghaladják a képességeit, így nem rest segítséget kérni. vágyom arra, hogy magasra emelje őt a sorozat a végére... addig-addig gyújtogattak a gengszterek a környéket, míg drámai következménye nem lett ezeknek -és két szálat is ide futtattak össze, mert vincent most szembesült azzal igazán, hogy mennyire nincsenek morális határaik a pénzügyi partnereinek, valamint a múltkor még kicsit homályos prosti-mentő-küldetés is aktivizálta magát, hogy egy szerencsétlen lány megkaphassa a tisztességes búcsúját (nem mellesleg orvosi segítséggel is támogatni akarják az utcán dolgozókat)... vicces volt frankie-t tisztességes munka közelében látni, hamar fel is adta ezt a számára elviselhetetlenül megviselő életet, marad ő inkább a kóklerkedésnél, abban igazán jó... (##10.01.)

„-nobody with any sense would want to support a pedophile.

-au contraire, fruit of my loins. no less a luminary than the president of these united states supported a candidate of questionable sexual history in regard to the chasing of underage tail.”

a politika az élet minden területére beszivárog, nem igazán tudod magad kivonni alóla. lehet sokféle indokod a szavazatodra, mondjuk az anyagi megfontolás egy hatásos érv, de leginkább zsigerből szoktunk dönteni, szimpátia alapján. lehet ellentét a családon és kapcsolatokon belül, de szerencsés helyzetben ezek a falak nem okoznak komolyabb törést... jól leképezte a mai epizód azt, amit okoz a politika a mai társadalmunkban, eltúlozva persze, mert itt szó szerint egymásnak estek a különböző érdekcsoportok, komoly pofonokat kiosztva mindenkinek (uhh, a leszbikus testépítőktől nagyon nem szeretnék pofont kapni). és a végeredménnyel is a valóság felé szerettek volna bökni egyet az írók azzal, hogy itt is simán megválasztottak az emberek egy öreg fehér pedofilt, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatók másképp mérték az erőviszonyokat korábban... no, sokat politizáltam, pedig azért a választáson kívül a magánéletek is gördültek előre, szomorkás irányba húzva a lelki békénket. de hé, legalább az alibi vagina free zone lett! (azért a ’mostanában szexuális ügyeikbe belebukók’ totója is ott volt a szeren!) (##09.30.)

„huell babineaux is very important to us.”

mit mond el rólam, hogy egy nagy trükközés-cunami kellett nekem ahhoz, hogy igazán élvezni tudjak egy saul epizódot idén? azt, hogy hasonlóan érzek, mint kim és jimmy... mesterien volt a részben végigvezetve hangulatilag a nagy terv, már a buszozó kezdéstől kezdve (perszehogy néhány mérföld kellett csak, hogy jimmy mindenkinek tudja a nevét a járművön). de azt is jó volt látni, ahogy kim szája szegletében ott bujkál a mosoly, amikor megérkezett a három ügyvéddel a megbeszélésre. aztán jött a csodás finálé, a végső nagy átverés a filmes srácok aktív közreműködésével és bob odenkirk tökéletesen megformált déli akcentusával. ki kárhoztatná kim-et, hogy a felvillanyozó con után megenyhült jimmy felé, és most úgy érzi, hogy az ilyen simlisségek feldobhatják a kiüresedett életét...? szokás szerint voltak mellékszálaink is, egy, ahol nacho keménykedett egy sort, és egy másik, ahol öröm volt nézni mike szigorú arcát egy cici-bárban... (magyarul csak előkészítettünk mindkét vonalon, de szerencsére ezekkel nem vettek el komolyabb időt a fő attrakciótól.) (##09.28.)

„shit has slid downhill so fast. the rebels were an x-factor no one saw coming. now we need more than the things that your photographic memory can record.”

na, a motoros bandák, a drog-kartell, és a mexikói lázadók mellé már csak a redneck-ek hiányoztak a pálmafák alól... és persze nem érik be sutter-ék annyival, hogy önbíráskodó határőröknek ábrázolják őket, akik kedvtelésből néznek bele a távcsöves puskák célkeresztjébe, hanem az ő szálukat is meg kell bonyolítani egy kis gyógyszer-csempészettel... na nem mintha a magánéleteknél nem azt érezné az ember, hogy mindig rá akarnak tenni még egy lapáttal a titkok feltárásánál -mert mindenkinél ott sötétlik a múlt, van eltitkolt gyermek, van megváltoztatott személy-azonosság. nem lehet, hogy túl közel volt a mexikói határ, és átszivárogtak a szövegkönyvbe az ottani kulturális hatások...? de ez még változhat, ha lerántottuk a leplet ezekről a foltokról, tényleg érdekessé és fontossá válhat a magánélet is. például túlléptünk a szöszinél is a gyerekén való aggódáson, sőt, kifejezetten intelligens karakternek akarják beállítani -csak kár, hogy a férjével kapcsolatos naivitását nem tekerték le egy kicsit jobban ugyanezzel a mozdulattal... a klub-élet rendben van, ott a vér a pucában, összeakaszkodnak a srácok akár a nagyobbakkal is -plusz én tökre bírom, amikor az öreg mayan alvarez tanácsokat osztogat. (##09.27.)

„we don’t need to be embarrassed by what we do. we should be proud of our perversions.”

szóval hollywood negyven évvel ezelőtt sem volt másabb, mint manapság -smúzolni kellett, hogy a befolyásos emberek felfigyeljenek rád, és oda kellett térdelni a pénzemberek elé az alamizsnáért is... és candy az a típus, aki évek óta megalázkodik, bár láthatóan ez a szopás most őt is megviselte... nem kellett sok, hogy letörjék a díjátadó utáni lelkesedésünket -én jól szoktam viselni a nehezen elviselhető karaktereket (a faszt, azért vannak olyanok, akik könnyen a bögyömbe másznak), de azért cc-t egyre szívesebben látnám egy busz alá lökve, keménykedjen ott a kerekek alatt... szép csendesen gyújtják fel a sorozatban a maffia-háború szikráit, minden nagyhal csak kicsit lép a másik tyúkszemére, akár tisztességtelen módszereket is bevetve (mondjuk kiskorú lányokat), de már lehet érezni a füstszagot, ami egyre terjedni fog a városban... miért gondolnánk azt, hogy a pornóba nem szivárognak be a társadalmi problémák, hogy az alkotók az egyenlőség zászlaját lobogtatják? hiába a forradalmak a hatvanas években, még nagyon sokat kell harcolni az igazságtalanságok ellen... (zajlik itt közben valami kurva-mentő-akció is, amit még nem fejtettek ki annyira, hogy igazán megértsem a lényegét.) (##09.24.)

„-democracy never sleeps.

-unless it’s with a 15-year-old.”

bírom gallaghar-ékben, hogy mindig hajtja őket valami, és nehezen tudja őket megállítani bármilyen akadály (és akkor felsorolás indul, let’s play): lip nem hajlandó lemondani a benne feltámadt apai ösztönökről, és a rajta ragadt kislány támasza lesz; carl továbbra is szívvel viszi előre a kutya-eutanázia bizniszt, miközben megtalálja a kiskaput, hogy közelebb léphessen a katonai álmaihoz (csak egy régi barát és egy ostor kellett hozzá); ian az istent keresi az egész epizódban, elzarándokolva a hagyományos vallások fellegváraiba, hogy aztán kijózanító mondatokat kapjon a húgától -nem istent hallod, csak a rosszul működő agyad visszhangzik a füledben; ha már debbie-nél tartunk, nem volt nehéz kitalálni, hogy nem csak testvéri vonzalmat fog érezni a hozzá hasonlóan elnyomott női melós iránt; frank-et tudjuk, hogy a pénz (és a pia) hajtja csak, viszont mindig elképesztő látni, hogy meddig hajlandó elmenni önös célokból, egy pedofil is lehet könnyen nála barát, ha az érdek úgy kívánja; fi továbbra is csak a bizniszben érdekelt, és máris eltanulta az üzleti életben elengedhetetlen hideg viselkedést, igaz, az isteni megbocsátás képessége még mindig a vérében van; gallagher-ék mániákus viselkedése a környezetükre is jól ragad, kev is gyakran bele tud állni bizonyos témákba -most sem véletlen, hogy a nemi érzékenység korában ennyire feszegetik a nők helyzetét a sorozatban... (valahogy azt képzelem, hogy az epizódok összerakásakor is ilyen egymondatos pitch-ekből indulnak ki az írószobában is...) (##09.23.)

„my name is debbie gallagher and i am a welder with a vagina, and i am here to stand up to patriarchy!”

mindenkinek felelősséget kell vállalnia. lip ezt egész konkrétan megtanulja, amikor a hátára vett kislány fejére kell olvasnia a hülyeségeit, plusz az aa mítingen is előre kell lépnie, nem elég, ha csak megjelenik, most már az ő segítségét is kérik; ian már a börtön-kapuban szembesülhet azzal a megállíthatatlanul gördülő mozgalommal, ami a kis performanszából fejlődött, nem is bírja a hirtelen jött nyomást; ugyebár eddig is tudtuk, hogy családi vonás a szociális érzékenység, debbie most is elkezdte a harcát a női egyenjogúság nevű emelvényen -kár hogy az igazi büdös melósok között akar maga köré toborozni hívőket; frank annyiból egy lépéssel előtte jár, hogy a nagypolitikába ártja bele magát (természetesen anyagi haszon reményében) -és azért jó ismerni őt már kilenc éve, mert csak mosolyogni tudunk a fehér mozgalmán, hiszen pontosan tudjuk, hogy nem gondolja komolyan a trumpistának hangzó mondatokat; fiona annyit örökölt az apjától, hogy ő is a hasznot nézi -és beruház egy idős-otthonba (kifejezetten nagyokat dobban a szívem a határozott és csinos fi-ért, aki sugározza magából a magabiztosságot -és tök jó partner volt mellé liam a faarcú hozzászólásaival)... (##09.20.)

„you did what a mother does. followed your instincts. sometimes that’s all we have.”

kicsit a kontrasztokra építkezett a mai rész -kezdtük a lázadókkal, akik szimpatikus (és empatikus) csapatnak vannak beállítva, annak ellenére, hogy nem félnek bemocskolni a kezüket a céljai eléréséhez (lásd csecsemőrablás, drog-árusítás), közben meg a határ túloldalán ott voltak a rend őrei, akiknek papíron a jófiúknak kellene lenniük, és simán elhozták az ’epizód legnagyobb köcsögei’ címet... kitártuk ma a nemzetiségi kaput, a latinók és a kínaiak az indiánok kaszinójában találkoztak, hogy kezet rázzanak üzleti ügyekben, valamint hogy keményen példát statuáljanak... ez utóbbi azért is kellett, mert folyton a felszínen akarják tartani a kettős játszmákból áradó feszültséget -és sikeresen is teszik ezt (még?)... ha már ellentmondások, gallindo jr-nál is azt érzem, hogy összetett személyiséggé akarják formálni, nem ragadnak meg a tucat-drogkartell-főnök kliséknél. mert látjátok, nem csak megölni képes a gyerekeket, de hatásosan be is tudja őket sorozni (gyerek-)kémnek a szervezetbe -sőt, a hálószoba sötétjében ő is esendőnek mutatja magát... a kedves felesége még épp a határon belül táncol nálam a drámájával, de jelenleg megérthető még, amiért ki van készülve a gyermeke eltűnése miatt... edward james olmos végre kimozdulhatott a húsos pult mögül, meg is mutatta, hogy nem sok keményebb ember van nála a környéken... (##09.19.)

„i’m a magic man. will you have a little faith in me?”

eddig is ilyen hangsúlyosan használták a sorozatban a zenés montázsokat, mint mostanában? nem vagyok erről meggyőződve -az viszont biztos, hogy most nagyon eltalálták a nyitányt, mert egyszerre éreztették benne az idő múlását és azt, hogy miként sodródik egyre messzebb egymástól kim és jimmy (és még arra is figyeltek, hogy az osztott képernyőnek megfelelően halljuk a something stupid-ot éneklő férfi és női hangot sztereóban)... mert úgy tűnik, hogy kevesebb a közös a párosukban, mint azt korábban gondoltuk, otthon csak vegetálnak egymás mellett, napközben meg különböző az érdeklődési körüknek megfelelően mozognak (kim gyorsan beilleszkedett a puccos helyre, jimmy meg továbbra is jó álcának gondolja a susogós mackókat) -de most jön egy béna kis ügy, amivel most előkészít(h)ettük a végső bukást. mert biztos vagyok benne, hogy jimmy most valami olyasmibe rángatta bele kim-et, ami komoly sarat hoz majd a fejére... hiába múlt el tetemesebb idő, mike még mindig a németeket felügyeli a titkos építkezésen -próbál beilleszkedni, de a kölykök érthetően egyre nehezebben viselik a bezártságot... (ja, és a salamanca-szál tanulsága: egy perverz egy életen át perverz marad...) (##09.19.)

„like everybody that i work with, all the girls, never whored, never will. it’s like they just decided that they want to make porn flicks. like they sat down with their guidance counselors and made a plan.”

mindennap érkeznek új lányok a városba, akiket aztán elnyel a szex-ipar. ez így volt régen is, most viszont egy korszakváltás zajlik, ugyanis ezek a lányok sokkal kevésbé naivak, mint egykoriak voltak, sokkal tudatosabban lépnek le a buszok lépcsőiről -egyenes a pornó-forgatásokra... persze ahogy az epizódban is elhangzik, baszni mindenki tud (a kamera előtt is), ám ahhoz, hogy igazi film-alkotás jöjjön létre, ahhoz több kéne az unalmas köpüléseknél... candy küzd is folyamatosan a forgatásokon, csak még nincs elég tapasztalata a kitartása mellé, de most szerencsére kapott maga mellé egy mentort, akivel szintet léphet... ugyanez igaz a régóta velünk lévő csajokra is, akik már kezdik érezni azt, hogy milyen ketrecbe is vannak zárva a stricijeik által (alysia reiner menedzser-szerepbe érkezett a show-ba, de én azért örülnék neki, ha ő is vetkőzni kezdene egy kicsit)... vincent memory lane-je az élete szerelmével aranyos volt, és már most látszik, hogy arra építenek, hogy a férfiúban felbuzgott leánykérési vágy, és ez tönkre fogja tenni ezt a most még viruló kapcsolatot... nem sorolom a többieket, tudjátok, mindenkivel lépkedtünk előre párat, ahogy az a sokszereplős david simon sorozatokban már csak lenni szokott... (##09.18.)