soroló

„we believe in social justice with a healthy dollop of jesus in the mix.”

szívszaggató látni elizabeth összetörését a koreai ügy kapcsán, nagyon át lehet érezni azt, hogy mennyire bele tudnak vonódni egy ilyen akcióba a kémek -mert az emberi természet már csak olyan, hogy nem tudja az egyenleteiből kivonni az érzelmeket... de egyébként nagyon csúnya vége lett a küldetésnek, könnyen előfordulhat, hogy egy családot tettek tönkre teljesen ezzel a long con-nal, ráadásul a siker is kétséges maradt a végén... és az a durva, hogy megint láttuk, ahogy hőseink ilyen hőshöz méltatlan tetteket hajtanak végre, és még mindig nem érzünk szégyent amiatt, hogy nekik szurkolunk... ügyesen párhuzamosították az epizódot azzal, hogy a másik oldalon stan is most érte el az érzelmi mélypontját, ő is túlságosan belemerült az ügyekbe, és nem úszta meg lelki sebek nélkül (plusz a sok halál és árulás mellett ott van még a magánélete is, ugye)... csodálkoznék azon, ha elizabeth a vallás felé fordulna megkönnyebbülésért, viszont valaki kell neki, hogy támaszt nyújtson, és ezt a szerepet ma jól betöltötte tim atya... és hjaj, a vége... szegény paige-et mindig feszítik az írók -amikor már kezdene megbízni a szüleiben, épp’ akkor kell meglátnia azt, hogy mire is képes az anyja, ha anyatigris üzemmódba kapcsol... (#02.14.)

„you can’t be russian spies in russia!”

oh, pedig olyan szépen alakultak már a dolgok paige-dzsel, nem voltak nagy amplitúdójú veszekedések, csak kedvesen érdeklődő kérdések a szovjet múltra, a nagyszülőkre -erre pastor tim majdnem mindent elrontott... de jó kis feszültség lett a tisztelendő kámforrá válásából, mert a feleség egyből ujjal mutogatott jennings-ékre, és a lányuk is próbálta összekötni a pontokat, mert egy olyan országról van szó (etiópia), ami ekkoriban erősen szovjet befolyás alatt állt. és az a vicces, hogy még philip-ék sem voltak száz százalékig biztosak abban, hogy nincs-e benne a keze a kgb-nek az ügyben... mert láthatjuk, hogy mindenhová elér a vörös kezük, még a távol-keletre is... kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy van a paige-es főszál az epizódban (ami egyébként tényleg hasznos volt, mert végül megerősítette a köteléket a családban -mínusz henry, mert szegény gyereket sosem fogják beavatni...), és ehhez hozzáragasztottak különböző elemeket, amiknek majd később lesz jelentőségük. mint hogy philip újra elment füvezni egyet a kis barátnőjével. vagy hogy végleg búcsút kellett vennünk az fbi egykori vezetőjétől. vagy hogy oleg-ék megint dugtak egy egészségeset... (#02.14.)

„we have to be able to defend ourselves. these are the people that dropped the atom bomb twice.”

azt hittem, hogy az epizód címe arra utal, hogy valami nagy esemény történik, és ennek a következményeit nézhetjük meg aztán -de aztán hamar kiderült, hogy megint egy kulturális referenciát használtak a sorozathoz, egy korabeli filmet, amit ezen a címen mutattak be. és nagyon tetszett, hogy az összes fontos szereplőnk ezt nézte a katódsugaras tévéjén, és mindenkit mélyen megérintett az, amit látott. mert a mai világból már nehéz átérezni azt, hogy mennyire közel is állt a világ ahhoz, hogy bekövetkezzen az, amit ebben a filmben is oly’ plasztikusan ábrázoltak: azaz az atomháború réme fenyegetően terült szét a földkerekségen (még azt is hallhattuk oleg-től, hogy az elavult szovjet technikának köszönhetően tényleg csak a kezelőszemélyzet lélekjelenlétén múlt, hogy nem indultak el a rakéták nyugat felé). és nem véletlen az sem, hogy a sokat lelkizős paige-et viselték meg legjobban a látottak. még szerencse, hogy épp’ egész jó viszonyt ápol az édesapjával, aki megértően próbálja a kislányát bevezetni a vezetés rejtelmeibe (tipikus apás dolog ez, nem?), mert ezzel ellensúlyozhatja a letargikus hangulatát. eközben elizabeth lelkét egész más fúrja, mert komolyat kellett előrelépnie a koreai vonalon -mindig meg tud lepni ez a nőszemély, hogy ennyire hidegvérrel tudja kezelni az ilyen sikamlósabb küldetéseket is... (egyébként nem csak a film-részletek miatt, de bizonyos dalok használata okán is popkultúra-heavy volt az epizód.) (#02.06.)

„how precious our liberty is and how easily it can be lost.”

egy kém információért cserébe behálóz egy nőt, számtalanszor kefélnek is, milyen jó neki, nem? nem... nagyszerűen éreztetik azt, hogy philip nagyon is emberből van, aki végtelenül sajnálja azt, hogy belerángatta ezt a szerencsétlen nőt a világába. és ugye nem kell mondanom, hogy rosszul kezeli az érzéseit -amiket aztán a sokáig kedvesnek és megértőnek tűnő elizabeth is rosszul reagál le... azt hiszem azért matthew rhys rendezte az epizódot, mert így tudták kezelni azt keri russell-lel, hogy el kell vonatkoztatniuk a nagy veszekedések közepette attól a ténytől, hogy a való életben is egy párt alkotnak. és hát akadt a részben egy olyan kemény veszekedés is, amikor tényleg mindent kiadtak magukból... féltem is egy kicsit, hogy újra erre az útra fogunk lépni, túl régóta tart már a szeretet és béke időszaka. és egyébként is túl nagy nyomás volt az elmúlt években hőseinken, így nem csoda, ha így robban ki belőlük a feszültség. ezért nem volt hülyeség egy kicsit szabadságra küldeni őket. pont gondoltam is, hogy akkor most a sorozat életében is jön egy kis nyugi, de aztán hopp, ugrottunk hét hónapot, ami elég szokatlan tett egy évad kellős közepén, és maguk a záró-percek is inkább illettek volna egy fináléhoz, mint egy random epizód befejezéséhez... (még mindig bírom, amikor beemelik a valóságot a nyolcvanas évek keretei közé -de az a jó, hogy nem csak a szemfényvesztés miatt mutogatták a tévében david copperfield-et, hanem mert a nagy mutatvány közben pont olyan dolgokat mondott a bevándorlásról és a szabadságról, amik szíven üthették a jennings házaspárt.) (#02.03.)

„i’m in charge of fbi counterintelligence, and my secretary married a kgb officer.”

óh, és folytattuk is egyből a martha kálváriát, méghozzá olyan feszülten, hogy majd’ lerágtam mind a tíz körmömet. de nem is az volt a legjobb, hogy az fbi és philip-ék is rohangáltak körbe-körbe washington-ban, hogy megtalálják az elveszett titkárnőt, hanem az, ahogy martha paranoiáját és kétségbeesését ábrázolták -ahogy minden öltönyös alak és minden fekete autó gyanússá vált az utcán, ahogy a híd korlátjáról lenézve ott volt a szemében, hogy nincs más út, csak ami lefelé vezet. bár lehet hogy a hosszabb út lesz a nehezebb... mert miután elizabeth a maga keménységével bele forrasztotta a szót a megtört nőbe, philip-től kapott még néhány őszinte verbális pofont is -de talán jobb is az, ha nem ringatják őt hamis reményekbe, mert soha nem fognak ők ketten kaviárt zabálni a gum áruházban közösen... egyébként nem értem, hogy miért kell egész moszkváig futni, amikor elég lenne csak a kubai tengerpartig hajózni, nem? az mégis csak szimpatikusabb lenne mindenkinek, mint a nagy orosz tél... (egész a végéig nem esett le, hogy miért ’travel agents’ a címe a résznek -pedig még térképeket is nézegettek a kgb utazó részlegénél...) (#02.01.)

„i need you inside me. come inside me.”

tetszik az a tendencia idén, hogy egy-egy részre félre rakjuk a problémák nagyrészét, és csak egyetlen szálra koncentrálunk, a többiek csak kiegészítenek, aládolgoznak -lásd ma is, az oroszok is csak a kimenekítéssel kapcsolatban tűntek fel, és a biológusunkat is csak azért hozták be, hogy egy döglött patkányt cipelve többértelművé tegye az epizód címét... mert muszáj volt ma martha-val foglalkoznunk, főleg azért, mert úgy érezni, hogy közeledünk a történetének a végéhez -mert nem látni, hogy kifutható lenne a története akár csak egy apró happyend-re is... főleg azért, mert ’clark’ már nem csak a külsejét fedte fel előtte, hanem az igazi szándékait is (igaz, azt nem merte neki elárulni, hogy elizabeth nem a húga, hanem a felesége, mert az már akkora sokk lett volna a kedvenc titkárnőnknek, hogy végképp belerokkan...). és jól építették a láthatóan viseltes lakásban martha érzelmi megpróbáltatásait, és közben láthattuk azt is, hogy az fbi egyre forróbb nyomon jár. de egyébként is, ha sikerülne problémamentesen kijuttatni az országból őt, nem tudom elképzelni, hogy a nyolcvanas évek moszkvájában leányálom lett volna amerikaiként élni... (#01.31.)

„it’s excruciating not to make a move when things are uncertain. we are people of action.”

biztos hogy írtam már, de időről/időre nagyon meg tudom sajnálni martha-t, akin egyre nagyobb a nyomás, legalábbis lelkileg közel van már a padlóhoz, és akkor még nem is tudja, hogy mennyire valós a veszélye annak, hogy lebukik kém-pártolás vádjával. úgyhogy teljesen indokolt volt az epizód végére kevert ’under pressure’ című queen/bowie klasszikus (a szintén itt látható szex-jelenet már kevésbé volt indokolt, de sosem panaszkodom, ha pucér emberek töltik meg a képernyőt...). örülök, hogy philip-en is látszik, hogy aggódik a (majdnem-)feleségéért, mert így lesz emberi egy szovjet kém a szemünkben, aki nem csak kihasználja a forrását... de egyébként is elég érzelmesnek voltak ma beállítva az oroszok, oleg-et megviselte a két haláleset, mert persze azonnal terjedni kezdett nina sorsának a híre. egy pillanatra megtévesztő lehetett a temetés-jelenet, de remélem senki nem gondolta azt, hogy egy árulónak igazi temetést járt volna a szovjetunióban. főleg hogy még a katonáiknak sem adták meg a végtisztességet a dicstelen afgán háború során... tovább érleljük az évad témáit, martha-n túl itt vannak a lelkészék is, akikkel szemben philip-ék a hosszú hazugság módszerét választották, kíváncsi vagyok, hogy meddig lehet fenntartani ezt az álcát... (csak én maradtam le arról, hogy elizabeth miért barátkozik a koreai családdal...?) (#01.24.)

„we need to be as sanitary as possible. avoid touching your nose, eyes, mouth. wash your hands 30 seconds longer than you normally do. if you have to touch each other, put on gloves.”

én nem tudom elképzelni, hogy ennyi fenyegetettség között éljem az életemet... de jennings-ék valahogy kezelik ezeket a szituációkat, igaz, lelkileg nekik sem könnyű -elgondolkodtató, hogy elizabeth gondolatai a lehetséges életveszély alatt is a lánya körül forogtak (plusz a saját anyja villant be neki egy lázálomban) -bár tudjuk jól, hogy évek óta a szemünk előtt töltik fel érzelemmel azt a hideg burkot, ami ő kezdetben volt... az állandó fenyegetettség nem csak a családot érinti, hanem bárkit, aki kapcsolatba kerül velük, martha körül is elkezdett szorulni a hurok, mert hiába húzzuk a szánkat sokszor stan hülyeségei miatt, azért azt el kell ismernünk, hogy érti a dolgát, és vadászkutyaként képes kiszimatolni a gyanús ügyleteket -baromi izgalmas várni az elkerülhetetlen konfrontációt clark-al philip-pel... no, eddig húztam az időt, de kénytelenek leszünk a szovjetunió felé fordulni... nina szergejevna története már jó ideje külön futott az összes többi száltól, talán kevésbé is működött így magában -de ettől még nem kellett volna ily’ brutálisan lezárni... persze, túl szép álom lett volna, ha az árulásáról félre tudnak nézni a szovjet hatóságok, de azért egy kicsivel szebb sorsot is szánhattak volna neki az írók -vagy legalábbis nem olyat, ami miatt percekig csak az üres monitort bambulom bénán... (#01.17.)

„people believe what they need to believe.”

milyen kis gonoszok az írók, mert amíg lekötötték a figyelmünket az egyik problémával, addig altattak minket a másikkal kapcsolatban, így nagyobb erővel tudtak lecsapni a végén... mert a paige-féle bajok uralták a gondolatainkat, philip-ék kétségbeesetten próbálják kezelni a helyzetet úgy, hogy a lányuk ne idegenedjen el tőlük, és lehetőleg vér se tapadjon a kezükhöz -vagy ne kelljen hazatérniük az anyaföldre. és ezzel így zsonglőrködni nem egyszerű, még akkor sem, ha a világhírű beszélőkéjükkel bárkinek be tudják adni, hogy nem gyilkos kémként élik mindennapjaikat, csak olyan szovjet állampolgárokként, akik békeharcosként érkeztek az államokba... egyfelől örülök annak, hogy paige bizalma megrendült az atyában, másrészről viszont pont most nem jött jól ez a bizalom-hiány, mert pont akkor beszél vele dühből amikor nyugalomra lenne szükség... és mire meglett volna a megoldás (a lelkészéknek meg kell térniük az urukhoz, de úgy, hogy a szülők ártatlan angyaloknak tűnjenek), jött a nagy csavar -és hirtelen félreraktunk minden más bajt, hogy rettegjünk egy kicsit a halálos kóroktól (tudjátok, olyan ez, mint az a sokszor megénekelt puska a színpadon...). (#01.17.)

„you want to kill the one person in the world that she trusts?”

ha már az évad egyik főszála a biológiai hadviselés, nem lett volna helyénvaló, ha philip-ék máris megszabadulnak a náluk lévő mintától -és ez nem csak azzal jár, hogy folyamatos feszültség van a házban amiatt, hogy ott rejtegetik az életveszélyes cuccot, de a sikertelen átadás is kőkeményre sikerült a vonakodó pilótával és a ’tainted love’-ra való gyilkolással... ez is egy újabb strigula lesz philip megbánós listáján, mert tudjuk jól, hogy mostanában milyen érzékenyen reagál a miatta bekövetkezett halálokra. az nagyon tetszett, hogy meg tudott nyílni elizabeth-nek, és elmesélte az est gyűléseket és a gyerekkori traumát is egy füst alatt -de egyébként is, valami őszinteségi vírus szökhetett be a házba, mert paige is bevallotta élete legnagyobb hülyeségét... amennyire utáltam tavaly év végén ezt a fordulatot, most annyira elégedetten szemlélem azt, amit tesznek vele az írók, mert szerencsére nem az lett a megoldás, hogy a szülők gond nélkül elteszik láb alól az atyát, hanem komolyabb probléma-megoldást és lelki gubancot generál ez a ballépés... (annyira tudtam örülni nina happy moment-jének, még ha tényleg csak egy pillanatig tartott is, mert szegényt olyan régen láttuk már mosolyogni...) (#01.12.)

„i wonder if this is why i act this way? or why i’m so angry about that?”

még csak néhány perce megy a nyitány, de máris gyomorszájon vág a súlyos drámai jelenettel (martha megtudja, hogy mi történt a munkatársával) -igen, a sorozat pontosan ott folytatódik hangulatilag, ahol az előző évad végén elhagytuk. annyiban természetes ez, hogy nagyon következetesen vettük fel az ott elejtett szálakat (pl. paige még mindig össze van zavarodva, de az fbi-nál is zűrzavarosak a viszonyok) (és ha jól értettem, akkor egy-két nappal léptünk csak előre az időben). ehhez jött még az, hogy philip-et elkezdték építeni az alapoktól, mert az est gyűlések miatt felkavarodtak benne a múlt emlékei, és most próbálja kirakni belőlük a személyiségének darabkáit. és úgy tűnik, hogy idén is egy komolyabb átívelés érkezik a lelkizések mellé, méghozzá egy egészen érdekes szál: mert a hidegháború sem volt mentes a legalattomosabb fegyver iránti megszállott kutatásoktól -azaz a biológiai hadviselésre való felkészüléstől... és ebben főleg az lesz az érdekes, hogy mind a két oldal be lehet állítani sárosnak, sőt, igazából már most mutogatnak egymásra, hogy ’azért kell vírusokkal kísérletezni mert a másik is...’ a rész vége kifejezetten tetszett, mert a gyilkos vakcina miatti feszültséget zseniálisan tudták összekötni egy magánéleti hülyeséggel. (#01.04.)

„you’re just learning is that these feelings in your gut are just as important, more important than all the shit in your head.”

hmm, csak-azért-sem voltak hajlandóak gyorsítani a tempón még a fináléban sem, de igazából minek siettünk volna, ha így is eljutottunk azokra a pontokra, ahová el akartunk jutni... szegény agent beeman-nel például a pad alá (tudjátok, amit a két szék között találtok), mert hiába dobta be az fbi-nak az aduászát, akkor sem segítenek kiszabadítani nina-t a szovjetek karmai közül, viszont nem is fogják elbocsátani az irodából, mert van olyan a vezetősségben, akinek tetszenek a kétes ámde hatékony lépései... olyan érdekes, hogy elég egy fél utcakép, néhány megfelelő autó a háttérbe, és az agyam máris elhiszi, hogy a szereplők berlin-ben vannak (logikus egyébként, hogy egy kvázi semleges helyszínre mentek, mert azért az anyaföldre kockázatos lett volna utazni, az nszk-t könnyebb eladni mindkét oldal ügynökségének)... mondjuk a helyszín mindegy is lett volna, mert ebben az egyszerű hotel-szobában is működött a nagy találkozás, a valószínűsíthető búcsú a legendásan kemény asszonyságtól, aki láthatóan minden keménysége ellenére nagyon szereti a lányát... oh, egész végig, az utolsó pillanatig olyan szépen építették paige-et az egész évadban, erre a végén lerombolják az egészet a drámai cliffhanger kedvéért, ejj-ejj... (maga jelenet egyébként okosan volt felépítve philip lélekből jövő makogásával és a hírhedt reagen-i beszéddel a háttérben -és én mégis csak arra tudtam figyelni, hogy ’most-ezt-m’ér-kellett’...) ($$10.08.)

azt hiszem ezzel az évaddal végleg bekerült a sorozat egy nagyon elit körbe: azon show-k szűk körét gyarapítja, amiket sokkal jobban tisztelek, mint ahogy szeretem őket... igen, ez az a kategória, ahol az ember facebook-szörnyeken és youtube-csapdákon vágja át magát, mert húzza/halasztja, hogy elindítsa végre a részt, de könnyedén hátrébb sorolja a nézési sorrendben is -aztán amikor végre rászánja magát, akkor rájön, hogy ez egy kifejezetten igényes sorozat, amit érdemes néznie, és soha nem bánja meg a rászánt perceket. aztán másnap megint sóhajtva néz a menüre, és inkább még elcsesz egy kis időt a neten, mielőtt ráveszi magát a következő részre... pedig van értelme annak, hogy ilyen lassú tempóban prezentálják nekünk a show-t, ahogy annak is, hogy kicsit úgy érzi az ember, hogy részről-részre ugyanazokat a köröket járják a karakterek, mert igazából ezek a körök egyre szélesednek, ahogy apró lépésekben haladnak a szálakkal. ez azért is van, mert elég sok rész-történetet görgetnek maguk előtt, amik ritkán kapaszkodnak egymásba, inkább csak kiegészítik egymást... egyébként meg hogy panaszkodhatnék a lassúságára, amikor azokat a jeleneteket élvezem a legjobban, amikor összeeresztik a karaktereket lelkizni egymással, csöndesen, intim beszélgetésekkel, és ezek mellé csak kiegészítésnek van szükségem némi kémes akcióra... no, még van egy évadom, hogy szintre hozzam magam, és biztos, hogy küzdelmes lesz, de én jó sztahanovista módjára teszem majd a dolgom, és legyűröm az összes zavaró tényezőt -mert tudom, hogy a végén élvezni fogom azt, amit látok...

„if there were 200 infidels standing on the road, i would gut every one of them like a goat.”

sose hergelj fel egy hegylakó harcos afganisztánit, mert vérben tocsogva fogja levezetni a dühét... oh, már el tudják érni, hogy egy jelenet nyitányában azt tudom mondani, hogy ’ajjaj!’, mert belegondolok, hogy az aktuális ártatlan szituációból mekkora baj lehet -mondjuk például ha martha lakásán agent beeman és ’clark’ találkoznak... szerencsére jól működik a szovjet kém-hálózat, így elkerültük ezt az igencsak veszélyes szituációt, de folyamatosan ott vannak a levegőben ezek a veszélyek... már megint a paige-es szálat élveztem a legjobban, pedig nem kezeli a legjobban a család a nagy titkot, mert a tinilány mindent tudni akar, nem törődve azzal, hogy ki hallja a beszélgetéseket, a szülők viszont legtöbbször vonakodnak válaszolni, csak hümmögnek gondterhelten, odavetett fél-mondatok között. de valahogy mégis különleges hangulatot ad az utóbbi részeknek ez a játékszabályokat megváltoztató fordulat... (azt is szeretem, amikor némasággal hoznak létre egy erős pillanatot, és clark martha előtti philip-pé válásánál nem is volt szükség szavakra.) ($$10.08.)

„when he asks you, just look at the tip of his nose. it’ll look to him like you’re looking into his eyes, and you’ll be less nervous.”

ki hitte volna, hogy az lesz az epizód fénypontja, hogy két ember ül a garázsban az autóban, és az egyik mesél az életéről, a másik meg a sok korábbi hazugság miatt képtelen hinni neki... egyébként is fontos témái voltak a mai résznek a bizalom és a hazugság -bár egy kémsztorinál ennek nem kéne nagy relevációnak lennie... de az a durva, hogy ez a bizalom-hiány már ránk nézőkre is átragadt -például már nem tudjuk eldönteni, hogy bízhatunk-e nina-ban, hogy őszintén közeledik-e a kétségbeesett tudós-emberhez, vagy ez is csak a szokásos nina-s színjáték, és csak a bizalom látszatát építi önző célból... de szurkolni is tudunk a hazugságnak, legalábbis én kicsit szorítottam a nem létező karfámat, mikor martha mélyen a felügyelő fbi-os orrára nézet, és határozottan előadta az ártatlant (egyébként ötletes volt, hogy clark ezt az orra-nézős trükköt javasolta neki, mert rá lehetett játszani vizuálisan)... és ezek után vicces, hogy paige pont annak kérdőjelezi meg a szavahihetőségét, aki épp brutálisan őszinte vele szemben... (csak a mai különösen forró szex-jelenet közben realizáltam, hogy mennyire visszavettek a szexualitásból idén. enyje...) ($$10.08.)

„trying to turn me into a travel agent?”

hmm, végig kell gondolnom, hogy mi történt az epizódban, annyira elhomályosított mindent a nagyjelenet, amit már régóta érleltek, és most tökéletesen valósítottak meg -egész meglepve engem, hogy az évad tizedik részében jött el a sors-fordítás ideje. de nem nagyon lehetett már tovább húzni paige beavatását, és ennek valahol örülnünk is kell, mert ha intelligens karakterként akarják kezelni, akkor tényleg ez volt a helyes lépés, mert sok hazugságot már nem nagyon lehetett volna lenyomni a torkán. a nagy feladat most az lesz, hogy hogyan kezelik a megváltozott viszonyt, hogy a kezdeti sokkból milyen irányba viszik el a tini-lányt... no, kiadtam magamból, nézzük mi volt még ma, távirati stílusban... igazából a megkezdett szálakat folytattuk, stan-nek megint a kezébe akadt a lefoglalt videokazetták közül egy kultikus darab (tron), de két jófejkedés között még mindig a házassága romjain mereng. a disszidált szovjet néniről már biztosan tudjuk, hogy igazából nem disszidált. és nem felejtettük el az afganisztáni szálat sem, ehhez hőseinknek ismét parókát kellett húznia és csáberőt bevetni egy puccos hotelben. ($$10.06.)

„we don’t want to risk the martha operation any more than you do. you should trust the organization.”

szeretem amikor a jelentéktelennek tűnő apróságokból lesznek a fontos dolgok, amikor úgy építenek egy karaktert, hogy igazából nem is rajta van a hangsúly -mert bizony elizabeth sokat gazdagodott azzal, hogy elbeszélgetett egy rosszkor-rossz-helyen-lévő nénivel, aki megosztotta vele az élet-tapasztalatait, aki előtt nem kellett titkolóznia, mert tudta jól, hogy nem hagyhatja életben -és ebbe majd’ beleszakadt a szíve -mert mindig megbizonyosodhatunk arról, hogy a hideg szovjet tél sem edzette meg a kemény kémnőnk szívét kérgesre... és bizony igaz ez philip-re is, aki nem csak apa-oroszlánként védelmezi a családját, de kötődik martha-hoz is, pedig neki csak egy feladatnak kéne lennie, nem egy személynek, aki érzelmeket gerjeszt... apropó martha, fura látni, hogy ennyire nyugodtan viseli, hogy tudja, hogy az ő clark-ja körül nincs minden rendben, biztos vagyok benne, hogy nemsokára borulni fog az a közmondásos bili... érdekes látni, hogy a hidegháború közepén ilyen jó együttműködés tudott kialakulni az ügynökségek között -oké, beeman ügynöknek és oleg-nek ehhez a kooperációhoz egy közös érdekre, azaz egy nőre volt szüksége... ($$10.05.)

„you are guilty of crimes against the people of south africa.”

mivel hőseink beleragadtak a dél-afrikai probléma-körbe, így bőven maradt idő ma a többiekre is. így meghallgathattuk, hogy martha folyékonyan hazudik a kihallgatóban, és láthattuk, hogy szegény nina-nak nem lesz jobb sorsa attól, hogy nem egy szűkös cellában (és barna melegítőjében) várja a sorsát, hanem ügyesen összekötötték a szálát a másik szovjetunióba száműzött vonallal... na de nézzük jennings-éket meg az apartheid elleni küzdelmet, mert tanulságos volt látni, hogy az elkeseredett dél-afrikaiak sokkal radikálisabbak, mint amit a szovjet kémek gyomra el tudna viselni -bár ki az, aki szívesen nézné, ahogy elevenen elég egy ember, tartozzon bármennyire is az ellenség közé... egyébként még mindig jól érezhető, hogy a készítői csapat kellően utána-ásott a korszak összes társadalmi problémájának, a világot akkor feszítő konfliktusnak, és be is tudják ezeket építeni a nagy képbe... a rész végére azért tartogattak egy drámai coda-t, azt hittem, hogy most jött el az idő clarke leleplezésére, de ez az ügyes kurafi még ebből a veszélyes szituációból is kidumálta magát... ($$10.04.)

„if he had a motorbike, someone would beat him, kill him for it. i don’t want him to go that way. better to die fighting for citizenship, for freedom, yes?”

azért szeretem a sorozatban gyakran felbukkanó esti hálószobás beszélgetős jeleneteket, mert az intimitáshoz sokat hozzátesz, hogy elizabeth mindig cuki neglizsében folytatja le ezeket a beszélgetéseket. viszont azért nem szeretem ezeket a beszélgetéseket, mert mindig az a vége, hogy valamelyikük megsértődik és bedurcázik -tisztára, mint a való életben... viszont az epizód végén nagyon működött egy ilyen ágyban beszélgetés -főleg mert a rendezés is támogatta az érzelmi töltetet, elizabeth pont akkor fordult meg, amikor kellett. ez a dicséret azért is nagy szó, mert ez volt noah emmerich (aka beeman ügynök) első munkája a kamera mögött. és nem is ez volt az egyetlen jelenet, ahol elégedetten húztam fel a számat mosolyra. például tetszett, hogy sokat voltak fókuszban az arcok, és hát azt eddig is tudtuk, hogy martha arca egy tanulmány mindig... és most sokféle érzelemnek kellett végigfutnia az arcán, mert ennyi rész után szedték elő újra a poloskás szálat, hogy legyen még egy dolog, ami miatt fájhat philip-ék feje (mert nem elég, hogy meg akarják nyerni a háborút afganisztánban, plusz még az apartheidet is megdöntenék dél-afrikában)... ($$09.29.)

„i baptize you now in the name of the father, of the son, and of the holy spirit.”

nem gondoltam volna, hogy ilyen éretten kezelik majd a vallásosság és a keresztelés témáját, de nagy örömömre hiszti nélkül kezelik a szálat, ügyesen átszőve vele az epizód egészét. a legjobban ebből azt tetszett, hogy philip is beépítette a james nevű álcájába a templomban szerzett benyomásait, mert jézus tökéletes kifogásnak tűnt ahhoz, hogy ne kelljen behatolnia egy tizenéves kislányba... de egyébként is célravezetőnek tűnik, ha az igazi életéből csepegtet élményeket a kitalált karakter történeteibe, mert igazibbnak tűnik a megjátszott figura ezektől (a vallásos vonulat mellett előkerült a soha nem látott fia motívuma is)... de az is jó, hogy elizabeth nem csak mondja, hogy közelebb került a lányához, hanem tényleg úgy viselkednek, mint két éretten gondolkodó felnőtt, igaz, látom előre, hogy ez úgyis meg fog szakadni, amint ki akarja majd használni majd a lánya spirituális megvilágosodását arra, hogy beszervezze őt maguk közé (most még csak apróbb kapaszkodókat ad, például azt ecseteli neki, hogy ők is voltak lázadók és forradalmárok az apjával annak idején)... (szegény beeman ügynök megérdemelne már egy kis nyugalmat -vagy legalább egy szenvedélyes szexet callie thorne karakterével...) ($$09.28.)

„it’s one of the ironies of this work that so many lives depend upon one man’s relationship with an adolescent girl.”

lassan főzzük az eseményeket, hogy minden szépen összeérjen, majd hopp, elizabeth egy autót dob valakinek a fejére... ideje előszedni az erkölcsi normák kérdését -mert az eddig is tudtuk, hogy (anti)hőseink gond nélkül ölnek, ha úgy alakul egy küldetés, és bárkivel szexuális kapcsolatba lépnek, ha az a haza érdeke, nade elcsábítani a tizenöt éves kislányt, az egy új szintje az alávalóságnak... persze philip ágáll is ellene tisztességgel, és mindent megtesz, hogy ne kelljen a testiség szintjére eljuttatnia a kamu kapcsolatot, hogy elég legyen információt szerezni úgy, hogy bivalyerős afgán fűvel kiüti a kiscsajt. pedig nagyon ügyesen most mutatták be nekünk azt a flashback-et, amiből kiderült, hogy milyen borzasztó is volt a szovjetúnióban a kém-kiképzés szexuális kondicionálás része, ahol bevésődhetett minden jelöltnek, hogy bárkivel képesnek kell lenniük kielégítő aktus bemutatására. még szerencse, hogy azért philip morális iránytűje (és szexuális preferenciája) nem ment ettől teljesen tönkre... elizabeth is jól halad a maga projektjével, hihetetlen, hogy mennyire be tudják hálózni hazugságokkal az áldozataikat... ($$09.27.)

„hey. dad just got me the new yaz album.”

egyszer majd fogunk kérni magától valamit, nina szergejevna... mert a diktatórikus rendszerek így működnek, működj együtt velük, és akkor tesznek feléd valami nagylelkű gesztust... úgyhogy nina elő is szedi az összes színészi képességét, és magára erőlteti a legdrámaibb anna karenina arcát, amivel telibe találja a cellatársnője szívét... no de mi a helyzet philip-pel és a fiatalokkal? elég érdekesen összetett probléma-gubancot sikerült összerakni ezen a vonalon. mert ugye ott van egy kiskorú, akit meg kell környékezni az ügy érdekében, kíváncsi leszek, hogy meddig lesz hajlandó elmenni egy olyannal, aki alig idősebb(?), mint a saját lánya. mert most még csak egy kis összebújás meg közös füvezés a téma -és persze a zene, mert minden fiatal életében kulcs-fontosságú a popmuzsika (jé, én nem is tudtam, hogy ismerem a yazoo (amerikában yaz) számait, de úgy tűnik, hogy a késő nyolcvanas évek magyarországán élő óvodásra is ragadtak ezek a szinti-hangok...). és nem véletlen, hogy ennyi közös jelenete volt ma paige-dzsel is -és hogy a zenével is összekapcsolták a két lányt. főleg, hogy elizabeth még mindig nem tett le arról, hogy segítsen beszervezni a saját lányukat... (meglepő módon paige nem idegesít azóta, mióta nem hisztizik, hanem ez az üdvözült keresztényi mosoly van az arcán...) ($$09.24.)

„the production of too many useful thing results in too many useless people.” (marx)

...és nekem meg holnap fogorvoshoz kell mennem... és igazából nem is a fájdalmas valósága tetszett a foghúzós jelenetnek, hanem az, hogy egyetlen szó nélkül lehozta a házaspár az egészet, mert nem kell mondaniuk semmit, tudják anélkül is, hogy ezt meg kell tenniük, mert életveszélyes lenne elmenni egy doktorhoz... nem mintha nem lenne alapvetően veszélyben az életük -főleg ha olyan után hallgatóznak, akit gondosan körbevett a cia. és láttátok hogy mennyi izgalmat lehet generálni azzal, hogy emberek vezetnek a forgalomban körbe-körbe, fogócskát játszva...? még az a jó, hogy így is sikerült fontos információt begyűjteni, csak aggasztó az a tudat, hogy egyszer egy ilyen információnak komoly ára lesz... de el kell fogadniuk, hogy ez a munkájuk, amit a központ mond, azt be kell tartani -kivéve persze ha arról van szó, hogy a lányukat is beszervezzék... (ja, philip nem tud leszakadni a témáról...) (ügyesen áru-kapcsolták azt, hogy elizabeth az évad eleje óta tanítgat egy srácot kémes dolgokra, múltkor például az autós követés volt a lecke, erre most a tanárnak kellett a gyakorlatban bemutatnia a tudását.) (hehe, azok a drága nyolcvanas évek, amikor a mobil-telefonok még bőröndnyi nagyságúak voltak...) ($$09.22.)

„stan beeman from the american fbi is going to rescue a soviet traitor from a soviet prison?”

egy szép nő egy vödröt használva wc-zik, egy másik nőt egy dobozba bújtatva adnak postára titokban, egy harmadik holtestét meg összehajtogatják bőrönd-méretűre -üdvözlünk az amerikai kábel-tévék világában... philip egész pragmatikusan tud gondolkozni, oké, elveszítette az egyik fontos forrását, hát gyorsan kerít egy másikat azzal, hogy behálózza a pakisztánit. igaz, hogy a munka terhével már nehezen bír, úgyhogy bevonja elizabeth-et is mind a hulla eltüntetésébe, mind a későbbi információ-szerzős akcióba. pedig még mindig túlaggódik érte, és hát azért nincs is jól a kedves felesége a múltkori néhány pofon után (nézőként lehetett aggódni, hogy elintézik némi sminkkel a verekedés utáni nyomokat, pedig ismerhetnénk már jobban az íróink körültekintését, tudják ők is azt, hogy egy kilazult fog nem fog elmúlni reggelre...). szépen görgetik maguk előtt a paige-problémát is, és nem véletlen az sem, hogy elizabeth egyre többet gondol az anyjára és a saját beszervezésére, lehet majd analógiát vonni a dolgok között... ahogy már az elején emlegettem, visszakaptuk niná-t, de még fura ez a passzivitása a börtönben -de ez még biztos változni fog, legkésőbb akkor, amikor kiheverte a rendszer a brezsnyev halála okozta béna állapotot... ($$09.21.)

„ideologically, she’s open to the right ideas.”

de elvtársak, egy tévé-híradóból beszűrődő félmondatba bedobni brezsnyev elvtárs halálát -nem vall profizmusra egy ilyen imperialista politikai ballépés... zavaros idők közelegnek, a hidegháborúba merevedett két nagyhatalom a végső nagy birkózásra készül, csakhogy az egyikben már semmi szusz nem maradt, igazság szerint már egy gyengének tűnő ellenféllel sem bír el, bár az is igaz, hogy afganisztánba azóta is csak beletört a foga az összes nagyhatalomnak... nem sok minden változott, mióta utoljára találkoztunk a kedvenc kémeinkkel, maximum annyi, hogy már elizabeth is jár templomba a lányával, ami azért meglepő lépés egy hithű kommunistától, bár állítólag csak azért teszi, hogy közelebb kerüljön paige-hez (btw, láthatjuk az anyai módszereit egy ügyesen vágott flashback-ben -azért az orosz szigor elő tud törni belőle a gyermeki akaratosságot látva...). persze phillip-nek nem tetszik ez az egész, az meg főleg nem, hogy a lányuk még mindig a beszervezendők listáján van, de igazság szerint a többi alteregójának is van elég problémája, így nem tud teljesen erre fókuszálni -a legfőbb baja, hogy elveszíti egy afganisztánhoz köthető hűséges besúgóját. de ebből is látszik, hogy nem csak a szovjet katonáknak nehéz dió ez a háború, hanem a hátországi munkásoknak is -még elizabeth is kap pár pofont miatta... ($$09.20.)

„what we do it’s for something greater than ourselves.”

azt hiszem, kicsit beáldoztunk mindent a nagy csavarnak... bár kétségtelenül egy jó csavar volt ez, ami sokmindent átértékelt az évaddal kapcsolatban -mert eddig azon elmélkedtünk, hogy mi lesz, ha a szülőkkel történik valami, pedig a gyerekek a kulcs, ők a jövő... és így már nem csak az évad eleji traumatikus gyilkosságra néz más szemmel az ember, de az egész szenvedős paige-vonalra is, mert látszik, hogy az írók célt akartak adni a kiscsajnak, amit később tovább lehet fejleszteni, vagy kicserélni őket a kommunizmus eszméivel... és több szempontból is érdekes fejleménynek tűnik az, hogy a szovjet vezetés szemet vetett a titkosügynökök gyermekeire, mert majd végig lehet követni azt, hogy ez hogyan hat mind a gyerekekre, mind a szülőkre. hőseink közt már most megjelent ebből a szempontból az ellentét, túl nagy volt köztük idén az egyetértés, ez most jó indikátora lehet majd annak, hogy újra törést szenvedjen a kapcsolatuk... és megint érdekes volt azt érezni, hogy az ember egy kicsit szurkol annak, hogy sikeres legyen a küldetés, hogy a szovjetek megszerezzenek minden összetevőt a lopakodóhoz (pedig alapvetően ők lennének a rosszfiúk, ugye) -de ugye nem gondolta senki, hogy beeman ügynök hazafiassága egy kis érzelmi zűrzavarral megtörhető lenne...? (csak én szajkózom ezt már két epizód óta...) ($$09.15.)

1982 jó év volt -például akkor születtem... az amerikába beépült kémeinknek ebben az évben sem volt könnyebb dolguk boldogulni a mindennapokban, sőt, vég nélkül kapták a mellék-küldetéseiket, hogy összegyűljön minden adalék egy lopakodó technikához, vagy hogy megzavarják az amerikaiakat a közép-amerikai zavarosban. a sok cselekvés és jövés menés között kicsit talán elsikkadt a lényeg, a lélek-vájkálás, a sok elmélkedős kérdés, ami az életformájukkal együtt jár. bár az évad elején történt egy drámai esemény, ami azért végig a felszín alatt tartotta a feszültséget, a riasztó lehetősséget, hogy az életvitelükből kifolyólag rájuk is minden-órában-minden-percben hatalmas veszély leselkedik... azt már tudjátok, hogy nem lelkesedtem a gyerekek erőteljesebb jelenlétéért, mert csak a szokásos rosszul kezelt tiniket láttam bennük, de a legnagyobb meglepetésemre sikerült úgy kanyarodni ezzel a vonallal is, hogy várjam, hogy jövőre mit tudnak belőle kihozni... annak viszont örültem, hogy az oroszok is kellően hangsúlyosak maradtak, és remélem, hogy a finálé fordulata után nem kell majd nélkülöznünk nina szergejevnát jövőre sem...